Felső-Szabolcs, 1923 (4. évfolyam, 27-48. szám)
1923-08-02 / 31. szám
Kisvárán, 1923, ihgjelentfc csütő rfcö ktön. Eöíketesi ar: Neoy( dév ÍOOO K, Égy szám 100 K. IV. évfolyam, 31. szám. Csütörtök, augusztus 2. Felelős szerkesztő: Dr. KASTALY LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: KISVÁR DA Szt. László utcza 28 Telefon szám 55. Kéziratokat nem adunk vissza Társadalmi hetilaa. A Kisvár iái Ált.ipartestület hivataloslapja A szegények kenyere. A múlt évben a liszttel ellátatlanok kataszterében 1300 egyén szerepelt. Folyó évben ez a szám leapadt 270-re, amenyiben csak a vagyontalan és munkaképtelen hadirokkantak, hadiözvegyek- és hadiárvák voltak felvehetők. Mi lesz a többivel ? Azok a községre — és a könyö- rületre vannak utalva, s ugyan azért most, mikor a bőséges áldás, a magyarföld legnemesebb terménye, az életadó gabona a gazda magtárába — hombárába kerül, a nélkülözők, az elhagyottak, az állandóan beteges gyöngélkedők és munkaképtelen szegényeknek megnyílnak sápadt ajkaik esedező kérelemmel: Csak egy falatka kenyeret! Kinek nem érintené ezen alázatosan — szerényen hangzó kérő szavak a szivét? Ki takarná be szemét, s ki dugná be fülét a nyomor, - az Ínség ezen szánalmas panaszainak hallatára ? Nem hiszem, hogy lenne ember, családapa és családanya ebben a községben. Éppen ezért bizalommal eltelten fordulok a termelők és őröltető ne- messzivü emberbarátokhoz, kérve, hogy őröiíetéseik alkalmával ne feledkezzenek meg a szegények kenyereiről ! A kegyes adományokat a helybeli malmok lesznek szívesek begyűjteni, s azokat a „Felső-Szabolcs“-ban nyugtázni, mig az elosztást a községi Horthy bizottság fogja teljesíteni. Végtelen örömömre szolgálna, ha a község gazda közönségének érzelmei találkoznának az én ebbeli megnyilatkozásommal, s valamint részemről meg volt mindennemű jó akarat és törekvés békességek cséplésükben eljárni, úgy joggal várhatom tőlük, hogy az áldásból azoknak is juthatnak, kiknek nevében ezúttal hozzájuk fordulok. Utánnam tehát az adakozásban, ne sajnálja termelő — nem termelő, aki őröltét, szegényeinktől azt a pár szem gabonát, melyet Isten az Ö gazdag tárházából megadott. Pipcsák János községi biró. Harangszentelés Záhonyban. Verőfényes napra virradt Záhony község lakossága mull hó 29 én. Az öröm sugárzott mindenki arcán. A község ünnepel. Záhony községben harangszentelés van. 10 óra felé robog bé a vonat a határ állomásra — a vonat zsuffolásig megtelve — melyen érkezik külön fülkében dr. Baltazár Dezső püspök ur öfőméltósága kíséretével. Az állomásnál Pulley József zá(3 T<elsö-Szabolcs tárcája. (3 szobás. Irta: Pethö Károly. Hirtelen az akácosut lombjai közül egy kocsi fordul be a keresztekkel megrakott földre. Táncolva, kényesen jár az elébe fogott két almás deres. Egy pillanat alatt megállnak a kaszák. Levegőbe repülnek a kalapok, s köszöntik szeretettel a kocsin ülő mosolygó leányt, ki fehér kezével kormányozza fehér lovait. A marokszedő lányok sietve veszik körül a megállt kocsit, s nagy tisztelettel koszoruzzák meg arany kalászokkal az intéző leányát . . . kedvenc kisasszonyukat. Úgy nézett ki köztük, mint az aratás istennője udvarhölgyeitől körülvéve . . . Csacsogva tipeg piciny cipőkbe bujtatott lábaival, nem fél, hogy feltépi selyem harisnyáját a torzsok, s megjelezi antik formájú lábát. Aztán újra megindul a munka sokszorozott jó