Fehérgyarmati Hírlap, 1912 (4. évfolyam, 1-39. szám), Fehérgyarmat, 1912 (1. évfolyam, 1. szám)
1912-04-12 / 15. szám
15 szám. — IV. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Fehérgyarmat, 1912. április 12. Társadalmi, gazdasági s szépirodami hetilap, m ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre .... ,8 K. Negyed évre.... 2 K. Fél évre................4 „ Egyes szám ára 20 fill „Nehéz idők.“ Ha a mi vidékünket csak a térképről ismerik, — ugy angol szokás szerint — azt mondják: boldog, áldott, sik, búzatermő vidék, melynek párja szép Magyar- országon nincs. Van ugyanis búzatermő tábláin kivül sok folyó vize, termő rétje, legelője és még mi sok mindene, a mi ember és állat tápláltatására gazdagon kínálkozik. Valóban szép vidék ez az „Erdőhát“, de már erdőnélküli; szép térések rétjei; ugar kénytelen legelői, melyen meg fü nem terem, a tavaszi gyenge hagymánál egyébb, van sok folyó vize, mely igen alkalmas a legelő jószágának is, hogyha legalább a szegény állat éhezik, inni valója csak akad a kiszáradni induló posványokban, kiapadt patakokban. Hogy csak a folyókat említsem, itt keríti be a megyét északról és nyugatról a szőke Tisza, délről a rakoncátlan Szamos, középen szeli a Túr, gyakori kiáraÚTI NAPLÓMBÓL. Irta: VESZVERÉSI LÁSZLÓ. A „Fehérgyarmati Hírlap“ eredeti tárcája. (Folytatás.) A t. olvasó bizonyára megunja ezt a sok fecsegést. Mindig csak lakomázom és lakomázom, kát hogy is érdekelne ez mást. De érdekelheti, ha röviden annyit jegyzek meg, mint a mit annak idején jegyeztem, „a mi tótjaink jószivü emberek.“ Elégedjünk meg egyelőre ezzel. Most pedig gyerünk Zakopani János temetésére. A tisztelendő úr volt szives engem is meghívni erre a végtisztességre, a kántor pedig örült a jó szerencsének, hogy lesz segítőtársa is. Én ugyan nem őlthettem gyászruhát magamra, mivel csak egy szürkém volt, mint aféle utazódiáknak. No de sebaj! én is nadrágot viseltem. Délután négy óra volt, mikor megjelent két karimás talpú presbyter Dolny Vladimir tisztelendő úrnál, jelentvén, hogy minden rendben van. A harangok zúgtak s mi méltóságteljesen vonultunk Zakopani János gyászkoporsójához. Az udvar már telve volt akkor tarka ruhás asszonyokkal és fe- héringes tót férfiakkal. Elhelyezkedtünk a nekünk szánt székekre • A jó hangú atyafiak hátunk megé csportosultak, hogy tele tüdővel sirassák el elhunyt testvérüket. dósaival, sűrű árvizeivel és ráknélküliségével, mert sajna! ez a mi nagy nevezetességünk, a rák is kiveszett már, kalunk is van bőven, de csak kánikula végén, mert akkor a kiapadt folyókban kézzel is fogják a bűzös halat, de máskor a nagy, hozzáférhetetlen vizből halászni, de még horgászni sem lehet. Itt kecsmereg a Kraszna is, valamikor láp folyó volt a csikóknak, vadszárnyasoknak tanyája, itt fogták a tüzes vérü emberek gyógyítására a piócát is, de ma már a kuliura a lápot termő vidékké változtatta, a Krasznábóí pedig csatorna folyócskát csinált. Volna tehát mindenünk csak kenyerünk nincs, állattenyésztésünk alább szállott, de valljon miért, épen ez az, a mivel most foglalkozni akarok, Nehéz időnk volt a múlt évben. Az 1910-ik év őszén az elvetett búza és gabona magot megsemmisítette az egér, a megmaradt búza és gabona szálakat tönkretette a késői hó és fagy. A kántor egyet-kettőt köhint s megkezdi a gyászéneket. A hívők ájtatos serege fújja utána érzéssel és kitartással. Az ének hangjaiba belevegyül a siratok hangos zokogása. Könnyeik árja végig folyik a koporsó lagirozott deszkáin, melyet Jedlicska Mihály remekelt a múlt éjjel. Ő is ott van az éneklők között, szemléli műremekét, mely nem sokára az alvilág sötétségébe vándorol drága tartalmával. Az ének