Fakutya, 1962 (4. évfolyam, 1-13. szám)
1962-02-10 / 3. szám
^/AV-vwAWW.w/JVAV.VAW/v.VAWMV^.v.-yy't ANKARAI KARIKATÚRISTÁNK JELENTI . I — Barátságos arcot kérek! í '.■.■W/^VAV. WA'W AWA’A/VAVWWVWiVW.'V SKÓCIÁBÓL ÉRKEZETT í. A skót nagyságés asszony kimegy a konyhába. — Mari — mondja — elmoscgatta a fogpiszkálókat? — Igen, nagyságos asszony, itt van mind a hét. — De hisz én nyolcat adtam ki! — Igaz, de hallottam, hogy nagyságos asszony vendégeket hivott estére, tehát eggyel befütöttem. 2. A skót egy íáveve-versenyen ve z részt. Miután végigevett huszonöt fogást és tetejébe befalt ötven palacsintát, őt kiáltották ki győztesnek. Ujjongó tömeg kiséri a hőst a lakása felé. De a győztes egyszerre megá i és a következő szónoklat:! intézi a lelkes hívekhez: — Gyerekek, most ne kisérjetek tovább. Mert ha a feleségem megtudja, hogy mi történt, nem adja ide a vacsorámat! VICC - OLIMPIÁSZ Olvasóink olyan mennyiségijén küldenek szerkesztőségünk cimére vicceket, kis történeteket, hogy elhatároztuk: nemes ,.viccversenyt“ hirdetünk. Csatába hívunk minden jó emlékezettel rendelkező olvasót, küldje be vicceit a ,,Vicc-OIimpiász“-ra. Jelszavunk: „Nincs régi vicc, csak új olvasó.“ Ennek jegyében adjuk közre a „Vicc Olimpiász“ e ső termékeit. Időről-időre közölni fogjuk a termés „legjavát“. GYEREK, 1962 A kis Lajcsikét nyáron Nizzába viszik szülei és ott, kellemes hotelben töltenek két hetet. Amikor hazaérkeznek, első este, megszólal a gyerek: — Mi az? A vacsorához nincs kaviár? — Ejlra, — szól rá az apja, — vedd tudomásul, hogy én a te kólódban még azt sem tudtam, mi fán terem a kaviár. Mire Lajcsika odafordul a mamájához és szánakozva mondja: — Szegény apu. . . milyen buta gyerek lehetett. Sárközi István (Oslo) KATONADOLOG Otthon van az újonc. Kérdezgetik. Mesélget, Jó volna minden, csak az az őrmester ne lenne olyan goromba Múltkor is pofon akart vágni. — Honnan tudod, hogy akart? — Hát ha nem akart volna, akkor nem vágott volna pofon. S. A. (Köln) ÉDES KIS UNOKA — Janika, mondj valami vígat a nagypapának, beteg szegény. — Nagypapa, — mondja Jail ka — szeretnél katonazenét a temetésedre? N. N. (Glasgow) BŰBÁJOS FÉRJ A feleség haldoklik. Az asszony odainti magához férjét és így szól hozzá: — Fiam, én most meghalok, de szeretném, ha a temetésen egy kocsin ülnél a mamámmal. A férj arca elborul. — Kérlek — mondja — én megteszem a te kedvedért, de kijelentem, hogy az egész napom el lesz rontva. B. T. (Zürich) GYÓGYMÓD Kardoss panaszkodik a barátjának, hogy rettenetesen fáj a foga. — Nekem is nagyon fájt a múlt héten, — feleli a barátja, — de aztán hazamentem, megcsókoltam a feleségem és rögtön elmúlt a fogfájásom. Kardoss előveszi az óráját és megkérdi: — Ilyenkor otthon van őnagysága? Mányai Péter (Róma) '[ VEGYEN RÉSZT í \ A 5 ;» VlCCOLIMPl ÁSZON ,\ LELKI NACCSÁGA írta: VAJDA ALBERT Hétéves lehettem, Emikor Lelki naccsága először bukkant fel életemben. Az Andrássy úton laktunk és egy reggel, meghallottam, hogy anyám és a szomszédban lakó néni izgatottan tárgyalnak valamit. Én abban az időben Winettou voltam, a nagy apacsfőnök, aki nesztelenül siklik át a dzsungelén, mely jelen esetben az, előszobánk volt, két régimódi előszoba-szekrénnyel és egy kancsal tükörrel, amelyben az embernek olyan