Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-22 / 29. szám
. Meléklet a 29. számhoz. FEHÉRGYARMATI HÍRLAP Irodalom. Színes riportok czim alatt most hagyta el a sajtót Dénes Sándor jeles tollú hírlapíró müve, melyben az eddigelé hírlapokban megjelent s jelentékenyebb cikkeit és tárczáit egybegyűjtve adta ki. E 151 oldalból álló mü sok érdekes s jobbadán környékünkkel vonatkozásban álló irodalom értékű közleményeket foglal magában. Amint elmondja a szerző ez összegyűjtéssel célja az volt, hogy az újságírói pályán előbbre haladhasson s munkásságát e törekvéseinek elérhetése végett egybefoglalva tárhassa annak idején a magas nívón álló kollegái elé- s ily módon a legjobb ajánló levélül tehetségét mutathassa be pályázatainál. Mindenesetre örvendünk Dénes Sándor ambícióinak s tudjuk azt, hogy az előre haladást lehet- sége és szorgalma által teljesen kiérdemelte, mindazon által mégis sajnálnók, ha eltávoznék vidékünkről, hisz távozása a »Szamos« czimü lap s vidékünk hírlapi irodalmának jelentékeny vesztesége volna. E műnek ára 2 korona s megrendelhető a szerzőnél, ajánljuk az olvasd közönség szives figyelmébe. Hamis ötkoronások. Hivatalos értesítés szerint az utóbbi időben Szatmár, Szol- nok-Doboka és Szilágyvármegyékben egészen hamis ötkoronások kerültek forgalomba, a- melyek a valóditól csak annyiban külömböz- nek, hogy súlyúk 6 grammal könnyebb és szürkébb a színük. Jegyveretük osztrák és 1907. évi. Jó lesz vigyázni! Országos állatvósárok vármegyénkben. Julius 25-én Fehérgyarmaton és Szinérváralján ; aug. 1-én Nagypaládon ; 2- n Nagyecseden ; 9-én Aranyosmegyesen, 12-én Erdöszádán, 15-én Avasujvároson. A sorozás vármegyénkben. A szat- mármegyére megállapított és illetékes hatóságok által jóváhagyott és elfogadott terv szerint a sorozást augusztusban a következő napokon tartják meg : Nagykároly város 4. 5. Nagykárolyi járás 6, 7, 8, 9, 10, 11. Szatmár város 6, 7. Szatmári járás 9, 10, 11, 12, 13. Erdődi járás 1, 2, 3, 4. Mátészalkai járás 22, 23, 24. Avasi járás 1, 2. Csengeri járás 22, 23, 24. Fehérgyarmati járás 13. 16, 19. Nagybánya és Felsőbánya városokra, valamint a nagybányai szinérváraljai és nagysonkuti járásokra vonatkozó tervek. Minihogy júliusra szóltak, tárgytalanná váltak s igy az utóbb felsorolt öt hely sorozási idejét ujjabban fogják meghatározni. 1910. julius 22. Munkatársak: Bary Gyula. Bortnyik György. Dr Kölcsey Ákos. Krasznay Zsigmond. Marczinkovszky János. Schönwald Miklós. Thegze György. Kérjük azokat a t. ez. előfizetőinket, akiknek előfizetésük lejárt, hogy azt minél előbb megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen, mert lapunkat csakis előfizetőinknek küldjük. Cséplőgéptuiajdonosok figyelmébe! Ajánlok I.-a. minüségü rongy lemezt (Deklit) KILÓNKÉNT 32 FILLÉRÉRT. Egyben szives figyelmébe ajánlom igen tisztelt vevőimnek, hogy a fővárosban való hosszabb tartózkodásom alkalmával sikerült egy csődtömeget megszereznem papír és írószerekben, melyeket rendkivü! olcsón szereztem s ugyanily árban csekély haszon mellett fogom árusítani. Különösen ájánlom dús raktáromat DOBOZ LEVÉLPAPÍROKBAN igen szép és Ízléses mintákban szintén igen jutányos árak mellett. Kiváló tisztelettel MÁTYÁSADOLF. L=U----------------::-=^(=====^-=T^^p=SaaCS^F ■■:=» ____________---------------- a‘------------------------1 Mlf rf1-.--”... ■■ . I