Felső-Szabolcs, 1920 (1. évfolyam, 1-11. szám)

1920-05-23 / 6. szám

Kisvár da, 1920. I. évfolyam, 6. szám. Vasárnap, május 23. csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ár: Negyedévre 36 K, Egyes szám l K 50 f. Felső Szabolcs Felelős szerkesztő: BORBAS GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: KISVÁRDA, Somogyi utca 1. sz. Szépirodalmi, társadalmi és közgazdasági hetilap. Pünkösd. Ha piros Pünkösd napján drága magyar földünk vérrel ázott földjén szertehordjuk tekintetünket, bizakodó reménnyel nézhetünk a jövőbe. A ma­gyarok hatalmas Istene megáldotta két kezünk munkáját. Zöldelő gabonave­tések ringanak a rónán, buja fű várja a kasza pendülését, virágdíszt öltött fáink elhullatták szirmaikat, készülnek a gyümölcshozó őszre. A napsugár él­tető melege fejleszti, az égen úszó felhő áldásos esője kövériti verejtékes munkánkat. Hajh,, de bár szemünk megelége­detten legel a rózsás jövővel biztató szántóföldeken, mégis ha a pihenés napjául szánt szent ünnepen az áldá­sért hálát adva Istenünknek, gondos gazdaember módjára végigjárjuk föld­jeinket, elszorul szivünk. Mig a ró­nán bolyongunk, a Kárpátok fuvalma lesuhan a nagy magyar alföldre, el­hozza a bércek lombjának panaszos üzenetét testvérének, a hajladozó bu- zakalásznak: rabszolgák lettünk. A csíki, gyergyói havasokban temetési dalt zugó nemere végigriog a testvér­lakta földön, a Duna-Tisza közén. A Kisalföld langyos fuvalma besirja a Dunántúl bérces dombjait, szárnyára kapva a Balatonból felszálló felhőt s viszi mutatóba szülőföldjének rablán­con sinylődő népéhez. Vajon vihet-e biztató szót ? Csüg- geteg reménnyel, lehorgasztott fejjel járó véreinknek üzenünk-e vele valami megnyugtatót? Piros Pünkösd szent ünnepén bár­csak minket is megszállna a Szentlé­lek! Bárcsak világot gyújtana elménk­ben, hogy részvevő szívvel megérte- nők rabláncot csörgető testvéreink e- getostromló jajkiáltását! Bárcsak apos­toli, varázserőt adna nyelvünknek, hogy keblünk teljes melegét és meggyőző erejét tudnók belevinni üzenetünkbe: nem, nem, soha! Mert a világ mind a négy tája felől szemrehányó tekintettel, könnyek közt esdve néznek felénk az „igaz­ságos bírák“ ítéletével tőlünk elsza­kított véreink. Igazságos birák! Vajha az ő lel­kűket is megtermékenyítené a Szent­lélek isteni malasztja, s belátnák, amit j belátni nem tudnak vagy nem akarnak, hogy a Kárpátok-ölelte földet nem em­berkéz, hanem Isten hatalmas és súj­tani is tudó keze alkotta eggyé, ezt elválasztani a győzelmi mámor felfu- valkodottságában merheti az ember, igazságnak odaállított, halandó agy kieszelte érvekkel fegyveres jog alap­ján ideig-óráig papiroson darabokra lehet tépni, de ez az egy test egy lé­lek ország valóságban sokáig felosztva nem maradhat. Piros Pünkösd napján kerekedő szellő, tovaszálló felhő, vidd, vidd üzenetünket: lesz még kikelet! Mert az áldáshirnök fényes napsugár, földünket öntöző vizek keblérői felgomolygó fel­hő, a rónán végigsuhanó kalászsimo­gató szellő, melyek kenyérré érlelik a puszta gabonatengerének tábláit, izes gyümölcsöt fakasztanak a fák virágá­nak méhéből, pirosra duzzasztják a szőlőtő bogyóit, a Szentlélek kegye folytán eszünkbe juttatják bilincsre fűzött testvéreinket, felpezsdítik tunya lelkünket, acélossá teszik izmainkat, s felviharzó lelkesedésünkben véget vet­tünk bennünket félreismerő s vérrel szerzett örökünket bitorló elleneink pünkösdi királyságának. A népszerűség utján. A Felső-Szabolcs utóbbi számainak egyikében méltattuk a kisvárdai választóke­rület