Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-15 / 28. szám
FEHÉRGYARMATI HÍRLAP dozatokat. Addig elegendő volt az, hogy az államháztartás költségvetésébe évről-évre egy szerény összeget állítottak be, amelyből jutott a támogatásra érdemes vállalatok istápolására, az iparoktatásra és az ipar egyébb, különben apróbb szükségleteire. De amint gyártelepeink száma már több ezerre rúgott, az iparfejlesztés más követelményeket szabott az államhatalom elé. Kormányaink igyekeztek ezeknek a föladatoknak megfelelni, megtettek minden tőlük telhetőt ipari tevékenységünk fokozására és bizonyára ennek köszönhetjük, hogy eddig nincs nálunk visszafejlődés és a haladás — ha ideig-óráig meglassubodott is — még egyre tart. Ennek köszönhetjük, hogy bár egyesek politikai célzattal gazdasági életünknek minél sö- tétebb képet igyekeznek festeni, a valóságban nálunk sem válság, sem gazdasági pangás, de mégcsak megállás sincsen, hanem még egyre haladunk. Bizonyos azonban, hogy iparfejlesztésünk eddig használt eszközei már a közel jövőben sem lehetnek elegendők. Uj, erősebb, hatásosabb iparfejlesztő módokról kell gondoskodni. Hogy ezek között a módok között helyet foglaljon-e az önálló vámterület vagy sem, arról most, ezen a helyen nem akarunk beszélni, mert ha a vámvédelmet ipari termelésünk érdekében nem is tartjuk éppen alárendelt kérdésnek, sőt annak óriási értékét jól meg tudjuk becsülni, — mert lévén politikai lap — nem akarunk olyan tárgyakról beszélni, melyet a npi polimegsírtése nélkül nem tehetett. És még hozzá folyton kisérte az a rideg szó „kenyér,“ neki innen elmenni nem lehet, állását nem hagyhatja, hiszen elöregedőt anyja van, akit forrón szeret, aki öt is szereti. A gyermeki vonzalom olykor le tudta nyűgözni a férfi érzelmeit. De sokszor az éhes vadállatként marczangolta keblét. Látni folyton ezt a fénylő csillagot, a- melyért fel tudná dúlni az egész világot s tudni, hogy az nem az ö lelke egén tündököl, mellette lenni, folyton igéző szemeibe nézni s tudni, hogy a másé, győtörtetni szivét a rideg udvariasság kínzó szabályaival. Iszonyú vihar dühöngött lelkében. De a szenvedésben társa is volt anélkül, hogy ő tudta volna. A feslő bimbó felpattant, a rózsa kinyílott, a kötelességtudó asszonyból ismét leány lett; a kor megkövetelte a magáét; a •ziv szeretett. Szeretett hévvel, lángolóan, lerázva magáról a kényszer bilincseit, átszellemülve az isteni érzéstől, felemelkedve a letiportság ■zennyes porából, fel magasan repült a felhőtlen égig, keresve a menyei üdvöt, amelyben neki is követelni való része volt. Két év mult el a Boda Ádám esküvője óta. Verőfényes őszi délután volt, Uuska ott ült a tündérszépségü park egyik természet által alkotott zőldfüves psmlagán, elmerengve gondolataiba. A közel távolban a kavicsos utón közeledett Tolnai. Arczára kiült a kinos szenvedés nyoma, alig bírván köszönését elre- begni. tika az agitáció céljára bocsátott. Hanem ráakarunk az iparfejlesztésnek egy olyan eszközére mutatni, amely egyaránt válik a gyári, házi- és kézműves- ipar hasznára. Uj gyártelepek építésének és a már létezők kibővítésének előmozdítását értjük ezzel. Hiszen nem uj eszköze az iparfejlesztésnek; eddig is történt már ebben az irányban egy és más. Nem is eredménytelenül igyekeztek kormányaink, megyei és városi hatóságok a gyárok keletkezését elősegíteni, amiből következik, hogy a mostanáig használt eszközök nagyjából helyesek voltak és ezek helyébe újakat mi sem tudnánk hamarjában ajánlani, legfölebb azt, hogy hatóságaink nemcsak szívesen adjanak arra érdemes gyáraknak ingyenes vagy kedvezményes áru telkeket kövezet, — vám, — adómentességet, ingyenes vagy olcsóbb vízszolgáltatást, építőanyagot stb. hanem hozzák nyilvánosságra, hogy mivel hajlandók gyártelepek létesülését elősegíteni és hogy milyen szakmabeli gyárak építésére vannak meg az egyik vagy e másik helyen a kedvező előfeltételek. És minthogy gyárakat számitó tőkések é- pitenek, lehetőleg statisztikai adatokkal kellene az ilyen publikációkban kimutatni, hogy e közvetlen környékről milyen fogasztásra számíthatna az uj ipar- vállalat. Mint uj momemtumot lehetne belevinni a megyék és városok ipar- fejlesztő akciójába