Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1911-07-21 / 30. szám
2. oldal. FEHÉRGYARMATI HÍRLAP 1911. julius 21. mindjárt be is akarnánk kapcsolni a fejlődés láncába a jelenség maga azt mutatja, hogy a föld is ugyanúgy változik mint mi magunk s hogy változásai reá nézve is rázkódásokkal járnak. S hogy ez a rázkódás elsősorban minket ráz meg, mert csak mi érezzük meg, a reánk nézve tragikus dolog, de még akkor is „rendben van Úristen“. ÍS ez az egész még a nagy mesébe is beillik : az anyag és az energia nagy harca egyre jobban felaprózza és egyre finomabbá teszi magát a két elemet; a nagy harc ezerre bomlik fel, apróbbakra és nagyobbakra, párhuzamosan folynak ezek a küzdelmek és egymást is megrontják vagy megsegítik. Nem baj az, ha mindezek után arra gondolunk, hogy az anyag és az energia nem is két egymástól kii- lömböző valóság, s ennél fogva semmi sem igaz a mesénkből: a mese helyét uj mese foglalja el s mig az uj ki nem alakul, a régi is elég jó rá, hogy megmagyarázzuk vele magunknak azt, ami történt, — mert nem tudjuk eltűrni, hogy valami megmagyarázatlan legyen. A minap éjjel az történt velünk, hogy a földnek egy megrendülése beleavatkozott a mi apróbb harcainkba és egy et-mást, tönkre tett közülünk. Ha százféleképen forgatjuk is, akkor sem idegen tőlünk a föld s abelyet, hogy tisztulna előttünk, mindennap kevésbbé tudjuk, mi hát a földi jó és hogy mi a rossz. orozva kiitta a mindig üvöltő ember spric- cerét. Ekkor az üvöltő csodás gyorsasággal pofonütötte a csöpögőt. Annak az oravérre megeredt és odacsöpögött az asztalra. — Pofonvágott a rothadt! — üvöltött- a csöpögő. Add meg a hatosomat, mert feljelentelek ! Az anyád istenit, te büdös! Az üvöltő nevetett, de nem sokáig, mert a csöpögőnek a felesége hirtelen, az arcába löttyintette a spricer maradványát. Erre ő kezdett kiabálni. — Tyü, az istenit! Ma vettem ezt a gallért! Ezt megfizeti nagysád, büdös nagy- sád! Különben is tegnap este már megint a Papladek gyerek ment haza! „Ronda“ büdös hamisfogu, megfizeti a galléromat! — Ajjajaj — kiabálta a csöpögős Ősrégi zsebkendőjével ssárogatva a vércsöppe- ket — hát te már megint paklizol azzal a tetüs Papladek gyerekkel? Majd adok én neked. Lehetetlenség megmondani, hogy ezek után mik történtek. Valami gomolyag keletkezett, amikben mindenki ütötte, pofozta, gyötörte, marta egymást. De egy alacsony zömök és pimasz kikapcsolta magát a vad viharból, felült a Cigány garázdálkodás városunkban. Megdöbbentő, hogy az úgynevezett sátoros és vályogvető cigányok minő féktelenséggel háborgatják /városunkban a közbiztonságot és a rendet. Vasárnaponkint, a midőn is a piacunk eléggé élénk, egész seregestül vonulnak be s az eladó és vásárló közönséget valósággal terrorizálják. Földművelő népünk vasárnaponkint ér rá leginkább, hogy piacra hozza eladó kis gazdasági produche- mait. — Mondhatjuk, hogy vasárnap a zöldség és aprómarha s más efféle cikkekben piacunk meglehetős élénk s a gazdasszonyok e napon szokták bevásárolni egész heti szükségleteiket. A vásárló közönséget jobbadán az intelligensebb hivatalnoki kar házi asz- szonyai képezik. — Mint értesülünk a Hölgyközönség valósággal fél a cigányok féktelenkedésétől vasárnaponként a piacra menni, mert különböző ürügyek alatt oda férkőznek s a legfékte- lenebbül alkalmatlankodnak: vagy koldulnak, vagy hordármunkára ajánlkoznak s ha igényeiket nem elégítik ki, úgy a legtrágárabb beszédre ragadtatják magokat. Aztán pedig az eladó közönséget ostromolják s ha nem sikerül tőlök eg'y kis gyümölcsöt, vagy olcsó árban valamelyes cikket kicsikarni, vagy mindent elkövetnek a vásár megzavarására. Képzelhető, hogy ez alacsony osztály kissé be is pálinkázva minő válogatott