Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-04 / 9. szám
FEHÉRGYARMATI HÍRLAP sági háziipar. Segíts magadon, és Isten is megsegít, mondja a régi példaszó. Így tehát a gazdasági munkásoknak maguk és családjuk iránt való tartozó kötelességük lesz, hogy ha ezen a télen nem, de a jövő télre kérjenek a földmivelésügyi minisztériumtól tanítómestert, álljanak sorakozzanak, szervezkedjenek össze; tanulják meg a háziipar valamely ágát aztán alakítsák meg a házilpar-termelő szövetkezetei — majd meglátják hogy micsoda áldás fakad ebből és a jövő téli-időben nem lesznek kénytelenek egyedül a nyári keresetből szűkösen megélni. Erre az időre esik az a feladat, hogy a munkás a nyári aratást szerződésileg biztosítja. Minden munkás tudja, hogy az uj munkástörvény alapján jogai meg vannak védve és minden munkás tudja, hogy a múlt esztendőben hogyan jártak azok a munkások, akik jó előre aratási szerződést nem kötöttek, hogy t. i. kimaradtak az aratási részkeresetből és ínséges napokat láttak. Ennek az eshetőségnek pedig egy munkás sem teheti ki magát, sem családját. Azért legyen a jelszó, hogy mielőbb kössék meg a gazdák és munkások az aratási szerződéseket azok, akik még eddig meg nem kötötték. _________________ Ki sipar-szabadipar. A Bzadadelvüség korát éljük — Ei éppen nerelmes veri. Mér meg il van, enel közelibb ült Irénhei ■ keidte meleg, remegő hangon a verset. Soha sem vallottam neked aierelmet, Kgyügyük, bénák, ahoi a asavak, Némán adtam oda a telkemet. Ét megcsókoltalak. Szeptember, fin volt, sárgultak a fák, S mi özazej öttünk mint két idegen, ▲a ég már öltött is. csillagrubát És est volt ideien! Egy kert fapadján ültünk siótlanul, — Úgy hangsik, mint egy mese az égési, Yagy mint ai álom, mely valótlan Ás éjszakába vész. As alkonyat talán megbabonásott, Hossám simultál mint hajló virág S elitünkben táncoltak az álmok 3 a lelkünk mussikált. És után mindent*mindent elfeledtünk, A kertet, isit s téli alkonyatot. S aaóta vagyunk olyan szomorúak Oly boldogtalanak. Az.utolsó sornál a fiú szeméből két könnycsepp hullott alá, Irén szótlannl lesütötte nagy, sötét szempilláit s a torkát valami fojtogatta.. — Ugy-e szép, Irénke? — mondotta halkan a« „ifjú. Irén nem felelt, fejét rábajtotta a zongorára s két kezével eltakarta aa arcát s erős csukló sirás lógta e! — Miért sir Irén? és még közelebb husódott hozná. Ne Bírjon, tőrölje meg a saemecskéit — aztán föléje borult s lágyan megcsókolta a haját. s csak a liberális eszmék, irányok és alkotások után vágynak a lelkek. Igaz, hogy már ebben azután vajmi kevesen tudunk disztingvál- ni's az ál- és talmi liberálizmus *a soksor ül orgiákat a valódi szabadelv üsóg fölött, csakúgy a mint a szabadság mezején is sűrűn burjánzik fel a tömegeket megtévesztő szabadosság. Való igaz, hogy gazdasági életünk sem ment a modernizmus hibáitól és bűneitől. Gazdasági életünk berendezése ma úgy él, mint évszázadokkal ezelőtt és valóban ma is áll a közmondás: a ki birja, marja. Kartellek, rin- gek, trösztök és mesterséges üzem- korlátázások bókóiba van szoritva a termelés és ugyanezek fojtogatják, — verseny kizárásával — a fogyasztók millióit; a szabad ipar égisze alatt kifejlődött kontárság meg tönkretette a kisipart, mely egykoron pedig nemcsak ipari, de főleg nemzeti szempontból is jelentős tényező volt a hazában. Szó sincs róla, szép dolog az a szabadság: de csak akkor, ha nem élnek vele vissza — s ha éltető és fejlesztő hatást gyakorol, a helyett, hogy rombolna. Ám az