Felső-Szabolcs, 1923 (4. évfolyam, 27-48. szám)
1923-07-26 / 30. szám
KÍ8várda, 1923. 1V. évfolyam, 30. szám. Csütörtök, Julius 20. legjelflnik csütörtökön. E ufizetesi ar: Negyedév 1000 'v, £gy szám 1Ü0 K. Felelős szerkesztő: nr. KASTALY LÁSZLÓ Szí-rkesztftség . es kiadiShivaial : KISVARDA Szí. I,;ÍS ló IIU'73 28 Telefon szám 55. Kéziratodat nem adunk vissza Társadalmi lietilan. Á Kisvárdai Alt. Ipartestület hivataloslapja laigreM Mii. Amint már korábban irtuk, a földbirtokrendező bíróságnak a házhelyekre vonatkozó ítélete a tárgyalás kiegészítését rendelte el egyes kérdésekre vonatkozólag. Az Ítélet kriti- zálásába nem akarunk bocsátkozni, azonban a köz érdekéből nem hagyhatjuk szó nélkül egyes részeit az Ítéletnek. A kiküldött bizottság ismét ismét össze fog ülni, ismét megvitatás tárgyát fogják képezni úgy a községet, mint egyeseket érdeklő dolgok. A földbirtokrendező bíróság nem ismeri a helyi viszonyokat, Ítéletében csupán a tárgyaló bizottság javaslatára támaszkodik. Módjában áll tehát a bizottságnak uj javaslatot tenni, a régin változtatni, amennyiben azt nem találná kielégítőnek úgy a köz, mint jogos magánérdek szempontjából. Szerintünk a község szempontjából nem lehet a házhelyrendezésnek a célja, hogy a község minél nagyobb területen feküdjék, egyes területek beépítetlenül maradjauak a község belterületén, s ugyanakkor kiviil messze a községtől uj telepek keletkezzenek. Ezek az uj telepek természetesen nagy területű jó szántóföldeket vonnak el eddigi rendeltetésük alól, s a községnek amúgy se valami nagy határát még jobban megnyirbálják. Pedig ez történt a házhely rendezés során. Kérdezzük, hogy a község fejlődése szempontjából nem-e volna előnyösebb, ha a közság a beépítetlen helyeken fejlődne inkább, pl. a régi sertésvá- sártéren, a ref. temető mögötti részen; nem-e volna célszerűbb uj utcákkal kötni össze a község egyes pontjait, pl. a Posta utcát a Deák Ferenc utcával, a Petőfi utcát a Kossuth Lajos utca végével, vagy az Ipartestület telkén át nyitni egy utcát. Uj házhelyek keletkeznének igy, jól járnának úgy a telektulajdonosok, mint a házhelyet igénylők, s a község fejlődne, városias külsőt nyerne. Igaz, hogy ezeken a helyeken nem lehetne olyan nagyságú házhelyeket kihasítani, mint a törvényben elő van Írva, azonban a jó fekvéssel kárpótolva volnának az igénylők. Ehelyett a kitűnő keni gazdaságra kiválóan alkalmas területek kerülnek megváltás alá. Egy esetben olyan tulajdonosé, aki maga műveli földjét, vég g küzdötte a háborút, egy fia hősi halált halt, de mert földjét háború kitörése óta vette, nem háborús nyereségből, hanem részint öröklött vagyonból, részint munkájának gyümölcseiből, ennek az embernek megváltás utján igénybe veszi egész földjét a bíróság Ítélete, még hozzá úgy, hogy más mezőgazdasági ingatlannal sem kárpótolja. Szerintünk nem lehet a paragrafus betűihez szigorúan ragaszkodni, a méltányosság kell, hogy vezesse a bíróságot Ítéletében. Meg tudjuk érteni elkeseredését annak az embernek, aki hűséggel szolgálta a hazáját, dolgozott, s igy szerzett vagyonát el kell veszítenie. Hisszük, hogy az ismét összeülő bizottság meg fogja találni a helyes utat, hogy mindenkinek- a megelégedésére intézze el ezt a fontos kérdést. A Máv. állomás személyzetének tánczestélye. A szombaton megtartott „Vasutas bál" ahogy azt röviden elnevezte közönségünk, kivételt képez a szokásos mulatságok alól. Épen ezért, az újság ingerénél fogva, továbbá tekintettel a köz.