Fehérgyarmati Hírlap, 1912 (4. évfolyam, 1-39. szám), Fehérgyarmat, 1912 (1. évfolyam, 1. szám)
1912-05-17 / 20. szám
2. oldal. FEHÉRGYARMATI HÍRLAP 1912. május 17. ha valaki arra hivatkozik, hogy nem tudta, nern ismerte a törvényt. Mintha olyan nagyon kézenfekvő, egyszerű dolog lenne tudni a törvényt még csak azt is, a mire az embernek esetenkint szüksége van, hát még az egész törvénytárt, a mely egész könyvtárt tölt be, valóságos útvesztő a módositások, pótlások és helyesbítések tömegével. Kérkedés számba megy, de ránk fogták és mi ezt a ráfogást kiválóságnak, megkülönböztetésnek tekintettük, mikor rólunk magyarokról, mint excellenter „jogász nemzetről“ beszéltek. Ezt a megjelölést első sorban mint politikai, közjogi vonatkozást értették, a mire reá szolgált évszázados küzdelmünk törvényben biztosított jogaink megvédése érdekében, államjogi helyzetünk kiváltotta viszonylatok és alakulatok és az a rövid egypár évtized, a mióta: a kiegyezés óta, számol tarthatunk köznyelven szólva a műveltállam névre. De ez az egypár évtized is — igen természetes — a törvényalkotás terén, nem tudta utolérni a múltat, képtelen volt megfelelő szabályokat teremteni és hiával volt annak az előrelátásnak, melyet a haladó élet megkövetelt. Szükek, kicsinyek lettek a gyermekcipők, kinőtt a keretből az, a mit befogni rendeltetése volt időnap előtt és a nélkül, hog.y ezt megszokta, — abba beleilleszegyhangu életemnek! De én nem fogadhatom el az áldozatot! Nem fogadhatom e), — mert magában rejti mindkettőnk boldogtalanságát. Herta szemei megteltek könnyekkel, a melyek végig futottak sápadt arcán. — Ne sírj édes, — kérlelte megrendülve Tarcsay és erőt véve háborgó érzelmein, folytatta: — Ha elég önző volnék elfogadni azt a tüneményes boldogságot, a mit elhoztál részemre, csakhamar szertefoszlana a te aranyködü gyermekálmod! Keserű megbánás követné. Halálos dér ölné meg a szerelem virágát! A szegény vidéki birtokos nem kötheti magához a mesebeli királykisasszony sorsát! Éz a rideg valóság! Az élet kegyetlenebb, mint a mese, keményen megbosszulná magát! — fejezte be szomorúan. Égy utolsó forró ölelés után gyöngéden fűzte karjára Herta remegő, hideg kezét, lekisérte a kocsijához és gondosan heizte el benne a boldogtalan leányt. Nyugodt hangon adott utasítást a kocsisnak, két könnyes szempár búcsúpillantása egymásba fonódott és a jármű lassan megindult. . . . Levett kalappal állt egy helyben Tarcsay, amig a kocsi el nem tűnt a ködös messzeségben ............... Az után hangosan felzokogott és köny- nyes arcát kezeibe temette. (Vége.) kedni tudott volna. S vájjon miért? Nemcsak a természet és fejlődés törvényeiből kifolyólag, hanem azért, mert elhelyezkedni nem tudott. Ezt az elhelyezkedési neüéz- séget mindenesetre öregbítette a jogi képzettség általános hiánya és az a nemtörődömség, a mivel nálunk széliében ennek a szükségességét lekicsinyelték. Ha már ésszel nem is, de még ököllel sem érték fel, hogy valamit a jogról, a törvényről mégis szükséges lenne tudni. Az élet számára és a mi javunkra. Csak gondoljunk vissza. Mennyi minden az, amire tanítottak minket az iskolába és mily kevés, a minek hasznát vettük. Nem akarunk példákat felhozni, hiszen önmagánkkal vitáznánk, hanem mosoly húzódik meg szánk körül, mikor annak a tanítási rendnek és rendszernek annyiszor hangoztatott célját: az általános műveltség megszerzését emlékünkbe visz- szaidézzük. De vájjon az életnek tanitottak-e ? S akár Homer, akár Ovidius örökszép strófái, vagy a legelrontottabb algebrai képletek káprázatos láncolatai váltak-e any- nyit hasznunkra, miut az, ha azt tudtuk volna, hogy mint kell katona ügyben eljárni, micsoda jogunk van a bizonyítás kérdésében vagy csak azt is, melyik a felső fórum egy bírósági ügyben. Igen, azt éreztük, sokszor keserűen éreztük, hogy a törvény nem tudása sokszor pótolhatatlan károkat okozott és hiába idéztük Hómért vagy