Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-21 / 42. szám

42. szám. — II. évf. Megjelenik minden pénteken Fehérgyarmat, 1910. október 21

48-as függetlenségi s pártonkivüli politikai és társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

Negyed évre 2 kor. | Egyes szám ára 20 fii.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

Dr. Magyarádi Boross Lajos.

A lapot érdeklő mindé« közlemény, valamint a« előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők. Nyilttér soronként 30 fillér.

A kaszinó.

Budapesten és ahány magyar város van, annyiban átok a kaszinó. Úri kaszinó, gentry kaszinó, ilyenolyan kaszinó mind átok, termékeny jó földje a halálnak, az elzüllésnek. Hejh szegény Széchenyi, ha látná mivé tették az ő ideálját. Kaszinó! Milyen nemes intézmény, társadalmi szerv lehetne ez, úgy amint a legnagyobb magyar kigondolta: Hogy ott összejönnek robotoló munka után az urak, lerázva a napi kérdések nyűgét csöndes, nyugalmas pihenés közben elindul a szó. És száll a társadalom égető kérdései között a nemzeti nagy ügyek felé. És kiki a maga köznapi gondjai után áldozni fog a közügyeknek.

Ugyan mennyi fölösleges energia, mennyi szép, okos, életrevaló idea megy ugyan tönkre és mennyi maradna meg, mennyi lenne, ha a kaszinó, kaszinó nem volna. És ha minden idegerőt, anyagi fölösleget nem emésztene föl a kártya.

És ki tud ma kaszinót elképzelni kártya nélkül ? Kizárólag a kártya tartja fönn, élteti a mi kaszinóinkat. Oda az urak nem pihenni járnak, szép komoly férfiakhoz legméltóbb szellemi formában oda sietve, égő torokkal vad, lázzal nyerni. A mindenünnen száműzött hazárdjáték oda vonult be a tiszta, fényes nagy termekbe és ott babonázza meg a varázslatos hatalommal azokat, akik csak egyszer is mellé kerültek.

Kár erre annyi szót pazarolni, elmondottuk annyi holttest mellett, any- nyi könnyetfacsaró életregény befejezésénél: be kell csukni a kaszinókat, mert megölik az egész magyar társadalmat.

És most jön valaki, aki kaszinót akar nyitni, hogy n igölje a hazárdjátékot.

Meghalt egy duógazdag, egy ne- messzivü ember és minden földi kincsét közcélokra adta. Hatalmas ösz- szeget kulturális célra és hogy szülővárosának is tegyen valamit, hálát a- kart adni annak, hogy az életet az ragyogtad^ meg előtte először összes ottlévő ingatlan vagyonát reá hagyta Nagyszombatra. Sok, sok ezret érnek ezek az ingatlanok. Ebből a pénzből

Nagyszombatnak kaszinót kell emelnie. Olyan fényest, káprázatost amilyen a pesti Park-Club. Talán szebb is lesz, hiszen rengeteg anyagi erő van reá.

Egy kikötést tett azonban a hagyományozó Emmer Kornél azt, hogy a kaszinóból a hazárdjátékot kizárják.

Nem tudom, volt-e eddig Nagyszombatnak kaszinója, ahol összegyűlt az úri társaság. Bizonyára volt és ha volt, ott is csak ezrek úsztak el a zöld asztalon, mint másutt. És most épité- nek egy másikat, ahol nem szabad kockára tenni nehezen szerzett pénzt és drága életet. Azt hiszem, ha volt, ha van régi kaszinója a városnak, ez meg fogja ölni az újat, Emmer Kornél ideálisan tervezett kaszinóját. Ki lesz bolond odajárni ha még csak „zsőzni“ sem lehet benne.

De ha nem úgy lanne és bebizonyítaná az Emmer kaszinó azt, hogy a társadalom és annak szerve: a kaszinó meg tud lenni a hazárdjáték nélkül és csak kényszerítő szükségből hódolt be neki, akkor kitörhetne belőlünk az öröm, amit most félünk nyilvánítani a gazdag alapításkor.

A MINISZTER kegye.

(A .Fehérgyarmati Hírlap* tárczája.)