iparszabadság, a szabadipar, aligha találhat általános dicséretre. Legalább az iparosság közt ma Irén úgy tett mintna semmiről nem tudna és Sándor mégegyszer megcsókolta és aztán mindig bátrabban és jobban, már a homlokát is csókolta, a kezét, a ruháját, de Irén fölemelte a fejét, a csókok zápora megszűnt. Csakhamar kopogás hallatszott, Irén szülei jöttek. — Vegye föl hamar a kábátját — mondotta Irén. Az ifjú egy pillanat alatt magára húzta a kabátját z úgy ül a legnagyobb közönynyel a zongora mellett. Irén pedig belekezdett a gyakorlatozásba. Irén mamája mikor benyit az ajtón s látja Sándort megszólal. — Sándor maga is itt van, no legalább szórakozott az Irén. Sándor csakhamar távozott, mikor már kint lehetett az utcán, Irén durcásan felugrik a zongora mellől. — Engem soha nem visz el a mama magával, itt kell kuksolni egyedül, mint egy macskának. — Mindenhová nem vihetlek el magammal, külöben is nem kuksoltál egyedül, mert itt volt Sándor. — Igen, az az unalmas fráter, egy szót sem beszélt az egész idő alatt. — Akármit is beszólsz nem úgy van. Sándor igen derék éz jellemes fiú, nem o- lyan haszontalan pernehajder, mint a többiek, akik csak elcsavarják a leányok fejeit. Azért ii holnap ha találkozom vele, meghívom uzsonára. Irén titkos boldogsággal kiment a szobából. már mindsürübben hallhatók o- lyan hangok, melyek épen nem szólnak dicsórőleg a minden téren s így a kisipar terén is érvényre jutott szabadság felől. Az ország iparossága kegyelettel emlékezik a régi jó időkre; sirnak a céh- rendszer után, mely patriarchalis és maradi formája mellett is érvényt szerzett a szorgalomnak és tudásnak s nem szolgáltatta ki az egyént a tőke és a kontár szabadverseny esélyeinek. Ha azok közül az urak közül kik a „rnisera pl ebs* sorsát hivat- vák intézi — papiron, — csak egy is akadna, a ki nem madártávlatban vagy elméletben, hanem közelebbről is iparkodnék megismerkedni a kisiparosság nyomott helyzetével, nehéz életviszonyaival — és ha alkalmat keresne arra, hogy megfigyelhesse azt a nehéz munkát és küzdelmet, melyet az oiszágnak ez a számottevő néprétege az élettel a megélhetésért folytat; bizonyára beismerne legalább annyit — a mit beismerni sehogy- sem akarnak, hogy más az elmélet és másként fest a való élet és hogy az elméletben szépen kicir- kalmazott alkotások a gyakorlatban nem mindig válnak be, sőt rendszerint olyan eredményeket szülnek, melyeket senki még az alkotók maguk sem akartak. Épen igy vagyunk az iparszabadsággal is, a liberálizmus magasztos jeligéje alatt létesített szabadipar rendszere a gyakorlati életben épen- séggel nem vezetett az óhajtott e- redmónyhez. A céhrendszer — kisiparosaink által áldottnak mondott idejében ipart csak azok űzhettek, a kik ellőbb bizonyságát adták erre való rátermettségükre. Az úgynevezett „remeklés“ valódi vizsga volt azokra nézve, kik a „mester“ névre pályáztak. De még az sem volt elégséges, ha a „legény* jól állotta ki a vizsgát. Ki kellett még mutatni azt is, hogy rendelkezik az üzeme és üzlete berendezéséhez és azoknak az első időben való fentartására okvetlenül szükséges anyagi eszközökkel is. Csak ha e két fontos tényezőnek is a birtokában volt: adatott meg neki az engedély arra, hogy iparát önállóan gyakorolhassa és csak ekkor lett felütve mesteré. Ennek pedig az volt az eredménye, hogy az akkori kisiparos, kellő szakismerettel birva, meg is tudott felelni hivatásának és tiszteséges munkáját szorgalmát a jól megérdemelt a- nyagi siker is koronázta.
