Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1913-09-14 / 37. szám
FEHÉRGYARMAT 191$. szeptember 14. Itt oldd. Kivándorlási exportunk. Ez a téma évről-évre megismétlődik és mégis teljesen uj, mégis minden idényben okot szolgáltat arra, hogy Írjanak és beszéljenek róla Ezideig csak itthon tétetett megbeszélés tárgyává, csak az itthoni politikai körök és hatóságok tartották magukat illetékeseknek, e kérdésben állást foglalni. Kérdés : kivándorlás kérdése. Állást foglaltunk, tisztáztuk a nézeteinket, a kivándorlás irányítását maga a kormány szerződésekkel, törvényekkel és rendeletekkel irányította, de a baj ellen orvoslást nem talált. Ma már nem csak mi foglatkozunk a kérdéssel, nem csak a mi tisztán belügyi vonatkozású ügyünket képezi a kivándorlás, hanem már foglalkozni kezd vele a külföld is, mind intenzivebbül, mind behatóbban. Kis- sebb országok, kissebb kaliberű lapjai Írják rólunk, hogy itt mifelénk hallatlan rablógazdálkodás folyik, hogy itt úgy élnek az emberek, mint évezredek előtt Egyiptomban éltek, kaszt rendszerben, az egyelőséget még törvényeink sem ismerik, egy uralkodó kaszt tönkre teszi a másikat és ha már itthon nem bir vele, vagy ha attól tart föllázad a zsarnoki uralom ellen, akkor exportálja ember anyagát Amerikába. A rosszmájú befeketitők szerencsére nincsenek sokan és szavuk nem igen meszire hallatszik el. Annál kinosabbegy világlap a*Frank- furter Zeitung“ komoly és a magyar viszonyokkal ugylátszik ismerős embereknek a cikke. Ez a oikk részletesen ismerteti kivándorlási politikánkat, amelyről többekközött következőképen ir: A talmi aranyországból. L . . , .faluban éppen gyűlés volt. Nagyban folyt a vita. Mikor aztán a gyűlésnek vége volt, Péter bátyánk a híres ember, a kinek egy itcé- vel több tudomány volt a fejében, mint a többinek, igy szólt az emberekhez: — Atyafiak valami okosat akarnék mondani. Az atyafiak nagyot bámultak Péter bátyánk szavaira. Vajon mit akar megint? — No hát, csak hadd haljuk a szót,—feleli rá a Márton bácsi aki nagy hazafi hírében állott. —Hát má csak megmondom. Halgassatok ide. — Tegnap levelet kaptam Amerikábul! — Amerikábul? —lón a nagy csodálkozás. — Igen, igen. És az van a levélben írva, hogy aki kimegy Amerikába, nagyon gazdag ember less. Aranyalma terem a fán, a folyókban aranyhalak úsznak, az utcán sült disznók szaladgálnak és kés van a hátukba szúrva, a fákon cipó terem. Aki éhes, az .vág egy jó darabot a disznóbul és elvesz a fáról egy cipót. Senki sem kéri számon tőle. Aztán az a- ranyat csak úgy osztogatják . . . Az öreg Márton erre megcsóválta ősz fejét Má én azt el nem hihetöm, Pétör! — Én se, — mondja egy másik ember, aki rokona a Márton bácsinak. — Má pedig elhihetitök nekőm, ha mondom, mór es s levél nem hazudik. »Magyarország mezőgazdaságának sürgős szüksége van arra, hogy a munkáshiány problémája megoldassák. Az emberanyagnak csaknem hihetetlen elherdálása, ami Magyarországon folyik és különösen a fiatal legjobb munkaerőkkel, amellyel Amerikát tömik, talán az egyetlen nagyszabású export, amely Magyarországnak megmaradt. A mezőgazdaság terén elért eredmények lényegesen fokozhatók volnának, ha egy más munkáspolitika üzésére térnének át. A gazdasági élet valamennyi mezőgazdasági termény értékelése révén olyan munkabéremeléseket vont maga után, hogy nemvolna szabad az amúgy is elégtelen emberanyagot az újvilág könyörtelen kizsákmányolásának kiszolgálatni. Alkalom magasabb keresetre kisebb veszedelmek mellett az orszában is nyilik, nem volna szabad tehát odajuttatni az országot, hogy a kivándorlás pusztító következményei keservesen megboszulják magukat.