Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1913-05-09 / 19. szám
1913, május 9. FEHÉRGYAMAT 2-ik oldal. Gazdasági válság és kereskedelmünk. A lefolyt gazdasági válság nemcsak a gazdaközönséget sújtotta, hanem érzékenyen érintette járásunk kereskedelmét is. Ejthető ez, mert épen a kereskedő veszi igénybe leggyakrabban a hitelforrásokat, melyek nélkül megbénul. Az előző bő pénzű években, a fellendülés idejében a nagykereskedők derüre-bo- rura hiteleztek, árukkal tulhalmozták a kiskereskedőket úgy, hogy 1912. év elején bő raktárak várták a fogyasztó közönséget. ^Vételkedv azonban nem volt, fizetni kellett s bizony sorra megakadtak kereskedőink, kik közül kevesen menekültek a fizetésképtelenségtől. Az általános okokon kívül vidékünkön a kereskedelemnek két nagy baja, illetve hiánya van. Az egyik a közlekedés hiánya, utak járhatatlansága. Bármennyire közismert baj, nem lehet azt elég gyakran s elég nyomatékosan hangoztatni. Nincs gazdasági, nincs társadalmi osztály, mely egyformán ne szenvedne az utak és vizek miatt s bár tartanunk kell attól, hogy unalmassá válunk, nem szűnhetünk meg folyton ismételni, hogy mig e bajon segítve nincsen, a mi járásunk nyomorúságai meg nem szűnnek. De nem kisebb baja kereskedelmünknek a hozzáértés s tőke teljes hiánya. Kereskedőink — tisztelet a kivételeknek — túlnyomóan egyetlen fillér nélkül fognak az üzlethez, sokszor alig képesek a primitiv berendezést s az első negyedévi házbért sajátjukból kifizetni, rögtön hitelre szorulnak, e helyzetüket a nagykeréskedők bőségesen kihasználják. Drága és selejtes árut sóznak nyakukba s a szegény kereskedő kínlódhat, mig rossz áruja vevőre talál. Éhez járul a szakértelem hiánya. Valami csodálatos babona uralkodik nálunk, hogy a kereskedelmet nem kell tanulni; éppen azt a foglalkozást, mely talán leginkább s állandóan foglalkoztatja az intellektust. S mégis éppen ebbe fognak bele legtöbben értetlenül. Sajnos ipartörvényünk erre módot ad s egyhamar nincsen kilátás a változásra, mert a törvény módosításától, mely a kereskedelem iizését képesiléshez köti, távolabb állunk, mint valaha. A tőke s szakértelem hiányát mi sem pótolhatja, a legnagyobb szorgalom az üzletben, igénytelenség az életben nem tudja betölteni az űrt. Törvényeink azonban lehetővé teszik a tőke s szakértelem nélküli kereskedést, nem csoda tehát, ha sokan rálépnek a pályára. Megakadályozni ezt csak a nagykereskedők és pénzintézetek tudnák, ha megvolna ehez a kellő érzékük s ott, hol se szakértelem, se tőke nincsen, hiteleket nem nyújtanának. Helytelen dolog jó viszonyok mellett csőstül kínálni a pénzt s kissé rossz viszonyok között egyszerre bevonni a kiadott hiteleket, nagy kereskedőink és pénzintézeteink pedig épen ezt tették a közelmúltban. Bár járásunkban kereskedelemről beszélni is alig lehet, inkább csak szatócskodásról, e kis méretű kereskedelemnek is igen nagy hatása van a viszonyok alakulására. Az aránytalanul sok kereskedői fizetésképtelenség Fehér- gyarmat hitelképességét igen rossz világításba helyezte. Ki nem lakik körünkben, nem tudja megállapítani az eredeti okokat, csak azt látja, hogy a hitelnek itt biztos bázisa megingott. Pedig e téren is ugyanaz a jelenség mutatkozik, mint a gazdaközönségnél, elhulltak azok, kiírat az előző kedvező időben már csak a folytonos hitelezés s a hitelemelés könnyűsége tartott felszínen. Óhajtandó volna reánk a kereskedelem regenerálása, egészségesebb alapokra fektetése. Különösen kívánatos volna tőkével rendelkező, tisztességes alapokon nyugvó s működő terménykereskedő letelepedése, mert maholnap nem lesz a gazdáknak hol értékesíteni a legkisebb mennyiségű terményt sem. Színház. Fehérgyarmat színházlátogató közönsége igazán hálás lehet Szabados igazgatónak, mert ő ahelyett, hogy holmi régi, divatjátmult és elfelejtett darabokkal tömné tele műsorát, a iegujabbakat és legjobbakat választja ki előadásra. — Az elmúlt héten tartott négy előadás közül kettő: „Az első és a második“ és „A miniszterelnök“ ennek a szezonnak a sláger darabjai, „A Sasok,, két kedvelt magyar humoristának jó hirü vigjátéka, az utolsó bv- csu-előadásra az előző este élvezett magyar humorral szembeállítva a német humor kacagtatott meg bennünket. A magyar színmű irodalom fejlődésképes voltát mintegy igazolja az, hogy ez az irodalom ime már nemcsak premiereket szolgáltat a fővárosi színpadok számára, hanem tartós életű, értékes darabokat, melyek kiszorítják az idegen termékeket a színpadról, s ami a fő, nemcsak a fővárosban, de a vidéken is közeledik az az idő, mikor eredeti magyar műsort állíthat össze a direktor. Mert mig a fővárosi színházak mintegy kötelességszeriien teszik magyar darabok szinrehozatalát és inkább engedelmeskedhetnek ideális elveknek, addig a kisebb vidéki színtársulatok, melyek jórésze