Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-20 / 3. szám
2.oldal. FEHÉRGYARMATI HÍRLAP 1911. január 20. szinte az élet örömeiről való lemondást jelenti. A mi társadalmi berendezkedésünkkel], a mi ipari és kereskedelmi hátramaradottsá- gunkban van a hiba és nem a jogászok nagy számában, akik éppen ezért vannak sokan, nagyon sokan. Itt nem segit numerus clausus, amely a legigazságtalanabb dolog a világon egy szabad, tudományos foglalkozásnál, itt nem segit a gyakorlati időnek 3 évről 5-re való meghosszabbítása, itt nem használ az ügyvédviszgáló bizottság drákói szigora. Ha egy elhull a küzdelemben, hat más fakad a helyébe. A panasz nagy és általános. Nem kissebbiti az sem, hogy például a parlamentek majdnem kétharmad része ügyvéd és jogász, ami talán azt mutatná, ugy-e, hogy Magyarországon mily kitűnő dolog ügyvédnek lenni Nem kérem, ez nem azt jelenti. Ez csak azt jelenti, hogy Magyarország jogásznemzet. Hogy itt nincs ipar, itt nincs kereskedelem, és hogy azért van a sok ügyvéd. Teremtsünk ipart, legyen csak itt kereskedelem, használjuk fel okosan kedvező földrajzi fekvésünket, nyissunk meg uj utakat a dolgozni akarók milliói számára, parlagon heverő bányákat, erdőket vegyünk művelés alá: legyen csak egy gazdaságilag erős Magyarország, majd nem lesz akkor sok az ügyvéd. Talán még kevés is. A kultuszminisztériumban most folyik a jogi oktatás reformjáról a tanácskozás. Már tiz napT« si«gény . , . Látod, látod! ... Te akartad igy! Tehát nem is volt igaz, hogy te már előre sejtettél valamit! . . . Mert akkor a hatás nem lenne oly lesújtó . , . De esküszöm, hogy sohasem fogom viszont látni ezt a nőt! Kérlek csillapodjál! Ne gyötörd magadat annyira! Nem vetted észre, hogy mindennek vége? Hisz az bizonyára világosan látható ebben a levélben . , . Nem, nem, ne szorítsd úgy össze a markodat! Nem akarom, hogy az a papiros megszentségtelenitse a kezedet. Nem akarom. Nem akarom! . . . Lívia hebegve szól: — Csak nem hiszed, hogy ezt a levelet most neked vissza fogom adni! — És mitevő leszesz vele? — Ne kérdezz. — Mit akarsz tenni Livia ? — Ez a levél most az enyém ! — El akarsz hozzá menni? ... az arcába akarod dobni? . . . Tragédiát, katasztrófát, botrányt akarsz előidézni ? . . De Livia. Livia, az egekre kérlek! És mivel a nő makacsul ellentált és a levelet hihetetlen erővel szorította a markában, Lajos az erőszakhoz folyamodott! A harcz heves és elkeseredett volt, de rövid ideig tartott. A férj aczélkemény ujjaival kiforgatta felesége csuklóját, ádáz ellentállását legyőzte és birtokába kerítette a papír gomolyt. Livia felemelkedett és akaraterejének utolsó, kétségbeesett megnyilatkozásával felja ankéteznek egyetemi professo- rok, államtitkárok, magasrangu birák és tekintélyes ügyvédek, hogy hogy lehetne szigoritani a vizsgákat, hogy milyen uj tárgyakat tanítsanak és még sok egyébről. Nem erről kellene tanácskozni, hanem a nemzet életének reformjáról és ezzel meg lenne oldva a jogi oktatás reformja is. Magyar ipar és magyar gazdák. Mind gyakrabban esik szó mostanában agrárizmusról, merkantiliz- rnusról és nagyon sokan úgy fogják fel e jelszavakat, mint a melyek egymásnak ellenségei, mint a melyek egymás mellett megse férhetnek, a melyek egymást tönkretenni, lerombolni akarják. Pedig e tekintetben nagy a tévedés. Az igazi agrárista a tisztességes ipart, a tisztességes kereskedelmet soha se tekintette ellenségeinek, és soha se is magát a merkantilizmust, hanem csupán annak a túlkapásait ostorozta. Az agrárista jól tudja azt, hogy Magyarország nagygyá és gazdaggá csak akkor lehet, ha azok a nyersanyagok, a melyeket termel, idebent nyernek feldolgozást és elfogyasztást s megszűnik az az anomália, hogy nyersterményeinket olcsón elviszik a külföldre s feldolgozott állapotban sokszor tízszeres áron hozzák vissza. Abból a közel 1000 milliónyi