Felső-Szabolcs, 1920 (1. évfolyam, 1-11. szám)

1920-05-16 / 4. szám

Kisvárda, 1920. __________ /. évfolyam, #, szám. Va sárnap, május 16. Megjelenik: esfitörtökön és vasárnap. Előfizetési ár: Negyedévre 36 K, Egyes szám 1 K 50 f. Szépirodalmi, társadalmi és közgazdasági hetilap. Felelős szerkesztő: BORBAS GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: KISVÁRDA, Somogyi utca 1. sz. Ne gyászoljatok! A halottat szoktuk gyászolni, de Magyarország nem halt meg. Meg­fogyva bár, de törve nem, nézünk egy uj ezerév elé azzal az erős el­határozással, hogy nagy Magyarország épségéért, boldogságáért, lankadatlan erőnkbe vetett szent bizalommal fo­gunk küzdeni. A mi sorsunkat nem Párisban döntik el, az itt fog eldőlni hazánkban. A magyarok Istene él, belénk leheli végtelen energiáját és mi ezzel az életerővel megküzdünk minden ármánnyal, ha nem tagadjuk meg önmagunkat. Dolgoznunk kell. Fogjanak ösz- sze a becsületes erők, gyomlálják ki a gazt és a nagytakarítás után lás­sanak alkotó munkához. Pezsdüljön itt az élet, boldog szántó-vető fölött ragyogjon az ég, vidáman gomolyog­jon gyárkéményeink füstje, a boldog­ság, a jólét sugározzák minden felől: ezek által fogjuk elszakított testvé­reinkben ébren tarthatni a visszaki- vánkozás tettekre sarkaló vágyát, szor­galmunk, becsületes, serény munkánk gyümölcsei szárnyalják túl az elsza­kított országrészek esetleges jólétét, testvéreinknek egy pillanatig se kell­jen helyzetüket a miénkkel összeha­sonlítani, de mi legyünk a boldog, folyton erősödő anyaország, melyhez visszavágynak jogtalanul elszakított gyermekei. Érezzék a mi idegen já­romban görnyedő véreink, hogy itt mindannyian azért dolgozunk, azért izmosodunk, hogy ha majd jön a nagy leszámolás, keblünkre ölelhessük az ezeréves Magyarország minden hős fiát. Mi tehát nem gyászruhát, de munkászubbonyt öltünk magunkra és gyermekeinkbe beleoltjuk az ezer­éves nagy Magyarország térképét nemzedékről nemzedékre ha kell ; ná­lunk a királytól a koldusig mindenki hadd tudja, hogy Magyarország a Kárpátoktól az Adriáig terjed. Tudják meg Párisban, hogy a magyar nem­zetben is él az összetartozandóság szent érzése és ha a franciáknak fájt Elszász-Lotharingia, az olaszoknak Trieszt, úgy nekünk is a lelkűnkhöz vannak nőve a Kárpátok magyar vérrel áztatott szent bércei, és a csikországi székely sem fogja soha elfelejteni, hogy ő nem az oláhok t«stvére, de vér a mi vérünkből. Ne felejtse el Páris, hogy a mi történelmünk sem a tatárdulásnál, sem a török hódoltság idejében nem ért véget, mi kihevertük azokat és talpra fogunk most is állani. Fogjatok tehát össze becsületes, munkás fiai e hazának, lepjen el ben­neteket a munka szent láza, hasson át világtörténelmi hivatásunk magasz­tos érzése és gondoljatok arra, hogy minden becsületben átdolgozott nap közelebb visz ahhoz az örömünnep­hez, midőn újra a Kárpátoktól az Adriáig fog zengeni a Hymnus. Ne gyászoljatok ! Munkára fel ! JJ harangod Szól a harang kincses Kolozsváron, Hangja átszáll bércen és határon, Fünek-fának busán panaszolja: Székelyeknek pusztul ősi honja. Maros mentén a magyar szó tilos, A hajnal is szégyenünktől piros. Minden felhő könnyeinket hordja, Gázol rajtunk a vad oláh csorda. Felettünk hajh! a bubánat virraszt . . . Jó testvérek ó küldjétek vigaszt! És visszazeng az aradi harang, Ajkán igy sir, zokog, jajgat a hang: Édes testvér! hallom a bus panaszt, Hej de innnét nem küldhettk vigaszt. Én Is sírok, siratom a gyászslrt, Az aradi tizenhárom mártírt. Siratom itt azt a sok százezret, Kik a honért hiába véreztek . . . Itt Aradon és Világos körül Minden sötét és senki sem örül. Majd válaszol ős Pozsony harangja: Benne zug-bug a honfi haragja: Gyengék vagyunk ? vagy tán gyávák lettünk? Hogy még gyávább