Fehérgyarmati Hírlap, 1912 (4. évfolyam, 1-39. szám), Fehérgyarmat, 1912 (1. évfolyam, 1. szám)
1912-08-23 / 34. szám
Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap, e ELŐFIZETÉSI ARAK: Fomunhatáps: bortnyik györgy — Nyilttér soronként 30 fillér. — Egész évre . . Fél évre. . . . . . .8 K. I Negyed évre.... 2 K. felelős szerkesztő és lapíülajdonos: Dr. Magyarádi BGROSS LAJOS A lapot érdeklő minden közlemény valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi BOROSS LAJOS ügyvéd Fehérgyarmat, címére küldendők. Megélhetési viszonyaink. (Felytatás a 32-ik számból.) Könnyű annak, a ki jogot szerzett az árvíz elleni védekezésre s igy a vízjogi törvények egyik díszes paragrafusa értelmében töltéseit fenntarthatja, a magasságban fejlesztheti, sőt mi több uj töltéseket is csináltathat, elég ha vizöntésre kihagyja a legelőjét. De nehéz azoknak, kiknek ily privilégiumot nem nyújtott sem a törvény kedvező cikke, sem a törvényeket magyarázó megyei közigazgatási faktor. Húzzon csak egy nyúl gátat az ilyen pária, rögtön kész a feljelentés, meghur- colás, fenyegetés no meg reá egyelőre egy kis — csak ezer koronáig terjedő, büntetés. Hejh pedig az a csekély töltés kárt senkinek sem okozott, elvitte azt az árvíz azonnal. Annál jobban állanak kőfalként a nagybirtokos, vagy privilégisáltak töltései, visszavezetnek minden vizet az árva pat- ronus nélküli birtokokra, a szegény közép- és kisbirtokos osztályra. Jut e vízből bőven útjainkra, megmerül itt a szekered nemcsak tavasszal, hanem junius végén is, akár észak, akár dél vagy nyűgöt felé utaznál is, nincs menekvés, oda ragadsz szekerestől, lovastól. Beteg hozzátartozód s nem hívhatsz hozzá orvost, mert itt legfeljebb léghajón lehetne csak közlekedni s igy nézned kell, mint hervad, sorvad beteged, kit életed árán is óhajtanál megmenteni. Ez csak egy a sok panasz közül, nem lehet azt úgy elősorolni, azt csak átélni kell; á szegénységet csak az tudja, ki már sokat nélkülözött, mert mondja a közmondás is: „ki keacrüt nem kóstolt. nem tudja mi az édes“. Itt minden elkésik, a szántás, a vetés, késik a gondolkodás, még jobban a cselekvés. Mikor szántani, vetni kellene, még nem lehet, viz van a földön, pocsolyába még szánthatsz, de hiába veted a magot, a mikor pedig már felszárad a pocsolya elkésett a tavasz vetésed. Ugarolni akarsz, elkéstél, kiszáradt az eke a földből. Ha idegen ember jön ide, (de csak kánikulla idején, mert máskor nem jöhet) elcsodálkozik, mennyire el van maradva közgazdaságilag ez a vidék, mennyire rosszak elhagyatottak s gondozatlanok közlekedési útjaink. Ha ellenvetésül azt hozzuk fel, hogy az árvíz teszi tönkre földjeinket s annak terményeit (no meg a privilégiummal biró földbirtokosok gáttöltései) kimosolyog bennünket, ezt mondván: hát Ázsiában laknak Önök vagy a művelt közép Európában, nem tudják Önök rakoncátlan s nagy kárt okozó Túr folyóju- kat megrendszabályozni, nem tudják a nagy birtok-töltéseket lehúzni, a vizet felszoritó vízimalmokat eltávolítani.