Fehérgyarmati Hírlap, 1909 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1909-11-19 / 8. szám
FEHÉRGYARMATI HÍRLAP követelő invesztíciója a kihitelezésben fekvő összeg, ami azonban többé-ke- vésbbé fokozottabb mértékben meg van minden jobb forgalmú kereskedemi üzletben. Valami világ rengető szakértelemre sincs szükség. Minden ügyes, szakmáját értő divatáru kereskedő el tudná a fehérnemü-gyár technikai vezetését is látni. Finomabb fehérnemüek előállításához valamivel nehezebb ugyan megbízható szakmunkásokat találni: de ez is csak átmeneti akadály lehet, mert finomabb áru készítése sem boszorkányság. Hiszen most is van Budapesten 15 olyan cég, amely 20—^munkással dolgoztat és csak finomabb menyasszonyi kelengyéket készített. A hiba ezeknél csak az, hogy nem a viszont- elárusitó kereskedők szükségletét igyekeznek ellátni, hanem csak magánfogyasztóknak dolgoztatnak és a megrendelések gyűjtésénél kénytelenek kijátszani az 1900. XXV. t.-cz. rendelkezéseit, mert különben felkophatna az álluk. Mennyivel okosabb volna,1’hogyha ezek a cégek igekeznének üzemeiket megfelelően megnagyobbítani és igy versenyképességük növelésével az ipar érdekeit összeegyeztetni a kereskedelem jogos igényeivel ? Talán még sem volna lehetetlen dolog megszüntetni azt a furcsaságot, hogy a magyar kereskedők, elenyészően kevés kivétellel, Ausztriából szerzik be az üzleteikben található fehérneműket. A modern fehérnemü-gyár el sem képzelhető a nélkül, hogy a most annyira divatos és előreláthatólag soká divatban is maradó, mert igazán szép kézhimzésekre berendezkednék. Az ilyen hímzéseket nálunk most egyáltalában nem csinálják, a szükséges hímzéseket Csehországból hozatják. Chrast környékén pl. ezer és ezer nő keresi meg kenyerét a fehérnemű hímzéssel és ezt csalódtam, aztán eh]! ne részletezzük azt a történetet, azt hiszem mindkettőnknek fájdalmas ez. — Igyekezni fogok tehát mentői rövidebben elmondani. Engem igen nagyon bántott a maga hallgatása, és bosszúból udvarolni kezdtem annak az asszonynak, a nevét nem emlitem, hiszen úgy is tudja. — Később beláttam, hogy nagyon helytelenül tettem és egy levélben leírva mindent, bocsánatért esedeztem; levelem fölbontatlanul jött vissza, azzal a felírással „czimzett hosz- szu időre elutazott.” — Képzelheti lelki állapotomat, közel voltam a megőrüléshez ; végre hosszas tusakodás után arra határoztam el magam, hogy külföldre megyek, egy-két évre. — Pár napja, hogy visszatértem, azóta mindig szerettem volna magával négy szemközt beszélni, és megmagyarázni akkori viselkedésemet, de maga kerülte azt Etuka! — s ha a véletlen nem jön segítségemre, most sem beszélhettem volna magával. Mióta vissza jöttem és látom, még jobban szeretem, mint eddig, azért térden állva kérem Etuka, bocsásson meg nekemés legyen a feleségem. Mély csönd követte szavait, a leány mint egy szobor ült a helyén, arcza iszonyú, szinmint háziipart nálunk sem volna nehéz meghonosítani, mert a magyar nőknek általában jóizlésük van és elég ügyesek. Egy budapesti, fehérneműt csak kicsinyben készíttető cég megpróbálkozott azzal, hogy kézi hímzéseit itthon csináltassa és amint halljuk, szebb és jobb munkát olcsóbban kap igy, mintha Csehországból hozatná. Az ok nélkül elhanyagolt hamupipőkét, a fehérnemű gyártást ajánljuk melegen a kereskedelemügyi kormány és a társadalom jóakaró figyelmébe. Itt néhány ezer korona állami segéllyel és komolyan végrehajtott „csak honi“ .jelszóval — ami a közönség részéről még áldozatot sem követelne, egészen uj, virágzó iparágat lehetne teremteni. A fehérnemű gyártás nagyobb méretekben megvalósítható volna Fehér- gyarmaton is. Városunk női lakosainak ízlése teljesen ki van fejlődve a fehérnemű ipar iránt s nálunk jobbadán minden nő alaposan jártas a fehérnemüek elkészítésében s e téren kiváló szorgalmat tanúsítanak s örömmel is dolgoznak. A fehérneműk elárusitásá- val foglalkozó kereskedőinknek