Fakutya, 1964 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1964 / 6. szám
Fakutya 3. VÖRHENY — HINTŐPORRAL Amsterdami bélyegzővel kaptuk az alábbi levelet, amelyet egyetlen sor változtatás nélkül közlünk. írója nem nevezte meg magát, kilétét tehát nem kutattuk, megelégedtünk azzal, hogy egy tárgyilagos otthoni szemlélő véleményének adhatunk helyet lapunk hasábjain. Kedves Fakutya, Harminckét éves vagyok, mérnök, budapesti lakos. Egyszóval otthoni „tarhamán“, hogy a Te nyelveden beszéljek. Most jöttem ki először külföldre, rokoni látogatásra, ide, Hollandiába. Itt találkoztam Veled először, bár odahaza már hallottam arról, hogy idekint igyekszel fenntartani a magyar humort. Szükség van rá, hidd el nekem. Az otthoni humor verítékes, és egy macskához hasonlíthatnám, amely saját farkát akarja elfogni és emiatt évek óta egyhelyben forog. Tudom, hogy most az a divat, hogy mindenki fennhangon hirdeti: „Minálunk odahaza gyökeresen megváltozott a helyzet, szabad a bírálat, olyanokat mondanak a rádióban és a kabarészinpadokon, hogy az féktelen merészségnek számít.“ Nem tudom, kinek hiszel, ezeknek az akaratlan propagandistáknak-e, akik attól való félelmükben, hogy otthon megtudhatják, hogy őszintén beszéltek, inkább terjesztik ezt a szirupos „féktelen szabad kritika“ mesét. Vagy nekem hiszel, aki bár névtelenül írok Neked, de őszintén. akkor az ember megmondhatja a véleményét, anélkül, hogy ettől népárulóvá válnék. Bátran és fennhangon bírálhatjuk a villamosközlekedés zsúfoltságát, szidhatjuk a bürokrácia még meglévő maradványait, megmondhatjuk a véleményünket azokról, akik állami tulajdont tulajdonítanak el, ledorongolhatjuk a basáskodó főnököket, a termelés hiányosságait, kritizálhatjuk azt, hogy rossz az árúelosztás és emiatt nyáron kevés a sör és télen kevés a meleg alsónadrág. A kabarékban kifigurázhatják a humoristák a külföld-mániát, az utazási lázat, a külföldről hazatért disszidensek kiváltságos helyzetét, beszélhetnek arról, hogy az export minőség nem megfelelő. . . Egyszóval, kedves Fakutya, bátran bírálhatunk mindent, ami a felszínen van. Úgy jellemezhetném, hogy kihívatod magadhoz az orvost, mert tele vagy vörös kiütésekkel. Erre az orvos megvizsgál és azt mondja: A kiütéseket szórja be hintőporral! Ettől a kiütések vörössége valóban alábbhagy, de az ok, — a vörheny, — attól még bentmaradt a testedben. De az orvos ennél többet nem tehet. Behintheti a kiütést hintőporral, de ha arról tenne említést, hogy a beteg vörhenyben szenved, hogy a kórokozó baktériumok ellen valami hathatós gyógyszer kellene . . . akkor baj van. Akkor ellenség! Akkor megbontja a nyugalmat. Akkor le kell rá csapni, pontosan ugyanolyan szigorral, mint annakidején 1950-ben, vagy 52- ben, amikor — vagyunk, akik még emlékeznek rá, — a felszínt éppenígy lehetett hintőporozni, legfeljebb kevesebb hintőport volt szabad használnunk. Ez a való, kedves Fakutya, a többi mind mellébeszélés. Bírálhatjuk a felszínt, szórhatjuk a hintőport a vörhenykiütésre. De kérdezd csak meg azokat, akik tele torokkal hirdetik a szabad és boldog, kritikával telt életet, kérdezd csak meg tőlük, hogy olvasnak-e szatírát arról, hogy a vezető posztokon csupa régi sztálinista ül, bírálhatják-e azt, hogy a termelőszövetkezeti rendszer, úgy ahogy van, rossz, komplikált, lehetetlen és tehetetlen, hogy a minőség nem azért rossz, mintha a magyar munkás, vagy tervező rosszabb lenne, mint a világ bármely más munkása, hanem azért, mert a rendszer következtében nincs konkurrencia az egykéz azt ad a fogyasztónak, amit akar. . . Sorolhatnám a sok kérdést, amely továbbra is „tabu“, amiről nem beszélünk, mert nem szabad beszélnünk, mert ez már nem a felszín, ez már a lényeg, ez már húsba vág. Magyarországon külföldi lisztből készült kenyeret eszünk, a rendszer ostoba és fejetlen gazdaságpolitikája következtében. Pszt, erről nem szabad szatírát írni, pedig micsoda szatíratéma: az ország, amely mezőgazdaságra termett és ezt csinálta belőle a rendszer. A magyar színházi élet legfőbb irányítója egy színésznek tehet„FÉKTELEN SZABADSÁG“ TÍZ DEKA PRÉZLI ÉS TÁRSAI ségtelen miniszterhelyettes, aki a Rákosi időkben kiváló sztálinista volt, a Kádár időkben harcos hruscsovista és közben sorra záratja be a színházakat és teszi tönkre a színházi szellemet. Erről sem írnak szatírát, pedig micsoda remek téma: a tehetségtelen volt színész, aki így áll boszszút a tehetséges színészeken. Mindenki azt lopja el munkahelyéről, ami kezeügyébe esik. Erről írnak szatírát, mert ez a felszín, ez tünet. De arról nem szól szatíra, hogy mindezt azért teszik, mert nem tudnak megélni a fizetésből, mert a mérhetetlenül emelkedő életszínvonal főként az árak emelkedésében jut kifejezésre. Az egykori kapitalista kizsákmányolásról még szó esik a féktelenül szabad kritikákban, de a mi szocialista kizsákmányolásunkról már nem írnak, pedig ez is rendkívül jó alapot szolgáltatna egy szatíra számára. Bocsásd meg, hogy levelem ilyen hosszúra nyúlt. Még két hetem van itt, Nyugaton, aztán megyek haza a teljesen szabad bírálat, a megváltozott helyzet, az ostornyél-világította utcák, ghánai narancsok és kubai szivarok földjére. Ha gondolod, közöld le írásomat, ha másért nem, annak igazolására, hogy Magyarországon valóban mindenről szabad nyíltan bírálatot mondani . . . ha az ember idekint van, Nyugaton. Szeretettel köszönt és reméli, hogy egyszer majd odahaza is szabadon ugathatsz, híved NYOMOTT OTTÓ A valóság ez: valóban könynyebben élünk, mert nincs csengőfrász, nincs szemináriumi kényszer, nincs párttitkár-diktatúra. Nem kell tanulni a szovjet át meg átírt történetét, nem kell minden tíz percben lelkesen éltetni a rendszert azért, mert felállítottak egy kenyérmorzsa gyárat; amely tíz deka prézlit gyárt hetente, vagy egy kályhacsőgyárat, amely — Uram, csodálkozz! — könyökcsövet is gyárt! Szóval, igaz, hogy mindez a multté. Az is igaz, hogy ha a kiszolgáló udvariatlan a Közértben, akkor a vevő is kinyithatja a száját. Igaz, hogy ha nem jönnek ki megjavítani a csepegő csapot, 'kz' is' MIGöVdaT Mit mondd, őrmester? Hogy nincs pénz rendőrkutyákra?