Fehérgyarmati Hírlap, 1912 (4. évfolyam, 1-39. szám), Fehérgyarmat, 1912 (1. évfolyam, 1. szám)

1912-09-06 / 36. szám

36. szám. — IV. évfolyam. Megjelenik Minden pénteken. Fehérgyarmat 1912. azept. hó 6. ;s Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre ...........8 K. Fél évre.................4„ Ne gyed évre .... 2 K. Egyes szám ára 20 fill. Fomnnhataps: bortnyik György ■ ág. ev. esperes lelkész. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS — Nyilttér soronként 30 fillér. — A lapot érdeklő minden közlemény valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magya­rádi BOROSS LAJOS ügyvéd Fehérgyar­mat, címére küldendők. Megélhetési viszonyaink. (Folytatás a 34-ik számból.) Nehéz étetünket még nehe­zebbé teszik a megdrágult pénz­viszonyok. Alig 8 hónap óta érezzük ennek súlyát s azt hittük, hogy aratásra vége lesz, de még most elviselhetetlenebbé vált, re­ánk nézve. Újabb időben két Íz­ben éreztük a nehéz pénzviszo­nyokat 1907-ben és 1908-ban. Az előbbit Amerika, a másikat a mi drága Boszniánk ide kapcsolása okozta. Hála Istennek, nem tar­tottak ezek soká, jó nehány mély lélegzetet vettünk csak és elmúlt. De talán éppen ez volt a baj ! Ha akkor kiüt a háború a Balkán miatt s meglett volna a végleszámolás a Balkánra éhes országok között, ma már nem félnénk és rettegnénk egy előt­tünk álló világháború miatt. Az országok sokat vesztettek volna harcosaikban s anyagi áldozatok meghozásában, de egészségesebb áramlatnak adott volna helyet a lezajlóit háborúból levont tanul­ság a nemzetek, országok anyagi és szellemi fejlődésének előbbre- vitelére, az egészséges socialis- mus kifejlődésére, a munkakedv erősbödésére s evvel a népek bol­dogulására. így azonban a sok fenyegetődzés s ideiglenes megál­lapodások mellett lejtőre jutot­tunk. Magyar nemzeti életünk is szomorú képet mutat, Nem a nemzetiségek harcolnak most a magyar táj és az elmagyarosodott és szintén államfentartó magyar ellen, hanem a magyar akarja minden erejével, helyzete előnyös súlyával letörni, megsemmisiteni ugyancsak a magyart: élettársát s egy magasabb célban fegyver­társát, hivét, barátját. Züllésnek indult a magyar nemzet, nincs békés fejlődésü parlamenti éle­tünk, a nemzet szegénnyé lett, anyagilag, erkölcsileg sülyed . . . megyünk az osztrák sógorok nyomán, sőt igyekszünk őket fe­lülmúlni durválkodó természe­tünkkel, meggyanúsítunk minden­kit, ki más elvet mer vallani, mint mi s igy azt vesszük észre, hogy az utolsó sajt darab is ki­esik szánkból, mint a mesebeli hollónak a szájából, természetes hiúságunk miatt, mert csupán szép hangunkat akarjuk hallatni. Mindezeket ellenfeleink látják és tudják, még talán jobban, mint mi, teljes romlásunkat hirdetik lapjaikban s megsemmisülésün­ket kárörvendve várják. Nehéz pénzügyi viszonyaink eredetét itt látom először: meghasonlott nem­zeti életünkben. Az osztrák és ta­lán magyar bank ? ! bevonta a bankoktól, plane a magyar ban­koktól az adómentes bankjegye­ket, kibocsátotta a drága adókö­teles bankjegyeket, de ezt is meg­szorítva, hivatkozván arra, hogy könnyelmű hitelt adtak a ma­gyar bankok. Ebben van némi igaza, mert a megszeporodott s gomba módra növekedő (talán inkább csak számraj pénzintéze­tek igen sokszor oly helyekre helyeztek ki kisebb és nagyobb összegeket, hol kellő anyagi és erkölcsi garantia sem volt. E könnyelműség nagy