Fakutya, 1964 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1964 / 8. szám
10. Fakutya Belejövök a németbe No, mondom magamnak, most már évek óta nincs alkalmam arra, hogy gyakoroljam a németet, már pedig, minden nyelv fontos és lényeges, amit tud az ember. Úgyis el kell mennem Salzburgba, ott majd egy héten át csak németül fogok beszélni, és mire elutazom, Goethe lesz belőlem. Legalábbis, ami a német nyelvtudást illeti. A repülőn egy hindu házaspár ült mellettem, akikkel legfeljebb angolul tudtam volna beszélgetni, ha a férj nem tartotta volna egész út alatt a feleség orra alá a pergamenzacskót. Ez a tény pedig minden társalágást kizárt. Vagy zacskózik az ember, vagy beszélget. A bécsi repülőtérről vonattal mentem át Salzburgba. Arlberg Express. Az első német szó, amely a vonaton megütötte a fülemet a következő volt: „Árpád, hová tetted a kis üveg barackot, amit Eteléknek hoztunk?“ Behúzott nyakkal szálltam fel a fülkébe. Nem akarok magyarul beszélni! Azért jöttem, többi között, hogy belejöjjek a németbe. Fülkém üres volt. Később beszállt egy nyíregyházi vasúti tiszt, aki Münchenbe készült, rokonaihoz. Utána egy makói házaspár és egy budapesti Ofotért tisztviselő, aki megismert és ennélfogva az egész úton át harsányan (és egyszerre) üvöltöttünk magyarul. Sebaj, mondogattam magamban, Salzburgban majd belejövök a németbe. Az állomásról egyenesen a Hotel Stein-be vitettem magam. Ott áll a folyóparton, hatemeletes épület, óriási tetőterasszal. A portás németül köszöntött, de amikor meglátta útlevelemet, nyomban angolra fordította a szót. Hiába beszéltem én németül, ő megmaradt az angolnál. Úgylátszik ő az angolba akart belejönni, így hát ráhagytam és megkérdeztem, hol az étterem. Megmondta. Angolul. Bementem. Az őszhajú, barátságos pincér harsány „Grüss Gott“-al köszöntött. Végre! Hamisítatlan salzburgi akcentus. — Ich möchte ein Wiener Snit-zel haben“ — mondom boldogan, hogy végre alkalmam van németül beszélni és belejönni a németbe. — Igenis, — válaszolja ő, harsány magyarsággal, — egy bécsi szelet, tányérról lelógva, ahogy annak lennie kell. A pincér magyar. Az első világháború után telepedett le Salzburgban. Osztrák felesége van, akivel magyarul beszél. Az ebéd egész tartama alatt velem is magyarul beszélgetett. Az ember gyakorolja az anyanyelVét, ha már külföldön kénytelen élni. Gyorsan bekebeleztem a bécsi szeletet és elsiettem, hogy találkozzak néhány osztrákkal. Az utcán beleütköztem volt osztálytársamba, Spulni Gyuriba, aki hivatalos küldetésben van kint. Óriási lelkendezés, nyolc éve nem láttuk egymást, le kell ülni valahová, hogy elmondjuk egymásnak az összes, teljesen érdektelen dolgot, ami megesett velünk. Estére halottfáradtan dőltem ágyba. Az asztalon egy magyar újságot találtam. A kedves pincér küldte fel, hogy legyen mit olvasnom. Reggel messze elkerültem az éttermet és bementem egy kávéházba, amely két sarokkal odébb hívogatott. Márványasztalok, fakeretbe foglalt újságok, igazi, régi, hamisítatlan pesti kávéházi hangulat. Az őszhajú pincér udvariasan üdvözöl. — Ein Kaié, — mondom boldogan, — mit Semmel und. . . — Habbal, vagy hab nélkül tetszik? — szólal meg zamatos magyarsággal. 1922 óta él Salzburgban. Boldog, hogy honfitárssal találkozott, bár, ez nem ritkaság errefelé. Reggeli közben elbeszélgetünk, persze magyarul. Kissé idegesít, hogy már majdnem egy napja vagyok Salzburgban és nem volt módom arra, hogy belejöjjek a németbe. Az idegességtől megfájdul a fejem. A pincérnél nincs aszpirin, de a szomszédos patikában lehet kapni. Bemegyek. Rengeteg ember várakozik. „Fene egye meg“ — mormogom, félhangosan, a fogam között. — Tessék? — kapja fel a fejét magyarul a patikus. — Magyar? Megadóan bólintok. Kérek egy doboz aszpirint, megtudom, hogy 1938 óta él Salzburgban, osztrák felesége van, aki tud magyarul, mert az ember gyakorolja az anyanyelvét, ha külföldön. . . Egy hetet töltöttem Salzburgban. Soha ilyen ízesen nem beszéltem magyarul, mint akkor. Hiába, ha az ember Ausztriába utazik, akkor egy-kettőre belejön a magyarba. . . (vajda) BESZÉLGETÉS A GUMIFALAK KÖZÖTT — Ön kicsoda? — Julius Cézár vagyok. — Hm... És min töri a fejét? — Azon, hogy nem ülök tovább a babéraimon. Ne mondják a történészek, hogy Julius Cézár megpihent. — Idefigyeljen, Julius Cézár. ... Ha én lennék ön... —s egészen véletlenül ... én VAGYOK ön... (A további beszélgetés leírásának elkerülése végett kényszerzubbonyt húztunk a szerzőre.) Az emigráns könyvpiac legvidámabb regénye! ;; VAJDA ALBERT: ;; Rossz-szellemem és jó-magam ü 0 A 192 oldalas, nagyalakú, díszes kiállítású könyv ára, egész- | vászon kötésben $3.50. (Ausztráliában 30 ausztrál shilling.) !> I» I* Angliában megrendelhető a Fakutya kiadóhivatalánál, 24 shillinges áron, amelyben a csomagolás és a postai szállítás költsége || is bennfoglaltatik. ,i » avagy: kulcs a lábtörlő alatt. A MUZSIKUS HAZATÉR,
