Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-04-22 / 16. szám

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI, ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

Egész évre

.................................8 korona

Fél évre.................................4 „

Ne

gyed évre . . 2 „

Felelős szerkesztő és laptulaidonos:

EDir- Magyaré# !$®ir@s§ LsJto

Megjelenik hetenként pénteken.

A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők.

CCS

A felfüggesztett adótörvények.

Örömmel jelentjük, hogy a volt kormány által törvénybe iktatott adótörvények életbe léptetését, az uj kormány elhalasztja. Nyilván azzal a szándékkal, hogy azokat változtatás végett ismét a törvényhozás elé terjessze. Hogy milyen fontos érdek az életbeléptetés elhalasztása az kitűnik a következő fejtegetésekből:

Az uj adótörvénynek két olyan uj rendelkezése van, amelyek magasabb nemzetgazdasági szempontból értékkel bírnak. Ez pedig a kereseti és jövedelmi adónál megállapított létminimum adómentesítése és a jövedelemadónál biztosított fokozatos (progresszív) adózás. Csak ennek a két dolognak van olyan súlya, amit nemzetgazdasági és pénzügyi politika szempontjából mérlegelés tárgyává tenni lehet. Két- ! ségtelen ugyan, hogy a* különböző című kereseti adók egybevonása a másodosztályú kereseti adó eltörlése a jövedelemadó létesítése ez adó százalékok mérséklése, papíron értékes dolognak látszanak, azonban a nemzeti teherviselést vajmi keveset érintik. A kereseti adók egybevonása, csak újabb terhet jelent, a jövedelemadó az általános pótadó helyettesitője, az adószázalék mérséklése pedig csak fikció.

Az adóköteles keresetének szabad mérlegelése eddig sem arra terjedt ki, hogy valóban az a jövedelem puhatol- tassék ki, amely a valóságnak megfelelő, hanem az adóztatás gyakorlati alapelve ez volt: megállapítani azt az összeget, melyet az érdekelt viselni képes volt. A százalék leszállítása ezt az összeget a jövőben mérsékelni nem fogja, de nem is akarja, mert hiszen a pénzügyminiszter statisztikával igazolta, hogy a jövedelmet senkisem vallotta be. A százalék mérséklés tehát csak arra vonatkozik, hogy az eddigi 10 %-os adó összegét vagy ennél töb- bet, 5 °/o-al lehessen elérni. Így kívánja ezt az adóerkölcs. A közép és nagy jövedelmekre tehát ez az újítás sem nem oszt, sem nem szoroz.

Másképpen vagyunk azonban a kisipar és kiskereskedelem megadóztatásával. Ezek alatt értjük azt a több százezer közép és nagy jövedelmű polgárt, akik ma 40 koronán alóli egyenes adói fizetnek. Ezekre nézve az adótörvény hatását a pénzügyminiszter a következő szavakkal jelezte: „Leveszem a terheket azok válIáiról, akinél az ma aránytalanul súlyos és átviszem azok terhére, akiket az igazság követelményénél fogva az megillet!“

Hát nézzük, hogy vette le, hogy vitte át?

A kissebb iparosok eddig kétféle adót fizettek. Vagy fizetitek II. osztályú kereseti adót vagy a III. osztályú kereseti adóval voltak megterhelve. Természetesen kisiparról, kiskeresetről lévén szó, a kivetett adó is a legminimálisabb lehetett. Meg volt a módja, hogy ők a legkisebb 8 korona egyenes adót fizethették. Az uj adótörvény a 800 koronán aluli keresetet adómentesiti, vagyis ebből következik, hogy a legkisebb adó 800 koronának 5 %-a vagyis 40 korona lehet, jövedelem adóval együtt tehát a legkisebb adó 45 korona. Hogyan leszünk tehát azokkal

ESZTER.

Irta: SCHÖNWALD MIKLÓS.

(A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárczája.)

Berettyóújfalu határában van egy vi- tyilló. Zsúp a fedele, verett a fala, kopott, szuhos az ajtaja, papirral beragasztott az ablaküvege; hulladozó tűzfaláról kilóg egy darab léczen a forgácsczégér, amely azt jelezi, hogy ez korcsma, ahová minden szegény legénynek szabad a bejárás.

