Felső-Szabolcs, 1920 (1. évfolyam, 1-11. szám)
1920-05-06 / 1. szám
2 Felso-Szabolcs 1920. május 6, csütörtök. s \ r volna legjobban bűnhődniük részükről/ lyett mit láttunk? összeszürték a levet az oláhokkal, hisz jó ismerősök voltak, raboltak azontúl mutyiban, mint egy közkereseti társaság, bünszövetkezeti alapon. Szinleg még üldözte is őket a román hadsereg; de tényleg együtt működött velük a magyar nép kiszipolyozására, kiéheztetésére, leron- gyolására. Láthattuk, hány meg hány millió érték ment ki kezükön keresztül román segédlet mellett a nemzeti vagyonból, amiért ellenértéket nem kaptunk, pedig fáztunk és éheztünk. Kinyílhatott már szemünk, hogy ezek az entente-bérencek ily pokoli ügyességgel mesterkedtek saját irhájuk megmentésén, püffedt zsebüknek friss milliókkal való megtömésén, — s az áldozatok a maszlagtól megzavart szellemi és testi munkások voltak. S mikor ki kellett vonulniok a románoknak, mily görcsösen ragaszkodtak ahoz, hogy itt tartsák továbbra is őket, mert érezték, hogy elközelgett a számonkérés órája, De nem volna bűneik virággyüjtemé- nye teljes, ha fel nem hoznók, hogy az oláhok bejöveteléért a régi rendszer híveit okolták ; hirdették ezt uton-utfélen. Agyafúrt ravaszsággal igy akarrák gazságuk gyűlöletét másnak a nyakába szakasztani. Nem beszéltünk eddig nyíltan. Ki kell mondanunk, hogy mindezzel a közvélemény a zsidóságot vádolja, őt tartja a kommunizmus értelmi szerzőjének, s igy a rettentő pusztulásnak okát is bennük keresi, amely a kommunizmus és az oláhjárás nyomában keletkezett. A zsidóság ellenveti: ez a tétel Így téves, nem az egész zsidóság, hanem csak annak egy elvetemedett és általuk is elitéit része; mindenütt vannak gonosz emberek s.egyesekért nem szabad az egésze* felelőssé tenni, sőt büntetni. Mi készséggel elismerjük ennek az álláspontnak helyességét A hazafias zsidóság maga megbélyegezi ezeket az államrontó testvéreit, de ne maradjanak csak a szónál, hanem tettel is bizonyítsák állításuk igazát. Vessék ki maguk közül a salakot, hogy a közvélemény ne általánosítson s miattuk ne vádolja az ártatlanokat is, becsületes munkával és megengedett eszközökkel dolgozzék ezentúl mindegyikőjük anyagi boldogulásán, igaz magyar érzéstől áthatva mutassák meg, hogy hű fiai voltak és lesznek e sorsüldözött közös hazánknak. De a bizonyítékokat első sorban anyagiak terén lássuk, ez meggyőzőbb lesz minden szónál. Ha anyagi áldozatra kaphatók, hiszünk, mert ez a legkényesebb oldaluk. A szellemiekből, értve rajta a szellem* vezetést, nem kérünk, mert eléggé rossz hírbe keverték e téren magukat sajtójuk destruktiv irányzatával. Ha pedig a mostani irányzat magáévá téve az általános meggyőződést, retorziót alkalmaz velük szemben, ezért ne próbálják a kormányhatalom erejét bénítani valami mesterkedéssel, ne igyekezzenek az országot veszélybe sodorni, mert ők is bizony- nyára szeretik, hiszen igy erősködnek, ezt a földet, amely szülte, nevelte és fehér kenyérrel táplálja őket. De még minden ilyen konkolyhintő, bomlásgerjesztő igyekezetük teljesen hiábavaló. Láthatták már azt a csodálatot keltő erőt, mellyel nemzeti hadseregünk az ország újjászervezését végrehajtja, ennek Iá. fása vegye el a kedvüket a hiú kísérlete, zéstől, a kommunizmus porából uj életre kelt ezt a sziklaszilárd nemzeti erőt többé még nem ingathatják az összetört bálványok mellett ja’jveszékelő papjai, a pénznek. Ne áltassák hát magukat balgatag reménnyel, hogy fordulhat még a kocka, mert esetleges fondorlataik kiderülte esetén érezniük kell a vaskéz súlyát, ezután már még az a mentségük sem lesz, hogy egyesek hibáiért nem igazságos az egészet büntetni. Most már rátérhetünk annak a kérdésnek megfelelésére: mi most a teendő ? Szétdarabolt s hozzá züllésnek indult országunk megmentése. Minden magyar embernek éreznie kell, hogy a tettek ideje elérkezett. Minden polgárnak, aki hazája sorsát szivén viseli, dolgoznia kell. Ez azonban csak egyesült erővel történhetik. Félre tehát a visszavonással, pártos- kodással! Aki magyarnak érzi és vallja magát, akit évezredes hazánk kétségbeejtő jövője szivesavaró aggodalommal tölt el, lépjen sorompóba, nyújtson ellenfelleinek békejobbot s minden lelki és testi erejének lalbavetésével, nem, túlfeszített igénybevételével fáradozzék az ellenségeinktől meggyalázott, megcsonkított, felravatalozott Hungária megmentésén. Mi hisszük és valljuk, hogy a ravatalon csak tetsz-halott nyugszik. Keltsük tehát életre, mert ha a harangot is megkon- ditják neki, talán már késő lesz. De ehez újra ismételjük, egyetértésre van szükség. Ne vessünk tehát egymás felé vérszemeket, feledjük a múlt hibáit, borítsunk fátyolt annak szomorú tévedéseire, hátha megy, hisz mindnyájan magyarok volnánk talán. Nézzünk