Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-20 / 20. szám
1910. május 20. FEHÉRGYRAMAT1 HÍRLAP 3. oldal. megtörténhetik, hogy bizony nem jut tudomásunkra egyik vagy másik dolog, főként ha a város nagyocska, s igy az újság olykor valóban értékes szolgálatot tehet, másrészt minden adatot a dolog felől többnyire mégis csak onnan, a lapból, lehet megtudnunk mert világos, hogy az újságíró kénytelen illetékes helyről beszerezni adatait, miután nagy kiilömbség, ha mond valamit az ember, vagy pedig ha azt „Írásban kell adnia.“ Fejtegetéseinket azzal az érdekes következtetéssel fejezzük be, hogy miután a kettő, a vidéki és az országos hirlapirás egymástól elütő rendeltetést szolgálnak, bátran mondhatjuk, hogy egyiknek terméke a másikét nem is pótolhatja, tehát nemcsak, hogy a kis hetilap mint hírlap nem pótolhatja életünkben a fővárosi nagy napilapot, hanem egészen bizonyos az is, hogy viszont a legelőkelőbb budapesti nagy politikai napilap ép úgy nem képes pótolni nekünk kis vidéki hetilapunkat. Mert a dolog úgy áll, hogy a ki szomjas, annak hiába adunk ételt. Hírlap tehát a vidéki újság is, még pedig a szónak igazán tökéletes értelmében. A nyilvánosságnak a csarnoka az a mi lakhelyünkön, a melybe bepillantani, a hol kellő időben széttekinteni senkinek sem szabad elmulasztania, ha nem akarja életét embertársaitól elszakítva élni s a legkülönfélébb területeken elég érezhető hátramaradást szenvedni. Krasznay Zsigmond. Kállay Szabolcs szolgabiránk afférja, A „Szamos“ czimü lap arról tesz emlitést, hogy pár héttel ezelőtt Kállay Szabolcs — az izra elita hitsorsosok között — nagyobb consternációí keltő kijelentéseket tett. A magúink részéről szintén tudtunk ez esetről, azonban ama reményben, hogy ez úgy minden botrány nélkül nyerend elintézést, nem tettük szóvá a történteket, nehogy mérgesítsük ez által e kényes természetű dolgot; ma már MÁMOR. (A „Fehérgyarmati“ Hírlap tárczája.) — Ha tetszik velem tarthat. — szólt Enrico Bottarihoz a szőke contessina Lívia de An Rocca, midőn a park kapuján kilépett hogy felszálljon az ott várakozó automobilra. A szikár halvány fiatal ember a contessina öccsének nevelője, nem tudta, mi történik vele. Szive mélyén, titkát aggódó gonddal őrizve, lázas, reménytelen szerelemmel imádta a büszke leányt, kinek mosolyáért grófok és herczegek verekedtek, s ki eddig tudomást sem látszott venni Botta- ri létezéséről. Zavartan, szinte szédülve a kocsiba segítette a grótnét és félénk ügyetlenséggel melléje ült. A soffőr becsapta az ajtót és várakozni látszott — Amatiba ! — szólt Lívia. A kocsi, negyven lóerejü, ragyogó Mercedes, megindult a szelíd lejtésű, különösen gondozott országúton, mely a márcziusi vi- rágpombában álló dombot félküralakbau öazónban látva, hogy ez ügy a j melynek is nem szabad lett volna ily sokká elintézetlenül maradni s már a nyilvánosság is tudomást szerzett róla, ennélíogva mint helyi orgánum teljes kötelességünkké tesszük a történteknek hit képét és a Helyes elminősitését megadni. A Szamds azt Írja, hogy a zsidók husvótjának előestéjén mikor a zsidók egyenként szállingóztak a templomba, Kállay Szbolcs szol- gabiró, a ki a gyógyszertár ajtajában több úri ember társaságában állotta következő kijelentést tette: „Ma este jó volna ököritós- dit játzsani a zsidó templomban, sok hunezut zsidó van ott, hadd égnének oda.