Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-02-04 / 5. szám

FEHÉRGYARMATI HÍRLAP

hiánya mérhetetlen szenvedésnek, nélkülözésnek és megalázkodásnak volt már forrása. Keressék a produktiv pályákat, amelyen meglelik fáradságuk gyümölcsét. A legproduktivabb pálya most a kereskedelmi és iparművészeti pálya, A tudományos pályák közül az orvosi és gyógyszerészi pályát lehet ajánlani. Az utóbbit azonban csak akkor, ha az illető nő igazán nem számit a férjhezmenésre, mert az orvos, ha hivatását komolyan veszi, nem ér rá a háztartással és a gyermekneveléssel foglalkozni, a diplomát pedig kár a fiókban pihentetni. Legmeddőbb pálya jelenleg a tanitónői és a posta — meg a vasúti-hivatalnok — női- pálya, amely annyira túlzsúfolt, hogy annak akinek nincs jó pártfogója, 10—15 évig is el kell várnia, mig kinevezik.

És még egyet; a házasságra való kilátás ne legyen kerékkötője a hivatásra készülő nőnek, hanem buzditója és serkentője. Gondolják meg a nők, hogy az alapos készültségükkel és tudásukkal a férjnek nemcsak szerető felesége, hanem hűséges segitő

Abban az irányban, a mint a sziklás hegyiut emelkedni kezdett, lassudott a koc?1' járása is. Az nt^aok úlíuken beszélgettek

J 4-J-- -2 * * Mf \XÍÍKJIX irtfg \ La Új xJu

eddig egyetlen szó sem esett a rablóról. Mikor azonban ütjük sürti erdők közt kanyarodott, egy farmernek látszó férfi, aki mellette tilő kövéres úrral beszélgetett, az u- tonállóra terelte a beszédet:

— Na, — szólt — hisz most körülbelül ott volnánk, a hol a múltkor megtámadták a postát. Kiváncsi vagyok, hogy ma is szerencsénk lesz-e az „utbiztos“-hoz ?

A kocsiban ülő hölgyek összerezzentek. A szóló folytatta:

— Azt hiszem, hogy önnek mr . . . mr . . .

— Green — szólt a borotvált arcú ur.

— Tehát önnnek, mr. Green, valameny- nyiönk közül legtöbb oka van tartani az útonálló találkozásától.

E szavakra rámutatott a kövér ur mellett heverő sárga bőrtáskára.

—Óh — szólt amaz — miközben gyors mozdulattal közelebb vonta magához a táskát és félig ráült — ebben csak minták vannak. Könyvben utazom, tudniillik.

— Egyáltalában nem értem — szólalt meg a szemközti pádon egy marcona külsejű, de választékosán öltözött ur — hogy egy egész társaság, melyben legalább egy tucat férfi van, mikép lapulhat meg egyetlen bandita előtt. Én a magam részéről sohasem utazom e műszer nélkül. . . .

Zsebéből kicsiny browning pisztolyt vett elő, melylyel babrálni kézdett. Aztán igy folytatta:

— Szeretném látni azt a rablót, a ki tőlem csak egyetlen centet is eltudna venni!

Ebben a pillanatban hatalmas zökkenéssel megáit a kocsi. Az utasok félrehúzták a függönyt, hogy lássák, mi történt.

Egy hölgy ijedten felkiáltott.

— Damn it! — szólt megrémülve a farmer, ne legyen a Devem Bill Wilkins, ha

bajtársa is lehetnek mindenkor baj és gond közepette. Ha a férfi meggyőződik róla, hogy a nőben segítőtársára lel, akkor ő is köny- nyebben fogja magát rászánni a házasságra és nem keresi a sorsán való könnyítést egyegül a gazdag menyasszony megszerzésében.

Részletre.

Ez a csatakiáltás mintha kisebb alábbhagyott volna. Az uj végrehajtási törvény kissé megszorította a mindent részletre eladók eladási kedvét s a sommás perek légiója, mely ezekből az ügyletekből származott, mint ha valamelyest megcsappant volna az egész ország bírói karának legnagyobb örömére.Ám az aranjuezi szép napok eljövetelét mutató korszak hamar elmúlt. A részletkereskedők egy része ugyan becsukta a boltot, de csak azért, hogy helyet adjon az uj és újabb vállalkozóknak, akik még mindig, sőt még inkább merészelik portékáikat a szegényebb néposztálynak csekély részletekre, de annál busásabb árak mellett

nem maga a rabló állott testestől-lelkestől.

Az imént még mosolygó arcok halványra váltak, a nagyhangú ur sietve eldugta píoaculyát Ca mit ofeen egészen ráült sárga táskájára, Csupán miss Betsy szeme ragyogott fel boldogan.

