Felsőszabolcsi Hírlap, 1917 (30. évfolyam, 1-53. szám)
1917-01-14 / 3. szám
XXX. évfolyam Kfsvárüa, 1917. január 14. 3. szám. Telefon szám 35. Társadalmi és közgazdasági hetilap. — Megjelenik hetenként egyszer vasárnap. Telefon szám 35 Előfizetési dijak : egész évre 8, félévre 4 korona. Postatakarékpénztári csekkszámlánk száma 37262. Főszei kesztő : Or. GYÖRGY FERENCS. Felelős szerkesztő: CSÁSZY LÁSZÍ.Ó. Farsangi álmok. Régi boldog idők gyönyörűséges napjai, amelyek ilyentájt lázba hoztátok a fiatal embersziveket, hová lettetek? Elmúltatok talán örökre s nem jön vissza soha az a sok édes álmodás, amely a farsang mindennél kedvesebb időszakában annyi édes boldogságot nyújtott a földi embernek.1 Mintha a munka végtelen gondja lett volna úrrá ezen a sáros földtekén, kialudt minden vágyódás az emberek leikéből a vidámság örömteli percei után s a véletlenül megá- hitott jókedv mámoros zajában is végigfut a rnuíatozókon a hideg borzongás,. mert' ki tudja, hogy .épen az pillanat, amelyben örömre szomjazott, takarta rá a halotti, leplei valamelyik végen harcoló kedvesére. A mai farsangnak nincs öröme, a mostani farsang épen úgy mint két előbbi társa a bojt ideje, a várakozásé a megváltás után, amely a világot ebből a rettentő felfordulásból kiragadja. A jelen farsangjának álmai néma tánctermek parkettjén és a vidám gyülekezetek zajában szüleinek meg s nem a szerelmes szemek egymásra villanása lesz azok okozója, hanem az árva leányszobák messze- száüő sóhajtásai s a harci küzdelmek zajában néha napján a férfilel- keknek hátrafelé is irányítható pillantásai. Ezek az álmok nem hasonlítanak a régiekhez. Ezeket az álmokat keserűvé teszi a múlt idejére való emlékezés s a jövő reménység napjának olyan messze látszó íekle.rülése. A régi, farsang áimodőia csak a mának élt és mohó örömmel itta a gyönyörűségek poharát, a mostani farsangé a jövőnek él s a jelen küzdelmein át remél érdemeket szerezni annak gyönyörűségére. A régi farsang-idején csak az élet, a minden örömmel kínáló éiet volt az áimodó körül, ma a halál árnyéka lebeg mindenik után kisérő gyanánt s nem engedi még az. olykor kináíkozőörömet sem gondtalanul élvezni. „ A régi' emlékek meglepik ugyan néha az emberi lelkeket, vágynak óhajtoznak. valami után, ami valamikor volt, amitől a jelen messze távoztatok s amit remélni már alig- alig mer. Ezek a régi emlékek hoznak csak egy kis derűt a sivár jelenbe s a megújulásban való hit adhat csak erőt az immár harmadik éve tartó böjti napokhoz. Ez a hit éltet, ez a hit megvigasztal, hogy eljön még a régi far sang ideje. Elmúlnak a zivatarok s ha feldeiül a béke boldog napja, visszajönnek a rég nem látott s/.ines farsangi álmok, amikor gondtalan jókedvei telnek meg az emberi szivek s elfelejtik azt a-kínos három farsangot* amelynek idején ismeretlen volt a tánc, az édes álmodás. Akkor, majd újra kigyuinak az öröm lángjai s szabad lesz az igazán, lélekből örülni és rózsaszínű álmokat szőni. De hajh! hány álmodó leányszivnek fog hianypzni akkorra mindennapi álma tárgya, hánynak az áimodását fogja kiölni a most még éltető és vigasztaló hit. Óh csak minél többben lennének, akik a jövő 'farsangján visszajuthatnának a régi farsangi álmok édes országába, akkor még nem is éreznénk meg nagyon, hogy három farsangon szomorú álmokat láttunk. Molnár Rezső emlékezete. Jelentettük már a gyászesetet, amely a kisvárdai állami főgimnáziumot érte Molnár Rezső áll. . főgimn. rendes tanár elhunytéval. A megboldogult tanár, aki másfél év óta teljesített katonai szolgálatot, eme szolgálata közben szerzett olyan súlyos betegséget, amely ellen minden törekvése dacára tehetetlen volt az orvosi tudomány. A múlt év december 24 én, amikorra tanárok nagy része és a tanulóifjúság épen karácsonyi vakáción volt szerte, érte utó! hosszas szenvedés után a halál. A gyászhir nemcsak az iskolát sújtotta le. amely a megboldogult tanárban egyik legértékesebb munkását vesztette el, hanem őszinte részvétel váltott ki Kisvárda és vidéke egész társadalmából, mely a. megnyerő modorú, szimpatikus, Hirdetések leivétetnek tápunk kiadóhivatalában és az összes magyarorszáo hirdető Irodákban, a iiylltfér dija soronkint 40 fillér. derék fiatal tanár iránt a legnagyobb tisztelettel visel tetett. Hiszen Molnár Rezső egyike volt a tanári testület ama tagjainak, akik a fiatal intézet alapításának első pillanatától dolgoznak annak felvirágoztatása érdekében s családi kötelékek révén is már második otthonának tekin tette ezt a kis fejlődő szabolc>i városkát. Végtisztességén, épen mert a karácsonyi szünet idejére esett, a-tíini kar nak csak a véletlenük Btidápé t kö < lei en időző tagja B iriha Sándor jelenbeli h meg, hogy a kö/s/ervt: tben .adó kan- rs es kedves tanár sirjara ellie. vt/ln sse a tanári testület és a tanuló ifjúság kos/O- ruiat. Amikor azüuirv a karácsonyi szünet után a tanuióiíju^ag es a tanári kar újra összejött az iskolában, lehetett . méftókép leróni a kegyelet adóját az elveszített értékes tanár emléke iránt. A tanári kar mindjárt az első tanítási napon gyászülést tartott, amelyen az elhunyt tanár emlékét jegyzőkönyvi .kivonatban örökítették meg s ezt a gyászba- borult fiatal özvegynek a tanári kar küldöttsége adta át, amelynek élén az igazgató tolmácsolta a tanai i testület mély részvétét. A gyászesetet különben a főgimnáziumi tanári kar a következő gyászjelentésben tudatta a testvérintézetekkel:. Pro patria ! A kisvárdai állami főgimnázium tanári kara mély megilletődéssel jelenti, hogy szeretett kartársa Molnár Rezső fögimnáziumi rendes tanár, a pécsi 19. honvéd gy. ezred önkéntes szakaszvezetője katonai szolgálata közben szerzett betegségében, 1916. évi december hó 24-ik napján, 33 éves korában, Budapesten elhunyt. Az intézetnek alapítása első napjától kezdve volt nagyértékü, lelkes munkása. Amilyen becsületes odaadással szolgálta a magyar ifjúság nevelését, olyan hűséggel állott a haza szolgálatába, amikor elhívta a kötelesség szava. Az ő drága élete is áldozat lett a haza oltárán. Elvesztése szivünk mélyéig megsebzett, mert egy jobb sorsra hivatott értékes nevelővel és egy talpig derék emberrel iett kevesebb elmúlásával az élők száma. Fájó büszkeséggel könnyezünk gyászos ravatalánál, de megnyugszunk a változtatás latiban. Kisvárda, 1917. január 4-én. Áldott emlékét kegyelettel megőrizzük
