Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-11 / 10. szám
FEHÉRGYARMATI HÍRLAP beiktatni Csaba Adorjánt, az újonnan kinevezett főispánt. A vármegyei függetlenségi párt a beiktatással szemben tanúsítandó eljárásának megbeszélése végett e hó 13-án fog gyűlést tartani. Elmarad az ujoncozás. A beállott újabb politikai zavarok miatt az 1910. évi ujoncozások nem lesznek a rendes időben megtarthatók. Ezért a hadügyminiszter arra való tekintettel, hogy Magyarországon a szokásos időszakban nem sorozhat elrendelte, hogy az 1908-ban sorozott korosztály 1912. évi december 31-éig bentartassék, a kinem képzett póttartalékosok 1910. októberben behivassanak s kiképeztetésük után szolgálatban tartassanak, hogy a decemberben szabadságolandókat pótolják. Az októberben kiszolgált katonák szabadságolása tehát csak 31-én veszi majd kezdetét. Falussy Árpád karcagi képviselő- jelölt. A karcagi függetlenségi körök elnökségeinek értekezlete Falussy Árpád volt szatmárvármegyei főispánt jelölte képviselőnek. Képviselőjelölt, dr. N. Szabó Albert nagykárolyí ügyvédet a letényei (Zalavárme- gye) kerület jelölő-bizottsága egyhangúlag jelölte képviselőjelöltnek néppárti programmal. Dr. N. Szabó Albert a kerület jelölését fentartással elfogadta. Az ideális kút. Bátran nevezhető ennek az „Omega“-Lánckut, amely amellett hogy a legolcsóbb az összes ismert kutszer- kezetek között, egyúttal a legkönnyebben kezelhető, gyermek is elhajthatja. A legtöbb vizet adja, soha be nem fagy. Karbantartáshoz nem kell szakértelem s emellett három évi jótállással szállítja és állítja be a „Magyar Lánczkut vállalat“ amelynek hirdetésére felhívjuk b. olvasóink figyelmét. Meghalt a bank-kartell. Szatmárról vesszük a jelentést, hogy a két évvel ezelőtt megalakult bank-kartell f. hó 7-én este hivatalosan megszűnt. Megszűnt anélkül, hogy valami érdemleges eredményt tudott volna elérni. A kartell csoport egyes tagjai már régen belátták, hogy a megalakulás nem volt helyes, azonban a kartell szabályok állítólag oly szigorúak, hogy csak, most tudták a feloszlást hivatalosan kimondani. A kartell megalakulása nem volt egészséges sem üzleti, sem pedig morális szempontból. Az üzleti szempont helytelenségét mutatja az, hogy a kartell fenállása óta Szatmáron három nagy bank alakult, hogy pedig moraliter sem volt helyes, bizonyítja az, hogy alig két évi fennállás után kénytelen volt megszűnni. Az ország pénzügyi körei bizonyára megnyugvással veszik tudomásul a kartell megszűnését, melynek úgy megalakulását, mint fennállását annak idején elitélték. Megfagyott az utón. Papp Mihály kísari lakos a múlt héten a helybeli kórházból hol betegségéből fölépült, gyalog haza felé indult. Az öreg s gyenge ember csak lassan tudott haladni s igy történt, hogy éjszakára nem tudott hazaérni. Bizonyára az utón elaludt és csak pénteken találták meg a Birhó tájékán megfagyva. A hivatalos vizsgálat is ezt állapította meg. Rendelet a vasúti vágányokon való átkelés ellen. A falusi nép, de meg a városiak is eddig nem vették valami szigorúan az átkelési tilalmat jelző vasúti sorompókat, hanem átbújtak a sorompó alatt, aztán átmentek a síneken. Minthogy beigazolást nyert, hogy a vasúti elgázolások legnagyobb részének az ilyen vigyázatlanságok az okai, Hieronymi keresk. miniszter most rendeletet bocsátott ki, amelyben a pályaőröket szigorúan felhívni rendeli arra, hogy a sorompók lezárása után a legnagyobb figyelemmel őrködjenek azon, hogy hasonló esetek elő ne forduljanak és az átkelési tilalmat megszegőket pedig adják át a hatóságnak, amely a kihágási törvény alapján pályasértés miatt érzékenyen meg fogja a vigyázatlanokat büntetni. Tájszólások. Köztudomású dolog, hogy a magyar parasztnak sok