Hatodfél év óta várta előléptetését és szerény járandóságának felemelését Vendel János a belügyminisztérium kezelőtisztje. Megelőzte már minden kollegája és — kinek milyen volt a szerencséje —két-három év elmúltával megkapta az évi háromszáz korona pótlékot.

Hiába jelentkezett kihallgatásra mindenható főnökénél, hiába festette le helyzetét ő kegyelmessége a miniszter előtt: az ex- celencziás ur csak jóindulatáról és atyai gondoskodásáról biztosította:

— Tudhatja barátom, hogy a legnagyobb érdeklődéssel viseltetem minden e- gyes tisztviselőm iránt. Úgyszólván valameny- nyien egy család tagjai vagyunk.

A szeretetreméltó főnök megígérte, hogy lelkiismeretesen és atyai jóindulattal fontolóra veszi »úgy látom egészen jogosult« felszólalását s ettől az időtől fogva ő ke- gyelmassége nem adott több hirt magáról. Hiába vetette közbe magát felesége öcscsé- nek érdekében a miniszternél Tóth Henrik, Vendel János sógora, ki a miniszter választókerületének egyik legbefolyásosabb embere volt:

— Legyen nyugodt kedves uram — mondotta neki ő excellenciája — immár befejezett ténynyel állunk szemben s kérem gratuláljon nevemben is sógorának.

S nem történt semmi. Vendel János várt tovább.

— Semmi kétség, az osztályfőnököm az oka minden bajomnak, — panaszkodott Vendel Clementina nénjének, — nem szenvedhet engem, magam sem tudom miért.

— Akkor helyeztesd át magadat, — tanácsolta nővére lemondó hangon.

,— Már régóta megtettem volna, ha nem tartanék attól, hogy akkor bizonyosan vidékre küld. Pedig én együtt akarok maradni veled, Clementin.

— Nagy gyermek vagy, aki nem boldogul a nővére nélkül.

Körülbelül tiz évvel volt idősebb az öccsénél; csinos erőteljes szőke hölgy volt, ajka biborpiros, a szeme élénk temperamentumra valló. Férje hat évi házasságuk után meghalt. Nem fogadva el nővérének, Tóthné- nak meghívását, elhatározta, hogy a fővárosban marad s úgyszólván anyja lesz testvér- öcscsének, Az ifjú ember hálás is volt ezért. Az ő szemében senki sem volt szebb és jobb a világon, mint az ő Clementin nénje. És az ember igazat adott néki, ha másik nénjét Tóthnét nézte. Anna kicsiny, sovány, kancsal- szemü teremtés volt, kinek apró kalmük szeméből kirítt az irigység és rosszindulat az egész világ ellen. Vendel János nem is tartotta valami különös szerencsének, hogy minden évben nála kellett töltenie szabadságidőjét.

¥

— Minthogy sikertelen volt minden eddig tett lépésd, minthogy a sógor sem ment vele semmire, most már én próbálok szerencsét — jelentette ki egy este Clementin. Csak nem maradhatsz örökre kezelőtiszt, ezernyolcszáz korona fizetéssel ? !

— Mindaddig mig Kerekes a föllebb- valóm, meg kell békülnöm ezzel a gondolattal — sóhajtotta melabusan János.

— Majd felkeresem én a te Kerekes uraságodat és beszélek a fejével — felelte felindultan Clementine. — Majd megmondja nekem, miért ... Oh nem, magát a minisztert fogom felkeresni. Bizonyára vannak fogadónapjai ?

— Szerdán és szombaton délelőtt.

— Akkor jól van. Holnapután, szerdán már tisztában leszünk vele, hogy hányadán vagyunk. Nem fogom beérni üres ígéretekkel, meg fogom mondani neki, hogy már eleget Ígérgetett, exeeleaciád. Öcsém megérdemli, hogy végre előléptessék. Hozassa fel a minősítési lajstromot . . .

— A minősítésem elsőrendű, nem szólva főnököm bejegyzéseiről,

— Mit nekem Kerekes ur, mikor a miniszter előtt vagyok? Miniszter ur, — mondom majd neki — önnek nincs joga, hogy végképpen elkeserítsen egy derék munkaerőt

Egész évre 8 kor. Fél évre . 4 kor.