immár végét járja. Felemelkedik Dolny tisztelendő űr s áldást mond az egybegyült hívekre, azután kinyitja imád- ságos könyvét s kiönti bus panaszait az eltávozott hivőőrt. Következik a búcsúztató. Micsoda? Hát Zakopani János nem érdemelte meg, hogy ékes beszéd keretében méltassák elévülhetetlen érdemeit, (melyeket a „ Tatra“ meredek oldalain szerzett magának a birkanyáj körül,) hát nem olyan halandó ő, mint a többi? Roppantul csodálkoztam ezen, hát hogy is lehet ez, vagy talán a tótok nem olyan hiú emberek haláluk után, mint pl. mi? De utóvégre is nem zavarhattam meg a szent cselekményt s vártam türelemmel, hátha a bucsuzás után következik a felmagasztalás! ? Kezdte a tisztelendő úr: „Zakopani János elköltözött testvérünk, ki az ő családjának éltető sugára, az egyház virága, a község dísze volt, ime már nincs többé! Arcának pírja elhervadott, lehűlt fejének koronája, akkor, amikor a természet a maga pompás ruhájába öltözik, (mert ott csak júniusban öltözik) s elsárgultan hull az édesanya ölére! — Nyiltér soronként 30 fillér. — A lapot érdeklő minden közlemény valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi BOROSS LAJOS ügyvéd Fehérgyarmat, címére küldendők. Alig adott a búza és gabona 1—2 magot, sok helyütt még az elvetett magot sem adta meg a föld. 1911-ik év tavasza egészen száraz és esőnélküli volt, a tavaszi vetések igy nem sikerültek. Ugaron, réten, legelőn’ nem volt fü, kiaszott minden, a szegény jószág az éhség iniá’ majd elveszett. Hozzájárult a szarvasmarhák nagymérvű száj és körömfájása, melyben az igavonó és tenyésztésre tartott állatok igen-igen sokat szenvedtek, értékükben veszítettek. Nem volt vásár sem, mert vagy itt, vagy amott ütött ki a szarvas- marha betegség, mely miatt szarvasmarhát vásárra hajtani nem lehetett. Közgazdaságilag borzasztót szenvedett vidékünk. Most uj tavasz kezdetén vagyunk, de mit várhatunk ? A szántóvető az ellápadt földeket neiíi tudja idején megszántani, elvetni a hónapok óta tartó rendkívüli csapadék és gyakori árvizek miatt. Az őszi búza és gabona vetések, a melyek pedig olyan szépen kezdtek fejlődni részben árvíz r,„. f ———— Mily fájdalom, mily keserűség: De mielőtt a csendes sir ölébe hajtaná a fejét, mielőtt ezen puha ágyba fektetné elfáradt tagjait: utolsó istenhozzádot mond az ő szeretett életpárjának, Zasztrel Zzuzsánná- nak. (Hangos zokogás.) 0 drága hitvesem, ki segítőm, gyámolóm voltál a földi életben, ki oly híven ápoltál kórágyamon, élj boldogul s viseld gondját árváidnak, Zsuzsánnának, Jankónak és Miskának . . . . És itt újra következik egy terjedelmes elégia, majd jönnek a komák, komaasszonyok, közeli, távoli rokonok névszerinti alsó, felső szomszédok, jó barátok s barátnők, pásztortársak, egyház, község s végül az egybegyült tisztességtevők, mindez a maga módja szerint. No hát ennél terjedelmesebb predica- tiót nem kombinálhat még egy jó hirü szónok sem, (pedig Dolny tisztelendő úr még fiatal ember, mire megvénül, akkorára már ő maga is sírni fog beszédei közben.) Szürkülni kezdett mire a temető felé indultunk. Volt egy rövidebb ut, de a tisztesség ugy hozza magával, hogy Zakopani Jánost a falun végig vigyék, (mivel többször nem igen lesz alkalma, ily díszes kirándulásra. Bizony a sok éneklés között már majd megfeledkeztem magamról, pedig ott sziir- kéllettem legelői, segitvén huzni az úti éneket, mely megszakítás nélkül hangzott a temetőig. A ki nem is jött a temetésre, még az is kiállt a kapuba, hogy elbúcsúzzék felebarátjától. (Folytatjuk.) Főnninkafárs: bortnyik GYÖRGY ........ ... ág. ev. esperes lelkész. Fe lelős szerkesztő és lapfulojäcnos: Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS
