Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1911-11-24 / 48. szám
48. szám. — III. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Fekérgyarmat, 1911. november 24. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre .........8 K. Fé l évre...............4 „ Negyed évre.... 2 K. Egyes szám ára 20 fill. Felelős szerkesztő és laptulajdOHOs: Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS ...... Nyilttér soronként 30 fillér. ===== A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat, címére küldendők. Személyi hitel a szegény embernek. Bécsben bankot alapítanak a személyi hiteligények kielégítésére. Az állam maga minden módon támogatja ezt az alapítást: a bank forgótőkéjét több milliós betéttel gyarapítja s ezenkívül évente több százezer koronás segélyezésben részesíti. Bizonysága ez annak, hogy ezek a hiteligények valóban sürgős kielégítésre várnak, annak, hogy a megállapítandó bank sikerében maguk az alapítók sem bíznak eléggé, de annak is, hogy a bank élete legalább mégis biztosítva van. A személyi hitel kérdése régi problémája a modern gazdasági életnek. Érről a gazdálkodási rendszerről azt szokás mondani, hogy a hitel alapjain épül fel, de úgy tetszik, mintha a személyi hitel köve hiányoznék ebből az alapból. Pedig a személyi és a tárgyi hitel közt nem is lehet valami pontos határvonalat huzni, annál kevésbbé, mert nem egyébb az, mint a hitel kérdésének két egymást kielégítő oldala. Az, hogy hitelintézeteink éppen úgy tárgyi biztosítékokat kívánnak, mint a szervezetlen hiteltőke, nem jelenti azt, mintha a hitel személyi ler- mészetü vonatkozásai a megkövetelt biztosítékok közt ne szerepelnének, De különösen fontos és izgató ez a probléma nálunk, ahol a tőke mindig a hiteltőke szerepére vágyik, ahol még az üzemi célokra befektetett tőke is a legnagyobb könnyűséggel mobilizálódik a hitel czéljaira, mert hiszen nem is más, mint hiteltőke; nálunk, ahol a hitel az alapja és a célja minden gazdasági akciónak. S ahol éppen emiatt a bizonytalanság miatt nincs is más természetű hitel mint személyi, mert a tárgyi biztosítékok nálunk sohasem elég őszinték és nem elég megbízhatók. Ennek a banknak azonban nem a célja, hogy a személyi és a tárgyi hitelnek ehhez a fontos problémájához hozzányúljon; arról van csak szó, hogy az úgynevezett középosztály, amely jövedelméből nem tudja standardját kielégíteni, hitelképes osztálylyá tétessék. Arról van csak szó, hogy a hivatalnokok, az értelmiség és annak különösen az a része, amelynek fizetése nálunk egészen beleesik a végrehajtási novella által kiszabott védő határba, a lefoglalhatatlan jövedelmek közé, hitelre tudjon szert tanni. Bizonyos, hogy ez is nehéz probléma, sőt mivel ez első sorban praktikus feladatokat hordoz magában, nehezebb kérdés is, mint amaz, amelyhez épen csak a praktikus oldalán át nem lehet hozzáférni. Nagy kar, hogy nem ismerjük azt a statisztikai anyagot, amelyet a bank előkészítéséhez és terveihez össze gyűjtöttek; mert csak ezen az alapon lehet azt a kérdést megközelíteni: a statisztikán át. Anélkül ugyanis ezeket a megfigyeléseket kell igaznak elfogadnunk; a hitelintézetek mai felfogásával ennek a jó középosztálynak tulajdon képen nincs is hitelképessége. S ez az oka annak, ha az osztrák kísérlet sikerét nagy érdeklődéssel várjuk. Az osztrák hivatalnoki visszonyok aligha jobbak, mint a mieink és nem tudjuk ebben a pillanatban elképzelni, hogy fogja az uj bank megoldani azt a részét a személyi hitelnek, amelyet nálunk a kezesseg rendszere igyekszik elhárítani. A kezesség feladata az, hogy a személyi hitelnek mégis tárgyi alapot biztosítson — hogy fog az uj bank