Felső-Szabolcs, 1920 (1. évfolyam, 1-11. szám)

1920-05-06 / 1. szám

2 Felso-Szabolcs 1920. május 6, csütörtök. s \ r volna legjobban bűnhődniük részükről/ lyett mit láttunk? összeszürték a levet az oláhokkal, hisz jó ismerősök voltak, rabol­tak azontúl mutyiban, mint egy közkereseti társaság, bünszövetkezeti alapon. Szinleg még üldözte is őket a román hadsereg; de tényleg együtt működött velük a magyar nép kiszipolyozására, kiéheztetésére, leron- gyolására. Láthattuk, hány meg hány millió érték ment ki kezükön keresztül román segédlet mellett a nemzeti vagyonból, amiért ellen­értéket nem kaptunk, pedig fáztunk és éhez­tünk. Kinyílhatott már szemünk, hogy ezek az entente-bérencek ily pokoli ügyességgel mesterkedtek saját irhájuk megmentésén, püffedt zsebüknek friss milliókkal való meg­tömésén, — s az áldozatok a maszlagtól megzavart szellemi és testi munkások voltak. S mikor ki kellett vonulniok a romá­noknak, mily görcsösen ragaszkodtak ahoz, hogy itt tartsák továbbra is őket, mert érez­ték, hogy elközelgett a számonkérés órája, De nem volna bűneik virággyüjtemé- nye teljes, ha fel nem hoznók, hogy az oláhok bejöveteléért a régi rendszer híveit okolták ; hirdették ezt uton-utfélen. Agyafúrt ravasz­sággal igy akarrák gazságuk gyűlöletét másnak a nyakába szakasztani. Nem beszéltünk eddig nyíltan. Ki kell mondanunk, hogy mindezzel a közvélemény a zsidóságot vádolja, őt tartja a kommuniz­mus értelmi szerzőjének, s igy a rettentő pusztulásnak okát is bennük keresi, amely a kommunizmus és az oláhjárás nyomában keletkezett. A zsidóság ellenveti: ez a tétel Így téves, nem az egész zsidóság, hanem csak annak egy elvetemedett és általuk is elitéit része; mindenütt vannak gonosz em­berek s.egyesekért nem szabad az egésze* felelőssé tenni, sőt büntetni. Mi készséggel elismerjük ennek az álláspontnak helyessé­gét A hazafias zsidóság maga megbélye­gezi ezeket az államrontó testvéreit, de ne maradjanak csak a szónál, hanem tettel is bizonyítsák állításuk igazát. Vessék ki maguk közül a salakot, hogy a közvélemény ne ál­talánosítson s miattuk ne vádolja az ártat­lanokat is, becsületes munkával és megen­gedett eszközökkel dolgozzék ezentúl mind­egyikőjük anyagi boldogulásán, igaz magyar érzéstől áthatva mutassák meg, hogy hű fiai voltak és lesznek e sorsüldözött közös hazánknak. De a bizonyítékokat első sorban anyagiak terén lássuk, ez meggyőzőbb lesz minden szónál. Ha anyagi áldozatra kapha­tók, hiszünk, mert ez a legkényesebb olda­luk. A szellemiekből, értve rajta a szellem* vezetést, nem kérünk, mert eléggé rossz hírbe keverték e téren magukat sajtójuk destruktiv irányzatával. Ha pedig a mostani irányzat magáévá téve az általános meggyőződést, retorziót alkalmaz velük szemben, ezért ne próbálják a kormányhatalom erejét bénítani valami mesterkedéssel, ne igyekezzenek az orszá­got veszélybe sodorni, mert ők is bizony- nyára szeretik, hiszen igy erősködnek, ezt a földet, amely szülte, nevelte és fehér ke­nyérrel táplálja őket. De még minden ilyen konkolyhintő, bomlásgerjesztő igyekezetük teljesen hiába­való. Láthatták már azt a csodálatot keltő erőt, mellyel nemzeti hadseregünk az or­szág újjászervezését