Fehérgyarmati Hírlap, 1912 (4. évfolyam, 1-39. szám), Fehérgyarmat, 1912 (1. évfolyam, 1. szám)
1912-09-15 / 37. szám
2 oldal FEHÉRGYARMATI HÍRLAP 1912. szeptember 15. Ifjúsági könyvtárak. Ne resteljíik bevallani, hogy nálunk a fiatalság nevelési rendszere a legutóbbi időkig igen közepes színvonalon állott. Nem karolták fel ezt a felette nagyérdekü ügyet azzal a szeretettel, komolysággal és lelkiismeretességgel, amellyel felkarolni kellett volna. Már pedig népek, nemzetek története fényes tanúbizonyságot tesz arról, hogy a hol gondos, pedáns, lehet mondani puritánszerü nevelésben részesítették az ifjúságot, ott szilárd jellemű erős akaratú, munka kedvelő és tettvágyó férfiakból álló nemzet kialakulását tették lehetővé. S ahol ilyen férfiak alkották a társadalom, a nemzetiség nagy hányadát, ott virágzásnak, fejlődésnek, gazdagodásnak indult az ország: ott fokozatos haladás, emelkedés, gyarapodás mutatkozott minden téren s összeségben mindez a polgárság, a nép jóllétének, boldogulásának kutforrásává lett. Amely ország tekintélyes százaléka ellenben elpuhult, laza erkölcsű beteges hajlamú és ingadozó természetű fiatalságból állott, az oly nemzet visszafejlődött, hanyatlott és számos esetben romlott erkölcseinek, feslett életmódjának lett áldozata, megsemmisült, elenyészett E szempontból mérlegelvén a dolgok mibenállását az ifjúság, helyes, céltudatos és okos nevelésére kiváló figyelmet és gondot kell fordítani. A fiatal lélek rendkívül fogékony minden impresszió iránt; amit lát, amit hall, ami figyelmét leköti, érdeklődését felkölti, az nem röppen el nyomtalanul, hanem mind jobban gyökeret ver lel- kületében. Azért kell a gyermeket oly irányban nevelni, hogy maga előtt csak szépet, jót, nemeset lásson, halljon vagy tanuljon. Magasztos, felemelő, léleknemesitő olvasmányokat adni a kezébe egyrészt, ártalmatlan testedző, kedélyt élénkítő, szellemet felfrissítő szórakozásokra bírni, másrészt. így nem lesz a gyermek koravénné, nem kopik le leikéről a fiatalság üde, kedves zománca, idegei nem petyhüdnek el, izmai nem lazulnak meg, hanem egész lényén meglátszik a duzzadó életkedv, a derű, a vidámság, az önérzet. Ifjúságunk nevelési rendszerében tehát kétség kívül jelentős fejlődést jelent az a rendelet, amelyben a népiskolai könyvtárak kötelező berendezéséről van benne szó. Az iskolák eddig is rendelkeztek könyvtárakkal, de ezek csak paródiái voltak a „könyvtár“ névre valóban rászolgáló intézménynek. Akadt itt-ott néhány könyv, mely vagy a ponyvairodalom piszkos terméke volt, vagy pedig olyan külföldi, bár jelesebb Író fordított munkája volt, amit éppenséggel nem tanácsos-ä' fiatalság kezébe adni. Ilyen könyvekkel csak rontjuk a fiatalságot, anélkül, hagy javitanók. Most azonban valódi iskolai könyv tárak szervezése van Érvbe véve. Hozzáértő, komoly férfiak hosszú és beható megvitatásai eredményekép válogatták össze, kizárólag az ifjúságnak szánt olvasmányokat, amelyekből okulhatnak, tanulhatnak, nemesülhetnek. Szigorú cenzúra alá veszik mindama könyveket, amik nem a fiatalság kezébe valók. Lesz tehát sok és jó könyv. Mindenkinek.jut majd olvasni valója és ez a körülmény óriási átalakító hatással lehet a fiatal sarjadékra. Az elvitázhatatlan, hogy ha könyvet adunk a fiatalság kezébe, illetve hozzászoktatjuk az olvasáshoz, úgy megszereti, hogy nincs az a hatalom mely eltéríteni tudná az olvasástól. Ezzel kapcsolatban még egy nagy horderejű és a jelen generáció egészségesebb fejlődését előmozdító célt lehet elérni. Az iskolai könyvtárak révén a civilizálatlan felnőtt köznép is olvasmányhoz jut. Az apa, ki eddig unalmában a korcsmát, pálínkamérőt bújta, könyv- olvasásra adja magát, s minél tovább halad az olvasásban, annál jobban leköti figyelmét, annál inkább lapozgatja, s miután azt érdekesnek találja, lassan lassan hozzászokik szabad idejében, főleg vasárnapon az olvasáshoz, ezzel kapcsolatban megfeledkezik arról, hogy egyáltalában létezik-e italmérő. így azután fokozatosan ébred az egyszerű, polgárember arra a tudatra, hogy bizony nem is rosszak az emberek mint aminőnek hitte. Nem merő szingazgazság mindaz, amit