megszabadulni, illetőleg, hogy fogja megszabadítani közönségét a MILYENEK A NŐK. (A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárcája.) A vidám társaságra ráköszöntött a hajnal. A felkelő nap bambán bámult be a kerti lugasba, mintha bizony Ö fogyasztotta volna el a sok italt, melyről a szerteheverő üvegek változatos csoportja tesz vallomást. Fonott, kényelmes karoszékében Ke- nessey Feri ül, a házigazda. Vig, bohém fiú maga is, de már menthetetlen, mint társai mondják. Hogyne . . . két éve nős. — Hát én csak annyit mondok, sikit egy cérnavékony hang, Benedek Józsi hangja, — hogy a nőnél nincs érdekesebb teremtés a földön. Ha még egyszer újra kezdhetném az életet, nem szinész lennék, hanem természetbúvár. Tudományoznám a nőket. — A tenorista berúgott — búgott rá Csátli Gyurka erélyes baritonja. — Nem természetbúvár kell ahhoz, hanem egy kis tehetség, meg olyan jó fizimiska, mint amilyen a mi szeretett vendéglátónké,Kenessey Ferié, ki, amig be nem evezett a házasság unalmas és egyhangú öblébe, hova az élet- tenger habverései el nem jutnak, elsőrangú nőismerő és lánjbolonditó volt. Est a poharat fiuk a nyugalomba vonult Don Jüanra! A poharak összecsengtek és kiürültek egy perc alatt. A kis tenoristát nem hagyta nyugodni az a tudat, hogy egy hires nőisroerő társaságába került. Ferikém, te közönséges nős vagy, ugord át a keserű prózát, szállj vissza a mámoros legénykorba. Mesélj a nőkről, vagy ha úgy tetszik a Nőről, mert a legtöbb egyforma. Ugy-e ? Kenessey mosolyogva dőlt hátra. — Nem bánom, mig a feleségem fel nem ébred, elmondok egyet-mást a nőkről. Nem nagyon fogom magyarázni, mert sokkal jobb kedvem van. De ha kérdeztek valamit, Ígérem, hogy őszintén felelek. Csáth Gyurkát bántotta a nagy bevezetés. Kitört belőle a katona. — Tölts, igyál és mesélj, — vezényelte általános helyeslés között. — Elsőbb is — kezdte meséit az uj Hoffmann — elmondom, hogy milyen hatással van a nőre az égiháboru. Fiatal fickó voltam, akkortájt látott napvilágot az első könyvem. Szomszédunk leánya volt Iluska, egy tizenöt éves angyal. Hiaba udvaroltam neki, hiába kértem tőle egyetlen csókot, mely — mint ilyenkor mondani szoktuk, vezetőm, erősítőm lesz, Iluska hideg maradt és tartózkodó. Egyik délután, mikor épen náluk loptam el jobb ügyhöz méltó buzgalommal időmet, hirtelen vihar kerekedett. Robogtak a sötét, terhes felhők, fojtó, nehéz lett a levegő s a rettentő, félelmet gerjesztő csendet meg-meg törte az égzengés. A mamának legott dolga akadt, meg kellett néznie, hogy be van-e csukva jól minden ablak s az én szegény Iluskám ott állt fehéren, reszketően az asztal mellett. Egy-egy erősebb dörgésre csaknem összeesett. Hiába akartam megnyugtatni, mintha nem is hallotta volna szavaimat. Egyszer csak rettentő, aranyos kékes villám hasítja át a levegőt, nyomban utána bőszült vad dörgés. Az én kis galambom felsikit és — ha oda nem ugróm — elvágódik a földön. Magamhoz szorítom erősen, iparkodom vigasztalni, de ki sem nyitja szemeit. Nem tudom mi ütött belém, csak azon veszem észre magamat, hogy csókolom a szemeit, halvány arcát, lezárt piros ajkait. Es Ilona áléit maradt mindaddig, mig a jó gondos mama lépése nem hallatszott. A legközelebbi vihar alkalmával persze újra náluk voltam és vigasztaltam Ilonkát, s ő szegény úgy megszokta az én vihar elleni módszeremet, hogy később már, ha csak ketten voltunk és egy kicsinyke felhő takarta be a napot: „mindjárt vihar lesz“ kiáltással keblemre hűlt Sít utoljára mór panaszkodott is, hogy oly unalmas, derült az ég, nem akar soha vihar lenni. A társaság nagyot nevetett, töltött és ivott. Csáth Gyurka pedig vezényelt tovább^
