Fehérgyarmat és Vidéke, 1907. július (1. évfolyam, 1-4. szám)

1907-07-11 / 2. szám

Feh&rgyarmat, 1907. julius 11. 2-ik: szatu; «\zroiyani.

Egész évre Fél évre . 3 kor MEGJELENIK

ULŐt'IieRTÉMI'DU i

6 kor. j Negyedévre 1K.50L Egyes szám ára 12 f. CSÜTÖRTÖKÖN.

Lap-vezér:

LUBY GÉZA

orsxiggyttttoi képviselő.

Lap-tulajdonos:

Feldős-szerkesztő:

jármy Béla dr.

MÁTYÁS ADOLF.

A Up szellemi részét illető közlemények a „Fehérgyarmat és Vidéke* szerkesztőségéhez, az előfizetési és hirdetési dijak, valamint nyílttéri közlemények a „Fehérgyarmat és Vidéke* kiadóhivatalához czlmzendők. — Hirdetések készpénz fizetés mellett s legjutánjrosabb árban közöltéinek.

A vizsgák kérdéséhez.

Magyarország a formák hazája. — Nálunk mindenben a forma a lényeg, — ha valaki, vagy valami kividről jól fest, — meg vagyunk elégedve, boldogok, büszkék vagyunk rá s nem keressük, nem kutatjuk, hogy belülről hogy nóz- ki.

Ha jói ruhúzkodik, — nálunk gentlemannek hívják, ha valamikor ezüst kanalat lopott is, — ha rongyokban jár, bővelkedhetik az összes spártai erényekben, — rá se nézünk, — nincs becsülete.

Lehet valaki a legnagyobb genie, eszével, tudományával az eget verdesheti, ha diplomája nincsen, nálunk semmire sem viheti. Talán sehol a világon nincsen annyi diplomás ember, mint nálunk, ahol nemcsak az orvosnak, ügyvédnek, bírónak kell hogy diplomája legyen, hanem még a vinczellórnek, fűtőnek stb. is oklevéllel kell bírni, hogy alkalmazást találjon.

A diploma, ez boldogítja a magyart, a magyar apának egyetlen

HETI FURULYA.

Hadd faragjak verset Ó fenséges Múzsa,

Gyarmat dicső tettét Énekeljem sorra.

Lap indult Gyarmaton,

Gróza verekedett,

Városunk szülötte Doktorrá üttetett.

A térzenénk hódit,

Bakhesz erre büszke,

A sok sétálónak Alig van már helye.

Nagy bál lesz Gyarmaton. Táncolunk majd sokat,

Huzatjuk is addig Mig csak táncos akad.

Itt az aratás is, örül már a gazda,

A pihenést mostan Télire halasztja.

De nem irok többet,

Mert elfogy a nóta,

Mi marad majd aztán A másik lapszámba.

vágya, öröme, büszkesége, hogy a fiából diplomás embert neveljen; kereskedőnek, iparosnak, nálunk csak akkor megyen a magyar ifjú, ha a vizsgák szédítő tengerén nem tudott keresztül evezni, ha valamelyik bősz professzor, mint éles sziklazátony, léket ütött tudományának kisded sajkáján s nem érhette el a mindent pótló, mindenre képesítő diploma biztos kikötőjét.

De hogy az ember diplomához jusson mint említettem egy nagy, egy végtelen tengeren, a vizsgák tengerén kell"áteveznie.

Nálunk a szerencsétlen gyermeket 5—6 éves korában már megismertetik a vizsga borzalmaival s ettől kezdve 15 -18 éven át éjjel-nappal fenyegető mumusként ez áll előtte, nyomasztó lidérczként nehezedik a gyermek ártatlan kedélyére, hogy serdülő ifiju korában ismét ott üljön rajta, fojtogassa, rémitgesse s ne adjon neki egy pilanatnyi nyugtot, egy pillanatnyi szabadulást mig csak végleg agyoncsigázva, legyötörve ki nem ereszti körmei közül.

Magyar eredetű az a közmondás, hogy akinek az Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá s ép igy vagyunk a diplomával is,akinek az Isten diplomát ad, észt is ad hozzá, legalább is a nagy tömeg azt tartja, hogy: dimplomás ember, hát okvetlen eszes ember is, pedig ez az, ami nem áll feltétlenül.