végrehajtja, ennek Iá. fása vegye el a kedvüket a hiú kísérlete, zéstől, a kommunizmus porából uj életre kelt ezt a sziklaszilárd nemzeti erőt többé még nem ingathatják az összetört bálványok mellett ja’jveszékelő papjai, a pénznek. Ne áltassák hát magukat balgatag reménnyel, hogy fordulhat még a kocka, mert esetleges fondorlataik kiderülte esetén érezniük kell a vaskéz súlyát, ezután már még az a ment­ségük sem lesz, hogy egyesek hibáiért nem igazságos az egészet büntetni. Most már rátérhetünk annak a kérdés­nek megfelelésére: mi most a teendő ? Szétdarabolt s hozzá züllésnek indult országunk megmentése. Minden magyar embernek éreznie kell, hogy a tettek ideje elérkezett. Minden polgárnak, aki hazája sorsát szivén viseli, dolgoznia kell. Ez azon­ban csak egyesült erővel történhetik. Félre tehát a visszavonással, pártos- kodással! Aki magyarnak érzi és vallja ma­gát, akit évezredes hazánk kétségbeejtő jö­vője szivesavaró aggodalommal tölt el, lép­jen sorompóba, nyújtson ellenfelleinek bé­kejobbot s minden lelki és testi erejének lalbavetésével, nem, túlfeszített igénybevéte­lével fáradozzék az ellenségeinktől meggya­lázott, megcsonkított, felravatalozott Hun­gária megmentésén. Mi hisszük és valljuk, hogy a rava­talon csak tetsz-halott nyugszik. Keltsük tehát életre, mert ha a harangot is megkon- ditják neki, talán már késő lesz. De ehez újra ismételjük, egyetértésre van szükség. Ne vessünk tehát egymás felé vérszemeket, feledjük a múlt hibáit, borít­sunk fátyolt annak szomorú tévedéseire, hátha megy, hisz mindnyájan magyarok vol­nánk talán. Nézzünk rá az ezer év örömé­ben, bánatában lengett háromszinü nemzeti lobogónkra, van benne piros is, fehér is- De mellettük ott van a zöld is. E szin lá­tása kapcsoljon bennünket egybe, mert azt jelképezi hogy zöldek voltunk mikor egy­mást bántottuk, holott nyakunkon voltak s most is fogukat vicsorgatják felénk orszá­gunk testére éhes ellenségeink. Szokjunk le végre évezredes hibánkról, hogy jobbán gyűlöljök véreink közül kike­rült politikai ellenfelünket, mint ellensé­günket, de annál kevésbé rakjon közénk válaszfalakat a vallási türelmetlenség. Ez utóbbi gondolatnál esdve kérjük lelkésze­inket, úgy a keresztényeket, mint a keresz­tyéneket, tegyék félre a bennük hevülő hit­térítő, hitvitázó tettvágyat jobb időkre, ta­nítsák híveiket most az egyetértésre, békes­ségre s mindenek felett krisztusi szeretetre, mert bizony, bizony úgysem szeret bennün­ket senki. Nehezen fog menni bizonnyára a meg­békélés, hisz ős magyar virtus a civakodás, de tegyünk erőszakot lelkűnkön és a hon­szeretet lángjának tisztitó tüzében meged- zett akarattal emelkedjünk fel végre édes hazánk megmentésének ideáljáig. Mivel azonban közéletünk tisztaságát egyesek pénzhajhászása teljesen megméte­lyezte, szivünkhöz emelve kezünk fogadjuk meg, hogy a polgári becsület utjából többé le nem térünk, nem csalunk, nem árdrági- tunk, nem láncolunk, hivatali hatalmunkkal nem élünk vissza; boldogulásunkat, bár­mennyire megnehezítik a nyoinmasztó kö­rülmények, csak becsületes utón munkáljuk. Leszegezhetjük most már lapunk cél­ját is. Amennyire csekély erőnkből telik, tántorithatatlanul a Krisztns tanította morál