Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1911-07-28 / 31. szám
31. szám. — III. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. .....P ' ■ "I I I 1..................... — Fe hérgyarmat, 1911. julius 28. Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. A lapot érdeklő minden közlemény, valamim a: előfizetési és hirdetési dijaj^'dr. Mfclgyarádi Böro Lajos ügyvéd FehérgyaaSat címére küldendők. Nyilttér soronként 30 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 kor. II Negyed évre 2 kor. Fél évre . 4 kor. jj Egyes szám ára 20 f. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Magyarádi Boross Lajos. A kolera és a magyar fürdők. Nem is hinnők ha magunkon nem tapasztalnék, hogy a fekete rém, a kolera nem csak káros, de hasznos is lehet. Ez az ázsiai rém, mely messze kergeti maga elől az embereket, ez esztendőben, jó kedvében az olasz a közel tengerparti fürdőhelyeket látogatta meg s ezzel egyszeribe befütyült ott az idei fürdőszezonnak. S amiről évekig hasztalanul siránkoztunk, a mit évtizedek óta a magyar társadalomnak, mint nagy bűnét felhánytor- gattuk, azt ime egyetlen kaszasuhintással megreperálta a repedt sarkú vénasszony, a fekete rém, a kolera. Az olasz és osztrák tengerparti fürdők, melyeket máskor a magyarok elözönlöttek, most konganak az ürességtől. A régi jó fürdő vendégek, a költekező köny- nyelmüek, a tüzesen mulatók, a cehhelők, szóval a magyarok ez esztendőben elmaradtak s távollétükkel egyben elmaradt a jókedv, a zajos élet és kiapadtak a jövedelmek forrásai. A kolera messze száműzte őket. Kénytelenek voltak, igenis kénytelenek, a honi kitűnő fürdőkkel beérni. Ott kell nékik üdülniük, ahol már évtizedek óta kötelességük lett volna, de amely kötelességüket alaposan elmulasztották. S mig a magyar fürdők a lét-fenntartás nehéz küzdelmeiben rendre sorra kidültek, azalatt az olasz és osztrák fürdőhelyek, melyek legfőbb látogatási konti- gensőt a magyarok adták ki, fel- virágzottak, világfürdőkké fejlődtek s leküzdhetetlen versenytársaivá szegődtek a szegény, elhagyatott magyar fürdőhelyeknek. Bezzeg máskor esőstül érkeztek ilyenkor a néptelen magyar fürdőkről a panaszos levelek, melyek az árak drágaságát, a fürdők néptelenségét és unalmát sorolták elő. Idén mind ennek nyoma sincs. Szobát semelyik magyar fürdőn nem lehet kapni. Az élet olyan a magyar fürdőkön ez évben, mint máskor a külföldieken sem. A közönség, lévén olyan számmal, hogy a gazda is megtalálja számadását, megelégedett s a nagy közönség mindig talál szórakozni valót ott, ahol sokan gondolkoznak a felett, hogy miképen szórakozzanak. S mindezt a kolerának köszönhetjük. A kolerának mely elűzte a magyarokat megszokott idegen fürdőikről s visszahozta őket a magyaroknak. A kolera tehát nekünk ez esztendőben nagy szívességet tett. Nemcsak azért, meit ebben az esztendőben itthon tartotta azt a számtalan milliót, melyet a jó magyar fürdőző közönség ki szokott külföldön adni, hanem azért is, mert megmutatta a magyar fürdőzőknek, hogy a magyar fürdők is tudnak nyújtani akkor, a mikor a közönség pártolásában részesülnek. Nem balneologiai kongressu- sok, sem hazafias felbuzdulástól csöpögő cikkek kellenek ahhoz, hogy a közönséget a magyar fürdők jóságáról meggyőzzük, hanem mint láttuk egy kis kolera. Vagy annak csak rémhíre s úgy megtelnek a balatoni fürdők, hogy még a parti kalyibák is nehéz g énzen adatnak ki a fürdőzőknek. [a azután egyszer a magyar közönség nemcsak megszokta, hanem meg is szerette a magyar fürdőhelyeket, akkor már nincsen szükségünk a fekete rém őnagysága segítő kaszájára, anélkül is itthon marad s itthon költekezik a magyar fürdőző közönség, melynél jobb vendég