Mert bizony, hogy kicsit gondolkozunk, rá kell jönnünk arra, hogy mig az az oklevél előkerül, mennyi haszontalan, semmirevaló tantárgygyal ölik agyon a szegény gyermeket s még szegényebb ifjút. Ezek a mélyen tisztelt iskolai tudományok teljesen kirepülnek az ifjú fejéből, mi korára pályájának végére ér, de nyomot azért okvetlen hagynak, a fáradtság nyomát, fárasztják az ember értelmi tehetségét, a szellemi erőnek egy bizonyos mennyiségét elvonják anélkül, hogy ennek helyébe productiv, az életben felhasználható józan tudományt adnának.

Épen ezért átkos és rósz, a mindenáron való vizsgázás, a mindenáron való diplomaszerzés rendszere. Ne fektessünk túlsúlyt

gunk, mint akármelyik szatmármegyei földbirtokosnak. Vagy írjon kérem az orosz-japán háborúról valamit. Ez egy nagy szenzáczió lesz, még a világlapok is átveszik Önöktől mert ez még sehol sem jelent meg. Tudja kinek volt a legnagyobb sipkája a háborúban ?

— Kinek ? kérdéin.

— A kinek a legnagyobb feje volt, hangzott a lakonikus válasz. Vagy Írjon egy friss amerikai szenzácziót. Pl. ezt: Mint philodelphiai saját tudósitónk jelenti, egy ottani jankynek a nyakán egy hatalmas pattanás nőtt. Az élelmes janky azonban túltette magát s azt gallérjához inggombnak használta.

— Ej kérem, nem jobb volna foglalkozni helyiérdekű dolgokkal ?

— Jó, de akkor támadjon. Ostorozza a helyi hibákat.

— Igen de ennek az lesz a vége, hogy a lap nak is vége.

— Akkor rántsa le a leplet a bibliai, a történelmi alakokról, az egész keutinensen felvo- nódik a lapra a figyelem; ha ezt nem teszi, úgy lapjukat csak egy viczinális újságnak tartják Kezdje mindjárt azon, hogy a bibliai Salamon bölcsessége csak egy akkori Köpenick volt, Mert az nem nagy tudomány volt, hogy kitalálta a gyermek anyját, találta volna ki azt, hogy ki az apja! írjon Franciaországról is. írja meg, hogy az ö nagy Napóleonjukba is csak az „N.“ betű volt nagy, lapjuk mindjárt általános érdekű lesz s a fő barátom az újságíráshoz egy éles olló. De ezzel ott is hagyott a ta- nitgató bácsi.

BEKÖSZÖNTŐ.

II.

Az olvasóközönségre első számunk igen különböző hatást gyakorolt. Ez elágazó véleményeket alábbiakban csoportosítjuk.

Egy beregmegyei földbirtokos ismerősöm, ki jelenleg itten tartózkodik siet előadni a lap feletti észrevételeit egy kis oktatással kapcsolatosan.

—- Tudja öcsém, engem ebben meghallgathat, éu az újságírásban vén róka vagyok már. Az én unokahugomuak a férje is lapnál van, egyelőre csak cimszaliagiró ugyan, de azért ismerjük azt, hogy mit kell egy lap érdekében tenni, hogy általánosan elterjedt legyen.

Ha boldogulni akarnak, figyeljen rám. Rög. tön Írjanak vezérczikket a földbirtokosok szövetkezésének szükségességéről, mely a munkabér drágasága ellen irányulna. Ezzel az is el lenne érve, hogy ezen kérdés a Szatmárme- gyei földesurakat összehozná aBereg megyei földbirtokosokkal. Együttesen működhetnénk legalább.

— Ezt nem tartom sikerült kérdésnek, mert hisz a szatmármegyei földesuiak lenézik a be- regmegyeieket, s nem igen rajonganak az ottaniakért.

— De ezt már kikérjük magunknak, hogy bennünket lenézzenek. Tessék egyszer eljönni Beregszázba megnézni a mi telekkönyvünket, meggyőződhetik, hogy van annyi — adóssá-