képviselőjelöltjének, Mózer Ernőnek gazdag erőteljes múltját, nagy alkotó, szer­vező képességét, törhetetlen keresztény meg­győződését, de megfeledkeztünk arról, hogy egyéb kiválóságait, egyéniségének szinte csodálatos szerénységét pongyolában be­mutassuk. Erre bőséges alkalmat adott nekünk a kálvinisták legkiválóbb püspöke dr. Balt- hazár Dezső, a tiszántúli reformátusok büsz­kesége, aki lelkészavatásra rándult ki Deb- reczenből Mándokra, a Forgách grófok ősi fészkébe. A szelíd ákáckoszoruval körülfont csöndes Mándok alaposan kitett magáért, mert olyan impozáns ünnepséget rendezett a püspök tiszteletére, hogy díszére vált volna még a nagykőrösi eklézsiának is. De ne menjünk Nagykőrösre, mert mit szól hozzá majd Kecskemét, hanem marad­junk a tárgynál, hogy mit mondott Baltha- zár Dezső, amikor elkísértem a kisvárdai állomásra: — „Hanem ez a Mózer — szólt a püs­pök az ő szelíd, fenséges hangján, — im­ponál nekem az ő véghetetlen nagy sze­rénységével ! Ezer képviselőjelölt közül leg­alább is kilencszázkilencvenkilenc fölhasz­nálta volna az alkalmat s ha nem is poli­tikáról, de a hazáról és az egyházról kivá­gott volna egy szónoklatot, hogy magára vonja a figyelmet!“ Ha valamikor valamelyik szobrászunk­nak eszébe fog jutni a szerénység szobrát megmintázni, akkor tiszta lélekkel ültetheti le maga elé Mózer Ernőt modellnek. Az ő szerénysége túlnő minden határon. Ezeket a kereteket csak puritánságának nagysága tudja elhomályosítani, mert Ő minden em­beri gyarlóságot megért és testvéri szelíd szívvel mindet megbocsátja. Talán kevesen ösmerik az életben úgy az emberi gyönge- séget, mint Mózer és kevesen tudják azt oly sok elnéző jósággal végigkísérni. Ezek után megérthetjük azt, hogy miért kisérik oly nagy szimpátiával hívei végig a kerületben, mert rövid itt tartózkodása alatt már oly sok barátot szerzett szerénységé­vel, hogy az a gárda, amely őt szeretettel körülveszi, törhetetlen kitartással viszi előre az ő zászlóját: a népszerűség utján. E sorok írója ösmeri legjobban az ő egyéniségének és harmonikus lelkének mély­ségeit és egész nagyságát. Egy jellemző kis epizódot jegyzek ide föl, amely minden em­ber előtt toronymagasságra emeli Mózer Ernő puritánságát. Amikor a Dunántúli választásokat szer­vezte, neki eszébe se jutott, hogy valahol föllépjen. Fz a tulnagy szerénység föltűnt aztán a pártvezérek előtt is s az egyik biztos kerületet kijelölték a számára. A párt szer­vezői leutaztak a kerületbe s alaposan munkába vették, hiszen érthető is volt, mert a kisgazdapárt népszerű igazgatójának szer­vezték a kerületet. Mikor a beszervezéssel már készen voltak, táviratban értesítették Mózert, hogy jöjjön, mert ismeretlen hívei türelmetlenül várják. Távirat táviratot vál­tott, mig végre Mózert ki lehetett csalni a kisgazdák impozáns fészkéből, az Esz- terházy-utcai palotából. A párt agilis szer­vezői néhány állomással elébe mentek in­formálni a kerület hangulatáról. Elmondták neki, hogy mit Ígértek a választóknak: ta­vaszra olyan sima lesz a kátyus országút, amely a faluba vezet, mint a tükör, mert a nagyságos képviselőjelölt ur kikövezteti. Mózer barátom összeráncolta szelíd homlokát s a legközelebbi állomáson azzal búcsúzott el derék szervezőitől, hogy ak­kor — keressenek az urak olyan jelöltet, aki az önök Ígéretét teljesíteni fogja, — s a legközelebbi vonattal visszautazott Bu­dapestre, mintha semmi sem történt volna. Tömöri Jenő. Irógépszallagok mindenféle nagyságban kaphatók Klein Gyula könyvkereskedésében

Next

/
Thumbnails
Contents