Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1911-06-23 / 26. szám
26. szám. — III. évfolyam. __JVtegjelenik minden pénteken. Fehérgyarmat, 1911 — Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 kor. Negyed évre 2 kor. Fél évre . 4 kor. Egyes szám ára 20 f. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Magyarádi Boross Lajos. A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési éa hirdetési dijak dr. Magyarádi Boreas Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők. Nyilttér soronként 30 fillér. KASZTOK^ Az indiai népnéÍTarmak idején, kasztokra oszlottak az emberek. Akinek az apja kereskedő volt, annak kereskedőnek kellett lennie, ha még olyan kedve is lett volna valamely más pályára A festő gyermekének, ha semmi tehetsége nem volt, festőnek kellett lennie. Az államhivatalnok fia államhivatalnok lett, az orvosé orvos, az ügyvédé ügyvéd s igy tovább az összes foglalkozási ágakon végig. Ez annak idején volt az indiai népeknél, a modern emberek pedig elitéltók úgy a törtó- netkönyvekben, mint mindazon fejtegetésekben, melyekben a kasztokról s a kasztrendszerekről szólották. Az emberek tehát, a modern kodban élüket értjük alatta, elítélik a kasztrendszert. Mert a miként azt ékesszólóan magyarázzák, ezáltal útját szegik a természetes fejlődésnek, megakadályozzák azt, hogy kiki tehetsége szeVIHAR ELŐTT. (A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárcája) Lágyan úszott a hajó. Az istriai partok képe, mint valami óriás kaleidoszkóp perez perez után újabb, szebb, színesebb panorámát nyújtott. Egy- re-másra maradoztak, tünedeztek az apró városok tarka, tömött háztömbjei, a fügefákkal megrakott szőllőrétek, az olajerdős dombok, a márványfehér, üreges parti sziklák. A szárazföld ezerszinfoltos köntöse csodálatosan bájos, kedves harmóniába olvadt a távolság kékes ködében. Langyos szellő járt-kelt a viz fölött, s megsimogatta a habok végtelenjét. Ilyenkor apró fodrok ültek a sima viztestre, s megremegett titkon, alig észrevehetően, mint az ember, mikor bársonyos asszonyajak lehellete éri. Lágyan úszott a bajó. A fedélzeten apró csoportokba verődve beszélgettek az utasok. Magasztalták az Adriát, a kerek világ legbájosabb tengerét. Az Istriát, melynél nincs kényelmesebb hajó az atlanti óceánon innen és túl. S mint a keletiek az ópiumot, szilrcsölték, szívták rint érvényesüljön s azt az ágát a munkálkodásnak vigye előbbre, amelyre természeténél fogva leginkább hivatott s a melyhez a legnagyobb fogékonysággal vonzódik. Az emberek tehát elméletben elítélik mindazt, ami a kasztrendszerrel összefüggésben áll, elitélik, mert belátják annak káros hatását, iá ime mit látunk a gyakorlatban? ! A kereskedő fiát, ha az a szi nószi pályára vonzódik, — tegyük fel példaképpen — szeges korbácscsal veri mindaddig, mig csak le nem mond erről a hóbortos ábrándról s nem áll kötélnek, hogy ő is, miként apja, nagyapja, ükapja rőffel mérje azt, amit a modern technika vivmanyai előállítanak. A tanár fiából tanárt farag. S ha az illető véletlenül egyetemi tanár, akkor egyetemi tanárt, A miniszteri tanácsos fia miniszteri hivatalnok, a csemetéje szobrász, a festő fiából, sőt még leányából is festőt farag, a színész gyermeke természetesen nem lehet más mint színész. Az orvos, noha minduntalan kárhozaz isteni levegőt. Közbe-közbe a hajó orra felé pislantottak, s találgatták, ki lehet az az elegáns férfi, aki órák hosszat ott ül egymagában vászontámlás székében, s bámul a mindenségbe, a végtelenbe. A férfi észre sem vette a gyakorta reá irányított szemek tekintetét. Csak né- zett-nézett a messzeségbe. Gondolatai ott kószáltak a nyugati határon, ahol összeolvad a viz az éggel. A való az álommal. Szórakozásában lépések zavarták meg. Aprók, diszkrétek szinte hangtalanok. Valaki körülötte sétált a fedélzeten. Nem volt kiváncsi a léptek tulajdonosára. Egyszer aztán úgy érezte, mintha női ruha fodra csapódott volna széke támlájához. A fodrok nyomán jázminillat támadt. Az illat, mint valami rózsaszínű köd, rátelepedett a férfi szivére melyben alvó, rég elpihent érzések bontakoztak. Sejtetlen emlékei a múltnak. Fölpillantott. Az asszony mosolyogva, szemrehányóan köszöntötte: — Észre sem vett, Béla. A férfi felugrott s hebegett valamit. — Bocsánat nagyságos asszonyom . .. oly régen nem láttam, talán meg sem ismertem volna .... tatja hivatása hátrányait, végeredményképpen orvosnak képezteti ki gyermekét, mert hát a biztos kenyér mégis csak biztos kenyér marad s orvosra mindenütt szükség van ezen a világon Mi ez hát tulajdonképpen ? Nem a régi, a lenézett, leosepült kasztrendszer? A kasztok szerint beosztott emberiség ? Minek szidjuk, minek ócsároljuk hát akkor azt, amit mindennap megcselekszünk s miért hivalkodunk haladásunkkal, szabadság szerete- tünkel s mi egyébb hasonló frázisokkal ? Kiket akarunk megtéveszteni ékes dikeziónkkal, miket a katedrákon s nyilvános fórumokon el8zavalunk ? magunkat, vagy másokat ?! Minek mondunk olyanokat, miket magunk sem hisszük s minek áltatjuk magunkat ? Ezek a kérdések most a log- aktuálisabbak, mert hiszen az iskolák befejeztével gyermekeinket valamelyes pályára küldjük, hogy megélhetésükről s jövedelmükről eleve gondoskodjunk. S ilyenkor kell leginkább meggonAz asszony szem* k&cér&n villást meg. Aztán erőltetett szomorúsággal mondta : — Régen volt, mikor utólssor látott. Azóta megváltoztam . . . megcsunyultam. A férfi elmosolyodott s hosszú pillantással az asszonyra násett: — Az asszonyok tisztában vannak értékükkel. Az a kis tükör, amit a ridikül- jében hord, bizonyára tökéletesebb mását adja tulajdonságának, mintha ón a legmelegebb színekkel festeném le magát — magamnak. Leültek. Szemben egymással. A vizhatáron sűrű, ssürke íalhflbástyák emelkedtek az égboltosat felé. As alkonyodóra hajló nap megállót! a legmagasabb bástya ormán. Vérvörös tekintete sugárutakat szántott a kék *g boltozatára. Amint szállott alább-aiább, hullámsirja fenekére, kigyultak a szürke lelhöoszlopok, mintha izzó katlan tüze szórná rájuk lobogd sistergő lángcsóváit. Ab alkonyi fény átasürödOtt a sürü fátyolon és a sárga, kék, meg lila színek ezer árnyalatával vonta be a tenger szelíd, pihegö, imbolygó hullámkeblét. Az asszony tört# meg a csendet. — Sohasem láttam ilyen csodál naplementet . . . vagy talán . . . egysser valahol az arserai öbölpartján.
