Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-09 / 49. szám
2. oldal. FEHÉRGYARMATI HÍRLAP 1910. deczember 7. pillanatot ezen kérdés elintézésére magyar nemzeti érdekből alkalmasnak egyáltalán nem tartja.“ így van ez mindig. A „jelenlegi pillanat“ sohasem alkalmas és az alkalmas pillanat meg évszázadokig késik. Az az államkapcsolat, a mi a monarchia és Bosznia között fennáll, valami megnevezhetetlen, minősíthetetlen, közjogi szörnyalakulat. Egy lehetetlen állapot. Név- leg nem magyar, sem osztrák, de tényleg az osztrák érdekeknek, még inkább az osztrák iparnak biztos talaja. Az előnyök szerzésénél Ausztria gondoskodott magáról. A paritásra nem ügyelt ott, a hol az ő előnyösitéséről volt szó. Senkinek nem képezi gondját, hogy a magyar ipar mennyire háttérbe szorul Boszniában az osztrák elől. A mikor azonban az áldozatról van szó, akkor készségesen adják át a teret a magyarnak. „Véletlenül“, a boszniai helyőrség úgyszólván egészen magyar csapatokból áll, kiknek a legterhesebb szolgálatot kell teljesiteniök. Valósággal közjogi non sens, hogy itt van egy nagy tartomány, melynek lakóinak van illetősége, honossága, de nincsen állampolgári joga! Mert magyar állampolgárok? Nem! Vagy osztrákok? Azok sem! De bosnyák állam nincs. Még nehezebbé tetto Magyarország helyzetét a boszniai alkotmányosság megadása, azelőtt hogy államjogi hovatartozásuk rendeztetett volna. Ez az alkotmány egyenesen annak a felfogásnak ad tápot, a mely a monarchia — ismeri maga a fekete ember történetét? — Pékét© ember ? Soha a hírét sem hallottam. — Oh, hát a szerecsen mórét ? — Vagy úgy ? ! — Ugy-e az fekete Tolt, mint a szurok? — Igen. — Deedemona pedig fehér volt,ugyebár? — Fehér, mint a hó. A kis bohó aranymenyecskének roppant érzékeny szive rolt és sírva fakadt. A kis ökörszem el nem tudta képzelni: miért siratja az ö párja a fehér Desdemonát? Csak később törte a fejét, amikor az arany-párja melléje szállva szelíden kérdezte: — Ugy-e maga nem ölt# volna meg Desdemonát ? * * * Olyan boldog volt a csöpp fakó ur, amilyen boldog egy szerelmes madár lehet. S egyszer amint száll az erdőn hazafelé hát elébe kerül a fák közül, vagy a föld alul a piroskabátos ur, furcsa rojtos süvegében, akit már régen nem látott és akinek a boldogságát köszönhette. Nyájasan köszönt felé és pukkedlit csinált a levegőben. A piroskabátos ur feltekintetett reá, nagyot kaczagott, amitől az erdő visszhangzott és eltűnt. Az emberek, akik arra jártak éppen és látták, összesúgtak mindjárt: határán délszláv államot akar létrehozni és a monarchiát trializ- mussá akarja átalakitani. A boszniai adminisztráció sem olyan, hogy attól a magyar érdekek hathatós istápolását várhat- nók. A közös pénBÜgyminiszter jelentése szerint a tisztviselői karban a magyar elem 3.3%, Ez már nemzeti hiba; a magyar ifjúság indolenciája. A főiskolai, középiskolai és vezető köröknek lenne feladatuk, hogy a magyar tanuló ifjúság figyelmét felhivnák erre a térre is, A délszláv törekvéseknek csak az képezheti erős ellensúlyozását, ha a boszniai tisztviselői karban a magyar elem tekintélyes helyet foglalna el Attól kell tartanunk, hogy a közös minisztériumok addig húzzák a közjogi helyzet tisztázását, a mikor már oly tények előtt állunk, a miket nem lehet megváltoztatni. Téves hatósági eljárás. Városunk területére száj és körömfájás miatt zárlat rendeltetett el. A járási szolgabiróság a nyomtatott szövegű blankettát kitöltve leküldte az elöljáróságnak, hogy a zárlat szabályait pontosan tartsák be. E blankettát azonban az illetékes faktorok csak kitöltötték, de nem olvasta el mindenki, akinek is az kötelessége volna, innen ered aztán, hogy gazdaközönségünket hiába való zaklatásnak teszi ki a város végén kiállított őr, feltartóztatja azokat a lovas