Fakutya, 1962 (4. évfolyam, 1-13. szám)
1962-03-25 / 6. szám
Fakutya 9. GANGON ALULI HAZASSAG VIDÁM TÖRTÉNET, HÉT CSÓKKAL A FŐSZEREPBEN * ÍRTA: ROBERT MO ILLAND FORDÍTOTTA: VÁRALJAI PÉTER 30. FOLYTATÁS Nyugtalan csend terült szét körülöttük. A hajómotorok búgása és a víz csendes csobbanása volt az egyetlen nesz, mely megtörte a hallgatást. Fred arca nyugodt volt és szinte valami kellemes derű öntötte el vonásait, ahogy a lányra nézett. Dórin a kormány kereket fogta és gondolatai szélsebesen száguldoztak. Nem tagadhatta, hogy a fiú megjelenése váratlanul érte. — Elbújásban kvittek vagyunk. — szólalt meg Fred, csevegő hangon és hanyagul Dórin mellé lépett. — Maga elrejtőzött, hogy bejusson a világítótoronyba, én elrejtőztem, hogy beszélni tudjak magával. — Megköszörülte a torkát. — Bocsánat... a horkolástól reszel egy kicsit a torkom. Gondoltam, ha horkolok egy kicsit, akkor nyugodtabban jön fel a hajóra. Dórin nem felelt. Pillantása az egyre távolodó toronyra esett. A kivilágított ablakban még mindig ott mozgott az árny. A matróz lehetett. — Honnan tudta, hogy feljövök a hajóra? — kérdezte, anélkül, hogy ránézett volna Fredre. —■ Hatodik érzék. Valami azt súgta, hogy maga hatodszor is meg fogja csókolni az apámat. — Közelebbhajolt a lányhoz. — Megenged egy kérdést? — Tessék. — Hogyan került ide? Úgy eltűnt a szekrényemből, mintha sosem lett volna ott. Dórin akaratlanul elmosolyodott. Volt valami kedvesen fiús ebben a Fredben... Gyűlölöm! — gondolta gyorsan és határozottan. Ellenszenves, elnevelt, elkényeztetett piperkőc. Igenis, az! És megmondom neki, hogy jutottam ide, legalább megpukkad mérgében. — A kedves mamának köszönhetem az idejutást. — mondta kicsit gúnyorosan. — Ha ő nem kiabál olyan harsányan az előcsarnokban és nem árulja el, hogy hová mennek, akkor talán nem sikerül... így azonban, amikor meghallottam, hogy mi készül... kivettem egy üres böröndöt a maga szekrényéből... azzal kiosontam a folyosóra. Láttam, hogy maga ott áll egy tányér szendvicscsel és próbálja a mamát csittítani... — Reménytelenül! — sóhajtott Fred.- Hála Istennek, reménytelenül... így aztán, csak annyit kellett tennem, hogy elbújtam a folysón egy függöny mögé, amikor a mama kiment a házból, maga meg bement a szobába, lefutottam a lépcsőn, beugrottam a bőröndbe... és csak azt éreztem, hogy valaki felkap és berak egy kocsiba. — Kitűnő! — bólogatott elismerően Fred. — És ki csukta be a böröndtetőt maga után? — Senki. — Hm,.. És amikor a koffert felemelték, nem nyílt ki a tető? — Nem. Mert belülről fogtam. Fred cigarettára gyújtott. Dórin félszemmel látta, hogy a láng megvilágítja rokonszenves arcát. Nem rokonszenves, kiabált rá magára, de a következő percben Gergő bácsi tűnt fel lelki szemei előtt, teljes fegyverzetben. Hamiskásan pedergette bajuszát. Nem szólt semmit, odatámaszkodott a hajókorláthoz, mintha egész életében tengeren élte volna napjait és megértőén bólogatott. Mit jelentsen ez, Gergő bácsi? — kérdezte magában Dórin. Mi ez a sokatsejtető bólogatás... Csak nem azt akarja ezzel mondani, hogy... hogy... — Amúgy különben nem szoktam horkolni! — szólalt meg Fred, olyan végtelen komolysággal, mintha azt mondta volna, hogy feltalálta az örök élet titkát. — Tessék? — Dórin akaratlanul is feléje fordult. Pillantása találkozott a fiú derűs, nyugodt tekintetével. — Csak meg akarom nyugtatni, hogy általában nem szoktam horkolni. — Honnan gondolja, hogy ez érdekel engem?- Tegyük fel, hogy a nagy esemény után hazamegyünk és nyugovóra térünk és maga amiatt nem tud elaludni, mert viszszaemlékszik rá, milyen harsányan horkoltam én itt a hajón. Csak ezért mondtam, megnyugtatásként, hogy nem horkolok. — Egy szót sem értek! — jelentette ki Dórin, de érezte, hogy elpirul. — Nem? — Fred hangja csendes volt és roppant szelíd. — Akkor megmondom rövidebben... Szeretném magát feleségül venni. — Megbolondult! — Ennyire lebecsüli saját értékeit? Csak bolond lehet az, aki magát feleségül akarja venni? Dórin érezte, hogy minden vére az arcába szökött. Minden lány életében fontos pillanat az, amikor megkérik a kezét... És ez a fiú... ez a környezet... a csillogó tenger... odafent a hold... mintha csak egy reklámfőnök gondosan előkészített volna mindent. Egy szakember, akinek van némi fogalma arról, hogy ebben a mechanizált korban is él romantika... Csak az a bökkenő, hogy ez nem lehet igaz! Nem lehet igaz. hogy Herbert Dalmonte fia feleségül akarja venni apja üldözőjét... Csak az lehet az igazság, hogy a fiú mindent meg akar tenni azért, hogy apját a hetedik csóktól megmentse, ha már az előző hattól nem tudta megóvni... És mi alkalmasabb erre? Leánykérés a világ Iegromantikusabb környezetében. Persze, melyik lány tudna ellenállni az ilyen hangulatnak... különösen akkor, ha a kérő a sokszoros milliomos Dalmonte fia... Hát nem! Egyszer már megmutatta ennek a beképzelt fickónak, hogy ő nem kimázolt játékbaba, akit akkor és ott lehet megcsókolni, amikor akarják... Most is. .. Mr. Dalmonte! — csattant Dórin hangja hűvösen és kimérten. — Megtenné azt a szívességet, hogy visszavonul kabinjába és továbbhorkol? Ez a válasza? — kérdezte Fred, mint aki nem akar hinni a fülének. Ez. — Dórin hangja átforrósodott. De ez a forróság a harag fcrrósága volt. — Azt várta, hogy fennakad a szemem a boldogságtól? A Nagy Dalmonte még nagyobb fia megkérte a kezemet? Fütyülök magára, a kedves papára és az egész családra... Van nálunk odahaza Magyarországon egy mondás... Tudoni, — vágott közbe Fred — Olmo az oregopad. . . Dórin összeharapta ajkát, hogy el ne mosolyodjék. Kár, . i hogy ez a fiú Dalmonte fia és... Csak semmi szentimentálizmus! — Nem az! Egy másik... Előrehajolt és nagy nyomatékkai mondta:- Inkább megeszem a kalapomat, de nem leszek a maga felesége! Kár. — sóhajtott Fred és bedobta a cigarettát a vízbe. — Szép pár lenne belőlünk. De, ha nem, hát nem... Kényszeríteni nem fogom. Mindenesetre, nagyon remélem, hogy azért nem utál annyira, hogy két napig ne birná ki társaságomat. (Folytatjuk) i
