Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1913-06-15 / 24. szám
2-ik oldal. FEHÉRGYARMAT 1913. junius 15dig ha ezt előbb tette volna, akkor sok kis bank épp oly kevéssé jutott volna a tönk szélére, mint a nagybank. Miért nem tudott a kis bank mértéket tartani üzleteiben? És viszont miért nem terjeszkedett ki a nagy bankok egyike sem az üzleteiben annyira, hogy megakadjon? A Kereskedelmi bank és a többi nagybank a maga és a reája bízott tőkék kezelésében szem előtt tartotta a józan és óvatos bankpolitika követelményeit és a rendelkezésére álló tőkének másfélszeresét meghaladó angazsmánba, ugyebár nem bocsátkozott bele. De a kisbankok csaknem kivétel nélkül, tőkéik 4—5-szöröséig, sőt még ennél nagyobb sokszorosáig mentek az üzletekbe, úgy számítván, hogy majd a hiányzó tőkét hitellel szerzik meg, vagy sehogy sem számítván. És ami a legfőbb a sokat emlegetett altruizmus szempontjából: igaz, hogy a nagybank a kisembernek hitelét nem szolgálta, a mi nem is feladata, de viszont kiderült, hogy a kisbank sem teljesítette ezt az egyedüli hivatását. Valamennyi bukott kis pénzintézet nem kisembereknek nyújtott hitelezésben szenvedett veszteségeket, hanem hazárd vállalkozásokon, tulspekuláción, financi- rozásokban, úgy, hogy ma már világosan áll előttünk, hogy a kisbankok még csak hivatásukat sem teljesítették. A nagybank a maga feladatainak teljesítése közben szolid mértéket tartott és ennek köszönheti fennmaradását a válságos időkben. A kisbank pedig kötelességeinek elmulasztásával idegen területeken kalandozott és ezzel magát halálos veszedelembe sodorta. A jelen és a jövő tehát a feladata magaslatán álló szolid nagybanké, a kisbankoknak a mi hitelszervezetünkben csak mint kis ember hitelforrásának volna helye. Ámde a határok betartását nem lehet reájuk bizni. Hanem intézményes kautálékkal kell rászorítani a kis pénzintézeteket ez egyedüli alap- szabályszerü hivatásuk teljesítésére és idegen vadászterületek veszedelmes tilosainak respektálására. A magyar nagybank bevált, a magyar kisbank életképtelennek bizonyult. A nagybankok ostorozói ezt a kétségtelen tényt, amely az erősek fennmaradásának természeti törvényéből folyik, ismerjék. tanító urak! Igen szép, kétszínű vizsgalap kapható: A „KOSSUTH“ S90ÍÁSAN. rTAlTijT/\(TT „HEZ* kölnivíz 1 üveg 50 fii. * Uii 1 Uu. i£r> 3 üveg 1 korona 30 fillér „HEZ“ kölnivíz 1/g liter 3 korona, „HEZ“ kölnivíz 1 liter 5 korona 50 fillér, „HEZ“ kölnivíz szappan 1 drb 60 fill., 3 drb. 1 korona 60 fillér. A minőség elsőrendű voltáért felelőséget vállalunk. Küldi: „HEZ“ illatszertár Budapest, Vili. Losonci-utca 13. Nagy árjegyzékünk ingyen es bérmentve. Fürdőink mellőzése. Nálunk évről-évre olyasmit kell felfedezni, amit széles e világ civilizált lakói jobban tudnak, mint mi. Arról van szó ugyanis, hogy nekünk fürdőink is vannak. Ebben még nem volna semmi különös, sőt még abban sem, hogy ezek a fürdők vetélkednek, sőt némelyike messze túlszárnyalja a külföld hasonló fürdőit. Csupán abban rejlik a megdöbbentően szomorú különösség, hogy a világ tud erről és tudomást vesz róla, csak mi magyarok nem tudjuk, helyesebben: nem a- karjuk tudomásul venni. Miért? Semmiesetre se azért, mert tán főrdőink nem bírnának ama természetes, elsőrendű gyógyító tulajdonságokkal, mint az idegenek, sem a- zért, hogy tán nálunk nem volna meg a kényelem, a sok fürdői attrakció, vagy drágábbak lennének külföldi társaiknál? Nem. Egyszerűen azért, mert mi urak vagyunk, urak tetőtől talpig. Mi gavallérok vagyunk a talptól a tetőig. Nekünk nem konveniál a magyar fürdő, mert itt idehaza vagyunk. Tőlünk hangos és vidám minden külföldi völgy és berek, erdő és tenger, vendéglő és kávéház. Itt szórjuk a mi drága pénzünket, itt költjük el a