Fakutya, 1961 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1961-07-10 / 13. szám
Fakutya 9. GANGON ALULI HAZASSAG VIDÁM TÖRTÉNET, HÉT CSÓKKAL A FŐSZEREPBEN * ÍRTA: ROBERT MORLAND FORDÍTOTTA: VÁRALJAI PÉTER 14. FOLYTATÁS VI. FEJEZET, amelyben Dick nagymamává alakul és Fred emiatt fekete monoklit kap. Dorothy átveszi a hadműveletek irányítását és egy névtelen levél nevén nevezi a tervet. Úgy tűnik, hogy a harmadik csókból nem lesz semmi, de a maharadzsa szakálla közbelép. A zene mindent belevetett a küzdelelembe. A három néger saxofonos, égnek emelt hangszerrel hörgött. A dobos, fekete arcán szétáradó mosollyal, boszorkányos gyorsasággal verte mind a négy dobot, cintányért, különböző fellógatott fa és fémdarabokat. A zenekar többi tagja szintén teljes mellszélességgel vett részt a közönség dobhártyái ellen indított offenzívában. A parketten imbolygó párok rázták a vállukat és időnként a zene ütemére enyhe undorral belerúgtak a levegőbe. Leejtett vállal, kifejezéstelenül üveges szemmel táncolt mindenki, egymástól kis távolságra, ahogy az illik és ha már az indulatok teljesen elsöpörtek mindent, akkor a táncos rántott egyet a lányon és az viszont. Az egyik tenyérnyi asztal mellett ült Lilian és Dórin. A piros, kék és lila lámpák fénye áldóan terült szét a levegőben. Dicket várták, aki a szerkesztőségben volt, hogy lediktálja a második csók kalandos történetét, tetézve Dórin ama nyilatkozatával, amelyet kizárólagossági joggal adott Dick újságjának és amelyben a lány határozottan kijelentette, hogy a háború folyik és békekötésről, vagy akárcsak fegyverszünetről szó sem lehet a hetedik csók elcsattanása előtt. Csendben ültek az asztalnál. A beszélgetés amúgyis lehetetlen lett volna. Dórin gondolataiba mélyedt. Fáradt volt, ami érthető, hiszen néhány órát kellett eltöltenie egy lovagi páncélban és utána egy dohszagú ládában, ami egy kis kamrafélében állt, a lovagi páncélokkal megrakott terem mellett. A fáradtság mellett büszkeséget is érzett. Ellenfele egy milliomos, akinek minden rendelkezésére áll, amit csak akar: pénz, segítőtársak, járművek, minden. * És ezzel szemben áll ő, harmadmagával, az igaz, de bizony elég gyatra anyagi erőforrással, csupán eszére és ügyességére utalva.. . — Hát én? — szólalt meg hirtelen bensejében egy mély morgó hang és lelki szemei előtt megjelent Gergő nagybácsi tömött bajusza és ravaszul villogó szeme. — Hát én kutya vagyok, hugám? — Nem, nem, Gergő bácsi, dehogyis... — mosolyodott el Dórin, de a mosoly hirtelen ráfagyott arcára. A bár bejárati ajtajában magas, feketehajú fiatalember jelent meg. Fehér szmoking volt rajta, gomblukában vörös szegfű. Kicsit unatkozó arckifejezéssel állt meg az ajtó mellett és lassan körülhordozta tekintetét a zsúfolt termen. Dórin lélekzete meggyorsult. Ujjai önkénytelenül megmarkolták Lilian karját. — Mi az? — szisszent fel Lilian, aki kényes volt végtagjaira, mert azok keresték számára a kenyeret. — Lilian.., — suttogta Dórin — ott... ott az ajtóban... — Beszélj hangosabban, egy szót sem értek! — ordította a fülsértő zsivajban Lilian. — Az ott a fia... — mondta hangosabban Dórin, de nem folytatta, mert érezte, hogy az ajtóban álló fiatalember tekintete megáll rajta. — Kinek a fia? — harsogta Lilian. Dórin nem felelt. A fehér szmoking átvágott a táncolok gyűrűjén és megállt asztaluk mellett. — Jóestét — hallotta azt a hangot, amit néhány nap óta nem tudctt elfelejteni. Hiszen ez a hang... ennek a hangnak a tulajdonosa az oka annak, hogy elvesztette állását és most kénytelen csók-háborút viselni egy... — Megismer? — folytatta a fiatalember, mintha csak valamilyen társaságbeli összejövetelen találkoztak volna össze. — Fred Dalmonte vagyok. .. A zene ebben a pillanatban elhallgatott. A zenészek verítékes arccal és villogó mosollyal mentek le a pódiumról. A ventillátorok búgó hangja összekeveredett a helyükre igyekvő párok morajával. — Szóval maga az? — nézett fel a fiúra Lilian és tekintete olyan jeges volt, mintha két napon át tartotta volna frizsiderben az Északi Sarkon. — Én vagyok. — bólintott Fred és kedvesen mosolygott. A két lány azonban komoly maradt. Dórin, bár érezte, hogy szíve a torkában dobog, tetetett nyugalommal fordult Lilianhoz: — Nagyon kellemes volt ez a hely.. . eddig. — Az „eddig“ szót félreérthetetlenül megnyomta. — Ha arra céloz. Miss Lakatosz, hogy az én jelenlétem megzavarta e hely kellemét... — kezdte Fred, de Dórin közbevágott: — Nem szeretném, ha félreértene. Igenis, arra céloztam. — Beszélni szeretnék magával. — hajolt előre Fred és megfogta az asztal mellett álló harmadik széket. — Megengedik? — Nem. — felelte kurtán Dórin. - Nincs semmi beszélnivalóm magával. — De nekem van! — mondta kissé ingerülten a fiú, az olyan ember hangján, aki megszokta, hogy amit akar, azt el is éri. Dcrin arcát pirosság öntötte el. — Azonnal hagyjon magunkra bennünket, különben... — Különben engem is megcsókol? — kérdezte kicsit gúnyosan Fred. — Uram, ön süket? — szólalt meg most valaki Fred háta mögött. Lilian arcát lágy mosoly öntötte el. A milliomos fiú mellett ugyanis Dick alakja tornyosult fel. mint valami óriási árnyék. Világosszürke ruha volt rajta, búzakék nyakkendő. Sörtehaján villogott a lámpák sokszínű fénye. Úgy hatott a karcsú és elegáns, szmókingos Fred mellett, mint az őserő és természetesség valamiféle pogány szobra, amelyet tévedésből mai ruhákba ötltöztettek. — Maga kicsoda? — kapta hátra fejét Fred. — Én a hölgyek nagymamája vagyok — válaszolta rendkívül komoly arckifejzéssel Dick. — A jó öreg nagymama, aki vigyáz a kislányokra, nehogy valami bajuk legyen. Amint látom, épp jókor jöttem, drágáim. . — Beszélni szeretnék Miss Lakatosz-al - mondta Fred. — Ha jól hallottam, a kis unokám nem óhajt magával beszélni. Egy hölgy kívánsága pedig parancs. — mondta Dick szelíden. — Éppen ezért, tisztelt uram, igazán nagyon szépen és udvariasan kérem, szíveskedjék elfáradni a fenébe. — Hallja, — csattant fel Fred — válogassa meg a szavait, mert különben... — Mert különben? — lépett közelebb Dick és bikanyakán meglódult a jól odaillesztett fej — Mi lesz különben? — Különben kénytelen leszek a legnagyobb udvariassággal felpofozni. — mondta szárazon Fred. (Folytatjuk)
