Fakutya, 1962 (4. évfolyam, 1-13. szám)

1962-05-10 / 9. szám

6.

Fakutya

Milyen a második felvonás?

— Egy öreg színházi róka emlékeiből —

SZÍNHÁZI

SZAMÁRSÁGOK

Margitka és férje kéthetes túrát tettek külföldön. A férjnek sikerült egy igen nagyszabású üzleti tranzakciót lebonyolítania. A károsult ugyan perelt, de az ilyen perek évekig is eltarthatnak.

Az útról visszatérve, Margitka meghívta azt a néhány embert, akik még beszélő viszonyban voltak velük és nyomban a helyzet magaslatára emelkedett.

— Tudjátok, — mondta, a maga felsőbbségesen oktató stílusában, — az embernek utaznia kell ahhoz, hogy világot lásson.

Néhány pernyi szünetet tartott, hogy megvárja a hatást, amelyet mélyenszántó megjegyzése kiváltott. Mivel senki sem szólt, folytatta:

— Ami legjobban megrázott, az a mai darabok rendkívül alacsony színvonala és alantas témaválasztása.

Most mindenki megkpődött, mert azt nem tudták, hogy Margitka színházba is szokott járni.

— Mit láttatok? — kérdezte végül valaki.

— Rémes darabot... Igazi erkölcsi fertő, mondhatom nektek, én értek az erkölcsi fertőhöz, mert nagyanyám keresztes hölgy volt Erzsébet királynő mellett.

A közönség csak a felgördülő függönyt látja és a berendezett színpadot. Mit tud arról, milyen rögös útat jár be egy darab, amíg eljut a premierig. Harminckilenc évet töltöttem a színházi szakmában, mint az egyik budapesti színpadi ügynökség vezetője. Még a háború előtt történt, hogy egy alkalommal bevittem egy darabot a Belvárosi Színház igazgatójához és azt mondtam neki:

— Igazgató úr... elhoztam önnek az idei szezon szenzációját. Ilyen darab még nem volt a kezemben. Érdekes, fordulatos, irodalmi, amellett izzig-vérig magyar.

Ezzel letettem elé a darab kéziratát.

Mikor jöjjek a válaszért? — kérdeztem búcsúzóul.

— Egy hét múlva. — felelte az igazgató.

— Talán csillag-keresztes hölgy — vetette közbe a társaság egyik tagja, aki ismerte Margitka főúri rokonságát, még abból az időből, amikor Margitka természtes apját mindenki „főúrnak“ szólította a Valéria kávéházban.

— Az mindegy, — legyintett Margitka, — a lényeg, hogy nagyanyámnak voltak keresztjei. No, de visszatérve a darabra, csupa nyomor, bűn, piszok.

— Miről szól a darab?

— Egy ember elcsábít egy ártatlan lányt. A lánynak gyermeke születik és ezt a gyermekét meggyilkolja és ezért börtönbe kerül.

A jelenlévők közül többen felkapták fejüket.

— Te, Margitka, — kérdezte az egyik, — mi a címe ennek a darabnak?

— A címe? — nézett tűnődve Margitka a szék és a saját szépen hajlított lábaira, — Mi is volt a címe?... Igen, tudom már... . Valami Faust..

KÉT SZÍNÉSZ EGY PAR

— Ha este feketét iszom, néni tudok aludni.

— Nálam pont fordított a helyzet. Ha alszom, nem tudok feketét inni.

— Addig elolvassa?

— El.

— Biztosan?

— Egész biztosan.

Egy hét múlva újra elmentem hozzá.

— Kérem, — mondta és mélyen a szemembe nézett, —- magának igaza van. A darab csakugyan kitűnő. Van azonban egy alapvető hibája. A második felvonás úgy fejeződik be, hogy az étteremben botrányt kirobbantó hadnagyot bekíséri a rendőr. Ez lehetetlen. Tudhatja, hogy tisztet csak tiszti őrjárat kisérhet be.