“ Ez a legszomorubb szimptoma az e- gész kivándorlási kérdésben. Nemcsak Amerikába veszik észre azt a nagy em- berbeözönlést, hanem ott is, ahol közvetlenül semmiféle érdeket nem érint, ahol csak mint tárgyilagos szemlélők mondanak az emberek egy másik ország dolgairól Ítéletet. Hová jutunk, ha ez igy tovább megy? kérdezi a külföld és mi tanácstalanul állunk velük szembe, mert hiszen mi magunk sem tudjuk, hogy mit feleljünk nekik. A rettenetes drágaság és sok egyéb halmozott baj kivándorlásra kényszeríti az embereket, uj hazát, boldogságot keresnek: kenyeret a- karnak. Mert ez az ország, amely közép- európa Kanaánja gyanánt van elhireszA jó Márton bácsi megint megcsóválta a fejéi: — Má pedig akár hogy van én nem hiszök annak a levélnek. Erre már a falu esxe, a biró uram is beleszólta magát. — Hát óvássá kend fel!—Majd meglátjuk, mi az igaz benne. Péter bátyánknak a szavára büszkébben dobogott a szive. Mégis okos embernek tartják öt. Elő is vette a nagy levelet és elkezdé olvasni. Az emberek csodálkozva r hallgatták és mikor vége volt a levélnek, Péter bátya igy szólt hozzájuk: — No, ugye, hogy mégis igaz? . . . — Már ngy köll lönni — mondja rá Papp Jóska, a kisbiró és egyszersmind a levélhordó is. —No hát ki gyün velem el Amerikába?j — Én is mögyök, — mondja egy másik. És még többen is szóltak volna, de Márton bátyánk vette át a szót. Atyafiak, ne menjetek Amerikába, ne higyjetek a levélnek, melyet bizonyára gonosz embör küldött, hogy ámítson beneteket. Hát mög aztán tudjátok, hogy ez a haza ellen bűn és lázadás Isten ellen? Aki itt nem tud megélni nem tud az ott sem. Nehigyjétek lelve, egy koldus népet hord a hátán, amely nem törtet a kaliforniai aranybányák felé, hanem gyárakba megy és amerikai farmokra, bányákba és kohó- műhelyekbe. Nem kaladorkodásból, nem meggazdagodási vágyból indul útra, hanem tisztára azért, hogy magának és gyermekeinek a legszükösebb életmódot biztosítsa, amire itt tej és méz között még csak kilátása sincsen. i AZ EST ■ ■ a legjobb magyar napilap. S Hírei frissek és igazak! Közgazdasági rovata a gazdasági élet minden mozzanatáról számot ad, sport- ; rovata a sport minden ágának esemé- ■ nyeiről hűen beszámol. — II üti- is lllill mpiüstiinyiil * a legmegbízhatóbb tudósítók távirati és telefonjelentései alapján leghamarabb közli, ! AZEST , megjelenik a fővárosban déli 1 -kor és a dél- j| j utáni első gyorsvonattal érkezik városunkba Ára 6 fillér. hogy a pénzt ott ingyen osztogatják. Meg köll azért dolgozni abban a bányában De azok bizony nem hittek neki í hallgattak az áruló szóra; eladták mindenüket és búcsút vettek a falutól, hogy elvitorlázzanak a dollárok hazájába, Amerikába. Mikor elbúcsúztak a falubeliektől, a jó Márton bácsi intőleg szólott hozzájuk: —Megosszátok csak, hogy a Márton bácsinak igaza volt . . . Visszajöttök ti még onnét de meglátjátok, hogy nem illyen állapotban. .. . Három esztendő múlt azóta, hogy a fenti esemény L . . . községben lejátszódott. A községben azóta nagyot fordult a világ kereke. Azok skik otthon maradtak boldog, megelégedett emberek lettek, kik nem kivánkoz- iak Amerikába, kik nem tudták és nem akarták elhagyni édes hazájukat. Éppen karácsony este volt. A béke és a szeretetnek ünnepe. Remény szállt a szivekbe, a reménynek édes szikrája, mely felme- legitette a sziveket. A mindennapi életet ünnepi öröm váltotta fel. A jó Márton bácsi házában a család az asztalnál ül, kezükben énekes könyv. Mennyei áhítattal szállt fel ajkukról a karácsonyi ének: Midőn a pásztorok Betlehembe, Nyájat őriznek éjjel a mezőbe . . . És amint úgy szált az ének a hhők ajkáról, azalatt az ajtón kopognak éá belép egy béna, falábú ember.
