Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1913-12-14 / 49. szám
2-ik oldal. FEHÉRGYARMAT 1913. december 14. tudjuk, micsoda serény, intenzív felvilágosító, oktató tanitómunka folyik a szakszervezetekben s micsoda eredményt érnek el. A polgári középosztálylyal azonban senki sem törődik, legkevésbbé o uiaga. Itt még nyoma sincs szervez kedésnek .Nem léteznek orgánumok, amelyekben ez osztály felvilágosító munkája folyhatna. Hiányoznak a férfiak, akik a progresszív eszmék tömegével rendszeresen, kitartóan ébresztgetnék ez osztály mélyen alvó öntudatát. Vegyük most még ehhez azt a függőséget, amelybe ez osztály tagjai kerülnek az állammal, vármegyével s hatóságokkal szemben üzletek, vállalatok révén s azt hisszük, pontos magyarázatát adtuk a magyar középosztály hátramaradottságának s annak, hogy miért nézi ez az osztály olyan közönyösen és tétlenül azok munkáját, akik az ő felemeléséért, a demokratikus Uj Magyarország megteremtéséért dolgoznak. Nyílt titok azonban, hogy ezt a munkát a középosztály ily állapota mellett, annak aktiv részvétele nélkül elvégezni nem lehet. Demokráciát teremteni a polgárság nélkül képtelenség. Á polgárság közönyén úgy törik meg a progreszió válogatott harcosainak minden erőlködése, mint szikfalon a hullám. Ellenben az osztályuralom minden machinációja pozdorjává törik a felvilágosodott, öntudatos polgárság kapcsa alatt. Ha tehát csakugyan, komolyan akarjuk a magyar társadalom megKiss József. Az uj Magyarország irodalomtörténete: a csillaghullások története; kiégett bolygók, bukott üstökösök, züllött meteorok ájuk vad keringésében várjuk a fölkelő napot — és estére érve, reggelre kelve, mindig csak ugyanegy csillag áll szilárdan a maga helyén. Sok vihar volt — de se a társadalmi, se az irodalmi forradalmak égiháborui nem ütötték ki a pályájából. Az évek jöttek és az évek mentek — és Kiss József maradt, aki volt: a ma poétája; tegnap ép úgy a máé volt, ahogy a máé lesz: ha a holnapból ma lesz. És klasszikus volt anélkül, hogy a tegnapé — és modern volt anélkül, hogy a holnapé lett volna. A 70 éves költő ... a legszomorubb bálvány; csak él, csak él, de lábait a repkény fuija be és feje fölött a vadmadár rak fészket; az irodalom már nem törődik vele, az irodalomtörténet még nem törődik vele — az egész élete: egy borzalmas szertartás, a föld alatt lakó eltemettetés előtt a föld fölött való eltemettetés . . . Milyen más a Kiss jószef hetven esztendős életei Birkózik, verekszik, ott küzd minden torlaszon és ahol más már csak a saját megszentelt kultuszának él és az ifjúsága sirdomb- ján öntözi a rózsát: ott ő, a száz kapitulációt kiszolgált obsitos, ifjú népfölkelőket visz a tűzkeresztségbe. reformálását, haladéktalanul meg kell kezdenünk a magyar középosztály rendszeres, intenzív tanítását, felvilágosítást. Ne várjuk tovább, hogy ez az osztály keresse a felvilágosítás forrásait, hanem vigyük be mi a haladó eszmék fényét a sötét tömegbe. S addig meg ne álljunk, mig a magyar középosztály alárendelt helyzetének s történeti jelentőségének tudatára nem jön. A többit aztán rábízhatjuk Szociálizmus. íi. Mai állapota. Fejtegetésem első részében rámutattam azokrafa tényezőkre, melyek a tulka- pott szociálizmus diadalra jutását elősegítették. E részben a szociálizmus mai állapotát akarom vázlatosan ismertetni. Nézzük az elfajult demokratikus eszmék mily nemes gyümölcsöket termettek? . . . Nemzetpolitikai szempontból igen lesújtó választ kapunk kérdésünkre. Közgazdasági viszonyaink lezüllésé- vel megszűnt a hitel, gyáraink műhelyében az áldott munkáskezek helyett ott találjuk a rideg sivárságot. Gyáraink, vállataink pangnak. De mi idézte elő a rettenetes változást ? . . . Bizony nem más, mint a tulkapott szociáliz- musnak mai állapota. Vájjon összefüggésben van-e a szociálizmus a közgazdasággal ? Szerintem e két tényező elválaszthatatlan még akkor is, ha nem vesz- satiik is tekintetbe azt, hogy hiszen a mai szocializmus éppen a mai közgazdasági rendszert akarja megdönteni, A lírája ma is az, ami régen és az epikája is az, arai régen; ez a lira : fojtott égésű, mint a bányalevegő, ez