Fakutya, 1964 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1964 / 10. szám
Fakutya 9. Megszólal a lelkiismeret MOSOLYGÓ TÖRTÉNELEM JÓ LELKÜSMERET (kérő, szemrehányó hangon): Látod, Alfréd. Látod, hogy mennyire gyenge vagy? ... ALFRÉD (ijedten): Ki az? Ki van itt? JÓ LELKIISMERET: A lelkiismereted vagyok! Aki megszólal a kellő pillanatban. Alfréd! Mit fogadtál meg délután magadnak? ALFRÉD:.... hogy ma már itthon maradok...hogy nem megyek el sehová... (mentegetőzve) Igazán csak egy fröccsre gondoltam, hogy... egy kisfröccsöt megiszom és már jövök, is haza... JÓ LELKI ISMERET: Látod, hogy mennyire gyenge vagy! Csak egyszer próbálnád betartani, amit elhatároztál... ALFÉD: Egy kisfröccsre gondoltam igazán... JÓ LELKIISMERET: Alfréd! Magad sem hiszed ezt! Jól tudod, hogy mindig így kezdődik! ROSSZ LELKI ISMERET: (kötekedve): Na és ha így kezdődik! Ha így esik jól! ALFRÉD: Szent Isten! Ki szól megint? ROSSZ LELKIISMERET: Nem ismersz meg, pajtikám! Én is a lelkiismereted vagyok, de a rosszabbik. A léha és könnyelmű éned vagyok, nem az, mint az előttem megszólalt tisztelt kollégám. JÓ LELKI ISMERET: (érzékenyen): De nagy hangod van! (Alfrédhoz): Ne hallgass ' rá, Alfréd, higgy nekem, a javadat akarom! ROSSZ LELKIISMERET: Hohó, én is a javadat akarom! Az a kisfröccs a legjobb gondoladot volt reggel óta! JÓ LELKIISMERET: Kisfröccsből lesz a nagyfröccs! ROSSZ LELKIISMERET: Nagyfröccsből a fél liter, lányból lesz az asszony, a bimbóból rózsa! Közmondásokat akarsz hallgatni, vagy megszomjaztál egy pohár borra? JÓ LELKIISMERET: Szégyeld magad! Tönkreteszed! A \esztét kívánod? ROSSZ LELKIISMERET: Te kívánod a vesztét! Hát kicsoda ő végeredményben? Szent? Hát ha egyszer megkívánt egy fröcscsöt?! JÓ LELKITSMERET: Tudod jól, hogy nemegyszer kívánja meg! De te még biztatod is, hogy csak igyon, senkivel se törődjön, semmivel se törődjön! ROSSZ LELKTISMERET: így is teszek! Talán bizony nem végzi el rendesen a munkáját? JÓ LELKIISMERET: Ma még igen! De holnap?! ROSSZ LELKIISMERET: Holnap holnap lesz, ma viszont ma van! Ne sajnáld tőle azt a kis itókát! JÓ LELKIISMERET: Nem sajnálom tőle, hanem féltem! Nem engedhetem meg, hogy alkoholista legyen! Nézd meg, hogyan végzi estéről estére! Te vagy az oka! ROSSZ LELKIISMERET: Talán inkább te! Te gyötrőd egész nap, pusmogsz a fülébe, ne tedd, ne igyál, gondold meg, hallgass a józan eszedre... ebbe sorvad el! JÓ LELKIISMERET: Hát ez... ez mégiscsak sok! Végül még én leszek az oka, hogyha... ROSSZ LELKIISMERET: Igen, Te! JÓ LELKIISMERET: Nem igaz! Te! ~ ROSSZ LELKIISMERET: De igenis te! JÓ LELKIISMERET: Te vagy az oka! (Nyílik az ajtó és részegen, énekelve Alfréd jön be) JÓ LELKIISMERET: Alfréd! Az ég szerelmére! Mi van veled? ALFRÉD (részegen, igen elégedett): Semmi különös, hukk! Csak amíg ti vitatkoztatok, én lesétáltam a kocsmába és megittam kilenc nagyfröccsöt... K.A. I ERNEST HEMINGWAY rövid mondatokban írta meg legbonyolultabb történeteit is. — Árulja el, mester, hogy csinálja ezt? — faggatta egyszer egy ifjú rajongója, aki maga is írónak készült. — Egyszerű a dolog — hangzott a felelet. — Állva írok. * HELTAI JENŐ egyike volt a legszorgalmasabb kirakatnézőknek a régi Belvárosban, ahol minden változás legott felkeltette a figyelmét. Még azt is észrevette, hogy az egyik ismert csemegés évjáratok szerint látja el porrétegekkel a kirakatba tett tokajikat. — Fogalmad sincs, milyen lelkiismeretesek ezek a kereskedők — fordult egy alkalommal Heltai a kísérőjéhez. — Külön segédet tartanak az üvegek beporozására. Csak azt nem tudom, hol raktározzák a pókhálókat? * MARK TWAINT egy vidéki város előadótermében levél várta, amelyben csak ez állott: Szamár! A humorista előadásában így nyugtázta az írásművet: „Hallottam már eseteket, hogy levélíró elfelejti a nevét aláírni. Mások a címzésről feledkeznek meg. De hogy valaki címet ír, I pontosan aláírja a nevét, csak levelet felejt el írni, az most történt velem először, negyvenéves pályafutásomon.” * ALEXANDRE DUMAS PÉRE francia regényíró odáig ment a reklám terén, hogy egyszer egy munkáját a nyilvánosság előtt fejezte be. Egy könyvesbolt kirakatába ült és ott írta meg az utolsó ívet. Öreá mondta a fia: — Apám olyan hiú ember, hogy képes saját kocsijának a bakjára ülni, hogy az emberek azt higyjék, hogy szerecsen inast tart. BARON JÓNÁS orvosprofesszor, a budapesti egyetem tanára, szókimondó ember volt. Egy alkalommal egy beteg asszonyhoz hivták, aki nagyon büszke volt régi nemességére. Az orvos tudta ezt, de a grófi házba való belépéskor mégis jókedvűen így szólt: — Nos, hogy van, kedves asszonyom? — Bocsánat, uram, grófné vagyok! — felelte a beteg asszony megbotránkozva. — Igazán sajnálom, — viszonzá Baron mosolyogva — de ebből a bajából nem tudom kigyógyitani. * V. ALFONZ Aragónia királya előtt jelentkezett egy ember, ki bebocsáttatása után így szólt az uralkodóhoz: Sire, én felséges pártfogásáért esedezem. Van egy hitelezőm, kit már többször bőségesen kielégítettem, de hiába, mert naponként ostromol kívánságaival s mindaddig gyötör, míg csak valamit nem adok neki. — A te hiteleződ nagyon igazságtalan és kegyetlen — mondta a király. — De hát ki az? Az én tulajdon gyomrom — felelte a kérelmező. — Ezt én már annyira kielégítettem, hogy többé semmim sincsen; azért esdeklem felséged színe előtt segélyért, hogy ezt az alkalmatlan hitelezőmet kielégíthessem. $ HIPPOKRATES az ókor legnagyobb orvosa 140 évig élt. Midőn 130 éves korában megkérdezték, hogy mi által ért el ily hosszú életet, ezt felelte: — Sohasem kelek fel az asztaltól telt gyomorral. i UTAZÁS A HOLDBA — Lehetetlen, hogy eltévesszétek Az a kerek fényes, amely éjszakánként világít