érdekii célra, kissé nagyobb érdeklődésre számítottunk Kisvárda község közönsége részéről. A nagyterein igy is megtelt sz.ép közönséggel, de jórészét a közönségnek a vidéki vasutas családok tették. Kellemes benyomást keltett a belépőre a zöldgalyakkal ízlésesen feldisziiett terem, amire bizony nagy szükség is vau már — i takarónak. Reméljük, hogy a vendéglő uj (3 ^clsö-Szabolcs tárcája. (3 szobás. Irta: Pethö Károly. Forrón sütött a nyári nap, aranyos sugarával pazarul hintette be a hullámzó buzatengert. Izmos legények kaszáján meg- megcsilíant ragyogó fénye, mikor belementették az élet gazdag erdejébe. A kalászok néma megadással borultak még álló társaikra, honnan piros arcú, jókedvű leányok dalolva ölelték magukhoz, hogy kévékbe rakják le. Mindenki jókedvű, csak egy legény szótlan, csak egy kasza suhint erősebben, mintha élettelen vasában valami szenvedély tombolna . . . Mindenkinek van egy vidám szava, csak Tölgyes Imre szomorú, szeme maga elé mered . . . nem hall semmit. Próbálják megtréfálni, válaszul adott tüzes te- kintete azonban elejét veszi mindennek .. . parancsol ellenkezést nem türöen, parancsol villogó fenyegetéssel. Ez elég, hogy egy pillanatra csend legyen. Tudják róla, hogy karja acélos, ütése rettenetes. Az ám, maguíchoz térnek és ismét megoldódnak a nyelvek! Egy-egy leány szemérmes sikoltozással bontakozik ki kaszás legénye ölelő karjából. Ez a jele, hogy a rend végére értek. Úgy szokták. Végig vágják a rendet. A kaszás megáll kaszáját megfenni, mig marokszedője is végig ér, s ilyenkor jobbjával kaszáját vállára dobja, baljával pedig magához öleli szép parínerét . . . Nem esik idegennek, hisz szüret után esküsznek . . . No meg a fáradt karnak is jól esik, ha csak egy pillanatra is : megpihenni ... A leány se haragszik. Hogy haragudna, repes a lelke érte. De azért sikolt, hogy had lássák mennyire szereti öt leendő gazdája . . . Végig vágja Tölgyes Imre is a maga rendjét. Ő jár elől. Ö a falu irigyelt legénye, a mamák titkos kegyeltje, aki után szerető szemek égő tekintettel szerelmesen kandikálnak a muskátlik közül. Hiába minden. Ól nem érdekli a boldog kacagás, meg nem állítja egy-egy szerelmes nóta, mely utánna sir. Megtörli izzadt homlokát. S feni busán. szomorúan kaszája csengő pengéjét, valósággal hozzáhajlik, hogy csengését leikébe szője, mint valami drága bufelejtő muzsikát. Ez betölti lelkét s nem veszi észre, bogy ott áll mellette magát kínáltán, kérő tekintettel marokszedő leánya . , . az ő karja nem lendül ki, kötve tartja valami belső erő, ami úgy hasgatja, úgy marcangolja keblét, mégis nem adná oda semmi kincsért. Kaszáját vállára dobja, s megindul, hogy uj rendet kezdjen. Mig megy, sötétben égő szemével elnéz a, buzatenger felett kutatva, reménykedve. Vergődő tekintete egy pillanatra megáll, s boldog öufeledett- séggel pihen meg az intézőék szürke palás házán . . . Aztán mintha szivén mama egy gondolat, arcán a boldogság arany fátyolál, hirtelen gyászos keserűség sötét árnya váltja fel. Senki se tudja, senki se látja ezt, csak a kaszanyél érzi, csak az szeretne felsikol- tani erős szorítása alatt. Most még erősebben suhog kaszája, amint vágni kezdi a rendet, mintha csak aléltra akarná fárasztani magát, hogy ne érezze a gyötrelmek kínját ... Ez nem segit. Izmai annál acélosabban pattannak, kínja annál égetőbb . . . (Folyt, köv.) Egyes szám ára 100 korona