Felső-Szabolcs, 1923 (4. évfolyam, 27-48. szám)
1923-07-12 / 28. szám
Kisvár da, 1923. lígjelenitt csütörtökön. Előfizetési ár: Negyedévre 600 K, Egy szám BO K. 1V. évfolyam, 28. szám. Csütörtök, Julius 12. Társadalmi hetilap. A Kisvárdai Áltlpartestuíet hivataloslapja Felelős szerkesztő: Dr. KASTALY LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal : KISVAROA Szt. László utcza 28 Telefon szám 55. Kéziratokat nem adunk vliiza Folyik az aratás az egész országban, sűrűn hullanak az érett kalászok a földre. Magyar kalászok, magyar földre. Élet keresztek nőnek ki belőle. Jó évet adott az Ur a magyarnak. Van tenyér bőven, de ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek van belőle elég. Pedig ez a . legfontosabb, hogy minden éléskamarában legyen kenyér a télére, legyen a tisztviselőnek épen úgy, mint az iparosnak, a földnélküli földművesnek épugy, minta kisgazdának. Csak igy lehet az ország boldog és megelégedett. Ne spekuláljon ezzel a magyar búzával senki addig, mig nem telt be az országban mindenkinek az éléskamarája, még az állam se, mig a legszegényebb embernek is nincs az évi szükséglete biztosítva. Mig ''egyrészt örül a lelkünk, hogy jó a magyar termés, sürü keresztek állnak a magyar alföldön, másrészről szomorú az aratás. Bele- sir a magyar gond, a magyar bánat. Nincs ma vig aratás a magyar mezőkön. Ezeréves hazánk legnagyobb részén nem nekünk vágják az életet. Már negyedik éve idegen betolakodók lakmároznak a magyar föld termésén. Mi csak összeszoritott ököllel nézzük a csámcsogó éhes szomszédok lakmározását. Meddig még ? Mikor süt a nap a magyar mezőkre, mikor nyílik dalra a magyar arató leányok szája magyar földön ? . . . Hisszük, hogy eljön annak is az ideje, nem lehet ilyen igazságtalanság tartós. Lesz még vig aratás nálunk, amikor mi búzát fogunk aratni, de oda át más valaki fog aratni, s az nem lesz vig aratás! <«v Kállay pénzügyminiszter és Waikó kereskedelemiig miniszter nyilatkozata Kisvárda küldöttségének. Kedvező ígéretek a főgimnázium felépi- sére és a záhonyi hid kijavítására Káüay miniszter a koronáról A nyíregyházai vasárnapi miniszter látogatással kapcsolatban a kedvező alkalmat felhasználva Mózer Ernő nemzetgyűlési képviselő vezetésével egy küldöttség jelent meg a község részéről a pénzügyminiszter és a kereskedelemügyi miniszter előtt, akik készséggel halgatták meg a küldöttség vezetője által előterjesztett kérelmeket. Előbb Kállay Tibor pénzügyminiszter fogadta a küldöttséget, aki előtt Mózer Ernő rámutatott arra hogy milyen nagy kulturtényező a kisvárdai főgimnázium és milyen fontossággal bir az, hogy az építkezés mielőbb befejezhessék, 1 mert a korona folytonos romlása miatt ké- i sőbb bizonyára még sokkal többe fognak ; kerülni a munkálatok, mint most. A miniszter válaszában kijelentette, hogy az épület nem fog befejezetlen maradni, gondja lesz rá, hogy a munkálatokhoz szükséges összeg időközönkinl folyósi- tassék. A korona romlására vonatkozólag kijelentette, hogy remény van rá, hogy a kedvező terméskilátások továbbá a gazdasági viszonyok javulása folytán a koronátjstabi- lizálni, sőt esetleg javítani fogja. A küldöttséget ezután dr. Valkó^Lajos kereskedelemügyi miniszter fogadta, akit Mózer Ernő a záhonyi hid kijavításának a nagyfontosságáról informált. Tudomása szerint a híd hiányzó része egyik vasgyárunkban készen is áll az összeköttetés helyreállítására. Hogy milyen fontos volna a hídon át való vasúti összeköttetés hélyreállitása egész