anyagi bajokkal is küzd, nem engedhetik meg maguknak az ideális czélok oltárán való áldozást s nem adnának magyar darabokat,ha csak azok nem jók és az anyagi sikert is nem biztosítják. Ruttkay György darabja: „Az első és a második“ a házasságon belőli tisztességes szerelem apotheózisa. Egy hires iró (Fehér Imre) szerelmes lesz egy szenvedélyes, szép kalandos leányba. A lány anya lesz. Az iró előtt két elientétes kötelesség áll: az egyik a szerető neje és kis lánya iránti, a másik mely- lyel a bukott lánynak tartozik. Szenvedélyes szerelmében az utóbbi kötelesség teljesitését határozza el, nejétől elválik s kedvesét feleségül veszi. Új környezetében azonban nem találja meg azt a boldogságot mit remélt, s melyért eldobta magától hű neje szerelmét. Megkapja büntetését: Tehetségét kiuzsoráz- zák, erkölcsi magasságából lesülyesztik magukhoz. Mikor a harmadik felvonásban saját é- letének tragédiáját játssza tudatára ébred ennek, s bűnbánóan borul volt felesége elé, de már késő. A főcselekmény hézagait ügyesen megválasztott, typikus alakoknak szerepeltetésével tölti ki a szerző. Az apa hajdani színigazgatói groteszk figura, az anya méltó hozzá, ostoba, közönséges, a svihák ingyenélő fiú, minden, napi, de nem elcsépelt alak. — Hegedü- Henrik, Salgó Béláné és Sándor Ferenc alakis tották e hármat dicséretreméltó buzgalommal. emelkedett hangulatban levő elvtárs, aki lefizette a húsz fillért és négy gyermekével betódult. Az uriasszony méltatlankodott: — Kérem, húsz fillér egy személy után jár nekem, nem öt után. Az elvtárs: o*da sem hallgatott, hanem elvegyült a belső tömegben. Az urinő próbálkozott utána sietni, de mikor azt látta, hogy tiltakozásának félperczes időtartama alatt vagy húszán betódultak ingyen, inkább lemondott a további akcióról. Másfél óra múlva a műsornak vége lett és a nyájas közönség kifelé tódult. Az elvtárs a- zonban á négy gyermekkel együtt elébe állott a pénztárnál ülő nőnek és haragosan megszólalt : — A műsor tiz számot ígért és maga csak kilencet mutogatott. Az urinő a hangtól megrémülve, mentege- tődzött. — Igen. Mert a tizediknek a szerkezete ma elromlott. Az elvtárs erre az urinőt szembeköpte és ezzel nehány szívélyes üdvözlés után négy gyerekével együtt távozott. Ez történt vasárnap. Hétfőn már egy hirdetés jelezte, hogy egy kitűnő forgalmú „a- ranybánya“ családi okokból átadandó. A szókimondó uraság. — Mehet 1 — kiáltja a konduktor és a budapesti gyorsvonat elindul az aranykalászos, az Istenáldotta Alföldre. Egy másodosztályú fülkében két régi jó ismerős egészen véletlenül, egymás mellé kerül és örülvén a szerencsének, elrendezgetik a csomagjukat. Az egyiknek a csomagja csupán egy esernyő és a gondosan becsomagolt villásreggeli. A másik nagy bőrönddel utazik és a konduktor őrizetére és öntözésére bizza azt a gyönyörű szép csokrot, amelyet magával visz. Ezt az utóbbi utast nevezzük egyszerűen rajongónak, az esernyő- set pedig a gorombának, cs mert goromba, természetesen egyszersmind szókimondó is. A kupébeli párbeszédet a rajongó kezdi meg. mert a mogorva inkább aludni szeretne. A rajongó: Pompás, hogy együtt utazunk, régen láttalak. Valóban szerencsémnek tartom, hogy véletlenül összekerültem veled. A goromba: Részemről a szerencse. Akárcsak négylevelü lóherét találtam volna, olyan szerencsésnek érzem magamat, A rajongó: Hova utazol kedves barátom ? A goromba: Megyek Erdélybe a csuzomat füröszteni egy sóstóban. Pártolom a hazai fürdőket, mert külföldi útra nem telik. A rajongó: Én pedig Debrecenbe utazom, leánykérőbe. Egy tekintélyes hizlalda tulajdonosának a leányát veszem el. A jövő hónapban talán már a lakzit is megtartjuk. A goromba: Jól teszed, legalább lesz sok naturaléd. Pesten úgyis drága a hús. A rajongó: Barátom, magasabb szempontból kell az ilyesmikről beszélni. A leány igen bájos, kedves és müveit. A goromba: Szóval, úgy beszél franciául, mint a viz. A rajongó: Mit, franciául? Érti az angol, az olasz nyelvet is. A goromba: De azért mégis csak a füstölt nyelv a fődolog. A rajongó: Barátom, ha látnád, még te is elragadtatással szemlélnéd. Milyen karcsú, milyen sikkes, mennyi grace, minő szóbőség és gondolatgazdagság. Tudod, barátom, a házasságközvetitők mindig túloznak, mikor egy partit ajánlanak. Ez érthető is, mert hiszen ők érdekeltek. De hidd el, az én közvetítőm még keveset mondott róla. őt meglátni és megszeretni egy és ugyanazon dolog. Nálam van az arcképe. Akarod látni.? A goromba; Aludni akarok. Tiz perc szünet. A goromba vógignyujtózik az egyik oldalon. A rajongó az arcképet előkeresi, azt csókolgatja, majd a noteszét veszi elő és gondolatokba merülve ir valamit. Azután leteszi a noteszt, és ismét megszólal : A rajongó: Kérlek alásan, a budapesti nagyobb bankok a betétek után mennyi kamatot fizetnek ezidőszerint ?