Ovidiust, elverték rajtunk a port. Mit tegyünk, mit kell tehát tennünk? Magunkon, a magunk során már keveset változtathatunk, hanem a jövő nemzedék számára a tapasztalat öregbítette megbizonyosodással hirdethetjük, hogy a középiskolák tanrendjébe külön jog- és törvény ismertető órákat kell felvenni, a felnőttek számára ingyenes tanfolyamokat kell szerezni és a szabad iskola keretében meg kell adni a módot és alkalmat, hogy mindenki az alapvető törvényekkel, eljárásokkal és különösn ezek gyakorlati módjával megismerkedjék. Kell, szükséges, hogy igy legyen. Nemcsak mi mondjuk, hanem ha plebisci- tumra hívnák fel az országot, a többség ezt mondaná. Mert keserves igazság, letagadhatatlan valóság az, hogy a törvény nem tudása miatt ezreknek és százezreknek kára származott. Minden kár pedig veszteség a nemzeti közvagyonosodás | tekintetéből. HÍREK. Eljegyzéss. Dr. Keresztszeghy Sándor szatmári ügyvéd jegyet váltott dr. Nyomár- kay Ödön sátoraljaújhelyi kórházi főorvos leányával, Annussal Akinek kevés egy feleség. Tekintélyes, népszerű ember volt Szatmáron és később Fehérgyarmaton Koszanovics Gábor fakereskedő, akit azzal vádol a szatmári kir. ügyészség, hogy törvényellenesen háromszor nősült. E miatt köröző levelet bocsátott ki ellene. Koszanovics még idejekorán megsejtette a bajt s bűneit tetéző: váltót hamisított és nagy összegű pénzt sikkasztott. így felszerelve magát kellő pénzzel megszökött Amerikába, ahol aztán nyugodtan élhet s vele szemben érvénytelen a köröző levél. Részletes tudósításunk a három nejü emberről a kővetkező: Kiterjedt vállalata volt Koszanovics Gábornak, aki Szerejevóban lakott s onnan került Avasfelsőfaluba. Itt élt családjával együtt látszólag a legnagyobb egyetértésben, szeretetben. Valóságban azonban nem igy állott a dolog, mert állandóan ütötte, verte gyönyörű szép fiatal feleségét. Felesége, aki már nem bírta elviselni férje brutális bánásmódjait, többször említette a szomszédok előtt, hogy öngyilkos lesz. Koszanovics azonban romlott, bestiális lelkületű ember volt, aki ezután is ütötte, kínozta feleségét. Az asszony végre megszökött férjétől s hazautazott szüleihez. Koszanovics később kérte az asszonyt, hogy térjen vissza hozzá, ígéreteket tett arra nézve, hogy nem bántja többet feleségét, bocsánatot kért bűneiért és az asszony már kezdett azon gondolkozni, hogy visszatér a férjéhez. A szülei azonban nem engedték. így élt magánosán egy évig Koszanovics Avasfelsőfaluban. Ezen idő alatt mindég azt hiresztelte, hogy felesége ellen beadta a válópert, a per már el is dűlt az ő javára. Megunva a legényéletet udvarolgatni kezdett. A lányos házaknál pedig szívesen látták, mert jó módú ember volt és nem volt rossz parti. Egy napon aztán asszonyt hozott a házhoz. Szépet, fiatalt, üdét. Nem furdalta a lelkiismeret egy cseppet sem romlott lelkét azért, mert a másik feleségétől elvált. Mint ahogy kutyából nem lesz szalo- na, úgy a Koszanovics természete sem változott egy cseppet sem. Második feleségét is ütötte, verte. Ez azonban kevesebbet gondolkozott, mint az első s a faképné! hagyta vadállatias férjét. A vállalkozó beletörődött ebbe is. De bizony ismét unalmassá vált a legényélet. Koszanovics nem sokat teketóriázott: megnősült harmadikszor. Anélkül persze, hogy első két feleségétől elvált volna A dolgot úgy intézte mindég, hogy más városban esküdött örök hűséget. Koszanovics bűne a hatóság tudomására jutott s őt megidézték. Az idézésre nem sokat adott a három nejü vállalkozó, hanem titokban pénzzé tette mindenét, váltókat hamisított nagy összegű pénzt sikkasztott. Mikor mindezt megtette, búcsút mondott a kapufélfának s meg sem állott addig a hajóig, amely őt Amerika szabad ege alá lett viendő. Érdekes a dologban, hogy a vállalkozó 3-ik felesége válókeresetet nyújtott be férje ellen hűtlen elhagyás miatt. A magyar törvények értelmében Koszanovicscsal való házassága érvénytelen.
