Fakutya, 1964 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1964 / 7. szám
10. Fakutya IFJABB GÖRE GÁBOR FELJEGYZÉSEIBŐL MÖ GYÜNK NÉMÖTORSZÁGBA Ez még akkó történt, amikó még vöt röndös állásom Londonyba. Jóska komám is csak lődörgött ide-oda, mint a kútágas a szélbe. Eldöntöttük, hogy möglátogattyuk a némöt sógorékat, akik mián ollan szépen elvesztöttünk két világháborút. Ö.m.f. Jóska nem nagyon akart kötélnek álni, de ölég hamar möggyősztem a tervvel, amit jól kidógosztam. Á mól ánsz — mongya a némöt, nem vót csak énnyihány silling a zsebünkbe. Észtet még akkó töttük fére, amikó tejös üvegöket mostunk éccakánkint a Sohóba. Akkó gyütt rá a Jóska, az ótvaros, hogy kétféle üveg van; eggyik a röndös tejnek, a másik az anyatejnek. Monta is a Jóska, hogy a nagyobbik üvegöt szokta vonni, csak asztat nem értötte, hogy miér röhögött a tejes és mér kérdöszte, hogy mikor születött mög a gyerököm. — Anyatejet ittá te tulok — mondok. — Hát azér vót olyan édös. Ö.m.f. — mondta Jóska. No de nem kedvelőm az eltévedést a tárgytól, hát mönynyünk vissza az elébbi dologra, hogy maguk is mögtudják, millen módon vágtunk neki Németországnak. Gondossan kinísztük a mönetrendöt, azazhogy kinísztém én, mer a Jóska csak níz, de nem lát, hogy mikó mén a vonat. Asztat tuttára attam Jóskának, hogy még hajóra is rá köll hogy üljünk ahhoz, hogy átmönnyünk Európába. Jóska persze asztat hitte, hogy Anglia Európába van. Nem csuda, hászen fődraj^búl elégségöse vót, én mög is buktattam vóna. Mög én. — — Van a mögveszeködött jó fene — Anglia egy szigetön van éppen úgy, mint Csepel, Ö.m.f. — mondok. Jóska öléggé be volt trágyázva, hogy honnan a körösztanyánk térgyibű vösszük az utikőccségöt. — Ész kő ehhő, nem útikőcscség — mondok. Ölég az hozzá, hogy mögvátottam egy-egy perronjegyet, akkó még penny vót darabja, de most má duplára emelték. Ö.m.f. Egy szó mint száz, egy röggel besétátunk a vonatba. Szépen letélepöttünk a bársony ülésre. A vonat elindút. — Most légy okos Ótvaros — mondok, — oszt lesd, hogy mikó gyün a kandoktor (itt így híjják a kalózt), mer csak ettű az égy embörtű kő tartanunk. Az összes ajtók, amelyiken át lehet mönni egyik kocsibúi a másikba, nyitval vótak, úgy, hogyha nem kanyargott a vonat, akkó előre, mög hátra be löhetött látni négy kocsit. Kapkodtuk is a fejünket, mintha szúnyogok keringtek vóna körülötte. Egyször látom ám, hogy gyün a kandoktor. — Fáj a hasam — mondok — és te is tűnj el Jóska, mint a káfor egy reterátba. Úgy is töttünk mind a ketten. Ölég szellős vót az ülés. Ö.m.f. Amikó má tiszta vót a levegő, elékászálóttunk. — Nem fáj má a hasad? — vigyorgott rám buta pofával Jóska, az ótvaros. —- Öreganyád térgye, — mondok — de eleddig mögvónánk. Mögérkösztünk Dóverba. El akartunk szeleim a vámosok elől, Jóska még a cipőmadzagját is igazította, amikó befelé farolt, de utolsó pillanatban mögláttak minket. Mögérdeklőtték, hogy hova mögyünk. Mit vót mit tönni, kinyögtem, hogy Némötországba. — Útlevelük van-e? — kérdöszték. — A nincs — mondok. — Na akko várakozzanak egy kicsit. Ez nekünk sehogyan se teccött. Gyütt ám két jóképű röndér ízibe, oszt betessékeltek az őrszobára. Ott be köllötött vallani mindönt. Adtak egy csésze teát, mög szendvicsöt. Leírkátak