uraljon felettünk ? Ó jaj nekünk! portánk rabló lakja, Nyelvünkön függ a zsarnok lakatja. Hol elhangzott: „vitám tt sangvinem!" Nincs otthonunk, minden oly idegen! Letiporva nevünk, dicsőségünk, Honfibútól gyötrő lázban égünk . . . S rá visszabúg a kassal dómból: Rajtunk is hej, az ellenség tombol! Éjjel-nappal hazánk felelt sírván, Ott virrasztók a Rákóczi sírján . . . Ébresztgetem: szabadságunk napja, Kelj föl apánk, kurucok hős apja. Kelj föl, ébredj! nézz e hazán végig, Nézd ó most is „ezer sebből vérzik“ . . . Rántsd ki kardod! s magyarok, rutének Melléd állunk; s lesz diadal-ének ! Lesz diadal / zeng a bércek orma. Ne féljetek! szól rá Buda tornya. Talpon áll a Tisza-Duna mente l Őrködik a sok magyar levente. Előttünk már Horthy, a hős vezér, Ki egy maga egy sereggel felér ! Zászlónk lobog, csak e jelre várunk, S mint a sasok a varjakra vágunk . . . Csak kongjatok, ti árva harangok I Szivet, velőt zengjen át hangotok . . . Lesz még ünnep! minden harang kondul. S minden magyar örömkönnye csordul. . . Petkeő József. Móser Ernő. A kisvárdai élénk forgalmú utcákon napokjóta egy plakát díszeleg, amelyen Móser Ernő neve olvasható. Hogy mit jelent ez a név Kisvárdára, azt ma még nem igen tud­ják a kisvárdiak, de egészen bizonyos, hogy rövid idő múlva a plakáfokból kemény pléh- táblák lesznek, amelyek egy egész utcasort fognak fölavatni a halhatatlanság jegyében s hirdetni fogják évszázadokon keresztül, hogy a Móser Ernő neve összeforrott Kis- várdával. Nekünk örömünkre szolgál, hogy egy talpig embert mutatunk be olvasó közön­ségünknek, akinek vonzó egyénisége, lebilin­cselő modora, hatalmas munkaereje, szer­vező talentuma előtt mindnyájan kalapot emelünk, mert most, amikor a romokban heverő országot újjá akarjuk építeni, olyan dolgos emberekre van szükségünk, mint Móser Ernő. Azért küldte őt ide a Keresztény Kis­gazdapárt elnöksége hivatalos képviselője­löltnek, mert tudta, hogy ebben a nagy, ha­talmas, nemzetépitö munkában szüksége van a Móser Ernő do'gos és erős kezére. Egy fénysugárral bevilágítjuk azt az utat, amelyet eddig Móser Ernő befutott, hogy a kisvárdai választókerület csöndes falvaiban, ahol most egymásra borulnak a hófehér ákácvirágok, — tudják meg, hogy kicsoda ez az ember, akit a földmivelő nép már mint fogalmat ösmer szerte az országban. Egyszerű, gazdasági szaktanító szülők gyermeke, itt született a tőszomszédságban Zemplénvármegyében, amely Kossuth Lajost adta a nemzetnek s akitől megtanulta ezt a hazát és e föld népét szeretni. Tizenöt éve dolgozik fáradhatatlanul szövetkezeti téren, szóval és tollal egyformán harcolva, hogy behálózza az egész országot a Hangya megalakításával. A szövetkezeti és mező- gazdasági szakkérdéseket hosszabb ideig külföldön is tanulmányozta s gazdag tapasz­talatait és kiváló szaktudását a földmivelés- ügyi minisztérium is gyakran igénybe veszi. Hat nyelven beszél s mint katonatiszt az összes háborús kitüntetéseket megszerezte, — többek között a Ferenc József-rend lo­vagja és a német vaskereszt tulajdonosa. Majdnem három évet töltött Wolhyr.iában, mint teljhatalmú kormánybiztos, ahol á me­zőgazdaság fejlesztése, valamint a szövet­kezeti mozgalom terén az alsóbb néposz­tály helyzetének javítása érdekében fölemelő munkát fejtett ki. Kórházakat építtetett, fürdőket, népkonyhákat, iskolákat létesített, több mint kétszáz iskolát szervezett azon a vidéken, amiért nem *csak az ottani la­kosság nagy háláját vívta ki, hanem a leg­magasabb helyről is elismerésben részesült. Számos intézet és egyesület diszelnöknek választotta meg. Különösen nagy és értékes munkát fejt ki a lengyel-magyar barátság életrekeltésében és megszilárdításában, ma is főtitkára a Lengyel-Magyar Egyesületnek.

Next

/
Thumbnails
Contents