behozatalból 50—75 százalék tisztán munkabérekre esik: elképzelhető tehát, ha e rettenetesen nagy összegnek csak fele is magyar honos, magyar munkásoknak birtokába jutna, mennyivel nakiálltott: Ez a nő hazudik! És Lajos, aki biztzsra vette, hogy ö a botrány okozója, azt mondta igaz szeretettel : Ne igyekezzél őt még jobban lealacsonyítani. Az ő szerelmi bánata engem kü- lömben is hidegen hagy. Én nem szeretem és sohasem szerettem őt. És az ő tüzével, akár igaz, akár hamis, okosabbat nem tehetek, mint ahogyan a szivaromat gyújtom meg vele. Nézz ide! Nyugodt mosolylyal kivett a szivartárczájából egy havannát. A levélből fidibuszt csinált, lehajolt, hogy a kandallóban égő hasábjait érintse meg vele, azután az előkelő dohányos ügyes«égével a lobogó papirossal meggyujtotta a szivarját. Livia düledezve nézte, a lábai gyökeret vertek, igyekezett valahogy az érzelmeit elrejteni, melyek szédületes gyorsasággal következtek egymásra. Most a vér ismét visszatér arczába, ajkai pirosak lettek az egész remek lény ismét megelevenedett és a leg- ragadóbb hálák sugároztak ki. Mikor a levél utolsó maradványai a kandallóba estek és az első füstkarika diadalmasan szállott fel a Lajos szájából, a nő átölelte meztelen karjaival és beborította őt sokat Ígérő lenge pongyolájával: Oh! Lajos, Lajos, te angyal vagy! És néhány perez múlva kialudt a szivar. gyobb lenne azok fogyasztási képessége, mennyivel több liszt, hús, zöldség fogyna el az ország határain belül. Elérkeznék mindjárt az idó, a midőn nyersterményeinkkel nem volnánk ráutalva a külföldre, mert idebent nyernének azok piacot s elfogyasztást, elérkeznék a külön vámterület ideje is, a mikor nyugodtan mehetnénk abba bele, mert kiviteli feleslegünk nem, vagy csak jelentéktelen lenne. Valóban megfoghatatlan az, hogy nekünk agrikultur államnak nemcsak a szorosabb értelemben vett gyáripari behozatalunk mily óriási, de nyersterményekben is milyen jelentékeny. Alig hihető — pedig úgy van — hogy gyümölcsből s gyüinölcskonzervekből 34 millió korona értéküt hozunk be, pedig kitűnő gyümölcsöket termelünk s Kecskeméten, Rimaszombatban elsőrendű gyümölcskonzerváló gyáraink is vannak. Hántoló malmaink borsószükségletük 986 százaléka külföldről kerül hozzánk; borból 15 millió korona árát, szénből 15 millió métermázsát, sertésárut 2 8 millió korona értéket hozunk be. Arról még jobb nem is beszélnünk, hogy gépekért vászon- nemüekért, ruhafélékért külünösen pedig női pipere cikkekért mily óriási összegek mennek külföldre, holott, ha léteznek is ilyen anyagokat készítő gyárak az országban, azok terményeiket nem képesek itt értékesíteni, hanem előbb kénytelenek azt elvinni külföldre, hogy azután az ottani gyáros nagy haszonnal hozza azt vissza. Egy magyarországi kefegyáros kitűnő minőségű keféket készít, anyagát Londonba viszi ki s egy ottani gyár cége alatt hozza vissza, s adja el termé- szeresen kétszeres áron. S miért van ez igy? Mert mi magyarok vagy nem tudjuk felfogni helyzetünket, a magyar ipar terjedésének jelentőségét, vagy csak álhazafiasság van bennünk. Nálunk a hazafiasság a nagy hangon való politizálásban nyilvánul a miből aztán senkinek semmiféle haszna nincsen, nem pedig közgazdasági helyzetünk tanulmányozásában és ösmeretében, a mely ös- meretek pedig parancsolólag kiáltják: hogy minden magyar embernek csak magyar ipari termékeket szabad használnia. Az egyénnek nem szabad annyira önzőnek lenni, hogy csak saját személyére gondoljon s egyébbel ne törődjön, ha jól megy a sorsa. Egy családnak kell tekinteni az egész megyar nemzetet s szivvel-lélekkel arra kell törekednie hogy ezen család minden tagjának jó sorsa legyen, mert csak igy melegedik, gazdagodik, gyarapodik az egész tűzhely. Ennek pedig múlhatatlan kelléke, hogy egyrészt a földmivelő sokat termeljen, s azt jól értékesítse, másrészt pedig, hogy ne
