Fehérgyarmat és Vidéke, 1907. augusztus (1. évfolyam, 5-9. szám)
1907-08-08 / 6. szám
2. FEHÉRGYARMAT ÉS VIDÉKE 1907. anp;iisOis 8. sáért ? Tisztelettel kérlek sürgősen elrendelni, hogy a Túr folyó mentén minden oly munkálat, a mely a vízjogi törvénybe ütközik, haladéktalanul romboltassák le. Sürgős intézkedésedet kérve, maradtam hazafias tisztelettel tisztelő barátod Luby Géza, országgyűlési képviselő. Gróf Károlyi Istvá.i t Szomorúan, mély megilletődéssel vettük a hirt, hogy vármegyénk nagy fia Károlyi István gróf múlt hó 31-én délután 3 órakor Nagykárolyban jobblétre szenderült. Fájdalmasan tapasztaljuk, hogy a kegyetlen sors mily nagy számban ragadja el kiválóinkat, a jelesek legjelesebbjeit. Nem is magyar ez országban, akit a nemes, a puritán jellemű gróf, a fajmagyar mágnásnak ily korán bekövetkezett halála el nem szomoritana. — Nagy veszteség érte az ő halálával a magyar nemzetet, mert benne sírba szállott a nemzetnek az a nagy fia, aki személyes tulajdonságaival, finom lelkületével, igaz mágnási gavallériájával, és vendégszeretetével, barátainkká tette a nyugat müveit áliamának fejét, az angol királyt, s az uralkodóház sok tagját, köztük a megboldogult trónörököst. Ő volt a 92-iki jubileum diszbandéri- umában az első, ő neki köszönhetjük is a koronázási jubileum nagy sikerét, ő volt a mintakép. Óriási, csaknem pótolhatatlan veszteség az ő elhunyta Szatmárvármegyére, ő benne a vármegye legjobb, legkedvesebb, legszeretettebb tagját vesztette el. Vezető embere volt a vármegyének, minden kulturális intézménynek támogatója, sok testületnek elnöke, diszelnöke, a lelke volt. — Mindenütt ott volt, ahol a társadalomnak, az államnak és vármegyéjének hasznos szolgálatot tehetett. Azok közül a kevesek közül volt ö, aki minden külső czifraságok kerülésével, csendes munkával igyekeznek a hazának s az emberiségnek nagy szolgaiatokat tenni. — Került minden feltűnést, de soha nem mulasztotta el az alkalmat megragadni, ha hazájának vagy embertársának jót tehetett. — A nagykiterjedésü óriási jövedelmet hozó birtokok és ősnemesi származása daczára is egyszerű, barátságos, nyájas emberszerető honfiú volt, akit ezen nyájaságáért „Pista Grófnak” is neveztek. Gyűlölte a hízelgést, nyílt ellensége volt a szolgalelküségnek, de nagy barátja a becsületes, szorgalmas munkásnak, még a mostani szocziális világban is rajongásig szerették őt alkalmazottai és cselédjei. Ő nem képviselőházi beszédekkel, nem csendőr szuronyokkal nyomta el a nyomorgó emberek jaj kiáltásait, hanem kegyes adományaival, bőkezűségével igyekezett a jajok kutforrásait betömni; nem a törvényhozás díszes termeiben, hanem a gyakorlati életben gondoskodott a szegény emberekről, a szenvedőkről, óriási áldozatokat hozva, mindenütt a bajok orvoslására sietett. Nem igyekezett a közélet mezején tündökölni s bár óriási vagyona, származása és társasága a legfényesebb po- zitióba helyezték, mindenütt szerény volt akinek a jelvényes kitüntetések és czimek soha nem okoztak örömet s aki csak abban lelte örömét, ha nemzete iránti kötelességét minél hivebben teljesíthette. — Nem volt kitüntetése, s öröklött czimein kívül más czime, mert nem volt hive a hamis istenimádóknak, s nagyobb volt, mintsem hogy kitüntetést ajánlottak volna neki, — a nagynak, akit nem a vagyon, az állás, a származás, hanem igazán nemes lelke, és férfiúi szelleme tett nagygyá. Fájdalommal veszünk búcsút a nemes férfiútól, a nagy hazafitól, a minta férj és családapától, őszinte szeretettel és mély tisztelettel hajiunk meg a nagy halott előtt s igaz áhítattal kérjük az egek urát, adjon csendes nyugodalmat a kaplonyi családi sírboltba dicső elődei mellé pihenőre tért kedves halottunknak, az ő tulvilági álma i olyan békés, amilyen igaz mély fájdalommal kisérte a nemzet utolsó útjára. — Vajha az egek ura több olyan hazafit adna a hazának mint a megboldogult volt, s utódai is példát venne a nemes elődtől. Felhívás! Ma már minden vidéknek van lapja; Nagybányán, Szinérvárallján van a sajtónak orgánuma, csak Fehérgyarmat maradt eddig hátra. — Gacsályi Lajos bátyánk évekkel ezelőtt tett ugyan egy kísérletet ez irányban, de lapja pártolás hiányában megbukott. Jármy Béla, függetlenségi pártunk agilis tagja indította meg a „FEHÉRGYARMAT ÉS VIDÉKE“ cimü lapot, amire