Fehérgyarmat, 1914 (3. évfolyam, 1-32. szám)
1914-07-26 / 30. szám
Vihar, eső. Abba a kétségbeesett helyzetbe, a- melyben a magyar haza és a nép van, mint a derült égből lecsapó villám úgy hasított le a kormány jelentése az idei termésről. A jelentésből kitűnik, hogy az idei esztendőben még rosszabb lessz előreláthatólag a termés mint tavaly volt. Ezzel azután beteljesedett a keserű pohár. A szarejevoi bombamerénylet és a vizsgálatot követő feszültség alapjába megrengették az országot, de azt a megrendülést még ki tudtuk volna bírni, ha nem küvetkezett volna utána a kormány ijesztő tartalmú termésjelentése. És amikor a termésjelentés adatainak rémületéből magunkhoz tértünk, egy másik járja be az országot. Vihar, éső és árvíz. Ezt a három pusztító elemet jelénti be nekünk az újsághírek egész tömege és ezzel a hírrel szemben már igazán csak a szomorú és csöndes re- zignációnak van helye. Szomorú és hallgatagon nézhetünk magunk elé és ha ennek a nemzetnek a jellemző képét kellene megfesteni, csak egy busoló, öreg parasztot festhetnénk. A sok bajban pedig, amely bennünket ér, éppen az talán a legnagyobb baj,hogy a bajok sorozatát, a csapásokat mind néma rezignációval viseljük el. Soha nem teszünk semmit, soha nem gondolunk semmire, ami ebből a helyzetből kimenthetne bennünket. Pedig rezignációval, buslakodással csak azt érjük el, hogy a csapások egymásután zuhognak ránk és minden csapás mélyebbre ássa azt a sirt, amelyben egy nemzet fog elsülyedni. Pedig van egy mód, mellyel segíthetnénk magunkon. Ez a mód pedig az, hogy indusztrializálni kell ezt az országot és a meződazdaságot belterjesebbé kell tenni. A mezőgazdaság mai állapota sem mi esetre sem kielégítő. Csatornázásunk nem elég fejlett, az ország egyes vidékein minden az esőre van bízva, mig másut viszont a vizek nincsenek kellőleg szabályozva és ha egy nagyobb eső esik, bizonyos, hogy árvíz keletkezik. A vizszabályozás volna tehát a kormány és a hatóságok legelső és a legkomolyabb feladadta. Amig ez nincs meg, addig minden évben el kell készülve lennünk az árvíz veszedelmekre, viszont el kell készülnünk arra is, hogy ahol árvíz nincs, ott viszont a azáraz- ság fogja tönkretenni a termést. De nem csak a vizszabályozás terén, hanem a gazdálkodás terén is úgy el vagyunk maradva, ahogy egy olyan kimondottan agrár államnak, mint Magyaroszágnak nem szabadna elmaradva lennie. Ez volna a szükséges reform egyik ága. Belterjesebb gazdaság és az ország 2 oldal. _______________ vízrends zerének szabályozása. De ez még nem volna elegendő. A szabályozás másik ága az volna, hogy nagyobb figyelmet kellene fordítani az iparra és a kereskedelmre. Ipar nélkül minden jövedelmünk, minden pénzünk, amelyet terményeinkkel szerzünk, kivándorol külföldre, úgy, hogy egy belterjesebb gazdálkodás tulajdonképen nem az országnak jelentetne több jövedelmet, hanem a külföldnek. Gondoskodni kellene arról, hogy a pénzt, a jövedelmet, amit magunknak szerzünk, azzal ha jobban gazdálkodunk, itt is tarthassuk az országban. Ezt a két programmpontot kell szem előtt tartanunk, ezeket kell megvalósítanunk, és akkor nyugodtan nézhetjük, hogy esik-e az eső, árvíz van-e, vagy szárazság, sőt nemcsak ezt nézhetjük nyugodtan, hanem bátran szembenézhetünk minden csapással, és nemcsak kibírhatjuk, hanem ki is védhetjük azokat. FEHÉRGYARMAT Vidéki bankok és a puskaporos helyzet. Az általános ideges izgatottság, a háború örökös kisértése a tőzsdei árfolyam jegyző lapon is kifejezésre jut, amennyiben