Fehérgyarmat, 1914 (3. évfolyam, 1-32. szám)
1914-07-19 / 29. szám
2 oldai. FEHÉRGYARMAT 1Q14. julius 19. szakáosnét pedig 8 kazaltövébe sodorja az esti szél a tanügyi rovatban előléptetett tanitók egész seregével. Ez is a sors különös iróniája, no meg az, bogy az a szerencsétlen ember, aki felakasztotta magát a hírek szürke sorai közt, most a szelek jóvoltából tényleg a barackfa tetején csüng. Egy második ásitás után egy rop>- pant nagy kérdőjel mered elém, hogy mit csináljak most, smit csinálok holnap hétfőn, amikor még csak újság sem lesz ?! — A kincses ka- lendáriom immár nyolcz éves kötetét lapról lapra ismerem. Tudom, hogy néz ki a mexikói, a holland katona, az osztrák dzsidás s a török janicsár. — A Kossuth-naptár 100 éves jövendőmondója mar vagy száz délután tudtomra adta, hogy idén a gazdák a jó terméstől ne féljenek, (vagy tán azért ne féljenek mert jó termés lesz), ezt nem értem egészen, no meg aztán, hogy bőséges gyümölcs termés lesz, de hasti- fuzsnak is lészen aratása, (ez e- lóg kellemetlen.) Ugyanezt mondja az 1898. évi naptár is. Ezek most mind kiérdemülten hevernek az asztalomon egy álmoskönyv kíséretében, ami minap került be hozzám a szomszédoktól. Ehhez sorakozik még a háziak bibliája, amely porlepett fedelével, a belőle kiáradó por és dohszagú áhítattal együtt, nagy vaskos kötetével egy lomhán elterjeszkedő kálvinista templomra emlékeztet. A Krisztus csodatetteit böngésztem, s arra gondoltam, hogy Fehérgyarmatra nézve is üdvös volna egy kulturcsoda. És—uram bocsás’ — arra gondoltam, hogy ha a Krisztus lejönne csodát csinálni, talán senkisem lenne, aki kultur- csodátkérne valamiféle üdvös könyvtárral rendelkező önmüvelő egyesület megteremtésében, hanem mindenki vizzeltelt vedrét vinné a ká- nai mennyegzőbeli csoda megismé- teltetése végett. — Fehérgyarmatnak ebben is igaza van, miért kell ide Önmivelő egyesület ? Most, amikor a franciák határtalan lelkesedés mellett leplezték le Viktor Hugó guernesey-i szobrát, Száz Zoltán több-kevesebb keserűséggel emliti azt a cinizmust, amellyel ami illetékes köreink s főképen — a margitszigeti Aranyszobor leleplezését is felhozva konkrét példaként — Budapest elitközönsége viselkedik hasonló esetekben. A panasz nagyon isméltányos, de amellett igaz az is, hogy Francia- országban a legutolsó paraszt sem fogja rá, hogy Hugó Viktor valami bretagnei vasöntő, vagy kefegyáros volt, hanem tudja kit kell benne tisztelni. Nálunk kaputos ember mondta, hogy Mikszáth hadtestparancsnok volt. Provance falvai nem olyan könyvtárakkal rendelkeznek, mint a fehérgyarmati, ahol egy-két nemzeti Írónak véletlenül idetévedt, legjobb esetben két kötet agyonmarcangolt, megviselt munkája áll a publicum rendelkezésére. A folyóiratokat sem a „Fliegende Blätter“ évtizedes valamikép eltévedt példányai — amit meg sem értenek — helyettesíti k, hanem honi folyóiratok állanak a közönség műélvezetére, — A francia paraszt tudja, hogy ki az a Maeterlinck, meg Anatole France, de nálunk kaputos emberek sem tudják, hogy ki az a Mikszáth, meg a másik, meg a harmadik magyariró. Amig igy unalmamban a franciák örömünnepére gondolok, dacára a Szász Zoltán jól megkonstruált, élvezetes és őszinte cikkének, én nem rudom irigyelni a francia kultur- örömet akkor, amikor Fehérgyarmaton érzem magam, ott ahol azt tudják, hogy ki az a Justh, Károlyi, meg Vázsonyi, de azt nem is sejtik, hogy valaha egy Mikszáth is létezett, vagy létezik egy Hercegh Fe- renczünk. — Olyan természetes valaminek