Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1911-05-12 / 20. szám
I Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre Fél évre . 8 kor. 4 kor. Negyed évre 2 kor. Egyes szám ára 20 f. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Magyarádi Boross Lajos. A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Borost Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők. Nyilttér soronként 30 fillér. gaaiM.agr.'A'MM Ü CSAK JÁTSZUNK! Nem a játékszenvedélyről a- karunk írni. Nem arról a magyar átokról, mely egész társadalmunkba befészkelte magát, hogy exis- tenciákat tegyen tönkre. Erről már sokat irtunk s jól tudjuk, hogy hiába. Csak az utóbbi idők eseményeiből akarunk némi tanulságot levonni, hogy végre o- kuljon az az elvakult embertömeg, mely őrült táncot lejt a pénz a- ranyborjuja körül s oly utakon keresi a gyors meggazdagodást, melyeken azokat megtalálni nem lehet, de nem is engednék azok, kiknek retortáján a szerencse e- me ajándékai keresztül szűrődnek. Ari ól akarunk beszélni, hogy van ebben az országban, az állam legmagasabb felügyelete alatt egy oly intézmény, mely már alapjában magában rejti az erkölcstelenség bélyegét, oly csekély nyerési esélyeket biztosítva azoknak, kik a reklámoknak, a folytonos leveleknek felülnek s rósztvesz- nek abban az átkos játékban, mely csak garasaikat szedi ki zsebeikmár senkije, semmije. Magához emelte a fertőből, mert szerette. Megölte, mert megcsalta. Az övé volt, joga volt hozzá. Egy-két éve még az egész kis város valósággal rajongott érte. Ö volt az arany bői, de hetyébe, a hiú reménységen kivül, mit sem ád. Az osztálysorsjátókról s különösen annak lelkiismeretes képviselőiről olvashattunk az elmúlt napokban igen sokat Azokról beszélt a fáma, akik véletlenül csakugyan megnyerték azt a főnyereményt, melyet a hangzatos prospcctusok minden második embernek ígérnek. Azokról Írtak a lapok, kik tényleg szerencsések voltak, de a kik szerencséjük dacára sem juthattak annak az ösz- szegnek birtokába, mely őket játékjoguknál megillette volna. A főelárusitók ugylátszik nem elégszenek meg azzal a horribilis haszonnal, mit az igazgatóság eladási, nyerési s egyéb címeken juttat nekik, hanem még azokat is lefölözni akarják, akik sok álmatlan éjszaka utánvégre csakugyan arra ébredhetnek, hogy most ime, csakugyan gazdag emberek lettek egy csapásra s a gondtalan élet ezer gyönyörűsége csillog feléjük. Az élelmes főelárusitó a nyerteshez küldi hivatalnokait s azok ü- gyes beszédekkel s csavarásokkal ifjúság vezére, a társaság lelke, leányos mamák szemefénye. Szép, bátor és okos. Leányok, asszonyok csak úgy törték magukat utána, és mikor ö mégis ehhez a meghurcolt, eltaszitott asszonyhoz szegődött, még haragosai is sajnálták. Hogy is feledkezhetett meg ennyire magáról egy Forgó ? a hires pataii Forgó család utolsó vére ! Hogy is bolondulhatott bele ez az okos ember abba az egykori jött-ment leányasszonyba. És ha még jó lélek lett volna! De valóságos boszorkány volt, a ki verni tudott a nézésével, igézni a szemével. Szinte féltek tőle. Mekkora port vert föl tavaly, hogy egy igazi dzsentri, Biró Ödön feleségül vette. Igaz, hogy hamar el is kergette. Úgy űzte ki házából a hálátlan gonosz asszonyt, mint az idegen kutyát. Nem fogta senki pártját, még csak nem is védelmezte senki ; mindenki tudta, mi a bűne, S a kacér, rossz asszony maga sem tagadott semmit a hálójába fogott délceg Forgó gyerek előtt. Tudott ő mindent róla, s mégis ha hozzábámult az a szépséges boszorkány asszony, forni kezdett a vére, égni az agyveleje, lángolni minden idege. Nem tudott nélküle élni. Alig bonyolódott le elszedik tőle azt a dokumentumot, melylyel nyerésüket igazolni tudnák s adnak helyébe olyan ellenértéket, mely jellemzi az egész intézményt. S dacára annak, hogy a sajtó napról napra, újabb és u- jabb eseteket hoz felszínre, csak a legutolsó húzásból kifolyólag, dacára, hogy adatokkal igazolja az osztálysorsjáték főelárusitóinak özeiméit, az igazgatóság még a kis ujját sem mozgatja olyan i- rányban, hogy a hütelen sáfároktól az engedélyt megvonja s ezen tényével igazolja, hogy nem ért egyet azok machinációival. Minő bizalommal vegyen rész ilyenformán a túlságosan naiv közönség ezeken az állam felügyelete alatt álló sorsjátékokon ! Kinek lesz kedve majd pénzt befektetni olyan értékekbe, melyek ha csakugyan s véletlenül nyereménynyel huzatnak ki, végeredményben a főelárusitók hatalmas páncélszekrényeit gazdagítják csupán ? Vagy talán még kevéssé diszkreditál- ták az osztály sorsjáték egész intézményét s arra várnak, hogy a társadalom lépjen erélyes bojkottal közbe, hogy ez az egész ina válópöre, feleségévé tette. Nem törődött a világgal, családja lármájával, átkaival; vak, pusztító szenvedély emésztette testét, perzselte lelkét. Érezte fejével is, szivével is. hogy nem méltó hozzá, és mégis magához emelte. És az a csicsergő, bolondos asszonyka olyan hálás, olyan jó, olyan szent volt. Legalább ő igy hitte. Pedig ördög volt, nem szent. Egyszer csak megint suttogni kezdett a világ. Eleinte halkan, később mind hangosabban. Ó nem hallotta, vagy — ha hallotta — nevetett rajta. Nem is rágalom, hanem csak őrültség foghat reá uj bűnt. A Magdolnák nem szoktak újra vétkezni. És mégis. .. A régi történet uj lett megint. Meggyalázta őt is, mint a másikat, elpusztította őt is, mint valamennyit. Indulatának első viharában el akarta gázolni, szét akarta morzsolni bűntársát, azt a gyereket is, ki még az iskola porát is alig rázta le magáról. Jó, hogy idejekorán kereket oldott. Hiszen az a tacskó nem volt, nem lehetett bűnös. Az asszony csábította el. Ingerelte őt a gyerek ártatlansága. A hűvös szellő valahonnan a távolból darabokra tördelt zavaros akkordokat lopott A VÉGZET. (A „Fehérgyarmati Hírlap" tárcája) Mikor megölte még csak oda sem tekintett az eltorzuló arcra, a végsőt vonagió királynői termetre, pedig a felesége volt. A saját felesége, a kit szeretett, imádott, bálványozott. Megölte irgalmatlanul. Annyi lelkiismeretfurdalást nem érzett, mikor megfojtotta, mint a katona, ki ellenséges bajtársát lelövi a csatatéren kommandóra. Csak mikor már künn járt a szabadban, messze a még nem régen oly boldog fészektől, csak akkor kezdett erőt venni idegein valami sajátszerü tompa fájdalom. O- lyanforma érzés, aminőt az ártatlanul elitéit érez a vesztőhelyen. Terhes képzelete végig álmodja még- egyszer az egészet. Látja a bűbájos gonosz asszonyt, a ki neki mindene votl. Volt. Most