kedvei, kedveskedő buzgósággal. Csak a Tölgyes Imre keze remeg, csak a falu első kaszása bajlódik minduntalan kaszájával . . . máskor hárommal versenyt aratott, most ... az Isten tudja miért nem lát semmit, csak azt a fehér ruhás, mosolygó arcú, tüzes tekintetű leányt, aki ott állt közel hozzá perzselő ígérettel, alabás- trom testének lenge ruháján át is szikrázó forróságávai. A legény arca tüzel, termete, mint valami erős tölgy meg-meg remeg, villámló tekintete belemerül vad sóvársággal a leány tekintetébe, aki szemérmes pillantással nézegette a daliás ifjút ... El akart onnan menni, de fogva tartotta a legény szerelmet lehelő vágyakozása ... A szive erőset dobbant lenge ruhája alatt. Aztán oda lépett gyerekes hirtelenséggel, örömtől sugárzó arccal markot szedni a legény után A többiek csak nézték ámulva, iri „ gyelve Imrét, aki után a gyönyörű kisasz- szony öleli fel a learatott búzát. És ez Imj hőnyi ref. lelkész fogadta az apostolt, mire j a püspök röviden és meghatón válaszolt. Megindult a menet, melyet 40 tagból álló lovas bandérium kisért, sok-sok hintóval. A falu elején nagy diadal kapu felállítva. Megérkezvén a templom elé, magyar ruhás lányok csokrokkal, virágokkal halmozták el a püspök hintóját, a püspököt Kovács Lajos helybeli esperes üdvözölte szép szavak keretében, melyre ő válaszolt, szavakat nem találva az örömtől, hogy a község lakossága oly szép két harangra annyi anyagi áldozatot hozott és Isten áldását kérte rajok, ez után Szinok igazgató által betanított Hiszekegyet énekelte az énekkar, melyet követett Szinok Ilonka „Magyar harangok“ cimü gyönyörűen előadott szavalata, mely könnyekig fakasztó sebeket ujjitott szivünkön és lelkűnkön. Kezdődött a haranghuzás, mely alatt Istentisztelet volt a templomban, amelyen az apostol imádkozott lélekemelőn és buzgón, a templom előtt a mándoki ref. lelkész tartott istentiszteletet. Két órakor társas ebéd volt az iskola termében, délután kirándulás a Tisza- partra, hol a közönség a késő délutáni órákig szórakozott. Este nagy vacsora volt, melyen több felköszöntő hangzott el az ott résztvevők ajakán. 9 óratájt a táncmulatság vette kezdetét az iskola nagy termében, amely világos virraddatig tartott. Én azt hiszem, hogy mindenki, aki az ünnepen jelen volt, siép emlékkel távozott és sokáig emlékében fog maradni a záhonyi harangszentetési ünnep. Az ünnepi diszebédet- és vacsorát Tóth Mihály kisvárdai vendéglős kifogás- j taianul szervírozta. D. S. j rét is felvillanyozta, most már,|ő is vidám : volt, ott érezte maga mögött elérhetetlen vágyának megiestesitőjét, ott tudta maga mögött a boldogságot. Egyszerű lelke nem kérdezte hogyan ? . . . nem kérdezte meddig? ... . Elérkezett a rend vége. Imre megállt kaszáját megfenni. Boldogságban csillogó j tekintete oda tapadt szép marokszedőjére mámoros remegéssel, itta mohó szomjúsággal a kipirult leány hamvas szépségét, s szinte bele halványodott a vágytól, mikor a szellő a lenge »ruhát imádottjának formás testéhez forrasztotta. A vére izzott, lelke remegett. Cédrus termete büszkén kifeszült, karja felszabadult, mint fekevesztett paripa, nem bírta vissza tartani . . . . s egy pillanat múlva karjai közt tartotta a kipirujt, a szép pihegő leányt, aki önfeledettséggel simult az izmos legény domború melléhez .... .... És senki nem csodálkozott rajta hisz ez volt a . . .1 ............szokás. ( V ége.
