Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-22 / 52. szám

2 oldal. FEHÉRGYARMATI HÍRLAP. 1911. debember 8. Karácsony ünnepét ma már nem privilezíáihatja egyetlen egyház sem; az emberiség követeli belőle a nagyobb részt és csodálatos, hogy a nagy átalakulás dacára is, dacára annak, hogy minden, de minden dogmatikus jellegét levet­keztet, még mindig megmaradt az ünnep szentnek, még mindig megmaradt az ünnep magasztos­nak. — Az Istenember követhe­tetlenül nagy egyénisége teszi ezt a csudát, az ő lánglelke, amelynek intenzitását az évezredek köde sem tudta elhalványítani. Úgy ráül az ünnep az ember lelkére. Ilyenkor más a harang hangja. Ezt a hangulatot festi Poe csodálatosan szép költemé­nyének az , A harangnak“ refrénje: „Hallga, mint szól a harang, Busan kongó nagy harang, Mely üdén, tisztán zug a szűzi [légen át. És a csengés és a bongás, Melyre kong e sok harang. Hallga nagy harang.“ Nagy játékok játszanak ilyen­kor az emberrel. Megolvad a kéreg az emberi sziveken, amit a tülekedő élet von reá, megolvad és frissen, erősen bontakozik ki az ember belső énje; az a misz­tikus, az a soha meg nem fogható, szellemi gyönyörűségekre termett. Idill és poézis ez az ünnep. A nyomorúság nem tetszik ilyenkor visszataszítónak, a szükség, a nélkülözések elvesztik formájuk ijesztő színeit. Alázatosabb lesz mindenki, megnyitja a lelkét min­denki a transzcendentális utón szálló érzéseknek, az emberi érzésekben megrögzitett isteni har­mónia ez. Az az ősérzés, mely leszedi az emberről a gondol kodás, az okkeresés nyűgét, amikor min­dent csak érezni lehet. Amily elemi módon fog meg a prümär érzés, ugyanoly elemi a hatása a gondolkodásra. Ezért a nagy megelégedettség. A kultúra Ám te szegény szerencsétlen ember mit tettél? Mindig zúgolódtál. Elégedetlenség kel­tette, haragodban eldobtad a szerszámot, átkot szórtál arra, a kinek többje volt, mint neked. Te is itt jártál-keltél a nagy fenyő­szál mellett, de ott hagytad. Mi történt aztán. Féktelen indulatodban magadról meg­feledkezve kárt okoztál embertársaidnak, vérben forgó szemmel, összeszoritott ököllel rontottál neki az ő vagyonának s romboltad. Akik pedig adni akartak, visszautasitodtad őket gőgösen gyűlölettel. Pedig nem könyör- adomány és alamizsna az annak az embernek, a kinek oly sokat görnyedt a válla a nehéz munkában. íme most ilyen boldogtalan vagy. De térj vissza hozzám a nagy fenyőhöz ismét a munkád után, majd a száron ki fog nőni a zöld, illatos galy a te számodra, hogy beköltöztesse a szivedbe, a mindenért meg­vigasztaló szeretetet. járma alól fölszabadul e két napra az emberiség; oázis ez a mellyel szemben az esztendő töb­bi napja csak sivó homokot kép­visel. Önámitás ez kétségtelenül. A magasztos karácsonyi mámorra megjön a reakció, amikor kiderül, hogy az élet egy csöppet sem szép, amikor kiderül, hogy fata morgana az csupán, amit valóság­nak tartottunk. Ám ki háborodik föl e miatt? Az örökös gyötrődés, az örökös, de örökkön hiábavaló menekülés a gond elől, a létért való küzdelem ideglankasztásaira vájjon nem valóságos jótétemény-e ez a két napos szent hangulat? A karácsony két napja egy lezá­ródott egész. Egyiknek sincsen folytatása a gondokban, a gyöt­rődésekben : karácsony ünnepén soha sem talál az ember agyába a fojtogató kérdés, hogy mit hoz a holnap? Valósággá válik ilyen­kor Jézus Krisztus kívánsága: és ne gondoljatok a szükségetekkel, mert gondolkodik arról az, aki ruházza a mezők liliomait. Szent mámort jelent mindenki számára Karácsony ünnepe. Kétke­dés nélkül, tagadás nélkül, elomlón meleg hivésben ól az ember. Nincs probléma, nincs gond, nincs aggo­dalom és nincs duhajság sem. A megfoghatatlan misztikumoknak megnyílt lelkek, olyan szelídek és olyan alázatosak, mintha vala­mennyi az Isten bölcsességével, Jézus alázatosságával szaturálódott volna. Talán igy is van ez. Ki tudja nyomról-nyomra követni az emberi lélek útjait? Az altruista, az