Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-04-29 / 17. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

Egész évre

.................................8 korona

Fél évre.................................4 „

Negyed évre . . 2___,,___

TÁ

RSADALMI, GAZDASÁGI,! ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

©Po Magyaréi 18©ir@ss Laj®§

Megjelenih hetenként pénteken.

A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Baross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők.

■ OH KSWBMMHSSlHBBHHai

Tavasz.

Itt a kikelet! Tavasz van újra. Zöldéi az erdő, a rét, a pagony s a madarak vidám éneke váltja fel a szomorú, kihalt magános helyeket. Újra dicshimnuszt zeng a szárnyas sereg alkotójának, újból felhangzik a hálaadó fohász piczinyke csőrükön keresztül, hogy újra megjött, a várva várt s ime oly korán elérkezett tavasz, a mindent felüditő, mindent feltámasztó pompázatos kikelet.

S künnt fényes kévékben tüzescsóvákat bocsájt ki a nap. Sugárzó jókedvet varázsol az elszomorodott emberi kedélyekbe. Bevilágít mindent hófehér fényével, bearanyozza elkopott lelkünket. Uj színeket, friss hangulatokat visz lelkűnkbe s a sötét gyász színét is rózsaszínűre festi, a legszomo- subb kedélyeket felvidítja.

Itt a tavasz! A szerelmesek az együttérezők soha el nem múló korszaka. A szív gyorsabban dobog, a vér sebesebben lüktet az erekben. A szivek egymást kívánják, az ifjúság egymásért remeg. Oh Istenem, minő gyönyörűek a te müveid. Van e szebb, istenibb színjáték a természet örökös, egyforma s a mellett mindig uj változatokkal felruházott elváltozásainál ?! Képzelhetünk valami szinpompásabb dolgot az újraéledő, megujhodó természetnél ?! Láthat e szemünk kedvesebbet, mint a bimbózó virágokat, a rügyező fákat, a serkedő vetést?! Nyujt- hat-e emberi kéz alkotása, oly gyönyörűséget, mint a minőt a lágy tavaszi fuvalat selymes érintése okozhat. Mi izgathatja fel a petyhüdt kedélyeket, az elernyedt, enervált idegzeteket any- nyira, s oly éltető módon, mint a beköszöntő uj tavasz súlyos földszaga?! Mi bírhat oly nagy hatalommal, mint a minővel a kikelet, mindent megáld, s kinek áll módjában hasonló csodatetteket mivelhetni, mint a minőt a természet feltámadásával produkál az ö- rökös Istenség?!

Itt a tavasz. S a mi nyomott hangulatunk is felenged. Mint a hogyan a folyóvizek, kisded csermelyek hátát beborító jégpánczél felenged a tavaszi

napsugár ellenállhatatlan tüzes csókjának, épenugy a mi kedélyállapotunk is felszabadul azok alól a súlyos gondok alól, melyeket a természet különös szeszélyes viselkedése ebben az esztendőben reánk rakott. Most már nincs mitől félnünk, nincs mitől rettegnünk. A vetések koiai kifagyása, avagy egyéb a rendellenes időjárás folyományaké- pen fellépő bajok immár elmúltak felőlünk. Egy uj tavasz, szebb jövendő aranyos káprázata integet felénk. Egy boldogabb korszak, egy vidámabb jövő. Dús aratás jutalmazza a munkás kezet. A verejtékes szorgalom elnyeri gyümölcsét, a bevetett mag kamatokkal fizet. S Ha mélyebbre szántottuk az ugart az a gazdának megszolgálja kitartó munkásságát.

Nem busul a gazda, nem szomorú a magyar a vidám nyárral, gazdag őszt jósol a tapasztalat. S felderül végre a magyarnak is. Felderül a szerencse csillaga, mert eléri czélját, melyért oly sokáig küzködött. Eléri azt, mire mindig unos untalan vágyakozott.

Itt a tavasz! A lágy selymes fuFREPY NŐSÜL

(A „Fehérgyarmati Hirlap“ tárczája.)

Most a marna hangja hallatszott át az ebédlőből:

— Ne légy gyerek édes fiam, csak menj el hozzájuk, vidd el azt a kottát Sá-. rikának és majd meglátod, milyen simán fog menni.

