Felsőszabolcsi Hírlap, 1910 (23. évfolyam, 27-52. szám)

1910-09-18 / 38. szám

/ n Társadalmi és közgazdasági hetilap. Megjelenik hetenként egyszer vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 8., fél évre 4., negyed évre 2 korona. Lelkészek-, tanítók-, jegyzők- és tisztviselőknek egy évre 4 korona. Főszerkesztő: ÉBNER JENŐ. Felelős szerkesztő: Dr. GYÖRGY FERENCZ. Hirdetések felvétetnek lapunk kiadóhivatalában, valamint az összes magyarországi hirdetési irodákban. A nyilttér közlemény dija soronkint 40 fillér. fi mmui BMiza. A Magyar Gazdaszövetség nyír­egyházai nagygyűlés felé fordul az egész ország gazdatársadalmának a figyelme. Szeptember húszadikán Nyíregyházára irányozza a magyar közvélemény tekintetét., hol több ezernyi gazda százezrek és milliók nevében fog felszóllani, hogy fele­letet adjon a legújabb idők nagy kérdéseire, hogy végre öntudatra ébredve akaratot nyilvánítson és választ adjon az itl-ott fölmerülő vádaskodásra is. Mióta Károlyi Sándor gróf ki­bontotta a Magyar Gazdaszövetség zászlaját, mióta elhangzott Fóthról a tömörülésre intő szózat s szer­vezkedni kezdtek a löidmivelő Ma­gyarország hátterében szorult gaz­dái, alig volt olyan nagy szükség gazdáink összetartására, mint ma, midőn a jelen ép oly súlyos prob­lémákat hord felszínen, mint a mi­nőkkel a közeljövő fenyeget. A nyíregyházai gazdanagygyü- lés az előjelekből Ítélve, népesség dolgában felülmúlja az összes ed­digi gazdagyüléseket. Méltán lesz kifejezője a földmivelő Magyaror­szág óhajainak és panaszainak. A nagygyűlést Darányi Ignác, a Gaz­daszövetség elnöke vezeti, akit ma­ga Károlyi Sándor gróf, a klasszi­kus vezér, jelölt ki utódjául s aki egy deceniumnál tovább tartott kormányzásával fejlesztette Magyar- ország meződazdaságát oda, ahol most áll. Körülötte lesznek a gaz­da társadalom előkelőségei, akik mindig az első sorban küzdöltek a gazdák érdekeiér nagy gyű lés előadói: Mailáth József gróf, Me- zőssy Béla volt államtitkár, Liplay Béla orsz. képviselő, Bernát István és Meskó Pál, oly nevek, melyek tiszteletreméltóságukkal és tekinté­lyükkel egyaránt nagy hatást gya­korolnak a gazdaközvélemény ki­alakulására. A parádi és palicsi gazdagyü­lések után még nagyobb erővel fog fellépni a gazdatársadalom Nyír­egyházán. Ezrek és ezrek jelentet­ték be előre, hogy résztvesznek a fölemelő tüntetésen. Az öntudatnak ez az évről-évre való erősödése im­már imponáló hatással lesz az e- gész társadalomra, jetéűl annak, hogy bármily változások következ­nek is be időközönkint a politikai életben, a földmivelő társadalom érdekeit nem lehet, nem szabad többé háttérbe szorítani. Megnyil­vánulnak itt is, ott is olyan törek­vések, amelyek nem egybehangzók a mezőgazdaság érdekeivel: agrár- ellenes vámpolitikát hirdetnek a mai agrárvédelemmel ki nem bé- külő merkantibilisták, a nagy lép­tekkel haladó szövetkezeti mozga­lomnak akarják útját állania libe­ralizmus nevében s a szociális tör­vényhozás terén is a gazdák ellen irányul majdnem minden gondo­lata azoknak a tényezőknek, ame­lyek a gazda és cseléd közölt oly Felsőazabolcsi Hírlap tárcája Heureka doktor felfedezése. Éppen a legújabb találmányokról és fe fedezés ékről esett szó és javában ma- gyarázgatta ez is, az is, vájjon mi lehet az oka annak, hogy ebben a nemzetközi nagy versenygésben mi magyarok még csak helyre sem futunk be, amikor Dio­genes mester az ötödik pohár groggot is bekebelezte. (Tájékozatlanok kedvéért megjegyzem, hogy Diegeiies mester on­nan kapta a nevét, hogy az orra még nappal is, mint valami örökmécses izzóit és világiott.) Ez az ötödik pohár úgy magában véve még nem valami nagy és viiagot rengető esemény, de súlyt és fontosságot nyer azáltal, hogy utána a kávéházi túr- ságnak e különben magabazárkózoü és halgaLg tagja is bele szokott elegyedni a vitába. Diegens barátunk bölcsességét tudni­illik, hogy úgy mondjam holmi számra igazítható Wertheinilakat őrizte és vala­mennyiünk tudta, hogy mostanában — öt pohár — az a rejtelmes és titokzatos jelszó, melytől e komplikált závárzat felpattan. Ez alkalommal is igy volt. Alig tette le az üres poharat, máris fölvelle a be­szélgetés fonalát. — Hogy miért kullogunk mi ma­gyarok mindenben hátul? Miért főz le bennünket a világ minden misziója ? Azért uraim, mert nálunk túlságosan nagy a rend. A rend miatt nincs Lat­hamunk, nincs Zeppelinünk és ha akad­na is egy Shaldetonunk, aki rá adná a fejét arra, hogy a déli sarkra szánkoz­zon, rögtönösen nyakába csimpaszkodnék a rend és nem engedné tovább — a váci várnát. Példát akarnak? Bizonyilékot köve­telnek? Oh kérem, a legnagyobb kész­séggel szolgálok vele. Ugyebár önök nem ösmerik szerencsétlen barátom, Heureka Tamás doktor esetét?! Elmondom. Doktor Heureha Tamás orvos a leg- tanultabb, legképzettebb szakemberek egyike volt. Különösen a biológia terén tűnt ki kutatásaival. 0 volt az, kinek sok egyéb nagyfontosságu probléma meg­oldásán kívül a homonkolusnak, az első mesterséges embernek megalkotása is sikerült. Rettenetes testet lelket megemésztő munka volt. Huszonkét esztendeig fára- datlanul kavarta, főzte, varlyogtatta lom­bikjait, üstjeit, ifjúságát, vagyonát, min­denét beieölte a folytonos kísérletezésbe, de vasakarata, szorgalma végül mégis csak diadalmaskodott, fáradságát siker koronázta. Elérkezett az a magasztos pillanat, mikor egy szétpattant tompik helyén ott visitozott, kapálózott a mes­terséges utón készült csemete. Ha tudós és tiszteletre méltó barátom Í3 Telefon­szám ?! — 63. — Ü Leány és fiú fehérnemüek, teljes intézeti felszerelések előírás szerint, harisnyák, zsebkendők, paplanok nagy választékban, legjutányosabban beszerezhetők: UNGÁR LiPÓT divatáruházában NYÍREGYHÁZÁN. \\ Telefon- ■5 szám :: — 63. — FELHUUUr Telefon szám 35. EZELŐTT KISVÁRBA! LÜl t C. ' Telefon szám 35.

Next

/
Thumbnails
Contents