az epika: csillogó és expanzív, mint a mese, aminek az aranygo- molyagját kevesen sodorják olyan bűbájosán, mint ő. A Iirája — minden lira — egy lelki expedíció a boldogság északi sarka felé; mennyi tájat járt be — a kis behorpadt falusi sirtól (ki nyugszik ottan, azt ő tudja csak), azt ő tudja csak, a Sphinx rőt sivatagáig; a levelek hullása, daruk távozása — halk melódiáitól a szén, a Tűz forradalmának cikluszi zengéséig. A sarkot el nem érte — soha poéta el nem éri — de ez nem is fontos; a fontos az: hogy mindenünnen, ahol járt és földet, füvet, vizet hozott mutatóba, mint a követségbeli szittyák a Szvatopluk birodalmából és két marokkal hordta a kincseket a magyar kulturszépségek óriási tárlatába. És hozta mindezt egy nyelv királyi szőnyegén, amelynek hímzése báját — Arany, Petőfi és Vörösmarty óta — a költők értették a legkevésbbé. A költők alchimisták, aranyvenyigéket olvasztottak ki a magyar nyelvből. Kiss József a valódi aranyat találta meg újra, amikor irtotta, mint a gazt, a filológiai árvalányhajat és messze kerülte a nyelvnek azt a különös, versbelit másodvirágzását, amit egy pillanatig se érlel az élet napsütése. Ő megértette a nyelv minden csinját-binját és nem a költők nyelvén — az élet nyelvén beszélt. Azon a nyelven, amit a csekei révben hallott, ha a tiszai mig a tiszta demokratikus eszmék oda törekszenek, hogy ezt megjavítsák . . „Quo Vadis Domine“ ? „Hová mész Uram“ ? Ezt a kérdést intézhetnők mi is édes magyar népünkhöz, ha nem tudnék előre a mélabus feleletet: megyek Amerikába. Hisz’ ha ez igy fog tartani, akkor pár száz év múlva Amerikában fogják majd keresni a magyar nép őshazáját. Hát ezt mi idézte elő ? A szocializmus mai állapota. Ha ez nem volna ily állapotban, kellene-e kérdezni a mi magyar népünktől, hogy . . . Quo Vadis Domino ? Nézzük, hogy tulajdonkép milyen a szociálizmus mai állapota? A szocializmus egyszersmind gyomor kérdés is, ez tagadhatatlan. De szerintem még sem állhat meg az az okoskodás, hogy ott van a hazám, ahol enni adnak. Szép dolog. Ha mindenki igy vélekednék a mi édes hazánkról úgy bajosan állana még 1000 évig. Aki ekép vélekedik az édes anyaföldről, nem érdemel mást, minthogy számkivessék a nemzet testéből ezeket a rákfenéket. Az mehet a sötét Afrikába is, hisz az ilyeneknek való hely. Hát a munkanélküliek ezrei és ezek vezetői. Csodadolgot hallunk tőlük. Egy ilyen viharos véresszáju szoci- álista népgyíilésen alkalmam volt jelen lenni és végig élvezni a gyűlés lefolyását. „ Le a néprontókkar „Pokolba az arisztokratákkal“ A hallgatók ezrei zúgták a vezetők után, amely hallgatóság 17—18 éves suhancokból és szavazatnélküli polgárokból állt. De hisz akkor a népnek a vezetőket kellett volna ledorongolni, hisz ezek a „néprontók‘ Éljenez a nép tanítókat, akik kivezetik halászok alkonyati dudolását laste — azon a nyelven, amit a borsodi tarlón, a homokos ákácok alatt lesett ki, mikor a mándlis Apolló naiv szerelmes szókat súgott a pruszlikos Vénusz fülébe. Az epikája . . . Kerestük a Kiss József ballada lelki földijét és kerestük: a skót tavak partján, a granadai ghettó romjai közt, a székely havasok csillogó kúpján — és nem találtuk meg semerre sem. (Talán egy tanár . . ) A ghettólélek kincsei közt ép olyan otthonosan járt, (Simon Judit) mint a középkori kastélyok, a néma várkutak mese-mohában (Gedővár alkonya) és a tulipános láda fenekén, az arany- szájú ködmönösök mese-misztériumai közt (Szomor Dani) . . . És — mind e közt — lapot csinált, az első európai magyar folyóiratot: A „Hét“-et. A „Hét“ csak rövidesen beszélünk róla, nem illendőség olyat mondani, amit mindenki tud — A »Hét« megtanította az Írókat irni és a közönséget olvasni, — Írókat adott a közönsének és közönséget az íróknak. A ma és a holnap, az újság és az irodalom gyönyörű és termékeny kompromisszuma. A „Hét“ sikerét ketten csinálták: az irók, a szerkesztőség — tollal, a közönség — szeretettel és lelkesedéssel. A „Hét“ huszesztendős jubileuma egybeesik Kiss József jubileumával. És ezt a kettős jubileumot A „Hót* szerkesztősége egy dús, korhű, történeti becsű jubileumi számmal (Ili