Az ut szélén, egy vonalban a postakocsival, lovasszoborhoz hasonló mozdulatlansággal ült lóháton egy daliás alak, fekete browning pisztolyt szorítva kezében. A lovas finom kelméből készült szürke ruhát viselt, arcát koskeny fekete álarc fedte.

A lovassal szemközt, a póstakossi lovai előtt, egy másik szintén álarcos, de kopot- tabb, küldönchez hasonló alak áll pisztollyal kezében.

A rabló most lassan odalovagolt a kocsi ajtajához és miután leugrott nyugodtan álló láváról, kinyitotta az ajtót, levetette a földre köpenyét és udvariasan beszólt:

— Bocsánat, ladies and gentlemen, de úgy látom ennek a rozoga csézának valami baja esett. Nem hiszem, hogy tovább viheti önöket, hacsak meg nem engedik, hogypod- gyászuk túlsúlyától megszabadítsam önöket.

A maga pisztolyát ezalatt folyton a kocsi belsejének irányítva tartotta

— Legelőször is a pisztolyokat és a revolvereket kell kérnem, mert azok különösen nehezek.

Az utasok sápadtan és szó nélkül engedelmeskedtek. Csodálatosképen minden férfi zsebéből előkerült egy revolver.

A rabló odakint halomba rakta a fegyvereket s odaintette társát Aztán újra bement a kocsiba.

— Most pedig szabad lesz kérnem az ékszereket, órákat és pénzeket.

Mindenki zsebébe nyúlt és odaadott mindent.

Most miss Betsy mohón odanyujtott rózsacsokrára és rediküljére került a sor, mit mély meghajlással köszönt meg a bandita.

— Ön nagyon kényelmetlenül ülhet azon a táskán, sir — szólt azután, odalépve a kövér, borotvált úrhoz.

eladni. S folyik a részletüzlet vígan tovább.

Mindent, mindent kaphatunk részletre az ágyteritőtől, fel egészen a Browning pisztolyig, a fog- piszkálótól egészen az Uchatius á- gyuig. A fortélyos részletügynökök, különféle álruhákba öltözve mindig megtalálják a módját a közönség becsapásának s mindenkor lesznek naiv hiszékenyek, akik felülnek mindama maszlagoknak, melyeket a rutinirozott álkereskedő, legtöbbnyire álhirlapirók beadnak nekik.

S nem lehet ellenük védekezni. Mert majd hazafias könyvek, hazafias czélokat sejtető sorsjegyek majd tényleg tisztességes jótékony egyesületek segélyezését mondják a czólnak s csak mikor a kámpány már lezajlott veszik észrea becsapottak tábora, hogy bizony-bizony ismét csak hiszékenységük áldozatául estek s a czélt, melyet vásárlásukkal előmozdítottak, nem szolgálta az eszköz, amelylyel azt véghez vitték.

Á részlétre jelszó most is é- pen úgy dühöng mint annak előt- te, csak valamivel óvatosabbak az

— De sir . .

— Semmi de 1 És a rabló egy centiméterrel magasabbra emelte revolverét.

Nehéz sóhajjal adta át a kövér a táskát.

A rabló kinyitotta a táskát, megszemlélte annak tartalmát, majd megelégedett arccal megint becsukta. Majd miss Betsy retiküljét nézte meg és a naplóban lapozgatni kezdett, elmosolyodott.

Most bámulatos dolog következett. A rabló a lábainál heverő kincshalmazra mutatva, igy szólt:

— Miútán nem vagyok rabló, ezennel bátor vagyok visszaadni önöknek mindent és bocsánatot kérek, hogy kénytelen voltam feltartóztatni önöket.

— A táskámat! — szólt örömmel a kövér úr.

— Óh, az megint más, mr. Dawy Brown! — szólt a rabló es egy mozdulattal letépte magáról az álarcot, mely alól miss Betsy csodálkozására William Stevens, a sherif arca tűnt elő. — Még egyszer bocsánatot kérek, de az egésznek ez az ur, Dawy Brown a Calilifornia Bank főpénztárosa az oka, a ki két milliót sikkasztott a banktól, azután azután szökni akart. Mr. Brown, ön szives lesz megengedni, hogy megláncoljam.

Brown megsemmesűlten tűrte, hogy a sherif összefűzze két kezét.

— És most — szólt sherif — letartóztatom a múltkori rablótámadás hősét is, a ki szintén itt ül Önök közt.

Ezzel, pisztolyát magasra emelve, a sarokban ülő fiatalemberhez lépett és annak is összekötözte kezeit.

A sherif a két megkötözött emberrel leszált a kocsiról és megindult velők, mig a kocsi tovább folytatta útját Bock-Reek felé.

Az utasok nem tudták elgondolni, hogy mi lelte miss Betsyt, a ki mérgesen lábához vetette retiküljét.

Mit tudták ezek a prózai lelkek, hogy miss Betsy lelkében milyen gyönyörű álom foszlott széjel! . . .