sok milliót, hogy a külföld lássa minő gavallér nemzet vágyunk. Pedig pilhenni, ozondus levegőt színi, fenyőillatos, pormentes helyen tartózkodni, jó vizet, i- szapot, kénesforrást itthon is találni mindent, mindent, amit csak kíván valaki. Infanterniszt Kovács a Berti cigánnyal évő- dik, de már célt téveszt. Berti rá se hallgat. Barna arcán mély fájdalom tükröződik, hogyisne, mikor tegnap hozta hirül Krajcsik anya, hogy felesége a zsandár urakkal szürönkközik Ebben az éktelen lármában, mint egy intő szózat belecseng a riadó „tra-ta-ta-ta-ta“-ja s káplár ur Massányi fensőbbsége érzetében egyet káromkodva kibúvik az ágyból. Látványszámba megy a most kővetkező ze- ne-bona. Mosdás, fésülködós, bajuszkipödrés ’ ágycsinálás, söprés, porolás, takarítás, ajtócsapkodás, fűszerezve a frájter és káplár, az in- spekciós és napos urak harsány parancsszavaitól, úgy, hogy a legénységi szoba legnagyobb ura, a firer ur Hilgert, sem képes tovább bepácolt állapotában megmaradni, miért is otthagyja Morpheuszt és kilépked a kúthoz mosakodni. Öltözködését rövid pár perc alatt befejezi, azután magához rendeli a sarzsi urakat» ellópked minden ágyhoz, a katonáéknál hires vizitre. A vizitelés éppen végét éri, midőn a napos káplár torkából egy édes szózat reggelire hívja a vitézeket. Nosza kiki kapja „sálká“-ját, szalad vele a konyhába, ott belemérnek egy adag szörpöt, (állítólag kávét), a mit egy darab „komiszár‘‘-ral (komisz kenyér) fogyasztanak •I* De nem sokáig tart a mulatság. A legénységet a „bújsz ki" (Antreten) riasztja fel, mire mindegyik felkapja hátbőröndjét, magára övezi oldalfegyverét, felcsatolja tölténytáskáját, vállára veti fegyverét, egyet ránt a zubbonyán s beáll a sorba. Ekkor már a sor előtt állanak : őrmester ur Levicsek, a kadétiskolából alig kikerült tiszthelyettes és hadnagy ur Ottokár von Zielhause is. A hadnagy ur a kardját ide- oda vetve mutatja, hogy ő egészen más planéta lakója. Mély orrhangon osztogatja parancsait s mintegy gondos anya bálbamenő leányain, igazit a hadfiak ruházatán hol itt, hol ott. Hangos kardcsörtetés és éktelen lárma jelzi a század atyjának, kapitány ur Brúnó Krba- cseknek megérkezését. Látszik a kapitányon, hogy az éjjel reumája megint gyötörte, mert nagyon haragos. Az egész század remeg. A konyha felé veszi lépteit, dühösen széthúzza bajuszát, ami nála a rossz kedvnek a jele. A napos feszesen felé megy, három lépéssel előtte megáll, mint egy cövek s megteszi jelentését. A kapitány vizsga tekintete végig fut rajta s bár szeme egy gombján megakad, szó nélkül tovább megy. Benéz a konyhába. — Mi fan a létszám? — kérdi. (Most tanul magyarul s amikor csak teheti igy beszél, mert hogy őrnagy lehessen, átlép a honvédséghez.) A szakács azonban azt, hogy „létszám“ nem érti, ő csak „Stand“ szót ösmer, ezt hallotta mindig. Abban a hiszemben, hogy a kapitány ur azt kérdi, hogy mi lesz a menázsi, feleli „gombócz“. — Du Esel! — jegyzi meg a százados ur. — Igenis prézlis, siet válaszolni önérzetesen a szakács. Következik a rapport. Ez egy pár bakancstalpat, az két napi szabadságot kér. Megadják. Egyik rosszul tisztelgett: két napi egyest, másiknak nincs meg az előírásos 12 szög a bakancs talpában: hatórai vasat kap. Kapitány ur Krbacsek igazságos ítélete ellen nics apelláta. A század irodába is bemegy még az ügydarabot aláírni. Nem a legnagyobb rendet találhatta ott, mert a betett ajtón át pörös lárma hallatszik ki. Majd kinyílik az ajtó, a század elé megy, szemeit végigjáratja a legénységen, sorakoztatja őket, kardját megforgatja feje fölött s bakáék délcegen, vidám kürtszó mellett, kimasiroznak a gyakorló-térre. A kaszárnya csendes lesz, minden nesz elül, csupán a kiállított őr egyhangú kopogása veri fel a némaságot G. M. i