eszközökkel küzd a maga céljaiért ? A rend emberei pedig a vasárnapi vásárt egyáltalán nem kisérik figyelemmel; csak nagyobb incidensek s feltűnő botrány-okozás alkalmával lépmellékasztal tetejére és ounét elkezdett vidáman kurjongatni: — Ujjé a ligetben nagyszerű! Bejött egy rendőr és sok szakértelemmel igy szólt: — A jézusát ezek verekednek! Felirom őket! — A fene aki megette! — mondta a korcsmáros. — Itt a spricer! Majd én elintézem őket. Odament a kompániához. Meglátta az abroszon a vércsöppeket és rájuk förmedt : — Ki csinálta ezt ? — Ez a rothadt! — mondotta szemtelenül az üvöltő a csöpörgőre mutatva. Hirtelen újabb pofon zendült át a légen. A korcsmáros is képenvágta a szegény csöpögőt. Az pedig nyugodtan igy szólt: — Jó! Hát akkor írjál fel tizenkilenc spricert. A tizenkilencedik most jön. És a korcsmáros barátságos arccal, boltozta a tizenkilencedik spriccelt. Fizettem és elmentem. Alig mentem tiz lépést, máris felharsan barátságos meleg együttesben: — Ujjé, a ligetben nagyszerű. nek külön feljelentésre közbe, a mikor pedig már rendesen elvégződött a garázdálkodás. Az elmúlt vasárnap is szerfelett botrányos ily fajta jelenségnek voltunk szemtanúi: A cigányok valami szegény bolgár elárusítóra vetették magokat s mindenféle eszközüket felhasználtak, hogy tőle egy és más dolgot kicsikarhassanak. Az egész vásári közönség felzu- dult s nagy megbotránkozással védelembe vette a szegény bolgárt; de a cigánypajtások is siettek társaik segítségére s tettlegeskedni kezdtek, a mire aztán oly csinos kis botrány fejlődött ki, hogy több száz ember összeverődött s valóságos kavarodást képeztek. Megjelentek a városi elöljáróság rendőrei is, hogy a rendet helyreállítsák, de a cigányok valóságos ütlegekkel támadtak ellenük ugyannyira, hogy csak nagy nehezen lehetett ártalmatlanná tenni és letartóztatni őket. Felhívjuk a csendőrőrs figyelmét e botrányos közbiztonsági állapotokra s figyelmébe ajánljuk e tűrhetetlen helyzetet az illetékes hatóságoknak, ne mulasszák el: e vasárnapi vásárok alkalmával a cigányok féktelenkedéseitől megóvni közönségünket, továbbá ne mulasszák el megkímélni közönségünket azoktól a sok trágár beszédektől és kifakadásoktól a melyeket is e féktelenkedő s berúgott cigányok ilyenkor hallatnak. Tekintetes Szerkesztő Ur! Egy szomorú esemény közlése végett keresem fel soraimmal, mely f. hó 14-én sújtotta községünket s mely alkalommal több mint 25 család vált hajléktalanná s azok közül 10 csaknem koldussá. A szegény falusi nép jelenleg a mezőn szorgalmaskodik, hogy biztosítsa megélhetését a hosszú télen át. — Ilyenkor a ház apraja nagyja kivonul a mezőre s gyűjti az aranysárga buzakalászt, amely sajnos községünkben a múlt évekhez képest összehasonlíthatatlan, mert oly gyenge és kevés ! A falu ilyenkor kihalt s csak egypár öreg asszony, vagy gyermek és ha nem az aratók közül van — egypár nadrágos ember van odahaza; mennyire érthető, hogy ilyenkor a vészt jelentő harang szava mely rémesen hangzik s mely korlátlanul terjedhet a tűz a szalmaviskók között elhamvasztva azokat a földszi- néig. Ugyanigy volt ez Kölesén a fentjelzett nap d. u. 3. óratájban. A tűz eddig ismeretlen okból eredt s rövid néhány perc alatt lángbaboritotta a martalékául kiszemelt terepeket ! A harang zúgott! A nép rémes sikoltozással s jajveszékeléssel rohant ha- nyathomlok odúja felé, hogy mentse a meg- menthetőt 1 De jaj! mit lát? Azt, hogy csak az isteni hatalom tehet csodát — de ő a pusztító elemmel megbirkózni nem tudl Szemeláttára omlik össze az annyira szeretett s gondozott családi fészek s ő reménytelenül és kétségbe esve jajveszékel — mert oda mindene! Még a szerencsétlenség közt az a szerencse, hogy emberi életben kár nem esett,