Szabolcs vármegyére, de különösen Kisvárda és vidékére nézve, arról nem is kell bővebben beszélni. A szomszéd államok is örülnek, ha közvetlen összeköttetést nyernének a Tiszántúlra. A miniszter érdeklődéssel hallgatta a képviselőnk előadását és belátva ennek a kérdésben nagy horderejét, kijentette, hogy ^megfogja vizsgálni az ügy jelenlegi állását s annak megvalósulását igyekezni fog előmozdítani. A küldöttségben résztvettek: Ébner Jenő főjegyző, Kerekes József, Korchma Béla, Papp József, Reizman Samu, Sabján János, Szutórisz Róbert és Tóth János. Vörösmarty-utca 9. szám alatt lévő hóz szabad kézből eladó. Érdeklődők Cs. Szűcs Ferenchez (Akácfa-utca) forduljanak, o-o-o fl ‘Telső-Szabolcs tárcája. Nincs megállás. Ketten sétáltunk az erdős kertben; a fák összeborultak, ölelkeztek, az ég kéken kacagott, a nap égette a fák leveleit, melyek önfeláldozóan védtek minket a nap égető sugaraitól. Dél volt. A lombok közt tikkasztó, meleg szél fujdogált. Lábunk alatt a rsombékos fü hajladozott. A természet maga egy csók volt. Csókolt mindenkit, aki őt nézte, aki felolvadt őbenne. Boldog, ki visszacsókolja a természetet. Abba a természet belecsókol odhatatlan, soha szóvá, mondattá nem kristályosodó vágyat, belecsókolja önnön szépségeit. Sétáltunk. A természet bennem élt, bennem lobogott, lihegett, lángolt, égett. Ós szépségek égtek bennem. Mert a szépség sohasem uj: minden szép ősi, csak újra támad, újra él. Csend volt; tikkasztó, nehéz, nyári ■ csend. Éva megszólalt: — Mondja, mi haszna van abból, hogy olvas, olvas, csak olvas; mindent valami különös tekintettel néz, iát, figyel és megfigyel. Mit ád magának a könyv ? A friss üde leiket megmérgezi, testét-lelkét tönkreteszi. Miért szereti a könyvet annyira ? — Hogy mit ad nekem a könyv ? mindent, amit óhajtok mindent, amit szeretek. Terhes a könyv rabszolgájának lenni s én az vagyok. Megszerzett a könyv, ez a titkos hatalom. A könyv közeledik mindenkihez de annak annak, aki nem lát túl a falakon, a fákon, a hegyeken, a csillagos égboltozaton, annak nem mutatja meg igazi arcát. Éva ijedten halgatta e szavakat, mint a kis madár rebbenve nézi a neki idegen dolgokat. Kis egyszerű leikétől idegenek voltak e súlyos nehéz szavak, melyek különösen hatottak a terhes nyári napon. Folytattam: Aki túllát ezeken, aki mindent hittel szeretettel s különös, figyelő tekintettel néz, aki nem elégszik meg a betűk holttestévei s azok mögött az elfejtezett lelket keresi, annak megmutatja igazi arcát a könyv s azok a könnyvvel vérszerződést kötnek. S elindulnak az utón, amelyen nincs megállás — És mi a béjünk e rettenetes szerződésért ? — vetette közbe Éva. — A bérük ? Sok robotolás, tanulás, égés után a könyv fizet: látnak. Látnak, tu! a fákon, a falakon, a hegyeken és a csilagos égboltozaton. S én — elszegődtem a könyvnek. Feltúrja a könyv az életemet, örömeimet s önzőén magának követeli mindenemet. Elrontja a boldogságomat: akkor, amikor legszívesebben maradnék csendes, boldog körben, visz, húz, vonszol, messze- messze az 5 országába. S megyek. Mert látni akarok. Látja kis Éva, a világ még előttem van, látni akarok. — Csak nem hagy el ? — szólt megriadva Éva s már-már könny csillogott a szemében. Lehajtottam a fejemet. Lassan, fojtot- tan szakadt ki belőlem: — Megyek. . . . Terhes csend ült ránk. Mindkettőnk torkát fojtogatta a fájdalom. — Hát elmegyek .... elmegy .... — sírta ki csendesen Éva a szavakat. — El kel! mennem, kis Éva nem lehet maradnom, — szóltam,