szekereket, amelyek a fehérgyarmati határból a város — Te, láttad-e az a komisz firma, a Sors ur, hogy nevetett?. . . — Az ám. Valahol valami nagy baj lehet, * * * Ah, igen nagy baj volt valahol. Az őkörezem, a szegény kis emberke üresen találta a fészkét. Az aranymadárnak elég volt a boldogságból, azt üzente és elszállt. Ott sirt-ritt a szegény kis ökörszem az arany-dámácska után és hallotta, amint suttogták részvéttel a jó emberek : — Persze, persze nem is volt ez keresztényi állapot. — Miért? — Nagyon szép volt a madárasszonyka. Ennyi az egész. . . . A piroskabátos, furcsa süveges, hosszú szakálu ur is ott volt köztük és ártatlan képet vágott a dologhoz. Az ökörszem meglátta, ráismert, oda- szállt, hogy kivágja a szemét, de az hirtelen odébb állt e gúnyos szavakkal : — Kedves kis barátocskám, velem akarsz veszekedni, amikor egy kis kanárival se bírtál. . . . , . * * * Ah; emberek a sorssal, a furcsa nagy úrral nem is tanácsos veszekedni, belterületére takarmányt szállítanak s e takarmányok behozatalát meggátolja. A járási szolgabiróság pedig ahelyett, hogy a miniszteri utasításnak megfelelőig intézkednék s az ily szabálytalanságokat nyomban s egyszer és mindenkorra megtorolná, azzal tetézi az őr tudatlanságát, hogy az ily feltartóztatott takarmányos szekerek bejövetelét csak kivételesen engedi meg. Már pedig e betegségre vonatkozó miniszteri rendelet világosan kiemeli, hogy e betegség tartama alatt a takarmányt, szalmát, vagy trágyát a zárolt területről csak kivinni tilos. De hisz a legegyszerűbb logikával is rájöhetünk arra, hogy ez nem is lehet másként, mert a vész csak a takarmány kivitellel terjedhet s csup- pán azt kell megakadályozni, hogy vészes helyről a takarmány ki ne vitessék. Erre ügyelve a takarmány behozatal csakis egészséges helyről történhetik meg, az pedig mit s«m árt. Ennyi á tilalom tekintetében a hatóságok kötelessége, amit ezen felül tesznek az mind szabálytalan s hiábavaló zaklatásoknak teszi ki gazdaközönségünket. Érdekes e dologban, hogy a járási szolgabiróság által kitöltött nyomtatott blanketta, mint tilalmi rendelet, ugyancsak a takarmány kivitelt tiltja meg s ettől eltérve, erről megfeledkezve, vagy talán ezt el sem olvasva, ugyanezen szolgabiróság egyik referense ahelyett, hogy rendeletileg utasítaná a saját kötelessége szerint az őrt, hogy a bevitelt ne korlátozza, csak kivételesen engedélyezi a vészmentes helyről a takarmány bevitelét. Ha a hatóság a helyes útra nem tér, úgy a város belterületén lévő, szegény állatok akár el is pusztulhatnak éhen. Vajon ki fogja ezeket megfizetni ? A könyvkivonati illetékesség fináléja. A nagy ütközetet megvívták és ma azok, akik a kisemberek apró gondjain felülemelkedve, egy-egy országgyülási hecc inszcená- lásában farsangi mulatságra találnak, a csata után megelégedéssel konstatálják, hogy nine» győző és nincs legyőzött, ami a közmondásnak megfelelően azt jelenti, hogy a kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt. Azok a kereskedők pedig, akik az áruasztal mellett görnyedve hajnaltól késő estig fárado*- nak, hogy kenyerüket megkeressék és azok az iparosok, akik behajthatatlanná vált követeléseik elvesztése felett keseregnek, ál- mélkodva kérdik: miért visznek be minket vezéreink szörnyű esatákba, miért hirdetik, hogy a könyvkivonati illetékesség fentartása életkérdés ránk nézve, ha végre mégis beadják a derekukat és harminc pweentre kiegyeznek az ellenféllel, hozzájárulván olyan kompromisszumhoz, amely se hús, se hal. De viszont aznk a kisemberek, kisgazdák, kishi- vatalnokok, akinek az agráriusok évek óta azt prédikálják, hogy a könyvkivonati illetékesség révén juttatják őket koldus botra a falusi kereskedők, most álmélkodva kérdik, hogy ha ilyen országos veszedelem az a