minden esetre eminens érdekök és a magyar ipar iránti kötelességök volna, hogy ez eszme megvalósításával komolyan foglalkozzanak s városunk tengődő iparát és kereskedelmét ily módon előbb segítsék. E kérdés megvalósításánál számíthatnának állami támogatásra is. A megfelelő tőkét és munkaerőt szövetkezeti alapokon kellőleg lehetne összehozni és biztosítani; a szövetkezeti eszme épen az ipari termelésnél válik be leginkább. Népünk pedig ez utón tisztességes s jelentőségteljes jövedelemhez jutna. te halottiasan sápadt volt; csak ajkai égtek bíbor színben. — Keljen föl Józsi! — szólt fájdalmas hangon, nekem föltett szándékom volt erről a dologról sohasem beszélni, mert tudtam, hogy mind kettőnket fájdalmasan érint, és azért mit sem változtat a dolgon. De maga akarta igy. — Mikor meghallottam, hogy Ujhelyi- nének udvarol, becsületszavamra fogadtam, hogy ha visszatér is hozzám, sohasem leszek a felesége, és én nem szegem meg a fogadásomat. Megbocsátok magának Józsi: de a felesége nem leszek soha! A férfi megtánto- rodott, s végtelen fájdalmasan kiáltott fel: — Etuka! ez az utolsó szava ? ! — A legutolsó megmásíthatatlan. — Könyörüljön az istenért, hiszen azt mondja, megbocsát! tehát lehetetlen, hogy ne szeressen; arra a szerelemre kérem a mi szivében él: ne utasítson el, legyen az enyém! — Még soha sem szegtem meg azt, amire szavamat adtam, és most sem fogom, — nem leszek a magáé soha!- ügy nincs mit keresnem itt többé, holnap elutazom. Bocsásson meg, hogy eddig is terhére voltam, de ha tudtam volna, hogy Igen ajánljuk ez eszmét az árde- keltek komoly figyelmébe. A tüdővész (gümőkór.) (Folytatás.) Igen fontos azon fejtegetése, melyben a tuberkulózis gyógyulásra való hajlandóságát bizonyítja, majd a gyógyulás alapfeltételeit, mechanizmusát és példákat sorolja fel. így Jókai Mór ifjú korában szintén tuberkulótikus volt. Arra nézve pedig, hogy a tüdővészes betegek gyógyulása tartós és viszonylag mily nagy szám hivatkozik a wesfáliai „Invalidi- täts und Alters Yersicherungans- talt“ múlt évi hivatalos kimutatására, mely szerint ezen intézet tüdőbajos betegei közül 26°|0-nál a kezelés után öt évvel teljes munkaképességet találtak. A gümőkór ellen lehet védekezni is. Mindenki tehetsége és műveltségi foka szerint foglalkozzék e nagy kérdéssel, mig e dologban helyes köztudat fejlődik. Mérsékelt életet folytassunk, minnél több időt töltsünk a szabadban, ne éjjelezzünk, kerüljük a kávéházat és korcsmák zárt levegőjét, tartózkodjunk a mértéktelen szeszivástól, mely szervezetünk ellenálló képességét csökkenti, legyünk takarékosok úgy a testi erővel valamint az anyagiakban általában. A tisztaságot semmi dolgunkba egy percre se tévesszük szemünk elől. A viz, a levegő és a napfény a tisztaság főeszközei, ezekkel éljünk bővebben, a tiszta, jól szellőzött lakás megvéd a fertőzéstől. Különösen arra kell ügyelni, teljesen kihalt szivéből irántam táplált sze- retete, nem alkalmatlankodtam volna kérésemmel: — mert csakis abban az esetben adhat nekem ilyen választ, ha mást szereti Egy ideig állott, várta hogy hátha meg- czáfolják; de csalódott 1 — Isten vele Etuka, éljen boldogan, szólt végre s lassú, vontatott léptekkel távozott. Alig hangzott el az ajtó csapódása, fájdalmas sikoltással tárta ki karjait az eltávozott után, s zokogva borult a kerti asztalra. Soká, nagyon soká maradt ott mozdulatlanul, midőn felemelkedett arcza még halványabb volt, fogait úgy belemélyesxtette ajkába, hogy a vér kicsordult utána. Párszor föl s alá járt a verendán, kezeivel meg-meg simítva homlokát, mintha ezáltal gondolatait akarná elűzni. Végre erőt véve érzelmein, arczára erőltette a szokott vidám kifejezést, s bár halvány, de mosolygó arczczal ment be vendégeihez. Aki később őszinte pajkos jókedvvel látta tánczolni, nem gondolta volna, hogy alig pár órája egy fölhevültségében kimondott szó miatt: — élete boldogságát dobta el.