Fehérgyarmati Hírlap, 1912 (4. évfolyam, 1-39. szám), Fehérgyarmat, 1912 (1. évfolyam, 1. szám)

1912-06-07 / 23. szám

Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap, m

ELŐFIZETÉSI ARAK:

Egész évre

..........8 K. I Negyed évre.... 2 K.

Fé

l évre...............4 „ | Egyes szám ára 20 fill

Ar

atás felé.

Néhány hét választ el bennünket attól az időtől, midőn megismeri a gazda egész évi fáradságának gyümölcsét, milyenségét és mennyiségét. Megfogja hát tudni, hogy mennyi értéke volt munkásságának, s mi lesz az, amiből egy hosszú éven át fenn kell tartania magát és családját.

Sajnos, ez idén is sok volt az elemi csapás, ami sok kárt tett a gabonában.

De a természettel nem dacolhatunk, a természet ereje és hatalma nagy, amivel a gyarló ember szembe nem szállhat, szeszélyei kiszámitlanok, amik ellen védekezést nem talált ki még emberi agy.

Igaz keresztény megadással kell fogadnunk s hálát adni azért is, ami keveset kaptunk. Azt becsüljük meg, osszuk be takarékosan és bizzunk a jövőben.

Fömanhatáps: bortnyik György------------------ . ág. ev. esperes lelkész.

Fe

lelős szerkesztő és loptulajdonos:

Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS

A helyzet képe azonban koránt sincs ezzel megrajzolva. Lehet még más csapás is, melyet azonban nem a természet mér a dolgos kezekre, hanem az e nber találja ki embertársa ellen.

Rémséges sötét kép. Válvetett munka helyett ember ember ellen küzd. Amikor úgyis oly nagy szükség volna kölcsönös segítségre és egyetértésre. Az elmúlt évben előfordult, hogy felhasználva az aratás nagy fontosságát, felbujtott munkások teljesithetet- leneknek látszó követelésekkel állottak elő, nehéz helyzetbe hozva a gazdát. Ugyanis, ha teljesiti követeléseiket, akkor nem marad neki semmi haszna, nem lesz miből megélnie, ha nem teljesiti, hanem másként segit magán, akkor a követelőnek nem lesz munkája, nem lesz élelme, ruházkodása, nem lesz semmije, csak a hangos elégületlenség és a késői szomorú megbánás.

— Nyilttér soronként 30 fillér. —

A lapot érdeklő minden közlemény valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi BOROSS LAJOS ügyvéd Fehérgyarmat, címére küldendők.

Többnyire az utóbbi eset kö- zetkezett be. Munka nélkül maradt a munkás, kenyér nélkül a családja. A harcnak vége mindig az, hogy egyik félnek viselnie kell annak minden következményét, terheit. — Most viselte a munkás. De fizethetné a gazda is. S vajon jobban járna-e akkor a munkás, ha az áldatlan harcban a gazda bukna el, ha elvesztené kenyerét az, akitől a munkás is kenyerét várja, ha a gazda nyomorog, a munkás dolga sem mehet jól.

A szociális alkotásokban gazdag 1898-ik évben törvényileg biztosították a munkásoknak, helyesebben az aratóknak azon nagy kedvezményt, hogy a részes aratók részére köteles a gazda suly- mennyiség szerint és meghatározandó gabonát biztosítani. Ha tehát kevésnek látja azt, mit részesség címén kapna, választhatja a meghatározott mennyiséget; ha pedig ]ó a termés, sok a részesedés,

>

^fcj tj j áztam.

Úgy jártam én is, mint ama sápadt, Kis színtelen virág Mely árnyban nőve nem sejtheti meg, Hogy mily szép a világ.

De kire egyszer valahogy mégis A napfény rátalál S körül özönli a forró, édes, Szerelmes napsugár.

S úgy érzi akkor az a hiszékeny, Szegény bohó virág,

Hogy mindörökké úgy fog ragyogni, Reá a napvilág ....

5 aztán bújában gyors hervadásnak Zudul az árnyba, benn,

Ha a napsugár eltűnt, miként jött: Oly gyorsan hirtelen.

Minek olyannak mosolygó napfény, Ki árnyban született?

Nem jobb-e annak mindvégig rejtve Élni az életet?

Ha sorsa az, hogy éltet homályban Kell át bolyongnia:

Nem jobb-e annak a boldogságról Semmit sem tudnia?

Krüzselyi Erzsi.

LÁZBAN ÁTÉLT SZERELEM

A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárcája.

(Folytatása a 22-ik számnak.)

És engem gyötört a láz, kinzott a kapzsi vágy Margitért. Féltem, hogy másé lesz. Féltem, hogy most már más is fogja csókolni gránátos ajakát. Estenként mikor lefeküdtem, verejtékezett a testem a félelemtől ; és én láttam, hogy Margit az erdőben sétál. És pedig azzal az Ákossal, akire sok pénzéért mindig gyanakodóan néztem. Ákost gyakran láttam utánunk kullogni egész az erdőig, de tovább népi mert jönni, mert lelőttem volna, le bizony. És most vele sétál és bolondul érte minden fiú. Ő pedig minde- nikkel megy sétálni az erdőbe pirosló, aranyszegélyes alkonyon.

Egy este már annyira gyötört a féltékenység, hogy reggel kihajszolt az ágyból és kergetett vissza, vissza Margithoz, akiért bolondultam, akit féltettem a széltől is, aki most másnak ad csókokat, aki engem elfeledett. Akinek csókjaiért kipattagzott ajkam majd elepedt. Es hajtott és kergetett a vágy Margithoz.

Komor nyárestének pirosarcu alkonya terítette rám szürke köpenyegét. Vágyat lihegtek felém a fák, az utca pora, a város első házai. . . . És én rohantam.

A kéjt riongó alkony rábukott egy kis házikóra. Körülötte férfiak sóvárgó serege várta a kis ajtó megnyíltát.

Itt lakott Margit.

Parfümtől volt szagos az utca. Virágo- gokat szórtak az utcára és a házikót nárciszokkal, krisantémokkal és sárga rózsákkal díszítették föl. így várták Margitot. Minde- nik úgy érezte, hogy a lelkiüdvössége függ attól, hogy kire néz rá Margit: ez a mindenkit meggyötörni vágyó, puhatestü valaki.

Nyílik az ajtó. S kilép az udvarra talpig bíborban, domború mellén vakító drágakövekkel. Éjfekete haja kibocsátva betakarta fehér, meztelen karjait, s csak a szellő fuvalmára libbent félre néha, látni engedve bőrének márvány fehér szinét. Szemében a tespedő tenger nyugodott azursötét színével ... . Összeráncolta idegesen homlokát . . . . s most olyan a szeme, mintha valami villámterhes zivatar tomboló zuha- taga korbácsolna fel egy megriadt tengerszemet .... Keresett valamit...... S a

tömeg leborult előtte s imádta, mint egy Ördögi madonnát.... Csak én nem hajoltam meg. Én, aki odarohantam hozzá és ölelésre tárt karokkal csókolni vágytam rubintos ajakát, Áttörtem a tömegen s felé kiáltottam: MargitI Margit 1 Itt vagyok 1 Én, akit öleltél a rejtelmes erdő homályát-