tartják, hogy annak igy kell lenni, hogy az ember diplomával, bizonyítvánnyal, egy egész emberöltőre való diákköri olvasottsággal kijön Fehérgyarmatra sárt taposni s a kapuk alján politizálni. Az összes szellemi tápláléka egy fővárosi újság, amelyet az első betűtől az utolsóig át kell olvasnunk. Ez hangolja a kis város egész társadalmát vérmérséklet és természet szerint. A szigorú öreg negyven- nyolczas érzelmű bácsik sóhajtozva rágódnak a politikai eseményeken, mig a romantikusabb kedélyeknek a fehérszekfüs szakácsnő tetszik, aki az apróhirdetések aprósorai közt megértő barátot keres. Társaságot még én Fehérgyarmaton irodalomról beszélni nem hallottam. — A mi kultur vágyunk felemelkedik ugyan Schillerig, de csak a róla elnevezett vörös bor élvezete révén. Nem osudálkozhatunk tehát, ha egy margitszigeti Aranyszobor leleplezéséhez nem özönlött a guer- neseyi Hugó Viktor szobor közönségéhez hasonló sokaság, s nem sorakoztattuk a sziget mellett csatahajóinkat. — A franciák vére e tekintetben kékebb mint a mienk. — Mi még ma is csaknem parityázó vadölők vagyunk, kik rábízzuk mar gunk a minden nap szürke eseményeire. Lerázva az iskola porát magunkról, átvedlünk sártaposó falusi polgárokká s magunk is rábólintunk az esküdtek hatalmas kultur- érvére, hogy — minek is az a könyvtár? menjen kaszálni az, aki unatkozik. Elmaradottságunkon sem esünk kétségbe. A föld forog, tehát mi is forgunk vele. Amit a városiak megtudnak most, azt legkevesebb 50 év múlva, úgy is eljut hozzánk. — A modern irók modern eszméket hirdetnek, azokra pedig itt semmi szükség ; hogyne, még megrontanák vele falunk szűz levegőjét, s Czigány Zsuzsi már holnap az éjjeli csavargás helyett kartárs-barátnőivel Ady- ódákat olvasna. Mi igy haladunk előre, de elvégre valakinek igy is kell haladni. Mi tudunk mindent, ha akár hogy is, mint az egyszeri csendőr aki igazolásra szólított fel egy vándorló legényt. Ez munkakönyvvel igazolta magát, amit a csendőr, — nem tudván o'vasni — fordítva vett a kezébe és roppant nagy fontoskodva színlelte az olvasást. A legény a fordítva tartott könyv láttára félénken figyelmeztette a csendőrt, hogy fordítva van a könyv. A csendőr dühös pillantással leintve a vándort, tekintélyének egész súlyával lökte oda, hogy — halgass, csendőrnek úgy is tudni kell. Heti krónika. Mindenki előtt ismeretes az az adoma, amelyben a deliquens az akasztóta alatt kegyelmet kap. A kegyelmi Ítélet felolvasása után udvariasan igy szól a kötelet tartó hóhérhoz. Már engedjen meg, hogy idefárasztottamil. Mire a hóhér nagy maliciával feleli: „No nem tesz semmit, majd máskor.“ Ilyen eset történt egyik esküdtünkkel, aki foglalni ment egy néhány korona illeték tartozásért egy polgárhoz. Ez többé-kevésbbé restelte a dogot s rögtön kifizette a hátralékot, kérve az esküdtet, hogy engedjen meg neki, hogy odafárasztotta. Erre az esküdt hivatalos udvariassággal azt felelte „Nem baj, majd máskor is.“ * * Mire való a telefon Fehérgyarmaton ? — Semmi másra csakhogy legyen mivel az irodák idillikus csendjét megzavarni. Egy helybeli úriember bevezette a telefont. Amint a rossz nyelvek mond ják, ez az úriember a meleg miatt csakúgy familiárisán ingujban dolgozott irodájában. Egyszer csak a telefon éles csengetése zavarja meg szorgalmas munkájában. Felkapja a kagylót és halló . . . hallgatódzik. Akkor hallva hogy női hang beszél, kissé* zavart udvariassággal beleszól a telefonba: — Csókolom kezét, egy pillanatnyi türelmet kérek, mert hiányos az öltözékem. TÖVIS.