minden féle dologra olyan speciális kifejezése van, a mely kifejezéseknek az értelme a paraszt szájában egészen más, mint a hogy azt az irodalom használja. Így aztán sokszor megtörténik, hogy a paraszt, a mikor valakinek kedveskedni akar, olyan jelzőkkel is illeti, a mit bizony, — ha nem tudná az ember, hogy milyen szándékkal van mondva, — szívesen elengedné. Példának okáért elmondok egy esetet: Egy kisari ember kinek valami ügyesbajos dolga akadt a bíróságnál, beállított az ügyvédi irodába, a melyben akkor több ügyvéd jelölt is volt alkalmazásban, s előadva panaszát, megbízta az ügyvédet, hogy az ügyben képviselje, s rá mutatott az egyik ügyvéd jelöltre, — kit elég hatalmas termettel áldott meg az Isten, — s azon óhajtásnak adott kifejezést, hogy a tárgyaláson ez az ügyvéd jelölt jelenjen meg. Az ügyvéd csodálkozva kérdezte tőle: — Miért ragaszkodik épen ehez a jelölt úrhoz ? — Hát, tudja Isten! A segéd ur olyan derék nagy marha ember, hát bizodalmám van hozzá. Tőgygümőkóros tehenek irtása. A veszélyes tőgygümőkóros teheneknek az 1908. évben hét vármegye és nyolcz törvényhatósági város területén megkezdett irtását az évi január elsejével az ország egész területére kiterjesztették. Az irtást a törvény- hatósági állatorvosok végzik. A kiirtandó teheneket az államkincstár veszi meg. Kanyaró Mátészalkán. Mátészalkán nehány hét alatt több kanyaró megbetegedés fordult elő a gyermekek közt. A járvány eleinte enyhe lefolyású volt, de utóbb több haláleset fordult elő úgy, hogy az összes iskolákat bezárták. Uj számológép. Boda Béla rigácsi r. k. kántor-tanitó egy elmés, uj számoló gépet szerkezteit, mely szabadalmilag védve s a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium által e számológép — a kissebbik az I. osztály számára 1—20-ig, a nagyobbik a 11. osztály számára 1—100-ig pontokkal és huszár alakokkal, vagy még más beilleszthető alakokkal szemlélteti a számokat és műveleteket; az egyes helyiértékü számok szemléltetésével együtt mutatja azok képét is. Már az összeadásnál és kivonásnál is meg van az az előnye, hogy kétféle képet szemléltet s hogy a tizes körben mindkét eredményt számképében is mutatja, Megbecsülhetetlen előnye a találmánynak az, hogy állandó szemléltetöje a tőrtszámoknak. A méter is állandó szemléltetésre van rajzolva a gépen és pépig oly formán, hogy egyik fele állandóan látható. A világ legjobb, legbiztosabb és legolcsóbb kut- szivattyuja az ,OMEGA’ lánckut' Mert rendkívül sok vizet ad, Mert kis gyermek kezelheti, Mert soha be nem fagy, Mert soha nem romlik, Mert mindenki felszerelheti és karbantarthatja. 3 évi jótállás. Árlap ingyen. MAGYAR LÁNCZKUT VÁLLALAT Farkas J. Budapest, Felső-Erdősor 12. TAVASZI ÚJDONSÁGOK. STERN MÓR ÚRI ÉS NŐI DIWTArUHAzAbAN FEHÉRGYARMATON. Tisztelettel van szerencsém értesíteni igen tisztelt vevőimet, hogy bevásárlási utamról visszatérve sikerült TAVASZI és NYÁRI újdonságokban igen szép és ízléses árukat szereznem. Előnyös összeköttetéseim folytán azon kellemes helyzetbe jutottam, hogy minden néven nevezendő czikket a LEGOLCSÓBB ÁRBAN bocsáthatom t. vevőim rendelkezésére. Tisztelettel kérem, hogy szükséglete beszerzése előtt üzletemet b. látogatásával megtisztelni szíveskedjék, mely alkalommal előzékeny kiszolgálásom, valamint olcsó áraimról meg fog győződni. — ■ ■ - Néhány czikknek árait következőkben sorolom fel: ■'— Mosó delinek .... 25 kr.-tól feljebb. Tavaszi koczkás szövetek . 42 „ „ Sima angol szövetek 70 „ „ Bordürös creton és delinek 25 „ „ Angol kosztüm szövetek........................................... Franczia gyapjú delinek Legújabb blúz szövetek Minden kivitelű díszek Szabó kellékek olcsó árban Női, férfi és gyermek harizsnyák Férfi és fiú kalapok