“ Az tény, hogy Kállay Szabolcs eme kijelentést tette, azonban nem a patika ajtajában, hanem vidám társaságban fehér asztalnál; s tény az is, hogy az egész társaság nyomban megütközött eme meggondolatlan kifejezés felett. Minezekből látható, hogy a szolgabiró ur tréfálni akart; a hibát ott követte el, a midőn tréfájával sértett a annak tárgyát ily meggondolatlanul választotta meg; mert hisz, tréfás hangulatban s emelkedettebb kedélyállapotban sem engedhető meg, hogy a zsidóságról e kíméletlen kifejezés essék el s nem engedhető meg semmiféle alkalomból, hogy az ököritói katasztrófa játék gyanánt emlegeltessék. Ha pedig mindez már megtörtént, mindenesetre nyomban jóvá kellett volna elfogadható módon tenni e könnyelmű kiszólást s ily módon elejét venni annak, hogy az ügyről bárhol is további szó vezte, s kestély és park csakhamar elmaradt mögötte. Enrice nem mert a contessinóra nézni, hanem kitekintett a száguldó kocsiból a domboldalra, melyen pompás villák és apró kunyhók álltak festői összevisszaságban. A kunyhók némelyikét csaknem teljesen elborították a rájuk hajló cytésus-bokrok a- ranysárga virágfürtjei, a falakra felfuttatott glénicia ágai roskadoztak a lila virágpompa alatt. A domboldal felől máraoritó virágillatot hozott a szellő. A leány süni, barna fátyla alól, melyet a gyors robogás légáramlata hevesen lobogtatott lopva figyelte Enricot. Szemeinek azúrkékje a vörhenves fátylon át zöldes fényben ragyogott, s ajkain jókedvű, csaknem pajkos mosoly ült. A fiatalember zavara láthatólag mulattatta. — Enrice szólt lágyan s előre hajolt, úgy, hogy Bottarinak akarva, nem a- karva arczába kellett néznie. A nevelő keresztnevének hallatára elfelejtette az egész világot maga körül. Dobogó szívvel; tágrauyilt szemekkel bámult a csodaszép leányra, aki a fátylát hátravetette. — Parancsol, grófnő — hebegte essék s ha már ez is elmaradt, úgy látva társadalmunk megbotránkozását, okvetlen sietnie kellett volna e mulasztást pótolni. Végtelen sajnáljuk hogy az ügy ma már nemcsak helyi botrányt okozott; hanem a fővárosi lapok is foglalkoznak vele. Ha a szolgabiró ur késik mulasztásának helyrehozásával s meggondolatlan kiszólásának jóvátételével, úgy mindenesetre elvárjuk felettes hatóságától hogy utasítsa őt a méltó rekfitikáczióra s kíméljék meg társadalmukat e helyi botrány nagyobb arányú zavaraitól. Megtagadott bevonulási engedély. Luby Géza képviselőjelölt fogadására kerületünk Luby párti szavazói összegyűltek, azonban a főszolgabíró a hivatalos fogadtatásra az engedélyt nem adta meg, ennélíogva a Luby hivei közül csupán négy kocsival mentek és minden óváczió nélkül vonultak be, az úton szembe találkoztak Jármy Béla híveivel, akik lelkesen megéljenezték Luby Gázát és beérkezése után többen tisztelegtek előtte és kijelentették, hogy Jár- my-tól hozzá pártolnak, sőt sokan a Jármy zászlót is összetörték és jelvényeiket összetéptók. Jelölő gyűlés. Dr. Jármy Béla f. hó 19-én tartotta programmbeszédjét a fehérgyarmati kaszinó udvarán körülbelül mintegy 100 ember jelenlétében, akik között sokan olyanok is voltak kik szavazati joggal — Ön bizonyára nem tudja elképzelni hogy miért hívtam magammal ? Azt azonban tudja, hogy szeszélyes vagyok. — Tudom, grófnő — válaszolt Enricó s arca mintha felhő árnya érte volna, pillanatra elborult, mert a fiatal Belmonte grófra kellett gondolnia, aki három héttel ezelőtt főbelőtte magét Lívia miatt. — Nos megmondom, hogy miért hívtam — szolt hangját meghalkitva Lívia azutan hangosan odaszól a soffőrnak : — Gyorsabban ! A gépkocsi hangos bugással szelte a a levegőt, a szelíd kanyarulata utón ügyesen kikerülve a szemközt jövő jármüveket. Lívia hevesen megragadta Enricó kezét kinek agyába tolult a vér. — Azért hívtam, — szólt hevesen, — mert szerelmes vagyok. Tekintsen körül, nézze a virágzó fákat, a berkeket, a kertek virágait . . . Érzi a virágzás mámoritó illatát ? Ezeket mind a tavasz, a szerelem mámora bódidotta el, csoda-e ha én is rabja lettem a mindenható érzésnek, melynél nagyobb, hatalmasabb, fenségesebb nincs a világon. Enricó szédült, karjával önkéntelenül magához szorította a grófnőt, aki azt ellenkezés nélkül tűrte.