áldozatokat követelt, nem csak a könnyelmű hitelezők buktak és buknak el, hanem maguk után rántották a kezeseket is, s a mi fő a magyar A BETEÓÁO'ON. A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárcája. (Fely tatás.) Igen, igy van, kell hogy igy legyen. Mindez nem támadhatott magától. Valakinek igazgatnia kell ezt a nagy mindenséget, aki sokkal erősebb a hatalomban, mint maga az egész világ, aki életet lehel a földbe, hogy abból uj élet támadjon, érzelmeket ébreszt a szivekben, megteremti a nyomort, megdönti a trónokat, aki jutalmaz és bün­tet. És mégis! Mintha ez a leghatalmasabb lény, aki maga a tökéletesség mégsem volna egészen igazságos. Miért kell egy embernek annyit szenvedni. Miért annyira nyomorult a test, hogy terhére van az em­bernek. Az agyban ott van a munka gon­dolata. Az ész párosulva az erős akarattal, munkára serkenti az embert, hogy a robot árán megszerezhesse az életfentartás nél­külözhetetlen kellékét, a mindennapi ke­nyeret. És az ostoba test, amelyért dolgo­sunk, legyűri az akaratot, megakasztja az ember munkaképességét s arcátlanul meg­követeli a maga jogát. S mindezt azért te­szi, mert beteg, mert szerkezetében meg bomlott valami, meglazult egy kis csavar, ami miatt azután elgyengül a gépezet működése, folyvást rendetlenebb lesz s ha idejében helyre nem hozza annak a nagy valakinek a segítségével, a tudomány lassan megáll és szétbomlik. A kényes, gyönge test mihelyt a legkisebb baj éri, rögtön felmondja a szolgálatot s ő maga igyekez mielőbb tönkre meni. De ha már igy van. miért nem pusztul el egyszerre, hogy meg­szabadítsa bilincseitől a lelket, amely utál­ja múlandó társát, utálja magát a földi életet s vágyik oda, ahol örök az élet. Miért kell az embernek nyomorogni, kínos bűnös gondolatokkal ostorozni önmagát, megfertőzve velük a lelket. A beteg lezárta szemét. Szenvedő ar­cára kiült a veríték, homlokára mély baráz­dát szántott a kétségbeesés, ajka olykor idegesen rándult meg, mintha mondani akart volna valamit, durva erekkel befutott keze ökölbe szorult, mintha bírókra, élet­halál harcra készülne valami ismeretlen hatalom ellen. Furcsa, Immár megutálta önmagát, gyűlölte az életet a határkőnél, ahol az ember megszűnik ember lenni s a melynek eléréséért annyira vágyott. Most, amikor megérkezett az elválás órája, érezte, hogy a lelke fellázadt és kétségbeesetten ragaszkodik csak a nemrég megutált test­hez s titáni harcra készül a halál ellen. Mintha tisztán hallotta volna, amint siri fátyolos hangon súgta a fülébe: „Te balga ember. Nyomorult vagy és végtelenül osto­ba. Kívánod, hogy megszabadítsalak a test­től ? Jó! Azonban jegyezd meg magadnak, hogy a lélek és a test képezi az embert, e kettő szétválasztásával pedig megszűnik az lenni. Az Isten bölcsen alkotta meg a világrendet. Hogy valami jogot formálhas­son a létezésre, küzdenie kell s ehhez a küzdelemhez okvetlen szüksége van a test­re. Gondold csak meg mi volna akkor, ha a világon csupán lelkek volnának. Akkor nem volnának gazdagok és szegények, nem volna jólét és nyomor, nem léteznének em­berek, az emberekben szivek s a szivekben érzelmek. Lám, te csak a lelkedet szereted, pedig most is ártottál neki, mert vétkeztél az Isten ellen és fellázadtál önmagad ellen, íme milliók és milliók küzdenek különbőz 6 módon a létért, dolgoznak a testükké lk

Next

/
Thumbnails
Contents