nincsen az egész föld kerekségén. A külföldi fürdők siránkoznak, mi magyarok ha talán nem is szép tőlünk örvendezzünk, hogy ha. ilyen eszközökkel is, de visza- hóditjuk magunknak a magunkét. SCHWARZ MAHÓ 2000 F0RIHTJA. (A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárcája) Scltvarz Manó, vagy ahogy mindenki nevezni szokta: a Móni egy Károly-köruti készruha üzlet csalogatója volt. Nem könnyű foglalkozás az kérem. Ott strázsálni a bolt ajtajában reggeltől estig, lesni, mig valaki megáll a kirakat előtt s rábírni, hogy menjen he az üzletbe vásárolni. Tiz év óta űzi ezt a mesterséget Móni, de meg is látszik rajta. Csodálatos folyékonysággal tudja elmondani, hogy ment csődbe egy nagy angol posztógyár, összes áruit mint vette meg Fényes Tivadar, a készruhakereskedő, ki igy hihetetlen olcsó áron árusíthat valódi angol dolgokat. Egy hideg téli napon ott állt Móni a kirakat előtt. A jeges szél csontig hasitóan süvöltött s a szürkülő, kopasz emberkét majd megvette az Isten hidege. Kezeit gépiesen dörzsölte egymáshoz, *de hiába ; szederjesek voltak már s itt-ott, különösen a körmök tájékán behasadtak s lassan szivárgott ki a vér. Móni fázósan húzta be sovány nyakát kabátjába és gondolkozni kezdett. Volt ideje elég. Szemei előtt megjelent egy csinos tiszta üzlet, fölötte hivalkodóan pompázott az aranyos felírás: Schvarz Manó úri divat üzlete. Igen, az volt tiz év előtt. Szép tiszta üzlet, benne négy örökké vig segéd, tisztességes jövedelem. Azután jöttek a nagy áruházak, olcsóbb, silányabb árukkal: a verseny megölte üzletét. Álmodozásából egy rendőr riasztotta fel: Ne aludjon el öreg, mert bizony ide fagy. Móni ijedten kapta fel lecsuklott fejét. Az üzletajtó megnyílt s kitekintett rajta egy leány fej: — „Jöjjön bo Mónika, melegedni egy kicsit!“ A vig pattogó kályha mellet folytatta megszakított álmait. Nem sokára megint másként lesz. Keserves szájától elvont fillérekből már szép tőkéje van, legalább 2000 forintja. Megnősül s újra üzletet nyit. Már választott is magának feleséget: a pénztáros kisasszonyt. Mohón nézett a lányra. Amolyan nem épen fiatal, asszonyosan lágy formájú, szép szőke leány volt, gondosan ápolt kis fehér kezekkel, őt szemelte ki magának Móni. Sokáig nézte csaknem imádattal határos tisztelettel úgy, hogy a kisasszony is észre vette. Rámosojygott. A kis emberkébe megmozdult valami. Erezte, hogy most nyilatkoznia kell. Végigsimitotta kezével ruháját s oda lépett a pénztárhoz : — Jolánka — kezdte bátortalanul — ne haragudjon, hogy nem tudok szépen beszélni, úgy, mint az a Beregi a Nemzeti Színházban. Én csak érezni tudok szépen. . . A szőke lány csodálkozva nézett a félszeg kis emberre. — Jolánka, — kapott újra szóba Móni — én azt gondolom jobb volna magának ha újra f érhez menne, ha nem járna üzletbe. Nézze az emberek olyan gonoszak. Látom, hányszor megszorítják a kezét mikor pénzt ad vissza ....................Nézze Jolánka ne kem van megtakarított pénzem, nyitnék üzletet ha maga feleségem lenne. Az utolsó szavakat könybeborult szemekkel mondotta a kis emberke. Jolán kisasszony gondolkozni kezdett, majd elégedett mosoly ült arcára: — Jóltette, Mónika, hogy szólt. Én nagyra becsülöm magát s ha akár üzlete lesz, akár társul nagyobb üzlethez, magához megyek. Mónival nem lehetett bírni az nap, oly kimondhatatlanul boldognak érezte magát. Hiába mondta az a pomádéshaju Pünkösdi az első segéd, hogy Jolán a főnök barátnője őt csak bolonditja, — boldog volt és elégedett. Másnap kikészítette fekete szalónru- háj át. Rég nem volt rajta. Utoljra akkor, amikor a törvény előtt állott hamis bukással terhelten. Felmentették, mert ártatlan volt. Akkor megfegadta, hogy csak nagy