mindönt rólunk, oszt attak két jegyöt, hogy mönnyünk csak igönyösen vissza Londonyba, ahun majd a Britis Konzul eligazít bennőnket, merhogy mi magyar meneküttek vagyunk. Fancsali pofával szátunk be a vonatba, a röndérök még intögettek is felénk. A vonat elindút, de két perc se telt belé, lelassított. — Ugorjunk le, — mondok — mer a hajó még nem möhetött el. Úgy is töttünk, aztán mögelégödve ballagtunk vissza Dóver felé. Má majdnem odaértünk a hajóitól, amikor pekkünkre, ugyanaz a röndér toppant elénk. — Á, itt vannak a mi régi ismerőseink megint. Hát maguk hova mennek? Csak nem szálingóztak le a vonatról? Nem tudtunk szólni egy árva mögveszeködött büdös szót se, csak ballagtunk utánna. Mögint teával traktátak és aztán betöttek hozzánk egy röndért, nehogy eltévesszük az útirányt. Mög se álltunk a Britis Konzulig, ahol a röndér fínum angolsággal előatta, hogy mi tévők lőttünk. Hát aránylag ölég hamar viszszagyüttünk Némötországból. Ö.m.f. Divattudósunk jelenti Topless - dress Új divatőrület kerítette birtokába korunk szebbkeblű asszonyait. Megérkezett a topless magyarul a felsőrész nélküli ruha, amely deréktól felfelé szabadon hagyja a felsőtestet. Az új divatnak van néhány híve és vannak ellenzői. Általában azok ellenzik, akiknek felsőtestét időnként amugyis megtekintik, ezzel szemben azok lelkesednek érte, akiknek nevezett részére időtlen-idők óta nem pillantott senki. A divatőrület az egyik angliai faluba is eljutott. A helyi fűszeres, kitett egy táblát a kirakatba, ezzel a szöveggel: „Az első lady, aki felsőrésznélküli ruhában jön be, ingyen kaphatja meg mindazt, amit vásárolni akar.“ A fűszeres, mondanunk sem kell, nem számított arra, hogy valaki is élni fog az alkalommal. Nagy volt a meglepetése, hogy a legnagyobb csúcsforgalomban, amikor az üzlet tele volt vevővel, nyílt az ajtó és belépett a helybeli patikus leánya, topless ruhában. Egyik kezében bevásároló kosarat tartott, másikban azoknak az árúcikkeknek listáját, amelyeket ingyen óhajtott megkapni. A fűszeres, mit tehetett egyebet, kiszolgálta a derékig meztelen lányt, annál is inkább, mert az ilymódon ajándékba adott árú egyben születésnapi ajándékul is szolgált. A patikus leányának ugyanis aznap volt a. .. harmadik születésnapja. r KOZMETIKA SAJÁT OTTHONÁBAN <; Aczél Olga diplomás kozmetikus megkezdte működését <1 Arckezelés, (arcmasszázs, arcpakkolás, gőzölés, szemöldökszedés» <1 nappali, vagy esti kikészítés, nyak és vállmasszázs, [ manikür) £ 1.6.0. o Teljes testmasszázs: £ 1.1.0. Szőrteíenítés: 6 shi lingtől. Díjmentes 1 tanácsadás. , Meebeszé’és telefonon este 6-7 között, HAMpstead 8518. e A SIKERES EREDMÉNYT GARANTÁLJA A FAKUTYA. ; HÁZASSÁGOT elősegít, hirdetés, levelezés útján intéz, összeköttetésekkel, gyakorlattal rendelkező úriasszony. Leveleket: Mrs. M. L., 11, Archer St., < London, W.l. AZ ÚJ VÉDJEGY Egy new yorki árúház új női konfekcióruhát akar kihozni és ecélból összehívják az igazgatói éítekezletet, hogy milyen védjeggyel lássák el az új ruhát. Az egyik tervező azt javasolja, hogy legyen a védjegy egy alma. — Alma? Miért pont alma? — kérdik a többiek. — Azért, mert ha az a bizonyos alma nem lett volna ott a Paradicsomban, hol lenne ma az egész konfekciós szakma?