“. Sajnos, hogy nem. Bevalljuk, hogy Ázsiában lakunk, a mi életrendszerünk s megélhetési viszonyaink arra mutatnak. Oligarchák itt is vannak, kik befolyásuk égés súlyával reá nehezednek erre a vidékre, nem tud ez a nép kivinni semmit jólétének előmozdításáért, Járom alatt nyög Ázsia büszke népe, szegény lett s a mi bátortalanná szolgává tette. Nem óhajtod a Túr szabályozását, de miért? mert ezt igy BÁNFFY DÉNES LEÁNYAA „Fehérgyarmati Hírlap* tárcája. (Folytatás.) Hajlott szavára a király és a haragos nagy ur olyan halmot rakatott Gubrás és Brunus vezérek katonáiból, hogy hegynek is beillett. Dühöngött a császár, amint hírül vette és bosszúért lángolt. Szőtte a sok tervet, de egyik sem tetszett. Vezérei meg éppen a békét ajánlották. Dühösen csapott öklével a tanács asztalára: — Hát gyáva kutyák vagytok mindnyájan ? ti birodalmam hires bölcsei! Mélységes csend támadt, mikor előlépett a legfiatalabbik vezér. Sápadt volt a képe, beesett a szeme. Vagy sokat sirt, vagy keveset aludt. — Felséges császárom 1 Hallgasd meg tanácsom I Cselt az ellenségnek! Elek vezért indítsd útnak egyik seregeddel a Szeréna határra, a másikkal meg eressz engem nagy titokban a hegyeken túlra. Amit ott veszítesz százszorosán visszaszerzem itt neked. Olyan drágakő lesz kincses Erdély- ország koronádban, minő nincs több benne. Tetszett a császárnak az ifjú beszéde s nyomban indult mint a két sereg. A Sze- rémségből nagy kudarccal futva tért meg az egyik, de a másik Erdélyből csakugyan ^ ezernyi foglyokkal, dús zsákmánnyal tért meg. Androsik volt a vezér. Nem volt már sápadt a képe, beesett a szeme, tűz égett minden tagjában. Nem hazudott még sem a csavargó szász kézműves, aki elárulta neki, hogy hol őrzik Bánffy Dénes fonnyadó virágját, világszép, szomorú Katáját. Ott volt csakugyan, a hol a szász mondotta, ügy őrizték, mint a mesebeli királykisasz- szonyt a hétfejü sárkányok, Azért ő mégis elhozta. Nem maradt ott élő ember az egész határon. Kemény ember volt Bánffy Dénes, de erre a hírre gyerek lett belőle! ügy sirt, hogy majd megszakadt belé a szive. Aztán átkozódott, mint a pogány és összetört mindent, ami a keze ügyébe került, embert, állatot. Maga a pokol feszegette a mellét. Nem mondta neki senki, de azért tudta, ki volt a rabló, ki lopta el gyáván, lator módra szemefényét, üdvösségét. Hej 1 ha egyszer szemtől-szembe kerül azzal a latorral! A király és tanácsa szinte megijedtek kísérteties ábrázatjától, mikor nap-nap után ott kért, rimánkodott, követelt, fenyegetőd- zött előttük, hogy csak még egyszer bízzák rá a sereget, hirmagul sem hagy több görögöt. Kipusztitja, kiöli az egész fajt napnyugattól napkeletig. Nem sokáig kellett kérni. Alig telt bele egy esztendő kérték már, hogy menjen, vigye a sereget. Szerémségben dúlnak megint a rettenetes Andornik görögjei. Bánffy uram felkötötte a zsablyát és úgyszólván repült 15,000 vitézével a Duna vize mentén. Mire leért, már ott siránkozott, ott esküdött bosszút a görög annál a testhalomnál, melyet két éve ő épített esküszegő véreik testéből. Vad öröm fögta el az ellenség láttára. Az összecsapás előtti éjszakán csak úgy folyt a bor a magyar táborban. Szóltak a sípok, sírtak a hegedűk, recsegtek a dobok, szilaj táncot jártak a bajnokok. Temetés lesz holnap. Hajnalra ítéletnapra virradnak . . . Repültek a kopják, piros vér buggyant ki a nyilak hegyén, recsegtek a trombiták, toporzékoltak a paripák, jobbra-balra dűltek a vitézek. Bánffy Dénes megtalálta, akit keresett. Ott áltottak szemtől-szemben az ápa meg a rabló az aranyos selyem tábor mellett.