embertársai szeretetében fölol­vadó ember ott él a rideg kalmárban is, csak az alkalom kell, hogy megjelenjen az, az egész világnak. Karácsony ünnepe megcselekszi ezt a nagy csodát: átformálja az ember lelkét es ezért olyan vég­telenül nagy ennek az ünnepnek a jelentősége. Elsőrendű vetőmag úgy búza, mint rozs jutányos áron beszerezhető a Fehérgyarmati Hitelintézet Részvt. termény-áruoszályában. Mindennemű terményt veszünk egy mázsától feljebb a legmaga­sabb napi árban. Törlesztéses jelzálog kölcsönök 15—65 évre 4 Va—5 % kamatra. Betétekre 5 % kamatot fizetünk: Állandó betétek külön jutalékban ré­szesülnek. HÍREK. Lapunk mai — karácsonyi — számával t. előfizetőink a rendes mellékleten kívül egy 8 oldalas alkalmi mellékletet is kapnak. Hymen. Tóth Sándor turistvándi ref. lelkész eljegyezte, Molnár Margit kisasz- szonyt Nagybákánról. Áthelyezés. Moldován László helybeli járásbirósági írnokot, az igazságügyminiszter a felsővisói járásbírósághoz helyezte át. Legátus. A helybeli ref. egyház legá­tusa az ünnepen, Gönczy Béla debreceni ref. theológus. Egyházi választások. A tiszántúli egyházkerület szavazást rendelt el a Dicsőfi József lemondása folytán megürült egyházi főjegyzői állásra. A főjegyzőségre az egyhá­zak nagy többsége Kiss Ferenc hajdúböször­ményi esperest óhajtja, tanácsbirónak pedig Jánosi Zoltán debreceni ref. lelkészt. Lelkész választás. A botpaládi egy­ház lelkészi állásra Kónya Gyula magos­ligeti lelkész választatott meg. Szilveszter est. A helybeli Polgári Casinó elnöksége f. évi dec. 31-én saját helyiségében szilveszter estélyt rendez, a melynek műsorát a következő számunkban közöljük. Előre is felhívjuk e kellemesnek ígér­kező estélyre a nagyközönség szives figyel­mét. Uj Bank. Helyben uj bank van ala­kulásban, „Gazdasági Bank“ céggel. Az uj bank körülbelül a jövő év februárius havá­ban fog megnyílni. Az ügyvédi kamarából. A szatmárné meti ügyvédi kamara Bakó Lajos szatmár- németi-i székhelylyel bejegyzett ügyvédet névjegyzékéből törölte. Irodája részére gond­nokká dr. Südy Tibor szatmárnémeti-i lakos ügyvédet rendelte ki. Ugyancsak törölte a kamara dr. Steinberger Samu Mátészalka szekhelylyel bejegyzett ügyvédet, elhalálo­zása folytán az ügyvédek névjegyzékéből. Irodája részére gondnokká: dr. Kelemen Samu szatmárnémeti-i ügyvédet rendelte ki. Haláleset. Amint nagy megütközéssel értesülünk folyó hó 20-án este Matolcson Lábas Áronná, Szolomájer Lajos ottani körjegyző szakácsnéja fején átlőve szörnyet halt. Nem tudni, hogy az elhunyt öngyil­kosságot követet-e el, avagy gazdája fegy­verének véletlen elsülése következtében történt-e e szerencsétlen haláleset ? A vizs­gálat azonban folyik s ez van hivatva kideríteni a különféle szóbeszédekkel átszőtt eme halálesetet. Felavatási ünnepély. A helybeli izr. hitközség folyó hó 17-én avatta föl impo­záns ünnepség keretében újonnan épült iskoláját. Az ünnepélyen elite hölgyközön­ség, a ref egyház és kath. egyház vezetői s ezenkívül a társadalom intelligenciájából is nagy számban jelentek meg. Az ünnepélyt az iskola növendékei „Isten áld meg a ma­gyart“ énekével nyitották meg, ezt követte dr Hunwald Izidor, az iskola h. elnökének üdvözlő és mindvégig nagy érdeklődés mellett előadott ünnepi beszéde. Az éljen­zéssel fogadottbeszéd után Jungreisz Ábrahám főrabbi előbb héber s azután magyar nyel­ven — a hazaszeretetről — szónokolt. Meisner Kálmán tanító pedig ismertette az iskola történetét. Klein Ignácné úrnő pedig köszönetét mondott dr. Hunwald Izidor és általában mindazoknak, kik az iskola fel­építéséhez úgy szellemi, mint főképpen anyagi áldozatukkal hozzájárultak. Végül dr. Hun­wald megköszönve a nagyközönség szives megjelenését, az ünnepélyt befejezettnek nyilvánította. Ez impozáns ünnepélyt délben bankett követte, a melyen dr. Jármy Béla orsz. képv. Schönwald Miklós bankigazgató, Kunczly Sándor járásbiró és mások tósztoztak.

Next

/
Thumbnails
Contents