a lokálpatriotizmust. Fontos országos érdekek sérelme nélkül kilátásba helyezné akármelyik megye, vagy város annak a gyárnak, a- melynek területén való létesítését kiMi lelte Önt? Kérdé az asszony, tudja, hogy önzetlen barátja vagyok, mondja el nyíltan, őszintén. — Nagyságos asszonyom! — felelt az ifjú önmagával küzdve, — búcsúzni jöttem. Ilona meglepően tekintett reá. — Igen, folytató, elhagyom a vidéket örökre, hogy soha többé ne térjek vissza. Itt hagyom ifjuhonom édes ábrándhonát, itt hagyom ifjú éveimnek édes megnyugtató ot- honát s ha könnyek jönnek is a gyermek szemébe, letörli azt a férfi büszkeség tudata. Nem vagyok képes tovább aljas, bazug szerepet játszani azzal szemben, aki kenyeret adott kezembe. Hogy miért hagyom itt e vidéket, azt hiszem hosszabb ismeretségünk után magyaráznom nem is kell, s eléggé megmagyarázzák előbbi szavaim, amit leginkább csak kegyednek kell tudni; más előtt maradjon az egy szenvedett léleknek örökre eltemetett titka. — Tolnai, — szólt halotthalványan a nő, további magyarázat nélkül is értem Önt: s most én szólok! — Szavai megtörték a jeget, amely a- latt az ébredő természet szunnyadt, lelköl- tötték a napot, amelynek sugarai még felhőbe voltak burkolva. — Megértettem Önt! s most nyíltan szólok!! ... A virág mámoritó illatát élvezni nekem is jogomban áll. Amióta ismerem Önt, az első pillanattól fogva küzdők lelkemben. Hiába! Az nem engedte magát az akaratnak alávetni. A léleknek is táplálék kell, az ő tápláléka pedig a szeretet. Az én lelkem eddig nélkülözte ezt s most kétszeresen követeli jogait. vánatosnak tartja, hogy saját szükségletét egyenlő árak és minőség mellett 10—15, esetleg 20 éven át annál a vállalatnál fogja fedezni, amivel eleve bizonyos fogyasztás, tehát a létalapnak egy bizonyos hányadát biztosítaná az igy támogatott gyártalepnek. Megyék és városok, de az államhatalom részéről is az iparfejlesztés egyik hatá sós eszköze volna a közüzemek létesítésére. Kérjük azokat a t. ez. előfizetőinket, akiknek előfizetésük lejárt, hogy azt minél előbb megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen, mert lapunkat csakis előfizetőinknek küldjük. HÍREK. Házasságok. Dr. Qlatz József ügyvéd f. hó 17-én tartja esküvőjét Miklosovszky Ilonka okleveles tanítónővel, Miklosovszky Antal leányával. Cloaje János szatmári cs. és kir. 5, gyslogezredbeli hadnagy e hó 6-án kötött házasságot Mátray Lajo3 ref. főgimn. tanár és neje Márk Aranka kányával, Violával. Róth Lajos, a Szatmári Leszámítoló Bank r.-t. ügyvezető-igazgatója, e hó 19-én lép házasságra Miszelman Margittal Ungvá- ron. Dr. Szepessy Károly mátészalkai ügy- vé.6 f. hó 9-én kötött házasságot Félégyházy Ilonával. Eljegyzés. Kegyes István nagyszalontai ref. főgimn. tanár f. hó 10-én jegyezte el Balogh József szatmári törvényszéki biró kedves leányát, Gizikét. — Nem tartom Önt vissza, menjen keressen vigaszt és más megnyugvást — amit én, mint gyenge nő sohasem fogok feltalálni, — de kötelességemnek tartottam mielőtt elmegy ezt tudomására hozni. — A lefolyt jelenet után az ifjú imbolygó léptekkel haladt visszafelé, csodálva a nő szellemi fölényét ki érintetlenül szentség gyanánt tündökölt előtte. Mentében Boda Ádámmal találkozott, aki gondolataiban megzavarva, sötét tekintettel csak annyit mondott: — Uram, Ön tudni fogja kötelességét, egy óra múlva tanuk nélkül találkozunk az erdő szélén. —. Másnap reggel a rétfalvi erdő szélén halva találták Tolnait, pisztollyal a kezében. Azt hitték, hogy öngyilkos lett s egyideig találgatva a megfejthetetlen okot, elsiratták, eltemették. A rétfalvi kastély azóta csendes, nagyon csendes; csak néha hallatszik ki, mikor Boda Ádám fájó keservében férfias hangon kiséri a prímást: „Fáj a lelkem titkot hordok benne, De el van az mélységesen rejtve, Fájó lelkem azt zokogja; sirja, Mindörökre le van tépve az én rózsám nyi- ló piros szirma.“ Ezt a titkot senki sem sejti, csak az a tépett szirmú rózsa, amoly azóta lenge, törékeny liliommá lett, no meg az a megtört öreg ember, akinek könnyei hosszú ősz szakállára hullanak s ajkai csendesen suttogják: „édes, letépett rózsaszálam, halvány liliomom, szenvedő leányom, szegény, szegény asz- szony!!....