rá az ezer év örömében, bánatában lengett háromszinü nemzeti lobogónkra, van benne piros is, fehér is- De mellettük ott van a zöld is. E szin látása kapcsoljon bennünket egybe, mert azt jelképezi hogy zöldek voltunk mikor egymást bántottuk, holott nyakunkon voltak s most is fogukat vicsorgatják felénk országunk testére éhes ellenségeink. Szokjunk le végre évezredes hibánkról, hogy jobbán gyűlöljök véreink közül kikerült politikai ellenfelünket, mint ellenségünket, de annál kevésbé rakjon közénk válaszfalakat a vallási türelmetlenség. Ez utóbbi gondolatnál esdve kérjük lelkészeinket, úgy a keresztényeket, mint a keresztyéneket, tegyék félre a bennük hevülő hittérítő, hitvitázó tettvágyat jobb időkre, tanítsák híveiket most az egyetértésre, békességre s mindenek felett krisztusi szeretetre, mert bizony, bizony úgysem szeret bennünket senki. Nehezen fog menni bizonnyára a megbékélés, hisz ős magyar virtus a civakodás, de tegyünk erőszakot lelkűnkön és a honszeretet lángjának tisztitó tüzében meged- zett akarattal emelkedjünk fel végre édes hazánk megmentésének ideáljáig. Mivel azonban közéletünk tisztaságát egyesek pénzhajhászása teljesen megmételyezte, szivünkhöz emelve kezünk fogadjuk meg, hogy a polgári becsület utjából többé le nem térünk, nem csalunk, nem árdrági- tunk, nem láncolunk, hivatali hatalmunkkal nem élünk vissza; boldogulásunkat, bármennyire megnehezítik a nyoinmasztó körülmények, csak becsületes utón munkáljuk. Leszegezhetjük most már lapunk célját is. Amennyire csekély erőnkből telik, tántorithatatlanul a Krisztns tanította morál talaján állva, a honszeretet, egyetértés és polgári becsület hármas erényével akarjuk hazánk javát előmozdítani. Ezért • minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy a nemz éti érzést ápoljuk, mint jövendő fenmara- dásunk biztosításának zálogát. Küzdeni fogunk az internacionalizmus ellen, botorságnak tartjuk már csak azért is, mert ha a körülöttünk alakuló, de a már meglévő államok erős nemzeti alapokon szervezkednek, akkor mi nem kisérletezh etünk a nemzetközi maszlaggal. Láttuk eddigi eredményét, a jövőt illetőleg pedig nem lehetünk kétségben a felől, hogy magában hordja nemzetünk megsemmisülésének csiráját. Hirdetni fogjuk az egyetértést, a békességet, s vigyázni fogunk, hogy azt, ha létrejött, senki meg ne bontsa; rá mutatunk és pálcát törünk minden ilyen kísérlet felett, hisz nemzeti alapon való ujjászervezkedé- sünk párttusák melleit, belső villongások közepeit nem kecsegtethet reményteljes jövővel. Nem kevésbé éber szemmel őrködünk a polgári becsületre is, s hol ez ellen vé- t eni látunk, pellengére állítjuk a bűnösöket, mert végtére is ideje van már egyszer, hogy a romlott közállapotokon és annak okán, a pénzhajhászaton, ezen a nemzetrontó rákfenén, ha kemény műtéttel is mindenkép segítsünk. Lapunk másik célja pedig az lesz, hogy a vármegye felső része, nevezetesen a kisvárdai és tiszai járás között összekötő kapcsot teremtsünk. Legyen olyan orgánum, amelyben e szükebb vidék közös érdekeit, céljait, feladatait meg lehessen beszélni. Igaz ugyan, hogy nekünk is bele kell illeszkednünk hazánk nagy egészébe, mint annak kis mozaikdarabja, de azért mindenki hosszabb fejtegetés nélkül beláthatja, hogy ipari, kereskedelmi, gazdasági, társadalmi tekintetben lehetnek különös érdekeink is, Ezeket az érdemeket megvitatni közösen, több szempontból, — fontos feladata e szükebb körletnek. Természetesen a legszívesebb készséggel teret nyitunk bárkinek ha esetleg olvasóközönségünket ilyen kérdésekben fel akarja világosítani. Munkatársak egész tábora áll hátunk megett, akik szívesek voltak Ígéretet tenni arra, hogy lapunk szinvonálát közreműködésükkel emelni fogják. Szerény csekélységünk pedig minden igyekezetével azon lesz, hogy e fenti két célt megvalósítsa. Bárha megadná a magyarok Istene, hogy megvalósithatnók. A felső-szabolcsi ref. egyházmegyeünnepélyes közgyűlése. Lélekemelő mozzanatokban gazdag napja volt községünknek múlt hó húszadika. Már a kora reggeli órákban a szokottnál élénkebb sürgés-forgás volt észrevehető az * utcákon. A ref. egyházhoz tartozó, közel és messze vidékről való világi és egyházi férfiak, (soknak családtagjai is), nemkülömben községünknek különféle felekezetű tényezői siettek a virággal ékes ref. templomba, hogy ott a magasztos beiktató ünnepélyen részt- vegyenek. Fejedelmek pontosságával reggeli 9 órakor iskolás leánykák, mindmegannyi virág, sorfala között az orgona hangjai mellett vonultak a templomba az egyházkerület jeles püspökével, dr. Balhazár Dezsővel az élén az egyházmegye kitűnőségei, közöttük gr. Vay Gábor kormánybiztos, főispán Mikecz Dezső nyug. és Mlkecz István jelenlegi alispán és mások. Közének, az ősz