Mégis alig-alig akad meg egy-egy szegény vándorlegény, aki bevetődik egy ital borra, meg egy száraz zsemlére.

Az öreg Stern Ábrahám nem is igen hívogatja a kuncsaftokat, Télen bebújik a vén búbos mellé s ül szótlanul napokon át, nyáron kiül a csárda előtti korhadt falóczára s mig az első hó le nem esik, be nem megy. A hűvös tavaszi és őszi szél megezibálja lecsüngő ősz fürtéit, a forró júliusi nap felszár- ritja, a zuhogó zápor lemossa barázdás arczárói a könnyeket.

Szebb, jobb napokat is látott egykor az öreg, mikor még benn lakott Berettyóújfaluban. Hosszú zsindelyes háza, jó kis üzlete, szerető felesége s nyolca szép gyermeke volt; óh milyen idők voltak azok!! . . .

De a jó Isten keze nagyon rá nehezült a szegény Ábrahámra. Valami ismeretlen befészkelt nyavalya egymásután ragadta el a

gondos anyát s a kedves gyermekeket, egy kis pólyás gőgicselő bogárszemü leánykát hagyva hátra csupán, a fájdalomban megtört, meggörnyedt apa nevelésének.

Az üzlet, a ház utána ment az elteme- tetteknek. A doktor, az orvosság felemésztették ami kicsi volt. Egy rozzant korcsma maradt meg csupán, amit Stern Ábrahám valami távoli rokonától örökölt s amit csupán a felügyeletért lakott eddig egy szegény ember.

De a Jób példáját követő vallásos zsidó nem zúgolódott Isten ellen. „Ő adta, Ő elvette, legyen áldott szent neve.“ Mégis hagyott neki örömet abban a kis árvában, akinek őreá kétszeres szüksége leend.

Az akkor még jobb karban levő épületeket összetataroztatta s beleköltözött; egész életét kis leánykájának szentelte.

Eszter vallásban, szépségben egyaránt növekedett, mint az elrejtett ibolya. Ragyogó göndör fekete haja ráborult fehér homlokára, ibolyakék szemei bűvölök voltak, biborpiros ajka hófehér fogsort takart; sugár alakja fenséget kölcsönző, tiszteletet követelő volt.

Stern Ábrahám szépséges gyermekét látva, elfeledte a múltban reánehezedett csapásokat, s még mosolyogni is tudott leányára.

Az üzlet jól ment. A vásáros iparosok mind belátogattak hozzá megnézni Ábrahám bácsit. Gondja kevés volt, imádsággal kelt, imádsággal feküdt.

De egyszer csak minden megváltozott. Az Ujfalusi uraság látogatására jött fővárosi és vidéki vendégek vadászat közben felkeresték a csárdát, pihenőt tartva benne. Folyt a bor, húzta a czigány, zokogott a hegedű, kimondhatatlan volt a vigság, határtalan a jókedv. Pohár pohár után lett kocintva a szép Eszter egészségére.

És ez igy tartott heteken át. Az öreg Ábrahám a vén Rézivei, a gazdasszonnyal alig győzte a bort hordani, a szép Eszter a vendéget mulattatni.

Eltelt az egy hónap. Az idő őszre hajlott. Hűvös szél lengette a fák sárguló leveleit; a kompánia szétszéledt, felkeresve otthonát. Csak egy szőke ifjú Radványi Gábor egy dúsgazdag uraság maradt még, a ki nap-nap után ellátogat a csárdába.

Eszter szívesen volt vele, de az öreg nem jó szemmel nézte ezt a barátságot és sokszor megszólította a leányát, ha az elmélázott.

Egy nap igy szólt Radványi az öreghez:

— Atyuska! beszélni valóm volna veled, ha meg akarsz hallgatni.

— Uram! — felelt Ábrahám, — vendég vagy, parancsolsz a szolgádnak, de különben nem tudom elgondolni, mit akarsz velem? Neked nincs vevőre szükséged, nekem pedig a boron kívül, ami poharadban van, nincs eladó portékám.

— Sőt ellenkezőleg, — válaszolt szó-