Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-01 / 13. szám
II. évfolyam. Fehérgyarmat, 1910. április 1. 13. szám. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI, ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre ................................. 8 korona Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Megjelenik hetenként pénteken. A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az Fél évre ..... 4 „ ©ró Magyaré# „©©trms Lajj®s előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Negyed évre .... 2 „ Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők. Hegyi beszéd. Az ünnepek, miként a múltban, úgy a jelenben is lezajlottak. Az áhi- tatos közönség ezrei szorongtak a remekművű Megváltó holtteste körül s bűnbánóan verték mellüket, miközben a vallás által előirt — „a mea culpá“-t siránkozták az ájtatos hívők. Uj élet, uj tavasz nyílott a szivekben. S amint e jelenségeket örvendve tekintettük, s amint e pár napi „treuga deit“ Isten országának eljövetelét ö- römmel szemléljük, balgán azt hívén, hogy mindez már maradandó örökéle- tü lesz e földön, épen olyan elszomorodott szívvel látjuk az ünnepek elmúltával, a szivekben bimbóba szökkenő virágok elhervadását, a feltett jó szándékok feledésbe merülését, s az Isten országának gyors tovatiinését. Hiába, csak nem akar az emberiség megváltozni. Hü marad régi elveihez, amiként hűtlen az ur fiának tanításaihoz. Ha a biblia azt mondja Szeresd felebarátodat mint tenmagadat, az ember megváltoztatja s hirdeti: Gyűlöli! felebatátodat, mint senki mást. S ez elveihez ragaszkodva megtipor, megrágalmaz, a sárba ránt minden jó szándékot, igazságos törekvést, mely mástól származik. Nem engedi érvényesülni az érdemest, gáncsot vet annak kit a tehetség, támogatásra segítségre méltóvá tesz. Elveszi tőle még a reménység halványan pislákoló világát, hogy az őt körülfogó sötétségben, bepusztuljon az élet mocskos csúf, fertőjébe. S kaczag, pokoljasan kaczag, felebarátja kudarczán. Pörösködik, bosz- szankodik sikerein, irigyelkedik érvényesülésén. Csak a ^izbe folytani, elpusztítani, kiirtani mindenkit, aki falat kenyerével szintén küzdeni akar. Ő maga pedig minden eszközt jónak, szentnek, megengedhetőnek tart, mely czéljai, önös czéljai elérhetésére vezet. S nem tekint sem jobbra, sem balra, hanem mindkét könyökét segit- 3 ségül hiva belefurakodik oda, a hol legnagyobb a népáradat, s hol minden ökölcsapás eleven húst ér. S küzdve halad előre. Irgalmatlanul, könyörtelenül lába alatt az eltaposott gyenge virágok, a törekvő emberek gyönyörű lelki müvei elgázolva hevernek, de ő csak törtet előre, mint a megbőszült vadkan, a rengetegben. Ilyen képet szemlélhetünk a feltámadás gyönyörű ünnepe után. S annál elszomorítóbb, annál fájdalmasabb látvány, mert hogy épen a szép, a m-a gasztos, a tiszta, a pátyolat fehér isteni béke után láthatjuk. Azután, hogy az emberek őszintén magukba tértek, s i- gazán megfogadták a hit tanításait nem csak a templomokban szivekben, zsoltárokban gyakorolni, hanem kimenni a rideg életbe s alkalmazni ott, hol a létért való küzdelem a leghevesebb, a legveszedelmesebb. _________________ Az ököritói szerencsétlenség. Lázasan készülődött Ököritó és környéke a husvét vasárnapján tartandó bálra. A leányok és legények talán nem is a nagyünnepet várták, hanem a bált, a rendező- ség pedig mindent megtett, hogy a mulatságot díszessé tegye és biztosítva a nemes cél részére az a- nyagi sikert. Már előtte való nap beszögeszték a bálterem — szállás — kapuit, sőt kívülről le ia A PÉNZ NyO^ORULTJA. Haraszthiné Szederkényi Anna. (A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárczája.) Vergődött, kínlódott az ágyán Torjai Bándiné. Befurta fejét a vánkosba. Mindhiába. — Akkor is hallotta a muzsikaszót, ami az ebédlőből idecsengett. Epedve, szomorúan, sírva, máskor meg csintalan pajzánsággal szökdöstek ki a hurokból a hangok. De Torjainénak nem a leikébe, hanem az epéjébe hatoltak. Fölkavarták azt fenékig, hogy sárgazöld lett az arca. Nem állta ki az ágyon. Odament az ajtóhoz és belevágott sovány kezével. Mintha megijedt volna, elhallgatott a zene. Erős, vidám férfihangok hangos jóéjszakát mondtak. Torjainé visszafeküdt ágyára. Egy perc sem telt el, belépett az ura. Nagy, erős, vidám deli ember. A szeme tele van élettel, élvágysággal. Odamegy az asszony ágyához. Ruganyos férfi léptei alatt megrezdül a padló. — Hát te még nem alszol, lelkem ? — szól szelíden az asszony felé hajol és meg akarja csókolni. Az f'élretaszitja vadul, dühös mozdulattal '. — Hagyjon engem békében. Menjen ahhoz a részeges bandához, ahonnan jött. Csókolgassa azt a sok puszipajtást. Most már jó lennék én is. jó ? — Ugyan, ugyan, no. Csöndesedj. Már haragszol ? Mulasztottam valamit. Eleget dolgozom egész esztendőben. A gazdaember mulathat télen. Van széna, szalma, bor, búza ! — Menjen innen a pokol mélységes fenekére. Hét napig volt oda és most még idehozza a nyakamra a cigányt. Nem eleget dobált ki neki a városban? Még itt is, az én szemem láttára is dobálja neki a pénzt. — Már megint a pénz?-— Az hát ... A szivembe nyilallik, ha elgondolom, hogy mennyit elvert. A dámákra, a divatra, a cigányra. Én kuporgatok, én rongyoskodom. Maga lökdösi, szórja teli marokkal. De annyit mondok, pakolja föl azt a bandát és küldje a gyehenába, mert.......... — Elég lesz . . . — Nekem nem elég. Nem. Belebetegszem. Láz gyötör ha rá gondolok, hogy még holnap is itt lesznek és én tömjem őket meg, azt a sok részegest. Beteg sárga arcából kivillogtak szemei. Gyűlölettel szikráztak az emberére, aki elvörösödött. Szétszórta a ruháját, az ingét úgy tépte le magáról. Ott állt a mosdó előtt és belemártotta fejét a hideg vízbe. Erős mellében hullámzott a harag, Kikéredzkedett belőle, de fékezte. Az asszony felült az ágyban. — Azt hiszi, hogy bánt engem, ez a föl sem vevés. Mit törődöm én magával. Annyi maga énekem, mintha nem is volna. De a pénzt . . . — Elhallgass te nyomorult, elhallgass már ! Félkezével megrázta ai ágyat, hogy megrecsegett. — Hát azt akorod, hogy összetörjelek ? Mát megint ordít belőled az a pénzre éhes szörnyeteg. Már megint fáj, hogy kiadtam egy párat a féltve őrzött aranyból. Megmondom hát, hogy meguntam ezt. Utálatossá tedted magadat előttem. Szívesebben állok szóba a báróm kutyájával mint veled. Az az undok pénzvágyad, lelketlen kapzsiságod gyötört egész életemen keresztül, Megkeresek minden esztendőben hatezer pengőt. Itt van a sok föld, itt a ház, a takarékban a hozományod. És irigyled tőlem, ha egy jó napot csinálok magamnak. Én nem akarok megpenészedni az aranyak mellett. Az asszony leugrott az ágyról. Ott állt összeaszva s meggörnyedve. Olyan volt az ura mellett mintha anyja lenne. Kinyitotta a száját, de nem jutott szóhoz. — Hallgass. Hogy nézel ki. Ránczos, összeaszott, kiszikkadt vagy. Undorító. Meg- öregitett a pénzsóvárgásod, a sok epe. Ahelyett, hogy élni akartál volna a pénzeddel eltemedted, megölted magadat vele. Ha elmentem a városba, ha egy nyakkendőt vettem