Majd agy gyöngébb hang beszélt. Bizonyára az „édes fiam“ hangja. Aztán hevesen belecsapódott ismét a mama hangja.

— De Fredy, legyen eszed, hisz te a Banáthy Gyalog ügyvédnek a fia vagy. És egy Banáthy Gyalog Rezsőnek a fia nem ereszkedik le egy kis zsidóleányhoz. . . . Mit? Hogy a házassághoz szerelem is kell? Hát ki mondta neked ezeket a hazugságokat? Az Isten szerelmére kérlek, ki nősül a huszadik században szerelemből ? Ma pénz beszél és nem a szerelem.

Most csend lett. Léptek nesze és ruhasuhogás hallatszott, majd a mama szelíd, kérlelő hangja szólalt meg újra:

— No édes fiam, nem akarod anyádat boldognak látni? No tedd meg, menj fel Sá- rikáékhoz. Nézd itt van a kalapod, meg a sótapálcád, no menj. Ne tétovázz már, verd ki a fejedből ezt a kislányt. Hát mit is a- karsz tőle ? Hiszen annak komoly választottja van. No menj, édes szép fiam.

Az ebédlőn át kituszkolta a mama Fredyt az előszobába. Itt megigazgatta nyakkendőjét, fölsegitette a kabátját, fejébe nyomta a finom párizsi kalapot és Fredy ment. A puha, energiátlan Fredy elindult háztüz- nézőbe.

Mikor az utcára ért, már gyújtogatni kezdték a lámpákat. Fredy lassan bandukolt olőre a belváros szükutcáin, Egy nagyon elegáns virágüzlet előtt megállt. Itt volt az a „kis zsidólány“ akit a mama olyan megvetéssel emlegetett. Fredy gondolkodott, be- menjen-e vagy se? Ne vegyen egy pár szál szegfűt a Sárikának?

Ott állt tétlenül, tehetetlenül az ibolya és gyöngyvirággal teletömött kirakat előtt. És egy oldalon elhelyezett tükörben a saját arcmását nézegette. Végre meglátta benn az üzletben a lányt. Ma román hímzésű nagyon bő ruha volt rajta. S a csillogó szőke haj á la Cleó de Merode volt fésülve. Olyan finom lialovány arca volt, mint a mesebeli tündérlányoknak.

Fredy nézte és az álmos, fáradt szeme fölcsillant és betegszinü sápadt arca kipirult, A há^a mögött pedig sötétedett a téli délután és egyenkint gyultak ki a kirakatok lámpái. És Fredy csak nézte a lányt, aki koskcny, fehér ujjaival egyenkint érintette meg a hosszuszáru sápadt chrisantinokat s az égő szinö buja szegfűket.

Fredy mellett egy kit inas gyerek ment

el. Szemtelen bizalmasságggl kacsintott a szeme közé, Fredy megismerte. A virágárus kifutó gyereke volt. Elszégyelte magát és nekiindult lassan baktatva a Váci körút felé.

■ Talán sohasem volt ilyen elkeseredett a fiatal ügyvéd ur, mint ma. A szülei úgy nevelték, hogy sohasem legyen ideje önmagára gondolni, Mikor minden iskolát elvégzett és a tanulmányutjáról visszatért, apja bevette az irodába és ettől kezdve a belváros egy szűk sötét bérházának egyik ablakából nézhette csak az utcát. Ott fütyörészett naphosszat az ablaknál zsebredugott keaekkek s olyan életunt kedvetlen arccal, amilyennel csak a nagyon gazdag szülők egyetlen gyermekei nézhetnek a megunt főváros ntcáira. Fredy csak akkor volt boldog, amikor a kis zsidólányt láthatta. Ez a lány nem volt szép, de volt benne valami, amit nem birt elfelejteni az, aki egyszer látta. Csupa titokzatos bübáj volt az egész leány, csupa kife- jezhetetlen, leírhatatlan vonzó erő. Fredy a maga kurta eszével csak annyiban tudott titztába jönni magával, hogy ő szereti ezt a leányt és ő el fogja venni. No de szerencsére ott vannak a jó apák, anyák, akik nem engedik, hogy fiacskájuk, egyetlen fiacskájuk ilyen baklövést kövessen el. Nem keserítették el szegénykét, de jó taktikájukkal többet elértek. — íme Fredy leánynézőbe ment.

Már a Váczi körúton ment és Sorra