talaján állva, a honszeretet, egyetértés és polgári becsület hármas erényével akarjuk hazánk javát előmozdítani. Ezért • minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy a nem­z éti érzést ápoljuk, mint jövendő fenmara- dásunk biztosításának zálogát. Küzdeni fo­gunk az internacionalizmus ellen, botorság­nak tartjuk már csak azért is, mert ha a körülöttünk alakuló, de a már meglévő ál­lamok erős nemzeti alapokon szervezked­nek, akkor mi nem kisérletezh etünk a nem­zetközi maszlaggal. Láttuk eddigi eredmé­nyét, a jövőt illetőleg pedig nem lehetünk kétségben a felől, hogy magában hordja nemzetünk megsemmisülésének csiráját. Hirdetni fogjuk az egyetértést, a bé­kességet, s vigyázni fogunk, hogy azt, ha létrejött, senki meg ne bontsa; rá mutatunk és pálcát törünk minden ilyen kísérlet felett, hisz nemzeti alapon való ujjászervezkedé- sünk párttusák melleit, belső villongások közepeit nem kecsegtethet reményteljes jö­vővel. Nem kevésbé éber szemmel őrködünk a polgári becsületre is, s hol ez ellen vé- t eni látunk, pellengére állítjuk a bűnösöket, mert végtére is ideje van már egyszer, hogy a romlott közállapotokon és annak okán, a pénzhajhászaton, ezen a nemzetrontó rák­fenén, ha kemény műtéttel is mindenkép se­gítsünk. Lapunk másik célja pedig az lesz, hogy a vármegye felső része, nevezetesen a kisvárdai és tiszai járás között összekötő kapcsot teremtsünk. Legyen olyan orgánum, amelyben e szükebb vidék közös érdekeit, céljait, feladatait meg lehessen beszélni. Igaz ugyan, hogy nekünk is bele kell illeszkednünk hazánk nagy egészébe, mint annak kis mozaikdarabja, de azért mindenki hosszabb fejtegetés nélkül beláthatja, hogy ipari, kereskedelmi, gazdasági, társadalmi tekintetben lehetnek különös érdekeink is, Ezeket az érdemeket megvitatni közösen, több szempontból, — fontos feladata e szükebb körletnek. Természetesen a leg­szívesebb készséggel teret nyitunk bárkinek ha esetleg olvasóközönségünket ilyen kér­désekben fel akarja világosítani. Munkatársak egész tábora áll hátunk megett, akik szívesek voltak Ígéretet tenni arra, hogy lapunk szinvonálát közreműkö­désükkel emelni fogják. Szerény csekély­ségünk pedig minden igyekezetével azon lesz, hogy e fenti két célt megvalósítsa. Bárha megadná a magyarok Istene, hogy megvalósithatnók. A felső-szabolcsi ref. egyház­megyeünnepélyes közgyűlése. Lélekemelő mozzanatokban gazdag napja volt községünknek múlt hó húszadika. Már a kora reggeli órákban a szokottnál élénkebb sürgés-forgás volt észrevehető az * utcákon. A ref. egyházhoz tartozó, közel és messze vidékről való világi és egyházi fér­fiak, (soknak családtagjai is), nemkülömben községünknek különféle felekezetű tényezői siettek a virággal ékes ref. templomba, hogy ott a magasztos beiktató ünnepélyen részt- vegyenek. Fejedelmek pontosságával reggeli 9 órakor iskolás leánykák, mindmegannyi vi­rág, sorfala között az orgona hangjai mel­lett vonultak a templomba az egyházkerü­let jeles püspökével, dr. Balhazár Dezsővel az élén az egyházmegye kitűnőségei, közöt­tük gr. Vay Gábor kormánybiztos, főispán Mikecz Dezső nyug. és Mlkecz István jelen­legi alispán és mások. Közének, az ősz

Next

/
Thumbnails
Contents