Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1913-11-30 / 47. szám
Fehérgyarmat, II. évfolyam. 47. szám. 1913. november 30 FEHEROYÄRHÄT Társadalmi hetilap. Előfizetési árak: Egész évre .... 8 kor. Félévre ...............4 kor. Ne gyedévre.... 2 kor. Egyes szám 20 fillér. Lelkészek és tanítóknak egész évre 6 korona. Felelős szerkesztő: Dr. SZŐKE SÁNDOR. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztség és kiadóhivatal: »KOSSUTH«-NYOMDA, FEHÉRGYARMAT. Hirdetések díjszabás szerint és előre fizetendők. Nyilttér soronként 40 fillér. A kamatláb ingadozása. Olvassuk egy budapesti lapban, hogy itt mifelénk most már nemcsak a vélemények ingadoznak, hanem ingadozik a kamatláb is. A hasonlat nem valami nagyon szellemes, de sok igazság rejtőzik mögötte. A kamatlábat a jegybankok állapítják meg és ez a kamat mértékadó a pénzügyi világban. Ez a tétel áll a külföldi pénzintézetekre és a pénzintézetekkel kapcsolatos egvébb intézményekre. Franciaországban például az állami zálog- házák alá rendelt kölcsünintézetek soha több kamatot nem szedhetnek a hivatalosan megállapított kamatlábon felül. Nálunk ? Tessék csak egy szegény embert megkérdezni, hogy mit fizet egy ruha után kamatot a zálogházban. Szinte hallatlan összeget, 20%-ot, amit mindenféle cimeken kizsarolnak tőle. Aranynemüért és ékszerekért az elzálogosító l2°/o-ot fizet, egy olyan ősz- szeget, mely túlhaladja a rendes hivatalos kamatlábnak adupiáját. Ezzel a néppel mindent meg lehet tenni, ezt a népet pálinkával lehet degenrálni és ilyenfajta adókkal megsarcolni. A pénzügyi kőzületek pedig ugyanezen a nyomon tovább mennek és nemcsak a szegény embert, hanem a jobbmó- du betevőt is igyekeznek tehetségük és képességeik szerint megsarcolni. Ki ne imerné a bankoknak ama trükkjét, hogy oda áll a betevő és megkérdezi a pénztárost, hogy hány százalékra tudná elhelyezni tőkéjét. — Hány százalékot ? Hát nem tetszik tudni, hogy mi 4%-ot adunk? — Négyet? Hiszen a szomszéd bank még a cégtábláján is hirdeti, hogy 59/o-ot ad! — Ja a másik bank az kockázatos üzletekkel foglalkozik és mi biztosak vagyunk a dolgunkban. Nálunk tessék bizalommal elhelyezni a pénzét, a lelki nyugalom megéri azt az egy százalékot. A jámbor betevő természetesen vagy belenyugszik a 4%-ba, vagy pedig esedezik egy fél százalékért, amit nagy kegyesen megadnak neki. így a jámbor. De bejön a bankba a tapasztalt és szól: — Elhelyezem a pénzemet 6%-ra Önöknél, mert ugyanilyen kamatláb mellett volt elhelyezve a másik bankban is, az messze esik üzletemtől és ón a közeli bankot e- lőnyben részesítem. — Hat százalékra? kérdezi a pénztáros. —- Ne csodálkozzon rajta, kaphatnék hetet is, ha kis bankba vinném a pénzemet! A vidéken még egy fél százalékkal többet is el lehetne érni, de már említettem Önnek, nekem itt kell hogy legyen tőkém az üzletem miatt. No gondolja magában a pénztáros ezt nem fogom úgy elküldeni bizalom, bizalom kiáltással, mint amazt, ezzel másként kell beszélni. És elmondja neki, hogy nagy a kezelési költség, drágák az emberek: nem ad többet 5 és fél százaléknál. A tapasztalt erre szó nélkül felveszi a márvány lapra tett bankókat és el akar menni. A pénztáros azonban udvariassabb lesz hozzá és a végén a tapasztalt ember által megjelölt kamatlábat fogadja el. Nyilvánvaló ebből, hogy nálunk nem a hivatalos kamatláb irányítja a pénzügyi világot, hanem az emberek vérmérséklete. Ez a fontos és ez a kevésbbé fontos a betevőre és a bankra nézve. Aki bírja, marja. Szemesé a világ. Koldusé az alamizsna. Ilyen elvek szerint alakul mifelénk a kamatláb. Ez az oka annak, hogy a vidéki pénzintézetek a legtarthatatlanabb állapotban vannak a budapesti intézetekkel szemben. A háborús krízis, amelynek még mindig nyögjük a következményeit semmivel sem ártott jobban a vidéki pénzintézeteknek, mint a budapesti bankok kapzsisága és fej nélkül való konkurenciája. A vidéki bankok, amelyek a budapesti nagy bankokból táplálkoztak, ezek most nem tudnak zöld ágra vergődni, mert pénzt nem folyósitnak nekik, amit pedig kapnak, azt oly drágán kell megfizetniök, hogy ők azzal bizony nem tudnak olyan eredménnyel dolgozni, hogy minden esetben pontosan tegyenek eleget a felek kívánságainak. Egyetlen szerencse, bogy a vidék még bir tőkeerős pénzintézetekkel és hogy ezek az intézetek föltétlenül kibírják ezt a krízist. Ha ellensúlyozni akarjuk azt a tülekedést és haszonlesést, amely megnyilvánul a budapesti bankok részéről, akkor legjobb, ha pénzeinket vidéki jó megalapozott bankokban helyez- zükel. Náluk nem oly nagyok a kezelési költségek, mint a fővárosiakban és ők kisebb nyereséggel is megelégszenek A lejtőn. (Folytatás.) Nézzünk egy kicsit a dolgok sorába és disztingváljunk; csak egy példát hozok fel, de az is elég lesz a mi szomorú sorsunk illustrálására. Mondjuk K . . . községben az 1911. évben tűzvész volt (megjegyezem, épen gyenge volt az aratás is, 1—2 magot adott a föld) egyik gazdának elégett összes épülete. A kár 5000 koronára rúgott, biztosítva volt 700