a füstös, fojtó légkörű korcsmában cimboráival meghányt, vetett. Nem oly fekete az ördög, mint aminőre festik A vad indulatokon, a háborgó szenvedélyeken a higgadt, fegyelmezett ésszel lehet uralkodni. A jó könyv tehát a tudatlan embereket is felrázza százados lethargiájából, észretériti, látókörét kitágítja, az igazságot megláttatja vele. szóval józanabbul lát, hall, érez és cselekszik. S ahol mindenben a józanság dominál, ott erős jellem, szívós akarat, büszke önérzet és hamisítatlan munkakedv honol. E tulajdonok teszik férfivá a férfit. S a mely nemzetnek sok ily fia van, az oly nemzet soha sem tűnhet el a föld színéről, az megállapodás nélkül fejlődik, halad, vagyonosodik. KÖLCSÖN ZSÁK. Hetenként és darabonként fi 3 fillérért korlátlan meny- M nyiségben zsákokat adunk m kölcsön Fehérgyarmati Hitelintézet H.-t. áruosztálya. Fehérgyarmaton a jelenlegi posta épülete, illetve az egész telek bérbe kiadó. Értekezhetni özv. Fodor Károlyné postamesternével lehet. El is kezdődött rögtön a malterkeverés, a csapkodás, a simítás. Az őrnagy pedig, a zajt felhasználva, mint a macska iramodott át arra az oldalra, hol az öcsse feküdt. Az összezsugorodott ember egy szempillantás alatt talpon volt. Szinte megnyúlt az alakja, mikor vérben forgó szemekkel, tajtékzó szájjal és velőtrázó ordítással vetette rá magát a kísértetnek hitt legényre. Isszonyu küzdelem fejlődött ki egy pillanatra. A „szellemnek“ össze kellett szedni minden erejét, míg legyűrhette támadóját, kinek hihetetlen erőt adott hihetetlen dühe. E pillanatban lövés dördölt s utána iszonyúan felbűduive zuhant a bolthajtás párkányán át a legény. Nem fog többé háborgatni az átkozott — hangzott fel egyidejűleg az őrnagy szava, ki ott állott füstölgő revolverrel kábult öccse előtt, ki egész testében szinte dideregve hörögi c: — Jól meglőtted . . . . egészen meglőtted ? Az őrnagy áthajolt a falon, mintha maga is megakarna győződni, vájjon jól talált-e. a régi, belekapaszkodott a hitbe, mint a viz- befult a szalmaszálba. Do azért a zaj megint csak ismétlődött, s ami a legborzasztóbb, nem hallotta kivűlo senki sem. Már egészen kimerült a szakadatlan virrasztásban. Az sem ért semmit, hogy a kastély másik szárnyában rendeztette bo magának hálószobáját. Uj volt benne minden bútordarab. De azok az istentelen, lelketlen kőművesek mindjárt rátaláltak itt is. Most is a feje fölött vakoltak egész éjjel. Lassan- íassan valamennyi cselédje ott hagyta. A miss tartott ki legtovább. Mikor ő is megunta a dolgot, a kőszívű őrnagy még a fiacskáját is elvitte, ügy kellett tőle elvinni erőszakkal, mert sehogy sem akarta odaadni. Hanem őt már sehogysem lehetett ki mozdítani az odújából. Hiaba kérték, hiába fenyegették, nem megy ő innen egy tapodtat sera, mig a nyomorult gazembert meg nem fojtja, aki annyira meggyötörte. Mikor sehogysem boldogulhattak vele, jámbor csaláshoz folyamodtak. Elhitették vele, hogy valaki be van a kastélyba falazva, bizonyosan az a szerencsétlen ember iparkodik kiszabadulni onnan. Annyira volt már, hogy ezt is elhitte. Lebontatta a hálószobája falait, csakhogy akkor, meg másutt kezdett dolgozni az a gonosz szellem. Mindig ott, ahol ő aludni akart. így azután mindig más és más szobára került a sor. Mikor már nem volt mit rombolni, felásatta a fundamentumot, mert most meg onnan hallotta a vakolást. Az őrnagy régen tisztában voit már Özekkel a kísértetekkel. Nem akarta, hogy az öccse falubölondja legyen. Kiszemelt hat a házbontó kőművesek közül egy hosszú szál, bátor tekintetű legényt, kit azután jó pénzért rábírt, hogy maradjon ott az éjjelre szerszámaival együtt, majd ő felkeresi rej fekhelyén és elmondja többi teendőit. Hubert egy kis bolthajtás zugban szokott most hálni, mely éppen, hogy az eső ellen őrizte és éppen hogy eltakarta az őrnagyot a kőműves legénnyel, kik moccanás nélkül figyelték a szerencsétlen ember nehéz lélekzósét. Vártak, mikor riad fel álmából. Rémes látvány lehetett annak, ki véletlenül haladt arra az országufján. A régen várt pillanat végre megérkezett, A legényt egy hatalmas oldalbalökés figyelmeztette munkája megkezdésére.