— No, de hát ez semmi, — mondtam gyorsan. — Kihúzzuk a rendőrt és beírjuk helyette az őrjáratot.

Az igazgató erre harsányan nevetni kezdett. Azt hittem, hirtelen megbolondult, ami színigazgatóknál nem csoda. De aztán abbahagyta a nevetést és odafordult hozzám:

— Tudja min nevetek?

— Nem én.

—Azon, hogy maga egyáltalában nem is olvasta el a darabot, amit így feldicsért! Vegye tudomásul, hogy szó sincs benne se hadnagyról, se rendőrről.

Nagyokat nyeltem, mert egyetlen színpadi ügynök sem szereti, ha rajtacsipik. Hogy zavarom leplezzem, gyorsan közbevágtam:

— Hát hogyan végződik a második felvonás, igazgató úr?

Büszkén vágta ki:

— Ügy, hogy az öreg báró, a szalonban megbocsájt fiatal feleségének. aki megcsalta.

Teljesen megtörtem. Bevallottam, hogy a darabot valóban nem olvastam, de megbízható munkatársaim ajánlották figyelmembe.

— Most azonban hazaviszem, — vettem át a kéziratot — és valóban elolvasom.

így is történt. Este, lefekvés után, elővettem a darabot és először a második felvonás végét néztem meg. Nyomban elfogott a pulykaméreg, hogy ennyire ostoba voltam és hagytam magam beugratni. Az igazgató sem olvasta el a darabot.

A második felvonás ugyanis úgy végződik, hogy egy öregbéres felakasztja magát a mestergerendára.

Thália Róbert

UGRATÁS AZ OPERÁBAN

A budapesti Operaházban Gyurkovics Máriának átnyújt Simándy József egy meghívót, amelyen a címzés helyén ez áll: „G\urkovis“.

— Te, Jóska, — mondja az énekesnő, — kihagytad a nevemből a „cé“-t.

— Tudom, — feleli faarccal Simándy. — Azért, mert neked már nincs „cé“-d.

Gyurkovics nem szól semmit, de néhány nap múlva így üdvözli Simándy t:

— Szervusz Simny!

— Miért nevezel te engem Simnynek? — mered rá az énekes, aki már elfelejtette a néhány nappal ezelőtti húzást.

j— Azért, — feleli komolyan Gyurkovics, — mert neked már nincs se „á“-d, se „dé“-d.

AZ

UTOLSÓ

BOHÉM

Színészbarátom a napokban nem jól érezte magát és telefonált régi ismerősének és barátjának, aki egyben orvosa is. A barát este kiment hozzá, megnézte és megállapította, hogy nincs komolyabb baj, kis influenza az egész, néhány napig maradjon otthon és kész. Még elbeszélgettek erről, arról, aztán az orvos felállt, hogy elmenjen. A színész megfogta a kezét:

— Már megbocsáss... de mielőtt elmennél, beszélnünk kellene az anyagiakról.

— Ugyan, hová gondolsz! — tiltakozott áz orvos. — Hagyjuk ezt.

— Szó sem lehet róla! — ingatta fejét a beteg. — Igenis, beszélnünk kell a pénzről.

— Nézd, — mondta magyarázóan az orvos, — te annyiszor szórakoztattál már engem a színpadon, hogy igazán szóra sem érdemes ez a látogatásom.

— Nem úgy van ám az! — erősítgette a színész. — Én ragaszkodom ahhoz, hogy beszéljünk az anyagiakról.

Az orvos, látva, hogy tehetetlen, széttárta karját:

— Hát jó, nem bánom... ha annyira akarod, hát beszéljünk az anyagiakról.

Mire a színész felült ágyában és lelkesen kivágta:

— Légy oly szíves és adjál kölcsön nekem 100 dollárt!

T. L. (New York)

Margitka és a modern darab