az árfolyamok napról-napra hanyatlanak. A nagy kurzuscsökkenést az idézi elő, hogy a kissebb pénzintézetek tömeges exekució folytán sok papirt dobnak a piacra s az exekuciók nyomán lemorzsolódik az árfolyam. A kis i/ és középbankok ugyanis feleiktől újabb és újabb födözetet kapni nem tudnak, annak a megbízásait kényszereladás folytán föloldják. A kis-és középbankok ilyen eljárása rendkívül kellemetlenül érinti az értékpiacot s egyúttal igen nagy anyagi hátrányokkal jár a megbízókra is. A bankok álláspontja teljesen érthetetlen, mert nincs kézenfekvő ok, amely a tömeges exekuciót indokolttá tenné. A pénzpiac helyzete teljesen kielégítő, a külpolitikai helyzet sem vett olyan alakulást, amely bár-, mely irányban följogosítaná a bankokat pótfödözeí követelésére. A jó pénzpiac és a csöndesülő külpolitikai bonyodalom dacára a kisebb bankok olyan rövidlátó politikát űznek, amely az értékek el- vajudásához s exisztenciák anyagi károsodásához vezet. A kis és közép pénzintézetek részéről annál súlyosabb elbírálás alá esik angazs- mánuk exekució utján való megszüntetése, mert éppen ezek a pénzintézetek lanszirozták annyira a tőzsdei üzletet, hangzatos fölhívások és reklámok, hirdetések segitségével szereztek üzletfeleket s most egyszerűen olyan kíméletlenséggel járnak el feleikkel szemben, hogy ha a megkívánt pótfedezetet pontos határidőre nem szállítják, következik az exekució. Még súlyosabb pénzpiac és külpol itikai viszonyok mellett is kíméletesebb eljárást tanusitoitak a megbízóikkal szembon s az exekutálást — tőlük teihetőleg — elkerülték, annál csodálatosabb és szinte megmagyarázhatatlan a most küvetett eljárásuk. Karbatett kezekkel a kis és középpénzintézeteknek ezt az eljárását szemlélni nem lehet. Itt nem egyesek érdekeiről, nem néhány ember anyagi megkárosításáról van szó, hanem számtalan exisztencia létérdeke forog kockán. A nagy bankoknak kell elsősorban közbelépniük és figyelmeztetniük kell az affilált intézeteket és a kisebb intézeteket eljárásuk súlyos következményeire. Ha az exekutálások ennek dacára sem szűnnének meg, akkor vegyék át a nagybankok azokat a megbízásokat, ahol a pótfedezet miatta^bank eladja az újabb fedezet hiányában a papírokat. Bizonyos, hogy a csökkent exekuciók megjavítanák a kurzusokat s tőzsdei forgalom irányzatát megszilárdítanák. 1914. julius 26. Heti krónika. Egy helybeli vig kompánia agy éjfél után egyik vendéglőből a másikba ment, ahol persze a vendéglős az igazak álmát aludia. De ha Rip Van Vinkle huszesztendős mélyálmát aludta volna is, fel kellett volna ébrednie arra az orgo- nálásra, melynek basszusa hosszú, vagy három tenorja spriccert kért. A vendéglős félálmosan bement a söntésbe, előkeresett egy üveg polenai vizet. A dugóhúzót nem igen találva, bicskájával gyömöszölte befelé a dugót az üvegbe. Eme hosszú processura türelmetlenné tette az éjjeli vendégeket, akik már vagy\tiz perce hallgatták a vendéglősnek a dugóra irányított tompa ütéseit. —Mi lesz már a spricerrel ? — kérdezte a z egyike. — Hát' nem hallod, hogy most töri a borkövet — felelt a társaság egy másik tagja. * * * Meg kell ismételnem azt a naivságot, amit Canova szobrász modell-hercegnője a barátnőinek mondotta mikor azok szemrehányással illeték, mert modell tudott lenni csak „ugyu egy közönséges szobrász előtt, aki még csak nem is gróf. A hercegnő a szemrehányásokra naivan felelte, hogy „hiszen be volt fűtve a szoba“! A városi tanács egyik tagjától azt kérdezték a múltkor, hogy miért nem