lett az arca, mintha hirtelen megsimította volna a guta. Négykézláb kimásztam tehát szobámból és fülemet a padlóra fektetve kémleltem ki a „Nagy Fehér Asszonyokat“, akik ki fogják fecsegni a sápadtarcúak minden titkát. Sajnos, csak szófoszlányokat tudtam elkapni, de ezek között többször is szerepelt ez a szó: „Lelki naccsága“. Abban az időben még volt háztartási alkalmazottunk, aki anyámat „naccságának“ szólította, nyomban tudtam. hogy egy bizonyos Lelki naccsága nevű nőszemélyről beszélhetnek, akivel valami szörnyű történhetett, mert anyám, többször is megismételte, mély sóhajtások közepette: „Szegény.. szegény... szegény.“ Bűntényt gyanítottam, amelyben a komancsák, az apacs indiánok ősi ellenségei lehetnek a ludasok. Fejemben felforrt a harci agyvelő. Nyomban elhatároztam, hogy megmentem szegény Lelki naccságát a komancsák fogságából. Már-már vissza akartam kúszni szobámba, amikor a szomszédasszony létfontosságú útbaigazítást adott. Azt mondta ugyanis anyámnak: „Később majd felmegyek hozzá és megnézem, hogy van szegény.“ Ebből rögtön tudtam, hogy Lelki naccsága valahol felettünk raboskodik. Bdopóztam tehát szobámba, övembe dugtam bowie-késemet, amelyet ugyan papendekliből készítettem és ezüstpapírral ragasztottam körül, de már számtalan ellenség skalpját nyestem le vele és így hű barátomnak számított. Feltettem fejemre tol! díszemet, amely anyám egyik régi pongyolájának övére tűzött csirketollakból állott. Számos vasárnapi rántott csirke tolla alkotta e fejdíszt, tekintet nélkül a „ez a büdös kölyök mit keres már megint a konyhában!“ szidalomra. Körültekertem a tolldiszt fejemen, felkaptam lándzsámat, mely egykor partvisnyélként szolgálta az elkorcsosult polgári társadalmat, amelyben felnőttem. Kihegyezett pléhdarabot szúrtam a végére és befestettem piros festékkel. Igaz, hogy a piros festék mindig fogott egy kicsit és valahányszor kezembe vettem a lándzsát, utána olyan lett a tenyerem, mintha reggel vérfürdőt vettem volna. Ez Winettout egyáltalán nem zavarta csak a házmester kapott el időnként és hörögve tudakolta, vajon tudom-e, hogy kinek a vörös ujjlenyomatai díszítik a lépcsőház fehér falát? Mi, indiánok tudunk titkot tartani. Büszkén végigmértem és kijelentettem, hogy sohasem fogom elszívni vele a békepipát és ha sokat érdeklődik, rágyújtom a wigwamot. A „wigwam“ szót túlságosan erősnek találhatta, mert megfenyegetett, hogy beárul apámnál. Nem sokat törődtem fenyegetésével. Tudtam, hogy nem árulkodós és ha igen, akkor legfeljebb elrabolom a lányát, Böskét és csak váltságdíjért engedem vissza, de akkor is a fél füle nélkül. Felöltöttem tehát harci díszeimet és átmentem a szomszédba ahol már várt Sármány Bandi Iskolatársak voltunk és az Andrássy úti dzsungelben ő volt Ok Shatterhand, Winettou sápadtarcú barátja. Nyomban elmondtam neki, hogy felettünk, a második emeleten, a komancsák fogságban tartanak egy gyönyörű fiata lányt, névszerint Lelki naccságát akit nekünk kötelességünk kiszabadítani, ha kell, életünk árán is Tervemet maradéktalanul magá évá tette. Kikotorta az ágy aló apja egy öreg szalmakalapját amely a trópusi sisakot volt hivatva helyettesíteni. Övében elhelyezte a hatlövetű Coltot é; felhúzta anyja egy öreg szarva; bőr kesztyűjét, hogy az összhang