feltétlenül szükség van. A kerület központja kell, hogy folytonosan érintkezésben legyen a községekkel, hogy irányt adjon közgazdasági, társadalmi téren egyaránt Nem politikai lap ez, azzal foglalkozni sem akar, de azért szolgálatot tesz pártunknak is, midőn az össze- tartozandóság érzetét táplálja bennünk és életjelt adunk magunkról. — A községi mozgalmak közérdekűek, tudnunk kell mit csinál a vidék és felhívások, szervezkedések közlésére ez az egyedüli orgánum, ami renványosság épen nem izgatta, inkább csak időtöltésből űzte ezt az ártatlan sportot. A házasság eszébe sem jutott, olyan igazi megrögzött agglegény typus volt. így töltötte el éveit és már a harminchoz igen közel járt, de amint már mondottam, még mindig nem volt kedve szabadságát feláldozni. Ámor Isten ő Felsége azonban mint sok más halandót, őt is alaposan megtréfálta. Egyik délután, mikor ép a kávéházi ablakon nézte a sok járó-kelőt, két fiatal lány haladt el ablaka előtt. Ideje nem volt, hogy jobban szemügyre vehesse őket, annyit azonban meglátott, hogy az egyik, aki fiatalabb is volt, igen csinos. Ez is, mint a többi arramenő másnapra már kiment az emlékezetéből. Délután ismét elfoglalja fiatalemberünk megszokott kávéházi ablakát és ugyanabban az időben megint meglátja a két lánykát. Most már nem mondhatnám, hogy nem kezdett érdeklődni a két lány iránt, azonban alkalma sehogy sem volt velük megismerkedni. És ez a délutáni séta igy ment heteken keresztül. A két leánynak bizonyosan abban az időben volt valamerre dolga, mikor a fiatalember a kávéházba ült. Most már kettőzött buzgalommal leste a pillanatot, hogy mikor megy el előtte a két lány és mindenáron meg akart velük ismerkedni. Nem akarlak hosszasan untatni benneteket, de bizong rövid pár hét alatt fiatalemberünk nagyon beleszeretett az egyik lányba, aki tényleg igen szép is volt. A szorgalmas és pontos fiatalember, aki hivatalnok volt, kezdte dolgait elhanyagolni és hovatovább mindig szórukozotabb lelt. A kollegái is kezdték már észrevenni szórakozottságát, de mindenre gondoltak, csak arra nem, hogy egy ilyen megcsontosodott agglegény szerelmes is tudjon lenni. Végre egyik bizalmas barátja megkérdezte e változás okát. Szóról-szóra elmondta aztán, hogy ő két ismeretlen lányt figyel meg naponként, kik közül az egyikbe reménytelenül szerelmes. Barátja vigasztalta és unszolta, hogy csak ismerkedjék meg a lányokkal, de nem volt meg a kellő bátorsága. Egy délután aztán elvitte barátját, hadd lássa meg ő is a lányokat. A szokott időben tényleg elhaladtak a kávéház előtt, s igy barátjának is alkalma volt őket láthatni. — No, mit szólsz hozzá ? — szól szerelmesünk barátjához. — Hát ez sokkal kisebb baj, mint gondoltam, mert ezt a két lányt én ismerem. Úgy öt évvel ezelőtt laktam ugyanabban a házban, ahol a két lány most is lakik. Elválaszthatatlan barátnők. Az egyik Fekete Domokos gazdag ügyvédnek a leánya, a másik pedig, amelyikbe te szerelmes vagy, egy miniszteri hivatalnoké. Mivel mindkét helyen ismerős vagyok, még holnap megadom neked a választ. Fizettek, s roppant hálálkodások után búcsút vett barátjától. Alig várta a másnapot, hogy megtudja a várva-várt választ. Barátja tényleg felkereste az öreg Feketét és elmondotta, hogy agyik barátja kedves lánya kezére pályázik. Az öreg a maga részéről megígérte lánya kezét, ha a kisasszonynak nem lesz kifogása. Az örömhír hatása fiatalemberünkre, leírhatatlan volt. Midőn másnap ketten fölmentek a lányos házhoz, az öreg Fekete igen előzékenyen és őrömmel fogadta őket és most már lánya nevében is igent mondott, miután előzőleg a lányával már értekezett, ki hősünket már szintén ismerte a kávéházi ablakból. A meglepetés azonban csak most következett, mert mikor a lányt is behívták a vendégekhez, hamarosan rájöttek, hogy szerelmesünk barátja összetévesztette a két lány — apját, s a fiatal és szép lány helyett az idősebb és kevésbbé szépet kérte meg feleségül. Hogy most aztán mi történt? — hát az ón agglegényem, ki azelőtt esküdt ellensége volt a házassági intézménynek, most merő udvariasságból feleségül vett egy olyan lányt, aki nem volt szép, sőt fiatal sem volt, akit soha nem szeretett, mert nem akarta, hogy a lányt megszégyenítse, — Nos, mit szóltok ehez ? ez volt egy igazi udvarias ember. Ugy-e én nyertem meg
